3 nap telt el azóta, hogy Shawn kilépett az ajtómon és pontosan 3 napja nem szólunk egymáshoz. Nem tartózkodunk egy helyen és ha egy percig is elsuhanunk egymás mellett ügyelünk arra, hogy még véletlenül se vessünk egymásra egy pillantást. Pontosan 3 napja annak, hogy ott hagyott a kérdéseimmel és az összekutyult gondolataimmal. És az egészben az a legbosszantóbb, hogy érdekel ez az egész, de tudom, hogyha erőltetném a dolgot semmi jó nem származna belőle. Így hát próbálok belenyugodni és úgy tenni mintha nem történt volna meg az a beszélgetés. 
Az elmúlt napokban sokat edzettem. Ez segített a legjobban abban, hogy ne agyaljak annyit. A fejemet kitisztítottam amennyire csak tudtam. Már nem félek attól, hogy mi lesz szombaton. Nem félek mér Geraldtól és attól sem, hogy mi lesz ebből az egészből. Rájöttem, hogy ahhoz hogy ezt az egész csatát megnyerjem újra össze kell szednem magamat. Nem hagyhatom, hogy bármi elvonja a figyelmemet a célomtól. Ilyen szempontból hálás is vagyok Shawnak, hogy nem áll velem szóba. Így egyszerűbb a lelkivilágomat egyben tartani. Az elmúlt időszakban így is már jóval többet foglalkoztam vele, mint amennyit az egész nyárra terveztem attól  a perctől kezdve, hogy szemben találtam magamat vele. 

Péntek este van. Anyák nem jó néven vették, hogy ki akarok állni Lauren ellen. Sőt kifejezetten ellenezték. Anyu a pánik és az ájulás közepén volt. Aputól pedig csak azt hallgattam, hogy gondolkozzak logikusan. De persze én meg sem hallottam. Mendesék pedig csak ültek és próbáltak kimaradni amennyire csak tudtak. 

- Utoljára kérdezem meg...ott lesztek? - néztem felváltva a szüleimre. 

- Biztosan ezt akarod? - nézett rám apa. Magabiztosan bólintottam. 

- Akkor ott leszünk. Régen sem hagytunk cserben, ha mérkőzésed volt.

- És mi is ott leszünk. - mosolygott rám Karen. 

- Halsiet elagyabugyálják? - nézett körül Aaliyah. - Ez nem lesz valami jó látvány. - fintorgott. 

- Kösz, Aaliyah. - néztem rá félmosollyal. 

- Csak vicceltem. - nevette el magát gyermekded csillogó szemeivel. - Ott fogok szurkolni elől! És viszem a kacsás sípomat is, hogy amikor kiütöd megfújhassam. - vigyorgott teliszájjal. 

Elnevettem magamat és megdörzsöltem a feje búbját. Ez után felindultam a szobámba, hogy lepihenhessek és össze szedhessem a maradék gondolataimat. Az ajtóm előtt azonban megtorpantam amikor Shawn elállta az utamat. Kérdőn néztem rá, de ő csak ott állt rezzenéstelen arccal. 

- Nem engedhetem, hogy ezt csináld. - szólalt meg végül.

- De erről nem te döntesz. - mondtam olyan ridegen és magabiztosan amennyire csak tudtam. 

- Ez akkor sem járja. Nem kell úgy ugranod, ahogy azt Gerald mondja. 

- Először is...semmi közöd nincsen ahhoz, hogy én mit teszek és mit nem. - böktem a mellkasára. - Másodjára...Bármit is mondasz nem számít. És tudod, hogy miért nem? Mert talán egy pillanatig számítottál, aztán kihalt amikor napokkal ezelőtt kilépték ezen az ajtón. - mutattam a szobám fele. 

- Valóban így gondolod? Mert ha annyira nem számítanék akkor már régens rég faképnél hagytál volna. És nem próbálnál eltaszítani magadtól. - fürkészte az arcomat és egyre csak közeledett hozzám.  - Nem is tudom. - suttogta. - Ha most megcsókolnálak...úgy mint nemrégiben...hagynád? Vagy vissza csókolnál? Vagy faképnél hagynál? - közeledett szépen lassan. Én pedig teljesen lebénulva álltam ott és belül egy hang könyörgött, hogy csókoljon már meg végre.

És amikor már megéreztem meleg leheletét az ajkamon elszakadt minden próbálkozásom afelé, hogy ott hagyjam és becsukjam előtte az ajtómat. Heves csókcsatába kezdtünk ami egészen az ágyamig kísért minket. Aztán mielőtt megtörténhetett volna az amire akkor a legjobban vágytam a fejemben lévő jelző hangosan kezdett el szirénázni. Elhúzódtam és próbáltam nem kiborulni. Shawn csak tovább csókolgatott, de amikor észre vette, hogy baj van hátra húzódott. 

- Mi a baj? - kérdezte a levegőért kapkodva. 

- Ez nem..ez nem megy. Nem véletlenül nem ment akkor sem...most..most azt szeretném, ha itt hagynál. 

- Ne csináld Hals! Kérlek! Ne lökj el magadtól! Ha nem szeretnéd azzal semmi baj nincs. Nem erőltetek semmit, de ne lökj el magadtól! - fogta meg az arcomat. - Nem vagyok számodra közömbös. Tudjuk jól mind a ketten. Szóval most már teljesen felesleges ez az álca előttem. 

- Ezért csináltad? - szűkült össze a szemem? - Hogy bizonyíts??? - akadtam ki.

- Dehogy is! Félre értettél! Én akartam így, Hals! Akármennyire is hihetetlen, de én mindig is így akartam. Hogy egyszer a barátnőm lehessél. Majd a jövőnket úgy alakítani, hogy egyszer a feleségem lehessél és családunk lehessen. Soha nem akartam máshogy. - Rázta meg a fejét. 

Mély levegőt vettem és próbáltam küszködni a könnyeimmel. 

- Ez akkor sem helyes, Shawn. - sóhajtottam. - Nekem ez nem megy. 

- Miért nem tudod elviselni, hogy vannak akik szeretnek? Mi történt veled, hogy ennyire ellököd magadtól a szeretetet? Miért nem tudod elviselni azt, hogy ÉN szeretlek? 

Csak fogtam a fejemet és próbáltam lenyugodni. Újra kezdtem érezni a pánik kezdetét. 

- Hals! Hé! - fogta meg a vállamat és rázogatni kezdett. - El kell mondanod. Érted? Csak így tudok segíteni. 

Zokogni kezdtem és próbáltam elfelejteni azt az estét. 

- Gerald miatt. - mondtam ki végül. A pánikrohamom kezdete abba maradt. Újra tudtam könnyedén levegőt venni. - El akarom felejteni. El akarom felejteni, hogy mennyire sebezhető vagyok. A saját levemet iszom. 

- Ezt hogy érted? - kérdezte Shawn. Én nem válaszoltam, mire ő csak még idegesebb lett, míg nem kezdte már szinte kiabálva kérdezni. 

- Sokat ittunk..-szipogtam.- Ő teljesen el volt már szálva magától. Haza kísért. Én csak bevetettem ugyanazt a ridegséget, mint mindig ahányszor azt akartam, hogy menyjen el. Aztán..

- Aztán??? - kérdezte vörös fejjel. 

- Ő nem akart haza menni. - néztem egyenesen a szemébe. 

- Megerőszakolt?? - nyílt tágra a szeme. 

Elfordítottam a fejemet és nem válaszoltam. 

- Ennek a féregnek a sitten van a helye az egész bandájával együtt. - csikorgatta a fogait. - És én leszek az aki reggel hívja a zsarukat. 

- Ne merészeld! - szóltam rá. - Senki sem tudhatja meg. Érted? Senki sem. Különben nekem végem van. Szerinted nem próbálkoztam már? Még másnap össze vesztünk és rá akartam hívni a zsarukat. De ő a bocsánatomért esedezett. Azt mondta többet nem próbálja ki azt az új cuccot. Teljesen elvette aznap az eszét. És amikor megfenyegettem, hogy a sitten a helye azt mondta a pokolban sok ember van akik biztosítják arról, ha ő a sittre kerül engem kicsinálnak.

- Szóval akkor álljunk ölbe tett kézzel és várjunk hátha valaki mással is megcsinálja, mondjuk Laurennel és majd ő jelenti? - kérdezte idegesen. - Csak egyet nem értek..azután miért maradtál vele? Miért nem jöttél haza? - húzta össze a szemét.

- Mert akármennyire is hihetetlenül hangzik szerettem őt. És ő nem volt mindig ilyen. Az a legszörnyűbb az egészben...hogy én tettem ezt vele. Az elejétől fogva úgy viselkedtem vele mint egy játékszerrel. Ha olyanom volt eldobtam magam mellől mint egy rongybabát és befordultam az én kis világomba. Ahol  minden arról szólt, hogy mennyire fáj hogy elmentél és hogyan szúrtam el a dolgokat. 

- De nem te mondtad neki, hogy nyúljon a drogokhoz és paktáljon  le az ördöggel. 

- Én voltam az ördög Shawn. - néztem a szemébe könnyezve. - Szenved. Úgy ahogy én. Vágyunk a szeretetre, de ellökünk közben minden emberséget magunk körül. Most is pontosan ezt csinálja. Megjátssza a világ előtt, hogy Laurennel  van. De eközben meg azt várja, hogy könyörögjem vissza magamat hozzá. 

- És most hogyan tovább? - ült le mellém az ágyon. - Provokálod és kikészül, hogy nem az lesz amit ő akar. De aztán? 

- Fogalmam sincs. - fogadtam el a kezét amit oda nyújtott nekem.

- És mi lesz velünk? - nézett maga elé és alig láthatóan rágni kezdte a száját. 

Piszkálni kezdtem a körmömet. Nem tudtam mit kéne mondanom. Nem tudtam, hogy mit kéne éreznem vagy hogy mit kéne cselekednem.

- Őszintén? Csak azt tudom biztosan elmondani, hogy mindig is ezt akartam. Hogy itt ülhessek melletted és a kezedet foghassam. Hogy együtt lehessünk. De most fogalmam sincs mi lenne a helyes és mi nem. Úgy érzem, hogy ez az egész túl erőltetett lenne. Megváltoztam, a régi énemhez képest, amit te ismertél hosszú éveken keresztül más ember lettem. Más az életstílusom, mások az elveim és teljesen más a viselkedésem. Nem tudok megnyílni olyan szinten mint régen és annak nem látom semmi értelmét, ha akárhányszor történik valami kattanásom ellökjelek magamtól. Te ennél jóval többet érdemelsz. Nem egy olyan lányt amilyen én vagyok. 

- Hé, figyelj. - fordította az államat maga elé. - Ezt nekem kell éreznek, hogy megfelelsz -e vagy nem. És én nem akarok mást. Én szeretném, ha ez működne. És ha kell lassú tempóban a legelejéről kezdjük. Ha elfordulsz legyen, én teret engedek neked. Szeretném, ha teljesen a bizalmadba fogadnál. Csak mondj egy igent. 

- Rendben. - mondtam ki végül. 

- Köszönöm. - ölelt magához. - Szeretnéd, hogy magadra hagyjalak? 

- Ne. - ráztam meg a fejemet. - Maradj, kérlek. 

Shawn magához húzott és simogatni kezdte a vállamat. Így feküdtünk ott. A gondolatainkba temetkezve.