7:00AM

SZERDA

Jungkook dörömbölésre ébredt, valaki őrült módjára ütötte a szobájának ajtaját. Álmosan felkelt, ügyet sem vetve a folyamatosan rezgő telefonjára.

- Nyisd ki, de azonnal! - Kim Namjoon, a banda vezére próbált meg betörni hozzá. Jungkook kinyitotta az ajtót és egy - szinte már vibrálóan -, ideges férfi nézett vissza rá. - Mégis mit képzelsz?

Befurakodott a szobájába és dühösen becsapta maga mögött a szoba ajtaját, mielőtt Jungkook megtehette volna.

- Mi ez a tegnapi poszt?

- Az - Jungkook lassan magához tért, össze szedte a tegnapi nap emlékeit. - Az egy kis tévedés.

- Tévedés? Ennek neveznéd azt, hogy kiírod valakinek a telefonszámát egy erős célzással? Tudod én minek nevezném ezt?

- Nagy tévedés? - Jungkook alig bírta vissza tartani a nevetést, mégis kellemetlenül érezte magát.

- Lavina. Egy lavinát indítottál el valaki ellen. Nem tudom tisztában vagy-e a hírnév fogalmával, csupa kontra és pro, de te most messzire mentél.

A fiú fülét megütötte a telefonjának rezgése, hirtelen eszébe jutott a megbeszélt reggeli Minsoo-val.

- Erre most nincs időm.

Besietett a fürdőszobába, mielőtt Namjoon válaszolhatott volna neki. Sejtette, hogy bandatársa akkor is a szobában lesz, mikor ő kimegy, de akkor is készülődnie kellett. Nem késhetett el.

- Kinek a telefonszáma? - ahogy gondolta, Namjoon az ablak előtt állt, karba tett kézzel és ugyan olyan dühösen.

- Csak egy ismeretlené.

- Csak egy ismeretlené? Ilyet nem csinálhatsz! Túl sok van már a rovásodon.

Jungkook szó nélkül felvette a cipőjét, a telefonját a zsebébe csúsztatta. Egy pillanatig megbánást érzett, majd vissza rángatta magát az elégedettséghez. Bo tehet erről!

- Ne szólj bele olyanba, amihez semmi közöd! 

8:02AM

A napsugarak ébresztették Bo-t. Valamikor éjjel 3 körül sikerült elaludnia, pontosabban álomba sírta magát. Nehéznek érezte a testét, a szemei megdagadtak a sok sírástól és kiszáradt a szája. A telefonja továbbra is darabokban hevert a szoba másik végében.

Felállt, megigazította a pólóját, ami lecsúszott a vállán. A darabokhoz lépett, a legkevésbé sem sietősen össze rakta egy egésszé és egy betört képernyőjű mobil lett a végeredmény. Bekapcsolta, közben a konyhába ment, hogy vizet igyon. A folyadéktól magához tért, a konyhapultnak támaszkodva, félve írta be a PIN-kódját. Az történt, amire számított: üzenetek és nem fogadott hívások tömkelege várta.

Nem tett semmi rosszat és mégis olyanná vált az élete, mint amilyen régen volt.

Épp csak megnyitotta a Twitter-t, mikor újabb hívása érkezett. Nem fognak leállni. Ki tudja meddig megy ez, míg becsavarodik és egy dilidokinál köt ki, ahogy korábban is.

Nem! Nem történhet meg újra!

Bo fogadta a hívást és minden dühét, félelmét belesűrítette a szavaiba.

8:06AM

Kim Namjoon döbbenten bámulta a telefonját, ami előtte hevert az ágyon. Nem jutott szóhoz attól, amit hallott. Pontosabban: amilyen hangnemben hallotta.

A lány szinte egy levegővétellel mondott el mindent, szavai fröcsögtek az indulattól és a vissza tartott sírástól. Több, mint másfél percen keresztül beszélt, mígnem kifulladva köhögni kezdett és szánalmasnak nevezte saját magát. Namjoon tudta, mi lenne a következő lépése, ezért gyorsan megelőzte:

- Ne tedd le!

- Mégis mit...

- Nem azért hívtalak, amiért mások.

Némaság telepedett rájuk, egyikőjük sem szólt. Namjoon várt, hogy a lány a vonal túlsó felén megeméssze, amit mondott. Hinni fog neki? Vagy se szó, se beszéd, leteszi?

- Hanem?

Mégse!

- Nézd, nem tudom tudod-e, hogy ki vagyok. Sajnálom, ami történt és mindent megteszek, hogy valahogy rendbe hozzam. De egyelőre...egyelőre azt hiszem az a legegyszerűbb, ha telefonszámot cserélsz.

- Ki vagy te?

- A nevem Kim Namjoon. Segíteni szeretnék neked. Tudom min mész keresztül most. 

Namjoon nem tudta, képes-e meggyőzni Bo-t. Remélte, hogy a lány hisz neki, de sejtette, hogy egy bizonyos név mindent elrontana. Nem mondhatott többet.

Mielőtt újra megpróbálhatta volna a győzködést, Bo kinyomta a hívást. Namjoon tehetetlenül a kezébe temette az arcát és elkáromkodta magát.

Jungkook...fogalma sincs, mit tett!

 8:20AM

Jungkook nem bírta levenni a szemét Minsoo-ról. Először úgy gondolta a szépsége az oka, de aztán rájött, hogy valami árad a lányból. Eddig nem érezte.

- Ihatok a narancslevedből? - meg sem várta a választ, belekortyolt a fiú üdítőjébe. - Mi a terved mára?

- Az előbb mondtam. Délután lesz egy fotózásunk.

- Igen, ne haragudj! Kissé szétszórt vagyok.

Csak egyszerűen leszarod, amit mondok. - futott át Jungkook agyán.

Minsoo elő vette a telefonját és valamit gyorsan pötyögött rajta. Vigyorgott, láthatóan jó kedve volt.

- Untatlak? - kérdezte a fiú, miközben beleharapott a szendvicsébe.

- Nem, dehogy. Holnap este ráérsz?

Egy pillanatra egymásra néztek, Jungkook bólintott. Tudta. Érezte, hogy a holnap este lesz az az este. Elégedett volt magával, kitartóan küzdött ezért. A korábbi kellemetlen megérzése Minsoo-val kapcsolatban elmúlt, helyét a várakozás váltotta fel.

Végre nem csak a keze téved a lány lábai közé. És neki erre volt most szüksége.

11:30 AM

Ha lenne kihez mennie, Bo elmenekülne otthonról. Nem lenne össze zárva a telefonjával, amin több ezer gyűlölködő üzenet várja. A hívások olykor-olykor szünetelnek, de aztán mindig jön egy újabb.

Kim Namjoon.

Vajon ő is próbálta hívni azóta? Nem bízott benne. De hát miért tenné? Benne se bíztak mások. Mégis hogyan segíthetne neki egy ismeretlen?

A telefonja újra rezgett. Oda tévedt a pillantása és látta az üzenet szövegét.

Jungkook: Mit csinálsz?

Bo érezte, hogy elhatalmasodik rajta a düh és könnyek formájában próbál utat találni magának. Miért? Miért nem hagyja békén ezek után? A lány megragadta a telefont és elkezdett választ írni, majd mielőtt elküldhette volna, megállt. Nem válaszolhat neki. Hiába dühös, hiába fél, Jungkook nem tudhat erről. Ő nem, viszont...

Próbált vissza emlékezni, hánykor ébredt fel. Vissza kereste a hívásnaplóban azt a számot, ami akörül az időpont körül hívta és mielőtt meggondolhatta volna magát, már vonalban volt.

11:45AM

Namjoon nem szállt ki az autóból. A többiek már mind bementek az épületbe, ő nem mozdult. Telefonját a füléhez szorította és hallgatott. Néha azt hitte nem fogja bírni és leteszi, mert a hallottak letaglózták, de kitartott. Egy pillanatig sem vonta kétségbe a lány szavait. Mindet igaznak hitte és ezért nem kérdezősködött.

- Intéztél valamit a számcserével? - Namjoon távolinak hallotta a saját hangját. Szavak, mondatrészek kavarogtak a fejében, alig látott tisztán.

- Nem, még nem...

- Hagyd! Majd én megcsinálom.

Valaki kopogott a kocsi ablakán. Késésben volt.

- Hívlak később. Mentsd le a számom és senki másnak ne vedd fel! Üzenetet nem küldök, felesleges megnézned majd azokat, amiket addig kapsz.

Parancsoló volt. Gyűlölte magát érte, amiért utasításokat osztogat idegeneknek is, pedig ez szakmai ártalom. Ő szokta rendre tenni Jungkook-ot, most azonban kicsúszott a kezéből a gyeplő.

- Helyre fogom hozni.

- Nem a te hibád.

Namjoon felsóhajtott.

- Hívlak. - majd letette és igyekezte összeszedni magát, miközben kiszállt az autóból