Jólesően nyújtóztattam ki alvástól elgémberedett végtagjaimat, karomat az ágy támlájának döntve, miközben szemeimet lassan, sűrű pislogás közepette nyitottam ki.

Egy ismeretlen helyen voltam; a fehér plafon nagyon nem volt ismerős. Ennek ellenére nehezen tértem magamhoz ezen az idegen helyen, ugyanis nagyon kellemes, megnyugtató álmom volt, aminek az emlékét szerettem volna sokáig megőrizni. A gyanakvásom pedig pillanatok alatt elillant: megéreztem Fred karját a hasamon, és miközben hozzám kucorodott lehelete csiklandozta a nyakamat is. Elmosolyodtam.

Mégiscsak otthon voltam. Az új otthonomban, ahová tegnap érkeztem. Fred és George lakásában. A Varázsvicc Vállalat feletti lakás egyébként kísértetiesen hasonlított Izzyére, igaz, ez valamivel kisebb volt és nem is volt olyan tisztaság, mint odaát. Rendetlenségnek azért egyáltalán nem mondanám, inkább otthonos rumlinak.

Fred még mindig ott szuszogott a fülemnél, nekem viszont lassan korogni kezdett a hasam - most már nem lesz anyu, aki ételt teremt a hűtőbe, meg az asztalra... ahogy ezt ki ő maga is kijelentette pár nappal azelőtt.

Emellett most hadakoznom kellett Fred ölelő karjával is.

- Hova mész? - duruzsolta szerelmem, mikor már azt hittem, sikerült kimásznom a karjai alól. A szemét azért nem nyitotta ki, de el nem engedett volna.

- Keresek valami reggelit - feleltem én is suttogva. Semmi reakció. - Pisilnem kell - folytattam, hátha erre elenged.

- Akkor jó - néhány pici puszit küldött a levegőbe, legalábbis reméltem nem valami képzeletbeli szendvicset rág. Olyan cukin cuppogott, hogy nyomtam a szájára egy puszit is.

- Freddie, engedj el - suttogtam még mindig, és végre kimászhattam az ágyból. Az első csatámat megnyertem - ha-ha!

Egyből a fürdőbe siettem, hogy felvegyek valami kényelmes szerelést, majd egy-két nyújtást és hajlítást is csináltam. Fél szemmel láttam, hogy a tegnapi vacsoránk maradékai (egy pizza, amit a Foltozott Üstből kértünk) még az asztalon pihennek. Ezt egy pálcalegyintéssel elintéztem.

Kinyitottam a hűtőt, majd be is csuktam. Egy-két vajsörön kívül nem sok minden volt benne, úgyhogy nem csillapíthattam a hasamban lévő béka kuruttyolását. Más utat kell keresnem. A konyhaszekrényben sem volt ehető dolog - találtam viszont sót, borsot, egy nagyon kevés kakaóport, egy furcsa alakú fiolát, ami a rajta levő címke szerint pillanatragasztó volt, és egy kis üveg lekvárt. Felteszem ez utóbbi Mrs. Weasley jóvoltából került ide. Ó, és még egy darab teafiltert - nem viccelek, egyetlen darabot.

Hm...

Tehát Hannah bevásárolni kényszerül. Na jó, lássunk hozzá, gondoltam. Pergament, pennát és tintát kaptam elő a táskámból, hogy listát írjak. De mit vegyek? Hannah, gondolkozz... egy perc... öt perc... hét perc után a már tiszta asztalra dőltem nyöszörögve. A hozzávalók helyett arról írtam listát mi az, amit el tudok készíteni.

Szánalmasan rövid lett.

Szánalmas.

Rövid.

Tea

Rántotta

Spagetti

Piskóta

Akkor hát... először egy könyvesboltba kell mennem, receptkönyvért. Vagyis csak másodjára, mert akkor a Gringottsba kell mennem először. De... - az előttünk álló feladatokra gondoltam, keresztapám esküvőjére, ami órákon belül elkezdődik- ... talán Meda tud segíteni, esetleg Mrs. Weasley.

Egy hangos morranás emlékeztetett a gyomrom felől emlékeztetett, hogy még mindig éhes vagyok, úgyhogy kaptam magam. Először is vettem pár péksüteményt a legközelebbi erre alkalmas helyen... talán pékségben. És persze tejet, illetve tojást. Só legalább volt... a biztonság kedvéért egy zacskóval eltettem abból is.

Fogalmam sincs, mennyi időt töltöttem a boltban, éppen behátráltam a lakásba (a könyökömmel nyitva az ajtót), amikor Fred, kócosan megjelent az ajtóban.

- Hát te meg hol jártál? - hangja iszonyúan rekedt volt. Ezért is gondoltam, hogy nem ébredhetett sokkal korábban, mint ahogy én visszaértem.

Most ez komoly?! Nem látja a kezemben a szatyrokat? Rámosolyogtam, mert betudtam a kérdését a fáradtságnak. Este valóban sokáig fent voltunk, ráadásul szó nélkül, azonnal odalépett hozzám a szatyrokat átvenni - pedig még a csipát pislogta ki a szeméből. A pálcáink segítségével a vásárolt áruk pillanatok alatt megtalálták a helyüket a polcokon és a hűtőben, a kakaós, fahéjas és pizzás csigák tányérra tették magukat, a tej fele máris habos volt és forró, már csak magára a kakaóporra várt.

- Tessék - egy rövid puszit nyomtam a szájára, miután elé raktam a bögre forró csokit. Melegen, habosan, tejszínhabbal és egy leheletnyi fahéjjal a tetején. - Egy jókora bögrényi Hannah-féle forró csoki - mosolyodtam el.

Éppen az álmomat meséltem Frednek. Egy réten álltam egyedül. Dús füvön, és néztem, ahogy egy kisgyermek a rózsaszínes - fehéres virágok között matat. A fiú egy csokrot szedett, amit átnyújtott nekem... cserfes ciklámen volt, mint ahogy a réten az összes virág, egy halom zölddel, négylevelű lóherékkel a bokrétában. Közelebbről pedig az is feltűnt, hogy a fiúnak nemcsak vörös haja van, de acélszürke szeme is. Az volt az érzésem egy pillanatig, merthogy a tekintetünk összekapcsolódott... mintha a gyermek hozzám tartozna. Aztán ő elfordult és újabb virágokért indult. Nem volt különösebben boldog álom, de... nyugodt volt.

- Hannah? Hannah Black? - Belle hangja szólt a konyhapulton kitámasztott ikertükrömből.

- Jó reggelt - Fred és én egyszerre emeltük a bögrénket.

- Ó, Hannoki! - kiáltott fel.

- Psszt! George még alszik! - egyszerre csittegtük le szegényt, aki megilletődve pislogott.

- Ne haragudj, Belle - mondtam.

- De hogy nevezted? Hannoki?

- Igen, mert ő csinálja a legfinomabb forró csokit, amit valaha kóstoltam. Érted, Hannah-féle csoki, Hann-oki - egészen belelendült a magyarázásba. - Nekem is készítesz majd, ha meglátogatlak, ugye?

- Ki van még itt rajtunk kívül? - kérdezte George a szobaajtóban állva, egy szál alsóban.

Mondanám, hogy meglepődtem... de mivel elég sokat voltam a fiúkkal hármasban, kezdtem hozzászokni.

A szobát pásztázta azt latolgatva kijöjjön-e, de csak mi ültünk az asztalnál.

- Gyere reggelizni - invitáltam, ő meg leült az asztalfőre, és enni kezdett.

- Hm... ez nagyon finom. Ez meg.... csak nem? - Fredre pillantott felvont szemöldökkel, aki felém biccentett. - Forró csoki! Ez isteni! Imádlak! - George felállt egy kiskanálért a csokihoz, és kb. pont szembe került Belle-lel.

Na most, ha egy szitu kínos, akkor az kínos. Tényleg az-e, vagy nem az viszonylag egyszerűen el lehet dönteni. De most nem tudtam. Belle ugyanis... hát, körülbelül elalélt a látványtól, egy néma „oh, mamámat" tátogott, miközben legyezte magát a kezével. Én kerekre tágult szemekkel jeleztem húgocskámnak, hogy sürgősen fejezze be, amit csinál. Úgy tűnt sem George, sem Fred nem vette észre, előbbi tovább beszélt, míg utóbbi nem is láthatta, mert George kitakarta a reakcióit.

Mégis mindkét fiú tudta.

Honnan? Nem tudom. Talán a reakcióm árulta el. De talán csak Belle egy későbbi megjegyzéséből jöttek rá.

- George még szabad, ugye? - kérdezte Belle, bólintásomat látva elvigyorodott. - Akkor stip-stop az enyém! - ezen nekem is nevetnem kellett, tudva, hogy Belle most Seamusszel jár. Húgom erre csak legyintett, mondván abból bármi lehet.

* * *

- Visszatérve az álmodra...

Már lassan két óra volt, és úgy beszéltük meg fél háromra hoppanálunk át Tonks szüleihez, ugyanis ott fog kezdődni az esküvő... háromkor. Épp a dísztaláromba, egy igazán szép, levendulaszínű darabba próbáltam belebújni (ami úgy nézett ki, hogy ugráltam, hátha fel tudom húzni egyedül is a cipzárt), de Fred lefogott, másik kezével pedig felhúzta a kis szerkezetet, ami rajtam kifogott. És... megtette. Szóba hozta.

- A mi gyerekünk volt, azt gondolod? - kérdezte halkan. Én szembefordultam vele, az ajkam remegett, nem tudtam mit feleljek erre.

Határozott igent kellett volna mondanom, de nem tudtam kinyögni, hiszen még az esküvő dátumáról sem beszéltünk. Jó, persze ráfoghatom, hogy egy napja költöztünk össze...

- Még sosem gondoltam rá, hogy szeretnék-e gyereket - egyből kimondtam az első vállalható gondolatomat. Igazán... meghitt pillanatunk is lehetett volna miután Fred a derekamra csúsztatta mindkét tenyerét. - Vagy, hogy lesz-e.

- És nem gondolod, hogy ideje lenne elkezdeni... gondolkodni rajta? - vállat vontam.

- Talán - suttogtam, ezúttal mintha a vállának mondanám. Talán itt lenne az ideje beavatni őt a jóslatba? Ez a kósza gondolat futott át az agyamon.

- Anyáék úgyis nemsokára az unokákkal kezdenek majd húzni, és lefogadom Billék is előveszik majd a gyerek-témát... - sóhajtotta. Végre belenéztem a szemébe.

- De ne miattuk vállaljunk gyerekeket, Freddie, rendben? - egy hosszú csókot adtam a szájára. Határozottan ideje lenne beavatnom őt a jóslatba. - Csakis magunkért - a kezei megtalálták az enyémeket, és összefonta az ujjainkat.

- Csakis magunkért - megcsillant a szemében valami fény, ahogy kacsintott. Én meg már éppen nyitottam a szám, hogy akkor most elmondom... de ő folytatta. - Én már gondoltam rá... - közben felvette ő is jobbik dísztalárját.

- Igazán? - cipők. Hol vannak a cipőim, amik illenek ehhez a lila rémhez?

- Igen - vallotta be. - Két gyereket szeretnék legalább. Tudod, hogy ne legyen egyik sem egyedül... - szavaitól kuncognom kellett.

- Van hat testvéred - mondtam. - Nem hinném, hogy unatkozna akkor sem, ha egy szem lenne.

- Tudod, hogy értem... - forgatta meg a szemeit.

- A kettő szerintem is egy szép szám - kacsintottam én is. A Fred arcán elterülő széles mosolyért megérte. És George hülye vigyoráért is.

- Már a gyerekeket tervezitek?

- Örömmel látom, hogy megtaláltad a fürdőszoba kilincsét belülről is végre. Nehéz szülés volt - sóhajtottam.

- Mindenesetre könnyebb annál, ami rád vár majd... - inkább nem is feleltem semmit, hanem csak besétáltam fulladozni a gőzfürdőbe, amit George maga után hagyott.

Ezt még későbbmegbeszéljük.