Ahogy végignéztem az épp főzőcskéző fiún, a rózsaszín tollam rágcsálva egyetlen egy dolog jutott eszembe.Szélesebb háta van, mint Atsumu-nak. A fekete póló, amit hordott, majdnemhogy feszült rajta, így az kiemelte az ott elhelyezkedő összes izmát.

Milyen sokat változott alsó-közepes korunk óta... Pedig az sem volt olyan régen.Teljesen más lett a testfelépítése,befestette a haját és valamikor időközben még meg is izmosodott.

Viszont a természete sohasem változott. És bár nem tudok rajta annyira kiigazodni, valamint csak egy buta volt osztálytárs vagyok neki, akivel néha közösen ökörködött, és együtt szídták a bátyját, én mindig is a barátomnak tartottam.

Nem találkozunk sűrűn, sőt nem is "tartjuk a kapcsolatot", de ha valami problémám volt, biztos, hogy hozzáfordultam és talán ez nála is így van.

A tollamat továbbra is rágcsálva még mindig a fiún tartottam a szemeimet, amikor felszólalt.

-Lyukat égetsz a hátamba! Mit akarsz már?

-Csak azon gondolkodtam, hogy mikor is lettél ilyen csendes-emeltem el a számtól a tollat, miközben felpislogtam rá.

-Gondolkodj csak tovább. De ne rajtam, hanem a matekodon-szelte át pár lépéssel a közöttünk lévő távolságot, majd mutatott rá az asztalon heverő, kinyitott füzetemre,aztán visszament a konyhapulthoz.

-Gondolkodj csak tovább. De ne rajtam hanem a matekodon-mélyítettem el a hangom,miközben pofákat vágtam, ezzel gúnyolva a fiút a tollamat kattogtatva.

-Megjegyeztem...-nézett vissza rám.

Aztán percekig csend volt, amitől kedvem támadt eljátszani a Hattyú Halálát, főleg hogy a matek azóta sem érdekelt, a fiú pedig még mindig onigirit gyártott egy szó nélkül.

Már egy lejtőt építettem a matek könyvemből és a füzetemből, ahol a tollamat pöckölgettem fel,vártam meg míg legurult, majd kezdtem előről, amikor is egy hirtelen pillanatban Osamu megszólalt.

-Ne szenvedj már ilyen látványosan!

-Miért, mit csináljak?

-Miért, mit csináljak?-kezdett el nyávogni, amin sikerült nőiesen felröhögnöm.

-Nem is ilyen hangom van!

-De, pontosan ugyanilyen.

-Azt ne mond nekem, hogy eddig arra vártál, hogy megszólaljak és te leutánozhass...-ráztam meg a fejem nevetve.

-Hát nem mondom.

-Inkább segíts a matekban.

-Most enni akarsz vagy matekot írni?

-Enni.Egyértelműen enni.

-Akkor légy oly szíves és várakozz csendesen.

-Mert ha segíthetnék talán hamarabb kész lennénk-morogtam az orrom alatt.

-Na nem gondolod, hogy majd amihez te hozzányúlsz, azt én megeszem?-fordult felém a homlokát ráncolva.

-Te szemét! Akkor én miért enném meg amihez te nyúltál hozzá?!

-Mert megtisztelve érezhetnéd magad, hogy én, a Nagy Miya Osamu étkéből fogyaszthatsz.

-Persze-persze-forgattam meg a szemeim.

-Mintha Tsumu-t hallanám.

-Ne emlegesd őt nekem! Csessze meg a bátyád! Most mérges vagyok rá! Amúgy meg hol a bánatban van?!

-Nem mondhatok semmit.

-Na mintha érdekelne!

-Hála az égnek. Amúgy sem akartam elmondani-morogta maga elé, azonban pont meghallottam, így felháborodva pattantam fel a székemről.

-És mégis miért nem?!

-Azt hittem, hogy nem is érdekel-kezdett mentegetőzni.

-Hát nem is!

-Akkor jó...-sóhajtotta, majd ismét beállt a csend.

-Mégis miért az ő oldalán állsz?!-ócsúdtam fel hirtelen.

-Milyen oldal?-kapta fel a fejét.

-Az ő oldalán! Miért falazol neki?!

-Mert a bátyám?-kérdezett vissza összezavarodva-Várj!Nem falazok neki!

-Persze régen mindig az én oldalamra álltál!

-Igen?-nézett rám bizonytalanul.

-Igen! Mindig együtt oltottuk Atsumu-t!

-Ohh... Szóval mostmár Atsumu? Azt hittem Tsumu-nak hívod-lepődött meg.

-Mire is számíthattam volna...Hisz elárultalak téged. Az egyetlen szövetségesem...

-Mivel is?

-Mert átálltam az ellenség oldalára!

-Ahhham....

-Ezért most, hogy az ellenség nekem ismét ellenség, átállsz az ő oldalára, mert én elárultalak, amikor az én oldalamon álltál!

-Mit hablatyolsz itt oldalakról, árulásról, meg ellenségről?-nézett rám szórakozottan.

-Mindegy...-sóhajtottam én is.

A fiú talán az utolsó pár rizsgombócot formázta, miközben felfelé fújkált, gondolom a szemébe lógott haja miatt,így egy idő után egyre idegesebben szívta be a levegőt. Odalépve mellé, nevetve eltűrtem a haját, majd eszembe jutva az előző témánk, szóra nyitottam a számat.

-Sajnálom.

-Mit?-bökte ki fél perc után.

-Hogy elárultalak.

-Ohh!Értem... Valamikor még oltogassuk együtt Atsumu-t-mosolyodott el.

-Ez egy ígéret!

És én akkor még nem is fogtam fel, hogy a szavaimnak egy mögöttes jelentést is lehet tulajdonítani. Csupán mikor már mások szembesítettek vele, akkor esett le igazán a tantusz. Én reményt adtam, ő pedig magához véve azt, addig várt, ameddig csak szükségem volt rá.

-Mit csinálsz?-fordult felém.

-Csinálok egy onigiri-t,csak neked. Mert tudom, hogy úgysem ennéd meg, mert én csináltam.

-És ez miért is jó?

-Nem hízol még többet.

-Kikérem magamnak!

-Csak maradj már csendben!