Eddig nem esett le, hogy más embereknek is lehetnek problémái. Soha nem érdekeltek. Mindig csak magam voltam magamnak.

-És te?-nézett rám egy idő múlva mikor már visszafelé mentünk a kirándulásból.

-Mi én?-kérdeztem vissza.

-Voltál már szerelmes? -nézett mellettem félre.

-Nem. Nekem nem adott rá az élet okot.-ráztam meg a fejem, mint akit nem érdekel. Pedig érdekelt. Nagyon is.

Régen úgy terveztem, hogy miután lesz pár barátom majd valaki elvesz. Lesz esküvő, család, karrier aztán születik idővel négy gyönyörű gyerekünk. De ez már soha nem lesz. Mert meggyaláztak és elvettek tőlem mindent, ami értékes volt.
Doni szomorú arcomra nézett, de semmit nem mondott.

Órákon át sétáltunk az erdőben, mert az első emberek rosszul nézték a térképet. Teljesen besötétedett mire visszaértünk. A tábortűze már lobogott. Leültünk a köré rakott fatörzsekre. Mivel nem ismertem senkit csak hallgattam a beszélgetéseket. Olyan volt, mint egy osztálykirándulás. És élveztem. Nagyon régóta először nevettem más emberekkel és ez a nevetés őszinte volt. Élveztem, hogy valaminek a tagja vagyok. Hogy én is számítok. Doni velem szembe ült egy lány mellett, aki beszélt hozzá, de ő nem nagyon figyelt rá. Hanem engem nézett. Szegény lány hiába próbálta elvenni a figyelmét. Ha sikerült is neki akkor is csak pár pillanatra. Aztán tekintete visszatért rám. Nem tudtam, hova tenni most Donit. Fogalmam sem volt mit akar, úgyhogy csak visszavigyorogtam rá.

-Szia, Tom vagyok. - nyújtotta a kezét a mellettem levő fiú.

-Lia.-fogtam meg mosolyogva a kezét.

Miközben végig nézett rajtam beharapta a száját. A tekintetétől megijedtem. Elég baljósló volt az egész fiú. Magas, izmos, talpig feketében. Nem akartam vele többet beszélni, mert akkor egyszer kettesbe maradunk és.... Kiszaladt a tüdőmből az összes levegő és pánikolva Doni tekintetét kerestem. De egy fiúval beszélgetett.

-Nem akarsz egy kicsit félrevonulni kettesbe?-rakta a kezét a combomra miközben egyre közelebb hajolt hozzám.

Az emlékek előtörtek. A szavak ugyanazok. De most magamnál vagyok. Visszanéztem Doni helyére, de már más ült ott. A kezem elkezdett remegni. A mellettem lévő fiú meg csak nézett.
Egy kéz simult a vállamra.

-Gyere velem Lia.-hallottam meg Doni hangját.

Kicsit gyorsan is felpattantam és otthagytam Tomot. Ahogy Doni mellett lettem egyből nyugalom töltött el. Nem tudom, hogy váltotta ezt ki belőlem, de évek óta senkinek nem sikerül.