JUNGKOOK

- Egy alkalommal, mikor Namjoon és a menedzserünk, Sejin beszélgettek rólad, kihallottam a teljes neved. Azért kerültél szóba, mert Sejin tudni akarta hogyan kezelted a történteket és szeretett volna minél többet megtudni rólad, ha esetleg további fejlemények történnek. A nevedet pedig beírtam néhány közösségi oldal keresőjébe, de... - tudta mennyire gázul hangzik mindez a szájából, már-már menthetetlenül félreérthetetlenül. - ...semmi rossz szándékom nem volt vele. Csak szerettelek volna végre elérni valahogy.

Bo hümmögött, mint aki tudomásul veszi a hallottakat, de nem mondott egy szót sem. 

- Erőszakosnak tűnhetek, de nem vagyok az. Megtaláltalak Twitteren, nem volt könnyű de aztán láttam, hogy Namjoon követ téged a privát profiljával. Kérlek, mondj valamit! 

- Szeretném, ha megígérnél egy dolgot.

- Igen? - Jungkook idegesen odébb lökött egy képregény kupacot, ami a földön hevert. 

- Ne beszélj velem úgy, mintha félnél tőlem. 

A fiú eltátott szájjal várta a folytatást, de Bo nem mondott mást.

- Ennyi? Ezt ígérjem meg csupán azután, hogy bevallottam az előbbieket?

- Miért, mit szeretnél? Kiabáljak veled? Volt más lehetőséged?

- Ha azt nézzük, igen. Mondjuk elkérhettem volna Namjoon-tól az elérhetőséged.

- Megadta volna, úgy hiszed? 

Jungkook hitetlenül megrázta a fejét. Volt valami a lányban, amit nem értett. A változásra való hajlama, a racionális gondolkodása teljesen lenyűgözte. Az önzetlensége és a kedvessége pedig megdöbbentette. Nem ismert korábban hozzá hasonlót. Legszívesebben megkérte volna, hogy meséljen magáról, de nem akarta elsietni ezt az egészet. Hagyta, hadd haladjon a dolog a saját medrében, ez a lassú de biztos tempó remélhetőleg a lánynak is megfelelt. 

 - Milyen napod volt? - egyszerű, hétköznapi kérdést tett fel. 

- Fárasztó. Az osztályra, ahova be voltam osztva, behoztak egy csapat ételmérgezéses diákot. Kilencen voltak és mind egyszerre akart hányni. Nem volt egyszerű a vérvétel tőlük.

- Már értem honnan van ennyi empátiád az emberek felé. 

- Ez a munka sok mindenre megtanít. Na meg, nincs annál jobb érzés, mikor egy olyan ember, akivel te törődtél, boldogan hagyja el a kórházat. Tudom, senki se boldog mikor bekerül ide, de hálásak neked, amiért foglalkozol velük. Sokat számít a gyógyulási idő alatt kapott kedves hozzáállás és... - Jungkook némán hallgatta, úgy tűnt ez az a téma, amiről Bo szeretett beszélni. Minden szó, ami elhagyta a száját, alázattól és tudatosságtól csengett. Bo törődő ember volt, olyan, aki attól is boldog lesz, ha mást annak lát, holott neki rossz napja van. 

- Mióta dolgozol ott?

- Az egyetem kezdete óta. Gondoltam nem árt minél több tapasztalat, mire megszerzem a diplomámat. Remélhetőleg azután is itt maradhatok. 

Jungkook érzett valamit a mellkasában, ami egyre csak fojtogató érzésként maradt ott és végig jelen volt, amíg a lány beszélt. Úgy döntött ígéretet tesz magának. Jó kedvűnek akarta látni Bo-t, gondtalannak és felszabadultnak. Olyannak, amilyenek a vele egykorú lányok voltak. Nem tudta mi érdekli a lányt, sem azt, mik a tervei a jövőre nézve de tartozott ennyivel neki. 

- Köszönöm, hogy elmondtad ezeket. 

- Jungkook - Bo sóhajtott egy nagyot, majd elnevette magát. - így kezdődnek a barátságok, nem? Ismerkedéssel. 

NAMJOON

Az éppen aktuális tananyagai felett ült és azokat rendezgette. Mikor szabadideje engedte, újdonságokat tanult, ami jelenleg a spanyol nyelv alapjait jelentette. Külön szedte a nyelvtani és szókincsi jegyzeteket, aztán a fürdőbe sietett, hogy össze készülődjön. 

Magának nem akart hazudni, főleg nem szemtől-szemben, ahogy a tükörbe nézett. Izgult és kicsit ideges is volt. Nem volt oka rá, hiszen olyan helyre mennek, ami közel esik a szállásukhoz és el van kerítve mások elől. Mégis csak bizakodott, hogy minden rendben lesz és egy kellemes reggelit fognak eltölteni, na meg beszélgetnek. Felelőssége volt a lány jóléte, ebből nem engedett. Nem tudta vajon Jungkook tud-e erről, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Elvégre, semmiféle magyarázattal nem tartozna neki amúgy sem. 

Felvette a kabátját, a zsebéből elő halászta fekete szájmaszkját és elindult, hogy találkozzon azzal a lánnyal, akinek eddig csak a hangját hallhatta. 

~*~

Két fekete teát kért a pincértől, remélve, hogy Bo is szereti. Kint kellemesen hűvös idő volt, de mégiscsak jobb a négy fal között. Namjoon az órájára pillantott, pár perc múlva fél tíz.

- Nem késtem el, ugye? - a hang irányába fordult és akaratlanul is rögtön vigyor terült szét az arcán. Bo pont olyan volt, mint amilyennek elképzelte: barna, a háta közepéig leomló haj, a szemei szintén csokoládé barnák és legalább másfél fejjel alacsonyabb volt, mint Namjoon. 

- Pontosabb már aligha lehettél volna - felállt ugyan, de nem tudta mit kezdjen a kezeivel ezért csak a szék felé mutatott. Bo helyet foglalt, kabátját a háttámlára terítette és kedvesen rá mosolygott. 

- Rendeltél már magadnak valamit?

- Nem, gondoltam megvárlak vele. Kértem neked is egy teát, remélem nem gond.

- Köszönöm, direkt nem ittam reggel, hogy majd akkor itt fogok - csupa mosoly voltak és egyikőjük sem bírta abba hagyni. Leadták a rendelésüket, aztán csak ültek némán, egymást bámulva, végül kitört belőlük a nevetés. 

- Azt hiszem zavarban vagyok kissé - Namjoon a tarkóját vakarta, ami mindig is azt jelentette, hogy zavarba jött. Bo bólogatott, miközben belekortyolt a teájába. 

- Ilyenek az első találkozások többnyire - értett egyet vele a lány. Jungkook-kal is ennyire zavarban volt vajon? Namjoon gyorsan elterelte a témát, hogy a gondolatai is másfelé terelődjenek. Minek gondolkodik ilyesmin? 

- Ma is mész dolgozni?

- Nem, ma az egész napom szabad. Úgy gondoltam takarítok otthon egy kicsit, ráférne a lakásra. Mikor tizenkét órázom, nincs se időm, se erőm ilyen dolgokra. 

A pincér kihozta a reggelijüket. Namjoon két csirkemell sonkás szendvicset kért, míg Bo előtt egy tányéron három gofri pihent epres öntettel és barack darabokkal. A zavaruk látszólag oldódni kezdett, átbeszélték a tegnapi napot és kitértek arra is, kinek mi a terve a következő hétre. 

- Két nagyobb fellépésünk is lesz, de szerencsére ez az időszak most kevésbé hektikus, mint a többi. 

- Azt hittem így a Karácsony közeledtével inkább több koncertet adtok. 

- Tavaly úgy volt, de nagyon túl vállaltuk magunkat. Idén csak egy kisebb, alacsony létszámú előadást terveztünk, családiasabb légkörrel. Azt hiszem az mindenkinek elég lesz az év végére. 

Bo áttett a tányérjára egy gofrit, mire Namjoon félbe vágta az utolsó szendvicsét és egy szalvétára téve a lánynak adta. 

- Akkor gondolom azután mind haza mentek a családotokhoz.

- Igen, de nem kell messze mennünk. 

Befejezték a reggelit, a pincér elvitte a tányéraikat, Namjoon pedig a zsebéhez nyúlt.

- Ó, én fizetem a részem - Bo a táskájához kapott, kotorászni kezdett benne.

- Ne viccelj! Természetesen nem fogod - a lányra kacsintott. - Ezt így illik. Egészségedre. 

Miután fizetett a pincérnek, előre engedte Bo-t az ajtóban és megálltak az étterem terasza alatt. 

- Nagyon örültem, Namjoon - a lány egy sötétkék blézert fogott össze maga előtt, láthatóan fázott. 

- Gyalog vagy?

- Igen. De itt lakok a közelben. Öt perc alatt haza érek. 

Semmi olyanról nem volt szó köztük, mint amire Namjoon az elején gondolt. Azt hitte ugyan úgy az internetes zaklatás is felmerül témának, de fel sem tűnt neki, hogy még csak a közelében se voltak. Örült neki, mert így már biztosabb volt benne, hogy Bo túl tette magát rajta. Nem hazudott, mikor mondta neki a telefonba legutóbb, hogy sosem gondolta gyengének. Bo rengeteg mindenen keresztül ment, embereket veszített el az életéből - nem is akármilyen körülmények között,- és mégis képes úgy mosolyogni, mint ahogy most. Ideje neki is tovább lépnie, ahogy a lány is tette.

- Ráérsz szombaton délután négytől?