Reggel Gerald mellett ébredtem. Össze szedtem a ruháimat és gyors léptekkel hagytam el a házát. Mindig ezt csinálom...valahogy a reggeli kelés mellette sokkal elviselhetetlenebb. De akkor mégis mit kerestem az ágyában? Miatta...
Őt láttam éjjel a buliban. Fogalmam sincs, hogy valóság volt-e. De ha az is volt, nem szabadott volna azt éreznem amit. 
A járdán sétálva folyton az a dal járt a fejemben, amit tegnap kora este énekeltem. 

" Tudom, hogy mindig eltűnök és te mindig ébren fekszel."

Gerald nem ezt érdemelné. Senki sem érdemelné ezt. Reményt adok neki...miközben ez a remény már régen halott. A levegőbe csapok. 

- Az istenit! - kiabálok fel. A hangom visszhangzik az üres utcán. Az otthonom helyett a partra megyek. 

Egy nagyobb szikla darabra ülök és nézem, ahogy hullámzik a hideg víz. Most először éreztem azt, hogy hiányzik California. Könnyebb volt nem találkozni Shawnal. Mert ránézve újra elkap az az érzés. Olyan érzésem van ránézve, mintha ugyanaz a kislány lennék mint pár évvel  ezelőtt. Az igazi élet valahogy sokkal szürkébb, mint ahogy azt akkoriban gondoltam. Akkor mindenben megláttam a jót...láttam az emberekben a jót. Most meg körülnézek és szinte a hányinger kap el a sok mű dologtól. Igaz barátság? Igaz szerelem? Ugyan már...mi magunk sem hisszük el igazán, hogy ez mind valós dolog. Mind egyedül vagyunk a világban...hiszen előbb vagy utóbb mind egyedül maradunk, nem igaz? Az egyetlen biztos dolog a világon az a dolgok elmúlása. Hisz minden véges ami körülöttünk van. 
Kellett kis idő amíg kiszellőztettem annyira a fejemet, hogy elindulhassak. Lassan tettem meg az utcákat a semmibe nézve. Körbe jártam a várost csak, hogy megfigyelhessem az elmúlt idő változásait. Egy igen hangos csapat vágta ki a volt iskolám előtti pizzéria ajtaját. Pontosan ugyanúgy mint amikor utoljára jártam ott a barátnőimmel. A csapat mellett egy kisebb lánybanda halad el. Az egyik leszólítja az egyik srácot az előbbiek közül. Csak közelebb látom a lány arcát. Alig változott valamit. Beth arca pontosan ugyanolyan makulátlan mint annak idején. A legjobb barátnőm volt valamikor. Az érettségi napján láttam utoljára. Többet nem keresett, nekem meg akkoriban sürgőssé vált, hogy beköltözzek a kollégiumba. Épp tovább haladtam volna, de Beth tekintete rám szegeződött. Áttört a kis csapaton és felém sietett. 

- Halsey? - kérdezte nagy szemekkel. - Te mit keresel itt? - állt meg tőlem egy lépésre. 
- Én is örülök neked, Beth.- néztem rá mereven. Átnéztem a válla felett. - Látom a régi csapat még egyben van. - Beth hátra fordult, hogy a többiekre nézzen. - Többnyire...- nézett vissza rám. - Rajtad kívül. Miért nem jelentkeztél, hogy jössz? Megbeszélhettünk volna egy találkozót. - válaszul megráztam a fejemet. 
- Ha hiányoltál volna megtaláltál volna, Beth. - néztem a szemébe. Beth szeme elsötétült. 
- Mert lehetővé tetted számomra? - nézett a szemembe. Megráztam a fejemet. Tovább indultam volna, de akkor Beth rám csimpaszkodott és szorosan magához vont. 
- De mindig is vártam a vissza jöveteledet. - suttogta. Mereven álltam és levegőért kapkodtam. 

Órákon át Bethékkel beszélgettem. Annyi minden volt amiről nem beszéltünk. Hosszú idő után furcsa volt azokkal az emberek között lenni, akikkel szinte az egész éltemet töltöttem.  Változtunk...mindannyian. Most jöttem csak rá igazán, hogy mennyi mindenen kéne változtatnom, illetve javítanom az életemben. 
Már kora délután volt, amikor haza értem. 

- Halsey! Mégis merre voltál? Tudod, hogy aggódtunk? - jött szüleim fejmosása
- Csak a csajokkal voltam. - mentem el mellettük. Trappoló léptekkel követtek a konyhába. 
- A csajokkal? - kérdezett vissza anya. 
- Tudod, Bethsékkel. - nyitottam ki a hűtőt. Anya arca kivirult. 
- Na ennek nagyon örülök. - ment ki a konyhából. Apával közösen kezdtünk a hűtőben kotorászni. Majdnem úgy mint régen, még amikor itthon laktam. 
- Oh, nem nem nem. - csukta be a hűtőajtaját előttünk anya. 
- Ma Mendesékkel vacsorázunk. 
- Megint ide jönnek? - fintorogtam 
- Ma mi megyünk. - húzta ki magát anya, mintha kitüntetést várt volna. 
- Fenébe! - csaptam a hűtő tetejére és felmentem a szobámba. 

Az ablakomból pontosan jól ráláttam a Mendes házra. A villanyok fel voltak kapcsolva. Biztosan már nagyon készülnek a vacsorára. Semmi kedvem nem volt Shawn arcát látni, ahogy azzal a makulátlan mosolyával befényezi a szobát. 

Évek óta nem jártam ebben a házban...most mégis itt vagyok. Számít valamit az akaratom? Hogy mennyire nem volt kedvem ide jönni? Semmit sem számít. Már a makacsságom miatt sem fogom jól érezni magamat. 

Helyet foglaltam az asztalnál és hallgattam, ahogy a szüleink a munkájukról mesélnek. Minden nap ugyanazt csinálják. Ugyanabban az ügyben dolgoznak. És mégis annyit tudnak róla sztorizgatni. Aaliyah mint mindig most is próbált beszélgetni valamelyikünkkel, de most sem járt sikerrel. Bevallom nekem is furcsa volt...Shawn egyetlen egy szót nem próbált velem váltani. Sőt rám sem nézett, ha csak nem volt neki muszáj. Annyira hülye én sem vagyok, hogy ne tudjam valami baja van. A szüleink beszélgettek, mi meg elvonultunk a nappaliba.  Aaliyah valami új fiúbandáról áradozott nekünk. Shawnt kérlelte, hogy szerezzen neki koncertjegyeket. Shawn pár szóval el is intézte a dolgot. Már engem idegesített a viselkedése. 

- És...- szólaltam meg végül. - Hogy-hogy nincs a nyárra egyetlen egy turné sem? Azt hittem ez olyan nagy szezon az énekesek életének. - néztem Shawnra. Megrántotta a vállát. 
- Fontosabb dolgaim akadtak. - azzal felállt és felment a lépcsőn az emeletre. 
- Mi baja van? - néztem Aaliyahra aki még mindig az emelet fele nézett. 
- Tegnap este óta ilyen. Amióta te elhagytad a házatokat. Feldúlt volt amikor haza ért. 
- Hát persze. - mondtam inkább magamnak mint sem Aaliyahnak. 

Ráléptem az első fokra. Fogalmam sem volt, hogy jó lenne -e utána mennem. Ismerem Shawnt amikor feldúlt. De mikor is törődtem azzal, hogy jó-e az amit teszek. 

- Shawn? - kopogtam be hozzá. 
- Mit akarsz Halsey? - fordult meg a székkel. Ott ült a gépe előtt teljesen fölösleges dolgok voltak megnyitva. Körülnéztem, de semmiféle változást nem véltem felfedezni a szobájában. A képeink most is ott voltak a falakon. A bugyuta poszterei amiért annyira oda volt. A hokiütője... de utáltam azt az ütőt. 
- Itt is megállt az idő. - szaladt ki a számon. Az ő tekintete is az ütőre tévedt. 
- Hányszor is esett a fejedre aznap este? 
- Tizenkétszer. - nevettem el magamat halkan. Aztán az arcomra is fagyott a mosoly. - Mennyi mindent kellett átélnünk, hogy idegenné váljunk egymás számára. 
- Szép gyermekkorunk volt az biztos. - bólintott. Kezdtem megint hülyén érezni magamat. 
- Rossz a kedved. - váltottam témát. 
- Neked is. - vágta rá. 
- Nekem mindig az. - kontráztam rá, de meg is bántam abban a pillanatban ahogy kimondtam. 
- Ezért bulizol? Ezért kóstolgatod az anyagot...igaz? - nézett a szemembe. Elöntötte az agyamat a harag és a kétségbeesés. 
- Mégis mit képzelsz magadról? - förmedtem rá. - Mitől érzed azt, hogy van jogod utánam kémkedni? Azt hiszed nem vettelek észre a klubban? - vigyorodtam el. - Még is mit képzeltél? Talán azt, hogy ha meglátlak haza jövök veled? Vagy, hogy számítasz annyit hogy oda menjek hozzád? - néztem a szemébe és vettem egy nagy lélegzetet. - Azok az idők nagyon régen elmúltak. Szállj ki az életemből...menj el Shawn. Hagyj itt mint annak idején! - kiabáltam a szemébe. - Nem változtathatod meg az életemet azzal, hogy haza tévedtél. - Shawn nagyokat nyelt. Fogalmam sem volt, hogy azért mert dühös vagy azért mert bántották a szavaim. Mindenesetre nyeregben éreztem magamat. Hátat fordítottam és mielőtt kiléphettem volna a szoba küszöbjén annyit mondott..

- A nagy igazság az Hals...hogy nem én hagytalak el téged. - felé fordítottam a fejemet. - Hanem te hagytál el mindannyiunkat. - Azzal vissza fordult a gépéhez és tovább kattintgatott valamit. 

Gyors léptekkel hagytam ott a Mendes házat. Magamra zártam a szobám ajtaját és próbáltam nem oda figyelni Gerald hívásaira. Hát persze, hogy egész nap nem érdekeltem...de ha eljön az éj...a küszöbön vár türelmesen. Nincs kivétel...

Mosolyogva állt ott és kicsit sem gondolta meg magát amikor beengedtem. De ezt érdemlem nem igaz? Hiszen nem érdemlek mást...miért érdemelnék? Soha nem tettem semmi jót. Egy tárgy vagyok  a kapcsolatunkban. Csak akkor vagyunk együtt amikor bulizunk...vagy épp egymás hálójában kötünk ki. De ennek örülhetek csak...hiszen mindig egyedül vagyok. És egyedül is leszek mindig. 

Sziasztok! Itt is lenne a következő fejezet. Remélem tetszett. Votolni és kommizni ér ám! 
Puszi, Calipso!