Említettem már, hogy a horgászat nem az én műfajom? Ha unatkoztok horgászás közben, bárkit vigyetek magatokkal aki nem én vagyok...

- Ez már a harmadik nagy hal amit vissza dobsz Hals! - szól oda Shawn apukája

- Még szép, hogy vissza dobom... Nem vihetjük haza! Hiszen ő itt él.

Anya és apa össze néznek. Látszólag keresik a szavakat, hogy mivel tudnak meggyőzni.

- Halsey, kicsim...hoznál még nekem a kocsiból etetőanyagot? - mosolyog rám apu.

- Hogyne. - dünnyögök és feltápászkodom. Régen is ugyanez volt. Minden alkalommal amikor halászni mentünk én suttyomban vissza dobáltam a halakat. Sokszor volt, hogy a végén üres kézzel mentünk haza. Valahogy teljesen más az az érzés amikor a tányérodon egy olyan étel van, ami nem is olyan régen ott uszkált a part körül. És amikor kifogod egy élet van a kezedben. A te döntésed, hogy életben hagyod és vissza dobod, vagy haza viszed és egy kis vacsora keretében elfogyasztod. Nekem ez valahogy olyan embertelen. Nem vagyok vegetáriánus, férre ne értsetek. De az olyan hús ami a boltbol kerül a tányéromra valahogy teljesen más. Hisz azzal nem érintkeztem amikor még élt. Nem kötödik semmi emlék hozzá. És az a kis hal amit leakasztottam a horogról máris egy emlékem részévé vált. Miért venném el az életét?

Kiveszek egy újabb etetős dobozt és vissza megyek a többiekhez. Oda nyújtom apának és leülök az egyik távolabbi kőre a nádas mellett. Inkább távolról figyelem az eseményeket, mintsem még több halat kelljen látnom.
Nézem a naptól fénylő víztükröt. Olyan békés. Sokkal békésebb, mint ami egy ideje körülvesz. Jobban bele gondolva. Semmi nyugodt dolog nincs körülöttem. Anyáék azt hiszik egy kis nyugi után, ha vissza térünk minden megváltozik és nyugalom lesz körülöttem. De erről szó sincs. Ismerem Laurent...és azt is tudom, hogy ha ők ketten összeállnak Geraldal itt még nagyobb dolgok is lesznek egyszerű pletykalapoknál. Észre kellett volna vennem, hogy Lauren kicsit sem került ki a képből azóta, hogy Geralddal megbékéltünk egymással.

- Hals! Telefon! - kiabál oda anya. Felkelek hogy a kocsi fele vegyem az irányt, ahol a táskámból hangosan csörömpölt a telefonom.  - Azt hittem megbeszéltük ezt a telefon dolgot. - szól oda anya.

Meg sem hallva amit mond a kocsihoz megyek. A képernyőre nézve össze szűkűl a tekintetem.
Gerald. Kinyomom, mire azonnal újra is hív. Végül hezitálás után fére vonulok, hogy még véletlenül se haljanak és felveszem.

- Mit akarsz Gerald? - kérdezem halkan ideges hangnemben.

- Neked is szia Halsey baby.

- Megint ittál? Vagy többről van szó?

- Hagyd ezt Hals! Inkább csak kíváncsiságból megkérdezem, hogy na mivan...azt hitted ha eltűnsz a városból minden megoldódik? Rólad azért nem gondoltam volna, hogy így beijedsz?

- Nem erről van szó Gerald! - mondom egyre idegesebben

- Ugyan már Hals! Nekem nem tudsz hazudni. Azt hiszed beveszem ezt az egészet, hogy te megijedtél egy kis cucctól? Jól tudod, hogy ha én nem lettem volna még otthon ülnél kis masnis ruhácskában arra várva mikor veszik észre az emberek mit is szeretnél!

- Fejezd be Gerald!

- Nem, Halsey! Egyáltalán nem fogom befejezni. Ennyivel ez nincs letisztázva. Mond csak még nem gondolkodtál el azon, hogy mennyire hiányzom neked?

- Egyáltalán nem hiányzol, Gerald! És ha mégegyszer felhívsz rád hívom a zsarukat.

- A zsarukkal semmire sem mész Halsey, ezt te is jól tudod. Nem abban a világban élünk mi. És jól figyelj ide mert csak egyszer mondom el. Azt szeretném, hogy szendvedj...hogy vágyodj. Jól tudom, hogy már így is azt teszed. De ez nem elég. Mutasd meg, hogy milyen az igazi Halsey! És ha ennek az egésznek vége, talán vissza fogadlak.

- Arra várhatsz! - és rá nyomtam a telefont. Idegesen hajítottam a táska mélyére a készüléket.
Úgy éreztem ez már nekem sok. Egyszerre sírtam és üvölteni tudtam volna a dühtől.
Nem messze voltunk a faházunktól. Felkaptam a hátizsákomat és a többiekre néztem.

- Azt hiszem én vissza sétálok a telekre. - szóltam oda.

- Gyalog? - kiáltott vissza apu. Bólintottam neki.

- Szó sem lehet róla! Nem mész sehova egyedül.

- Én is vissza mehetek? - kérdezte Aaliyah Karentől.

- Biztosan vissza akarsz menni Halseyvel?

- Aha. - bólogatott nagyokat. Viszek az útra innivalót.

Így úgy látszik Aaliyah kíséretében indulhattam haza. Aaliyah egész úton össze vissza bámészkodott. Hol engem vizsgálgatott, hol a tájat.

- Nem tudom, hogy mi történt amíg telefonáltál, de nagyon rosszul érinthetett.

- Honnan gondolod, hogy így van?

- Kiül az arcodra. Emlékszem soha nem tudtad rendesen vissza fogni az igazi érzéseidet. Mindig le lehetett olvasni az arcodról, ha valami nem tetszett. És most bizony úgy csillog a szemed, mint aki mindjárt elsírja magát.

A felismeréstől, hogy mennyire múlt időben beszél rólam ez a kislány, a szemem bekönnyesedett.

- Ne haragudj, ha ezzel megbán...

- Nem bántottál meg. - ráztam a fejemet. - Csak tudod Aaliyah...mostanában valahogy nem találom saját magamat. Nem tudom milyen is az igazi Halsey. Akiket régen ismertem mind azt mondják milyen kedves vagyok és mennyi jó tettem volt blah blah....de Gerald és még sokan mások úgy gondolják nem sok jó van bennem. Mintha mindenki azt akarná, hogy...

- olyan legyél mint amit ők akarnak. - fejezi be helyettem

- Igen. - nézek rá.

- Szerintem senkire se hallgas. Csak is csak egyedül magadra. Mert ha magadra hallgatsz, akkor azok csak is csak a te döntéseid lesznek. És az leszel te magad.

- Aaliyah, hogy lehet hogy egy 14 éves lány jobban átlátja a dolgokat mint mindenki más? - nézek rá nagy szemekkel.

Aaliyah gyengén megvonja a vállát.

- Mert kötetlen vagyok. Kívülről figyelem a dolgokat.

A maradék időben a faházig csendben sétáltunk. Az eszem mindenfele cikázott. Valahogy utáltam a helyzetet. Sehol sem találtam a helyemet. Itt van a saját családom és teljesen kívülállónak érzem magamat. És Karenék...elrontom az egész nyaralásukat. Be kell jutnom valahogy a városba...de márcsak egy hetet kell kibirnom itt. Vissza érve a szobámba mentem és kihúztam a régi dalos füzetet. A kert hátsó zugába mentem ahol egy nagy tölgyfa állt. Leültem a tövébe és hallgatóztam. Az erdő hangjai a kedvenc dalom. Ez igazán Kanada. A lábam ismeretlen dallamot kezd dobolni az avarban. És ahogy elkezdek gondolkodni a szöveg csak úgy jön magától

"Egy estét Párizsban maradtam
Ahol nem ismerik a nevem
És bajba keveredtem
az eremben levő italoktól
Van egy bajom a bulikkal
Mert hangos az agyamban
És sosem tudok elnézést kérni
Mert nem fogadom el, hogy én vagyok a hibás
Tudom, mindig eltűnök
És te mindig ébren fekszel
De ha megkérdezel, miért vagyok olyan távoli
Ó, én csak elfutok"

Mintha már agyaltam volna ki hasonlót. Hogy lehetek ilyen elcseszett...Kérem vissza a pár nappal ezelőtti életemet. Amikor még nem tudtam semmiről és minden "rendben" volt. Most minden a feje tetejére ált. És az istenért is a gondolataim Gerald körül forognak. Lehunyom a szemem és mélyeket szívok a levegőbe. Valahogy azt hittem Geraldal megleszek. És olyan furcsa...addig nem is gondoltam hogy úgy igazán számít nekem valójában, amíg el nem veszítettem. Ennyire szörnyű ember lennék?

Már esteledett én pedig a fa tövéből néztem a napot ahogy szépen lassan megy le. A melege még érte az arcomat, de már az esti szellő is megjelent. A fák lomjai halk zajt csaptak. Olyan békés volt.

- Gondoltam hogy itt leszel. - ül le mellém Shawn. - Amikor kicsik voltunk mindig ide jöttél, ha egyedül akartál lenni.

Nem válaszoltam semmit. A cipőm orrával piszkáltam az avart.

- Tudom, sok idő eltelt azóta. De van ami nem változik.

Rá néztem és hidegen mondtam a szemébe

- De minden más dolog nagyon is más mára.

Shawn a szájába harapott és maga elé bámult. Úgy látszott így is marad, mert nem szólalt meg hosszú ideig. Ott ültünk egymás mellett és a gondolatainkba mélyülten bámultunk magunk elé.

- Annyira nem tetszik ez nekem...- szólalt meg végül.

- Miről beszélsz? - néztem rá

- Tudtam, hogy haragszol rám. De azt hittem, ha vissza jövök és végre találkozunk megváltoznak a dolgok. De mintha csak egyre távolabb kerülnénk egymástól.

- Épp ez az...azt hitted attól minden más lesz ha ide tolod a képed elém pár év után. Ennyire ostoba te sem lehetsz Shawn..

Megdörzsölte a homlokát és rám nézett.

- Tudod...lehet hogy másoknál bevált ez a rideg stílus amit ennyire tökéletesre fejlesztettél...de nálam ez már akkor elbukott amikor láttam mennyire megriadtál Geraldtól.

- Kézben tartottam a dolgokat...- vágtam rá

Shawn megrázta a fejét.

- Egyáltalán nem. És ezt az egészet sem tudod egyedül. Ezért vagyunk most itt.

- Egyikőtöktől sem kértem, hogy bujjatok el velem együtt az erdő közepére.

- Ugyanolyan makacs vagy mint voltál. - rázta meg a fejét Shawn.

- Ilyen voltál Halsey, olyan voltál Halsey...tudod már kezd unalmas lenni. - pattantam fel a helyemről. - Ez marhára múlt idő Shawn...

- Nem értelek Hals....

- Ne Halsezzél nekem Shawn! - tettem fel a kezemet tiltakozóan. - Azok az idők marhára elmúltak...fogd fel!

Azzal ott hagytam és vissza sétáltam idegesen a házba.

Késő estig ki sem dugtam a fejemet a szobából. Az álmosság teljesen kiült az arcomra. Úgy éreztem magamat mint aki napok óta nem aludt. Lent a konyhában kerestem valami ehető dolgot és leültem a bőrkanapéra a kandalló elé. Betajartam magamat az egyik pokróccal amit találtam és neki láttam a pótvacsorámnak. Majd amikor befejeztem vissza kuporogtam a kanapéra és halkan néztem a tévét. A következő emlékem már az volt, hogy valaki lágy érintéssel simogatja a karomat. Fél szemmel néztem fel de csak egy sötét alakot láttam.

- Gyere kincsem. - szól halkan apa és felsegít az ágyamig. Ott betakar és leül mellém.

- Lehet azt hiszed haragszunk most rád Halsey. De mi csak a legjobbat akarjuk neked anyáddal. Én is zűrös tini voltam. Mindig valami balhé részese voltam.  - meséli, én pedig síri csendben hallgatom. - Szerettem a bulikat és a balhékat. De aztán megismertem anyàdat és minden megváltozott. Úgy gondolom idővel te is észhez fogsz térni. Csak adj egy esélyt az embereknek. Hidd el van kiút még ebből az egészből. - állt fel és mielőtt kiment volna utána szóltam.

- Apa?

- Mondd Halsey. - fordult vissza

- Szeretlek.

Még a félhomályban is jól láttam, hogy elmosolyodik.

- Én is téged kislányom. - azzal becsukta maga mögött az ajtót és ezzel újra magamra hagyva a sötét szobában, a gondolataimmal együtt.

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ritkán van rész. Kicsit zsúfoltak a napjaim. De remélem azért tetszett a rész. Ha igen vot vagy komment(esetleg mindkettő :D) formájában szívesen várom visszajellzéseteket!

Puszi, Calipso! 💕