Halványan világító, lépcsőházi villany alkotta, árnyékunkat pásztáztam, miközben fáradt lépteinkkel, megmásztuk a lépcsőfokokat. Felérve a szintünkre, a bejárati ajtó előtt találkozott tekintetünk. Meglepően arca tükrözte belső érzéseimet.
Valamiért olyan ideges vagyok. Bár elnézve őt, hasonlóképp érezheti magát. De mégis olyan kellemes annak a gondolata, hogy nem egyedül kell töltenem az éjszakát!
Belenyúlva pulóverem zsebébe, matatni kezdtem a kulcsom után. Azonban ekkor, hatalmas sikoly szűrődött ki, a szomszéd ajtón túl. Gyomrom azonnal görcsbe rándult, tekintetem remegve bámult, az ütött kopott torlaszra.

*Múlt: Megfélemlítve*

Ledermedve, kikerekedett könnyes szemekkel álltam, a szomszédok küszöbe előtt. Majd akkor kinyílt előttem az ajtó, aminek a túloldalán a haragtól túlfűtött apuka állt. Elakadt lélegzettel eszméltem rá arra, hogy olyan dologba csöppentem bele, amibe semmi beleszólásom nem volt. Rálátást nyertem a sírdogáló kislányra, aki a földön ülő szétvert édesanyjához bújt. Azonban akkor, hirtelen mozdulattal odébb tolt engem a férfi. -Mit akarsz te itt?- Sziszegte haragosan, közben bevágta maga mögött a bejárati ajtójukat. Válaszolni akartam neki, de a hatalmas rémületemből fakadóan, képtelen voltam rá. -Ne üsd olyan dologba az orrod, amihez semmi közöd!- Lökött rajtam egyet, aminek hála, neki nyomódtam a falnak, ő pedig végezetül lesétált a lépcsőkön. Visszafordítottam fejemet, a szomszéd fa ajtaja felé. Egy belső hang azt suttogta, hogy segítenem kell rajtuk, azonban a másik arra hívta fel a figyelmemet, hogy még véletlenül se avatkozzak bele!

*Jelen: Ördög és pokol*

Puffanások ütések hangjai visszhangzottak a lépcsőházban, amit azonnal meg is elégeltem. Határozottan hátra néztem Leo-ra, aki szintén cselekvésre kész állapotban volt. Félelmemet elnyomva magamban, haragtól dagadó mellkassal, mindenre képes lépteket tettem a bejárati ajtajukhoz. Hajszál híján kopogtam, de a már addigra mellettem álló fiú, lefogta kezemet. Értetlenkedve néztem fel rá, de ő csak rázta a fejét.

-Te csak hívd ki a rendőröket!- Belenyúlva zsebébe, elővette telefonját, amin nyomban tárcsázta is őket, végezetül tenyerembe adta azt. Másik kezembe pedig bele rakta a reklám táskát, végül bekopogott a szomszédhoz. Jómagam fülemhez emelve az eszközt, a diszpécser rutin szövegét hallgathattam.

-Jó estét! Ön a rendőrséget hívta. Miben segíthetek?- Alig vártam meg a kérdést, azonnal rá vágtam, hogy hova jöjjenek és miért.

*Leo szemszöge*

A férfi elborult tekintettel, el akarta venni a telefont Beatrice-től, de én vissza löktem őt a lakásba. Akkor szembesülhettem, a mögötte kábán félig fekvő nővel, aki szintén vérző lányát védelmezte. Mire észbe kaptam, arcomat egy masszív jobbhorog találta el. Egy pillanatra megszédültem, de azonnal lefogtam a pasast. Ahogy nagyapám, úgy én is tanultam harcművészetet, szóval a lefogásomból aligha ki tudott volna szabadulni. Mondanom sem kellett, Beatrice nyomban berohant a sértettek hez.

*Beatrice szemszöge*

Letérdeltem a rettegő anyához, és lányához. Szemmel megvizsgáltam őket, már amennyire csak tudtam. -Ne féljenek! Nemsokára itt a rendőrség. Fel tudnak állni?- Igyekeztem megnyugtatni, a rémülettől gazdag áldozatokat. Egyik karommal a nőnek segítettem felállni, a másikban a kislányt tartottam. A férfi pedig csak köpködte trágár szavait, amikkel nem sokra ment. Leo szorosan tartotta őt, mögötte állva. Jómagam kivittem a nőt és a lányát, a már bámészkodó többi szomszéd közé. Voltak akik annak ellenére hogy semmit sem értettek, segítettek nekünk. Kinyitották a lenti ajtót, amin ki caplattunk a sértettekkel. Nem sokkal később, a rendőrség is megérkezett, akik azonnal őrizetbe vették a férfit, az áldozatoknak pedig hívtak egy mentőt, minket pedig kihallgattak a helyszínen.
Nagyon megkönnyebbültem, amikor láttam hogy beültették a rendőrautóba, a megbilincselt pasast, de valahol mégis bűntudatom volt. Nem azért amiért beleavatkoztunk a dolgokba, hanem azért, mert azt sokkal hamarabb meg kellett volna már tenni!