Épp elindítottam volna a kedvenc lejátszási listámat a zenék közül, amikor valaki megbökdöste a vállamat. Egy magas, szőke, agyonsminkelt lány volt, aki nem túl kedves pillantással méregetett.

-Szerinted süket? Már mióta bökdösöm, nem igaz hogy nem veszi észre!-nyafogta barátnőjének, aki csak egyetértően bólogatott és türelmetlenül dobolt a kezével a bőröndjén.

-Nem, nem vagyok az, teljesen jól hallok-válaszoltam neki, mire kicsit meglepődött. Gondolom nem számított arra, hogy hallom, amit mond.-Mit szeretnétek?

-Leülhetünk? Máshol már nincs hely. Légyszi -mondta a másik, barna szögegyenes hajú lány, de nagyon úgy tűnt, hogy nehezére esik kimondani ezt a kérést. Nem sok kedvem volt a társaságukhoz, de nyilván nem foglalhatok el 4 helyet egy tömött vagonban.

-Persze üljetek le-mondtam és még egy kedves mosolyt is megeresztettem feléjük, amit ki gondolta volna, de nem viszonoztak. Így hát csak megvontam a vállamat és visszadugtam a fülembe a fülest. A vonat közben kigurult a pályaudvarról, így hát tekintetemet a tájra emeltem. A zene szerencsére elnyomta a lányok csevegését, ami egy roppant izgalmas témáról, a szőke exéről folyt. Ha tudnám a nevüket, akkor nem csak így emlegetném őket, de természetesen nem vették a fáradtságot, hogy bemutatkozzanak így hát maradnak Szőke és Barna. Az idő elég lassan telt a vonaton ülve és a zenéimet 1 óra után meguntam, szóval onnantól kezdve kezdetét vette a szenvedés. Próbálkoztam azzal, hogy alszok egy kicsit, de a vagonban lévő zaj és a fülledt meleg miatt ez lehetetlennek bizonyult, így hát hagytam ezt a tervemet. Nettinek hála sikerült 2 órát a vele való beszélgetéssel eltöltenem, de utána sajnos magamra hagyott, mert a kistesóira kellett vigyáznia. Nettinek két nagyon édes kishúga van, akik a mellett hogy nagyon aranyosak, iszonyatosan fárasztóak is. Volt szerencsém ezt megtapasztalni, ugyanis a tavaszi szünetben 3 napig mi vigyáztunk Nettivel a testvéreire. Hát mit ne mondjak, rendesek lefárasztottak minket. Most viszont mit meg nem adtam volna azért, ha együtt vigyázhatnánk a húgaira és nem a két elviselhetetlen lányt kéne hallgatnom, akik az elmúlt 20 percben nagyjából annyit selfiet készítettek magukról, amennyit szerintem én egész életemben nem csináltam. A korlátlan mobilnetemnek köszönhetően (örök hála érte apa) elindítottam egy filmet, így újabb 2 órát sikerült eltöltenem. Melissa Mccarthy épp egy akciójelent közepén volt, amikor valaki megkocogtatta a vállamat. Felnézve Vikit láttam meg, aki Fornettis zacsit tartott a kezében.

-Készüljetek lányok, a következő állomásnál leszállunk. Át kell szállni egy másik vonatra, szóval kezdjétek el összepakolni a cuccaitokat-mondta, majd ment is tovább, hogy a többieket is értesítse. Szőke és Barna nagy nyújtózkodások közepette felálltak, hogy levegyék csomagjaikat, de azon már meg sem lepődtem, hogy az enyémeket eszük ágában sem volt levenni, így hát megvártam amíg elindulnak az ajtók felé és én is megpróbáltam levenni a cuccaimat. A bőrönddel és a sporttáskával nem is volt gond (igaz hogy a bőröndöt kis híján a fejemre ejtettem), viszont a sátram elég rendesen hátracsúszott és hiába álltam lábujjhegyre, nem értem el. Tanácstalanul fordultam körbe, hogy hátha valaki megszán és segít, de egy jelentkezőt se láttam. Már majdnem arra vetemedtem, hogy ráálljak a bőröndömre és úgy próbáljam meg levenni, ami valljuk be, nem egy túl biztonságos módszer amikor egy halk nevetés hallottam meg mögülem és a következő pillanatban egy kéz nyúlt ki mellőlem és egy laza mozdulattal levette a sátramat.

-Tessék-nyújtotta felém a sátrat egy fiú vigyorogva. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam, szőke haja a szemébe lógott, a szemei pedig vakítóan kékek voltak.

-Öhm, köszi-nyögtem ki és már indultam az ajtók irányába. A vonat megállt, mi pedig leszálltunk. Fél óra várakozás után, ami alatt én anyával beszéltem, át is szállhattunk a vonatra, ami egészen az úti célunkig visz minket. Ez az út jóval rövidebbnek tűnt, ugyanis most sokkal szimpatikusabb emberek társaságát élvezhettem. Ebben a vagonban az egyik oldalon két személyes ülések voltak, a másik oldalon viszont maradt a négy üléses felállás. Igaz hogy egyedül ültem, de mellém egy vidám társaság ült be, akik a táborról és a külön töltött idejükről beszélgettek.  Bár igaz, hogy elég szűkösen voltak, ugyanis 6-an nyomorogtak a 4 ülőhelyen, de mégsem tűnt úgy, hogy ez egy kicsit is zavarná őket, teljesen belemerültek a beszélgetésbe.

-És emlékeztek, amikor tavaly Dalmáék kiszöktek éjszaka és minden faház ajtaján bekopogtattak? Az az arc amit Lőrinc vágott-mesélte röhögve az egyik lány, mire a többiek is vele nevettek és folytatták a sztorit.

-Hát az hatalmas volt. 10 percen keresztül kereste, hogy ki lehet a tettes és ő is elkezdett minden ajtón dörömbölni. De a legjobb rész akkor is az volt, amikor Nati kicsapta az ajtót és elkezdett üvöltözni, hogy "nem igaz, hogy valaki hülye már másodjára zavarja meg a szépítő alvásában"-fűzte hozzá az egyik srác.

-De az a fej, amikor realizálta, hogy Lőrinccel üvöltözik. Istenem, de sajnálom, hogy nem lett megörökítve-mondta egy másik lány. Mosolyogva hallgattam a sztorit, és kezdtem úgy érezni, hogy nem is lehet olyan rossz ez a tábor. Végülis, ha azt nézzük, hogy ők itt voltak tavaly is és most is jöttek, az azt jelenti hogy jól érezték itt magukat. Viszont nem akartam, hogy feltűnjön nekik, hogy hallgatózom ezért bedugtam a fülhallgatót a fülembe és az út végéig zenét hallgattam. Valahogy mégis elnyomhatott az álom, ugyanis arra ébredtem, hogy valaki óvatosan ráz. Kinyitva a szemem az egyik lánnyal találtam szembe magam, aki a szimpatikus társasággal ült még pár órája. Oldalra nézve, meglepődve tapasztaltam, hogy már nem ül senki ott.

-Hé, te nem a táborba jössz?-kérdezte tőlem a lány és az arca enyhe idegességről árulkodott.

-De, igen miért?-kérdeztem tőle egy nagy ásítás mellett.

-Oké, akkor nagyon gyorsan szedd össze a csomagjaidat, mert a többiek már mind leszálltak, csak mi vagyunk még itt. Már nekem is le kellett volna szállnom, de ismerősnek tűntél, mintha velünk lennél szóval gondoltam jó lenne ha nem hagynánk itt téged. Basszus miért dumálok ennyit, nagyon gyorsan le kell szállnunk-hadarta és közben elkezdte leráncigálni a bőröndömet.-Ajj, gyerünk már, ne most akadj bele! 

Miután magamhoz tértem, rögtön megragadtam én is a bőröndöt és közös erővel sikerült leszednünk minden cuccomat. Fogtuk a cuccainkat és szélsebesen az ajtó felé kezdtünk sprintelni velük. Ő szó szerint ledobálta a vonatról a cuccait, tehát így tettem én is gyorsan és már pattantam is le a vonatról. Épp időben, mert a vonat nagy pöfögéssel elindult. A lányra néztem és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

-Hát ez jól indult-mondta nevetve.

-Az biztos. Köszi, hogy nem hagytál ott a vonaton-köszöntem meg neki mosolyogva a megmentésemet. -Csenge vagyok.

-Friderika, de hívj légyszi Fridának, utálom a Friderikát-nyújtotta ki a kezét amit vidáman megráztam.-Ez az első éved itt ugye?

-Igen, de ahogy elnézlek neked nem-mondtam, mire bólintott.

-Valóban, én már voltam itt tavaly, de még én is viszonylag újnak számítok. Nézd ők ott az abszolút alap tagok. Ha jól tudom ez a 4. évük itt a táborban-mutatott arra a csoportra, akikről jól gondoltam, hogy ők a kemény mag.-Mit tudsz a táborról?

-Hát úgy őszintén, kb. semmit. A szüleim küldtek el ide, nekem nem sok kedvem volt jönni-vallottam be neki az igazat. 

-Mondjuk igen, 1,5 hónapot bevállalni azért húzós, de nekem nem olyan vészes mert itt vannak velem a legjobb barátaim, és alapból az egész nyarat velük töltöttem volna, itt a Balaton parton pedig elég sok lehetőség van. Nem tudom, hogy mennyire tudsz róla, de ez egy elég laza tábor. Kevés a fix program és sok alkalom van, amikor teljesen elengednek minket, nem kell együtt maradni a társasággal-magyarázta, mire felcsillant a szemem. 

-Jujj, jobb ha elindulunk, mert megint itt hagynak minket-mondta nevetve és előre mutatott, mert a csoportunk közben elindult.

-Frida, nem jössz??-kiáltott hátra Fridának egy lány. Reméltem, hogy nemet mond, ugyanis élveztem a társaságát és ő volt egyenlőre az első személy, aki elkezdett velem beszélgetni.

-Menjetek, most inkább maradok-kiáltott vissza a többieknek, majd rám nézve kacsintott egyet. 

-Mesélj egy kicsit magadról-kérte én pedig úgy éreztem, hogy neki mindent elmondhatok. Egyszerűen csak áradt belőle a pozitív energia.

-Mi érdekel?-kérdeztem vissza.

-Egyértelműen a fiú téma....és utána szép sorban minden-nézett rám cinkos tekintettel, mire csak elnevettem magam. Témánál vagyunk.

-Nincs barátom. És ha nagyon őszinte akarok lenni még nem is volt. 17 évem alatt csak egyszer voltam szerelmes, viszont az a dolog nem sült el valami jól és így utólag visszagondolva nem is bánom, hogy nem jött össze a dolog-kezdtem bele nem létező szerelmi életem megtárgyalásába.

-Mi történt a fiúval? Megcsalt??-gondolt egyből a legrosszabbra.-Bár ha nem voltatok együtt az nehezen ment volna, de érted hogy mire gondolok.

-Nem, nem csalt meg. Az egyetlen probléma az volt, hogy belekeveredett egy elég rossz társaságba és miután full részegen kezdett el hívogatni, betelt a pohár és megszakítottam vele a kapcsolatot. Aztán később persze próbálta megmagyarázni a dolgot, viszont ezt követően is folytatta a rossz szokásait és egyre mélyebb pontra jutott. A végső löket mégis az volt, amikor megpróbált engem is belevinni. Na akkor végleg megszakítottam vele minden kapcsolatot és azóta se beszéltem vele. Ez már lassan 1 éve történt-meséltem el neki a teljes történetet. Csendben hallgatott végig, viszont most szorosan magához ölelt. Nagyon meglepett a gesztusa, viszont ösztönösen viszonoztam.

-Hát ez egy elég szomorú történet. Viszont jól tetted, hogy megszakítottad vele a kapcsolatot. Ha nem teszed, ki tudja mibe vitt volna bele-mondta és együttérzően megszorította a kezem.

-Na igen, viszont most mesélj te, miújság veled és a fiúkkal?-néztem rá, mire egy kicsit megrándult az arca, de utána rögtön egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

-Hát az én történetem se egy igazán boldog sztori. 2 hónapja szakítottunk a barátommal, miután másfél évig együtt voltunk. Az utolsó hetekben, amiket együtt töltöttünk, már egyértelműen éreztük mindketten, hogy valahogy kihunyt a tűz köztünk. Nem volt harmadik fél és semmi balhé, barátokként váltunk el és szoktunk párszor beszélni. Közös döntés volt, és amikor szétmentünk már nem szerettem úgy mint régen, viszont egy részem mindig is szeretni fogja. Bár azért elég rosszul érintett, amikor pár napja megtudtam, hogy szóba jött nála egy lány. Persze, azt szeretném hogy boldog legyen de azért még megvisel egy kicsit a dolog-mesélte el Frida a saját történetét, és most rajtam volt a sor, hogy szorosan megöleljem. Valahogy az, hogy 1 óra ismeretség után már ennyire megnyíljunk egymásnak nem tűnt szokatlannak, hiszen a vele való rövid beszélgetés után is úgy éreztem, mintha már legalább egy éve ismerném. És ahogy ránéztem, az az érzésem támadt hogy ő is így gondolja.

-Neked is az jár a fejedben, hogy mennyire hétköznapi dolognak tűnik kevesebb mint 1 óra beszélgetés után ennyire személyes dolgokat megosztani a másikkal?-mondta ki azt, amire én is gondoltam.

-Igen. Úgy látom a telepátia működik köztünk-vigyorogtam rá mire csak oldalba bökött és folytattuk is utunkat a szállás felé. Hamarosan megérkeztünk egy ösvényhez, ami egészen a Balaton partig vezetett. Nem mentünk végig rajta, hanem lekanyarodtunk az útról és így elértünk egy kapuhoz, ami egy hatalmas területet zárt körbe. Viki, aki elől volt elővette a kulcsot a zsebéből majd mielőtt kinyitotta volna az ajtót, mosolyogva hátrafordult.

-Táborozók, ezennel hivatalosan is megnyitom az idei tábort!-kiáltotta, mire mindenki nagy üdvrivalgásban tört ki.-Azt szeretném kérni tőletek, hogy ne rögtön a házakhoz rohanjatok, igazából be se tudnátok menni, mert nálam vannak a kulcsok, hanem légyszíves gyertek a közösségi házba. Az idei tábor többi felügyelője már ott vár rátok, és szeretnék egy bemutatkozást tartani.

-Hol van az a közösségi terem?-súgtam Fridának, mert nagyon úgy tűnt, hogy ezt rajtam kívül szinte mindenki tudja.

-Ha bemegyünk a kapunk rögtön meglátod. Az a központi épület és mögötte helyezkednek el a faházak. Képzeld, van egy aminek a terasz része konkrétan a partra nyílik. Annyira imádnám, ha abban a házban lakhatnánk-magyarázta csillogó szemekkel. 

-És amúgy hány fősek a házak?-tettem fel az újabb kérdést, de választ már nem kaptam, ugyanis a csoport elindult és konkrétan beömlöttem velük a közösségi terembe, vagyis nagyon úgy tűnt, hogy ez az. A terem maga nagyon otthonos volt, krémszínűek voltak a falak, rengeteg asztal volt székekkel, de a kedvencem az a sarok volt, ahol egy bolyhos szőnyeg volt leterítve és puffok voltak elrendezve. A fal mellett két magas szekrény állt, amik mindenféle társassal voltak megpakolva és örömömre felfedeztem az egyik kedvenc társasomat, a Cluedo-t is. 

-Légyszíves üljetek le, lehetőleg egy körbe, hogy mindenki láthasson mindenkit-terelgetett minket Viki és mellette kiszúrtam 4 ismeretlen felnőttet, gyanítom ők lesznek a felügyelőink.

-Na végre megvagy, úgy elsodortak a többiek mellőlem-bukkant fel mellettem Frida is és miközben elhelyezkedtünk a szőnyegen, laza kontyba rendezte hosszú barna haját.- Amúgy a megbeszélés után be szeretnélek mutatni a barátaimnak. Kicsit dilisek, de amúgy nagyon szerethetőek. Elég sok mindenben hasonlítunk egymásra.

-Ha olyanok mint te, akkor tuti bírni fogom őket-mosolyogtam rá, mire csak visszamosolygott rám, de már nem fűzött hozzá semmit, ugyanis Viki figyelmet kért.

-Na akkor még egyszer üdvözlök mindenkit. Ha valaki még nem tudná én Viki vagyok, most pedig bemutatnám azokat a személyeket, akik segítenek a tábor lebonyolításában. Először szeretném bemutatni nektek  Anitát, aki tábor kreatív programjaiban fog segíteni, de szinte végig velünk lesz-mutatott be nekünk egy fiatal, rövid szőkésbarna hajú lányt, aki mosolyogva körbeintegetett.

-Szívesen vagdosnék vele szívecskéket-szólalt meg az egyik fiú halkan, mire hatalmas nevetés tört ki a teremben, szegény Anita pedig szörnyen zavarba jött.

-Több tiszteletet-szidta le a fiúkat Viki, de azért látszott rajta, hogy neki is tetszett a beszólás.- Akkor folytatnám a bemutatást Tompa Lőrinccel, aki több éve segíti a táboroztatást és egyébként testnevelés tanárként dolgozik, így egyértelműen ő felelős a sport foglalkozásokért. Viszont mivel az elmúlt években megkétszereződött a sport lehetőségek száma, idén felvettünk egy új tagot, aki nem sokkal idősebb tőletek, mindössze 19 éves és ő fogja idén a vízi programokat felügyelni és ha szükséges, a segítségetekre lesz. Viszont jelenleg egy úszómester tanfolyamon vesz részt, így ő csak a jövőhéten csatlakozik hozzánk-folytatta a bemutatást, viszont nagyon titokzatosan beszélt erről az új felügyelőről, még az sem derült ki, hogy fiú-e vagy lány. 

-Remélem fiú....szívesen eljátszom a fuldoklót, hogy szájból szájba lélegeztessen-súgta a fülembe Frida, mire hangosan felnevettem. Lőrinc elég szigorú tekintettel nézett rám, mire rögtön elhallgattam. Jesszusom ez az ember nagyon ijesztő amikor így néz.

-Következzen Erzsike néni, aki amellett, hogy nagyon kedvesen ébreszti fel az embereket reggel, piszok jó szakácsnő is, így az idei tábor étkezései az ő vezénylése alatt fognak zajlani-mutatott be Viki egy mosolygós ősz hajú nénit, aki tökéletes példája volt a kissé duci, de annál szeretnivalóbb nagymamának, aki minden finomsággal tömi tele az unokáját. Erzsike néni egy hatalmas fütty-és tapskoncert kíséretben már el is sietett, ugyanis nagyban zajlott a mi eléggé megkésett ebédünk elkészítése.

-Erzsike néni főztjénél nincsen jobb. A paprikás csirkés nokedlije után megnyalod mind a 10 ujjadat. Azt a kaját lehetetlen überelni-kommentálta Frida és szinte már láttam, ahogy szemei előtt megjelenik a kaja.

-Vigyázz, nehogy kicsöppenjen a nyálad-súgtam vissza neki, mire rajta volt a sor, hogy röhögésben törjön ki.

-Frida és a mellette ülő barna hajú ismeretlen lány a sarokban! Csönd legyen-szólt ránk Lőrinc, mire az összes táborozó ránk kapta a tekintetét. Én ijedtemben teljesen lefagytam, de Frida halál nyugodtan ült mellettem. Amikor Lőrinc elfordult tőlünk, Frida gyorsan hozzátette:

-Nyugi, 1-2 hét és megszokod a stílusát. Utána már nem ijesztő....vagyis kevésbé-húzta el a száját, majd mondott valamit a mellette ülő lánynak.  A többi táborozó már nem foglalkozott velünk, viszont nagyon úgy éreztem, mintha figyelne valaki. A megérzésem nem tévedett, ugyanis két fiú bámult engem, egymás mellett ülve. Egy szőke és egy barna...

Sziasztok, meghoztam a következő részt. Ez egy kicsit hosszabb lett mint az előző, de remélem tetszett nektek. Kommentbe pedig írjátok le, hogy ti mit gondoltok a történet eddigi alakulásáról.           ~palacsinta~