A Nagyteremben már mindenki ott volt, mire odaértünk - egészen jó hangulatba kerültem, még talán énekelni is kedvem lett volna (bár túlzásnak éreztem tényleg dalra fakadni). Egyből feltűnt milyen hatalmas a tömeg: diákok, tanárok, rendtagok, civilek, de még a kísértetek is a kinti sötét, de csillagos eget tükröző mennyezet alatt gyűltek össze.

- ... az iskola kiürítését Mr. Frics és Madam Pomfrey felügyeli majd. Prefektusok, amikor szólok, maguk veszik át a vezetést a házaik felett, és az általános alakzatban a kimenekítési ponthoz irányítják őket.

- Imádtam prefektusnak lenni - súgta Will.

- Css! - pisszegtem le.

Ernie Macmillan állt fel a Hugrabugosok asztalától.

- És mi van, ha harcolni akarunk? – üvöltötte. Szórványos taps hallatszott, és még mi is megtapsoltuk a bátorságát.

- Ha az illető már nagykorú, maradhat – mondta McGalagony professzor.

- Mi van a cuccainkkal? – kiáltotta egy lány a Hollóhátasok közül. Will, Katie és én összenéztünk: ez most komoly?

- – A ládánk, a baglyaink... - egy másik értetlenkedő.

- Nincs idő arra, hogy elhozzuk őket – mondta McGalagony professzor. – A legfontosabb dolog az, hogy titeket kimenekítsünk innen.

- Hol van Piton professzor? – kérdezte egy lány a mardekáros asztaltól.

- Ahogy azt mondani szokás: lelépett – válaszolt McGalagony, és óriási üdvrivalgás fogadta szavait a Griffendél, a Hugrabug és a Hollóhát asztalánál. Nagyot sóhajtottam, talán túl nagyot is, mert Fred is felém fordította a figyelmét. Megráztam a fejem kimondatlan kérdésére; nem, nincs semmi baj.

- A kastély köré már szórtunk védővarázslatot – folytatta McGalagony professzor -, de nem valószínű, hogy sokáig kitartana, kivéve, ha mi is besegítünk neki kicsit. Kérlek benneteket, hogy gyorsan és nyugodtan cselekedjetek, és tegyetek úgy, ahogy prefektu...

Utolsó szavait elnyomta egy idegen hang, ami visszhangzott az egész teremben. Magas volt, hideg és tiszta: nem lehetett megmondani, hogy honnan jön, úgy hallatszott, mintha a falakból áradna.

- Tudom, hogy harcra készültök.

Voldemort.

- ... Hasztalan minden próbálkozás. Nem harcolhattok ellenem. Nem akarlak megölni titeket. Nagyra becsülöm a Roxfort tanárait. Nem akarok varázsló vért oltani.

Csend állt be a teremben; az a fajta némaság, mely zavarja az ember fülét, és oly nagynak érződik, mintha semmi sem törhetné meg többet.

- Adjátok át Harry Pottert – mondta Voldemort hangja. – És senkinek nem esik bántódása. Adjátok át Harry Pottert, és érintetlenül hagyom az iskolát. Adjátok át Harry Pottert, és jutalomban részesültök. Éjfélig kaptok időt.

A csend ismét bekebelezte az iskolát. Minden egyes fej hátrafordult, és minden egyes szem egy pillanat alatt megtalálta Harryt, aki a többszáz diák tekintetétől megdermedve állt a fal mellett. Egy alak állt fel a Mardekáros asztaltól.

- Ki is ez?

- Tudod, az a prefektus liba... - morogta Will.

- Huba? - kérdeztem, mire Will kacagni kezdett. A legrosszabbkor, ha mondhatok ilyet, mert a lány, akárki is legyen, felkiáltott:

- De hisz ott van! Potter ott van! Kapjuk el!

Mielőtt Harry megszólalhatott volna a védelmében, hatalmas tömegek indultak meg; a griffendélesek Harry elé tódultak, és elzárták őt a Mardekárosok hadaitól. Majd a Hugrabugosok és a Hollóhátasok is felálltak, mindannyian hátukat fordították Harry felé.

- Köszönjük, Miss Parkinson – mondta McGalagony professzor tárgyilagos hangon.

- Ja, liba! - csaptam a homlokomra, mikor megértettem Will mit akar mondani. - Persze, Pansy Parkinson! Upsz, elnézést Tanárnő - vékony ajkait olyan messziről kiszúrtam, és szégyenlősen lehajtottam a fejem.

- Miss Parkinson - folytatta -, maga fogja először elhagyni a kastélyt Mr. Frics társaságában. A háza pedig követheti magát. Székek csikorgása hallatszott a kövön, majd a Mardekárosok felálltak, és kimentek a terem másik végén. Belle érdeklődve pislogott feléjük.

- Hollóhátasok, indulás! – kiáltotta McGalagony.

x Y z

- Harry! - „öcsikém még mindig ott tobzódott a Nagyteremben.

- Han? - kapta fel a fejét.

- Miért Ront és Hermionét keresed? - kérdeztem. - Mondtam, a Szürke hölggyel kell beszélned!

- De miért?

- Hollóháti Helénával, hát nem érted? Ő a Szürke Hölgy! - a kísértetre mutattam, aki éppen kilebegni készült a Nagyteremből. - Ron és Hermione a kamrában vannak, Merlin áldjon meg! - suttogtam ingerülten. - De én nem tudok semmiről, világos?!

Fred és George önként jelentkezett a titkos bejáratok védésére... nekünk azonban nem volt erre időnk. Össze kellett szednünk annyi üstöt, amennyit csak lehetett, fel kellett őket állítani. Listát kellett írni a bájitalokról, és még annyi, de annyi teendő volt!

Megragadtam Fred karját, és nem hirtelen nem érdekelt, hogy ki néz minket, és ki nem, megcsókoltam.

- Legkésőbb a csata után, ugyanitt.

- Legkésőbb a csata után, ugyanitt - mondtuk egyszerre. Mélyen a szemébe néztem, és elmosolyodtam. Adott még két utolsó, rövid csókot (a szerencsepuszink), és elrohantam Will, Belle és Ginny társaságában.

x Y z

- Colin! Dennis! Indítsatok a Szükség szobájába! Most rögtön! - Willel összenéztünk, majd az ikrekre. - Várjatok - sóhajtottam. - Mennyire vagytok jók bájitaltanból?

- Nem rosszak - mondta Ginny helyettük. - Legalábbis Colin egész ügyes volt Lumpslucknál - biccentettem felé. Láttam a fiúkon, hogy nem mennének el, eszük ágában sem volt, úgyhogy... nem maradt más választásom. 

- Segítetek nekünk? - kérdeztük egyszerre Willel, és gyorsan összefoglaltuk, mi a tervünk.

- Választhatunk csapatnevet? - kérdezte Dennis. Öm... oké, ezt inkább nem kommentálom, mert félek, hogy valami csúnya szaladna ki a számon. Volt benne valami humoros, hogy ott állunk egy komoly összecsapás elején és egy negyedikes arról faggat, hogy mi legyen a csapatunk neve.

- Öö... igen? 

- De csak ha nem valami béna dolog - Belle-nek bejött az ötlet.

- Bájitalspecialisták? Nem... - összedugták a fejüket. - Az elixír-alakulat! 

Elsöprő többséggel megalakítottuk... Az elixír-alakulatot. Na jó: egyhangúlag megszavaztuk a második csapatnevet.

- Na figyeljetek - sóhajtottam ismét. - Most a legjobb formátokra van szükség. Menjünk egy biztonságos helyre...

Besurrantunk a pincébe, és meg sem álltunk a bájitaltan-teremig. Nem hoztam a bájitaloskészletemet, csak néhány alapfőzet volt nálam, úgyhogy elég kínosan éreztem magam.

Furcsa volt visszatérni az alagsorba is, amely szinte minden apró zörejt, még a lélegzésünket is visszaverte a falakról. Senki nem volt ott rajtunk hatunkon kívül. Ráadásul fent elkezdődtek a harcok... a leszűrődő zajokból ítélve a halálfalók körbevehették a kastélyt.

Kellett pár másodperc, míg a terembe lépve összeszedtem magam. Mennyi emlék tódult a fejembe hirtelen! Elfordítottam a fejem arról a helyről, ahol régen ültem, és a tálalószekrényhez léptem - Willel együtt.

A gyógynövények illata, az állati eredetű összetevők látványa megnyugtatott, miközben kilebegtettem őket az asztalra. A két testvér összetolta a padokat, Will a címkéket gyártotta a hozzávalókhoz, Ginny pedig az üstöket állította fel. Belle pedig bájitalok neveit írta a táblára.

- Szerintem ezekkel is érdemes dolgozni - mondta a listára utalva, amit sebtében állítottunk össze a gyengélkedőn, szinte percekkel ezelőtt.

- Azokat te készíted akkor - rám mosolygott.

- A bájitalfőzés jobban megy, mint a konkrét harc... bár, őszintén szólva tudok néhány embert, akinek épp semmi dolga - vállat vont, miközben fitos orrát felhúzva nézett rám. Szóljak nekik? Hallottam a gondolatát. Ha megbízhatóak... válaszoltam. A többiek ebből annyit láthattak csak, hogy Belle grimaszolva rám mered, én meg megvonom a vállam.

Perceken belül kigyulladtak az üstök alatt a tüzek, és forrni kezdtek az üstök. Egész jó hangulatban teltek az első percek... még beszélgettünk is, szórakoztató történetekkel vontuk el a figyelmünket a kint folyó harcokról, vagy csak simán arról beszélgettünk mik történtek az elmúlt évben.

A csata zajait viszont nem tudtuk kizárni. Egy nagyobb dörrenésnél Ginny összerezzent és több macskagyökeret tett a főzetbe - ezt még helyre lehetett hozni. Amíg Ginny megnyugodott én odaugrottam átvenni a helyét. Colin egyszer beleejtett egy egész patkánylépet az egyik erősítő főzetbe, na azt újra kellett kezdeni. Hamarosan kezdtünk kifogyni az anyagokból... amiket lehetett, sokszorosítottunk, átnéztük a tanár úr készletét is.

- Még így hiányzik az éji fürtöske és a csillagvirágpor - sóhajtottam. - Anélkül nem lehet elkészíteni az érzéstelenítő tinktúrát... - Dennis súgott valamit Colinnak, aki felragyagott a szeme.

- Mi... talán tudunk szerezni.

- Nem mentek ki a Tiltott Rengetegbe, ugye? - rázták a fejüket, és elhittem neki, hogy nem mennek fel. - Akkor sipirc. Mentsetek meg minket!

Addig mi négyen a többi bájitallal foglalkoztunk - be kellett ismernem, hogy Ginny ügyesebb, mint tavaly volt és Colin meg Dennis sem olyan rossz. Belle-t még sosem láttam főzetet készíteni, de tökéletes munkát végzett. Így is kell ezt csinálni. Igazi bájitalszakiknak éreztük magunkat.

- Talán ideje lenne felmenni?

Ginny, én és Will sem féltünk attól, mai fent várhat ránk. Ellenben a Creevey testvéreket nagyon féltettem, és Belle-nek sem akaródzott a dolog.

- Ti fogjátok folytatni a főzést, amíg mi felvisszük a kész adagokat. A gyengélkedő nincs ide messze. És mi egyébként is jobban tudjuk az utat.

- Hé!

- Bocs, de igaz - Will hamiskásan kacsintott. - Itt hagyhatunk a tesókkal?

- Aha - bólintott. - Na menjetek! - szólt, mikor minden bájitalt rendesen fiolákba, vagy üvegekbe töltöttünk.

Az alagsori folyosó ajtaja nyitva volt, bár senki nem jött le idáig, kivéve egy valakit. Agyar ott vinnyogott a lépcső alján, az egyik mélyedésbe süppedve.

- Muszáj ezt most? - pillantott hátra Will.

- Bocs, de olyan cuki volt - feleltem. - Jó, igazad van.

A felső lépcsőfokokon már állt a por, a nyomainkat el kellett tüntetni... úgyhogy inkább összejártuk az egészet. Nemcsak a lépcsőn, de kilépve is vigyáznunk kellett. Színes fénycsóvák pattogtak a falak között, a szemünk láttára csapódott be az egyik átok a számlálóba, amelyből csak úgy hullott ki a tartalma; a levegőben pedig elképesztő mennyiségű por állt. Néhány páncél is széttörve hevert itt-ott.

- Visszafelé felveszem azt a sisakot, esküszöm - Will hangjából kihallatszott a csintalanság miközben beszélt.

Siettünk, és szerencsére két kört meg is tudtunk tenni úgy, hogy nem ütköztünk senki útjába.

Visszafelé már nem voltunk ilyen szerencsések - Will meglátta Katie-t, akit éppen Dolohov próbált sarokba szorítani. Barátom beszállt a küzdelembe, míg Ginnyt hátulról megtámadta egy másik halálfaló, aki lefelé sietett a lépcsőn. Visszavágtam neki Ginny helyett is.

- Menj! - kiáltottam Ginnynek a lépcsőről. - Ginny! Menj! Szólj Belle-nek, hogy erősítés kell!

Ahogy siettem utána, egy átok majdnem eltalált - elhajoltam előle, de súrolta a fülemet. A következő pillanatban pedig egy ismerős alak került elém.

- Jack! - kiáltottam rá, és gondolkodás nélkül kilőttem egy átkot. A pálca mintha magától pörgött volna a kezemben.

- Hannah! Menj innen! Keress egy biztonságos helyet! Emlékezz Hannah! - kért. - Nem akarlak bántani! Megmondtam neked, hogy sosem akarnám, hogy baja essen a nőnek, akit szeretek... vagy a szeretett nő családjának. Megmondtam!

Nem feleltem neki - ez az alávaló! Behízelegte magát a családunkba! Ő az öcsém apja! És most idejön az iskolámba, az életemben és a sarkánál fogva akarja kirázni a világomat... nem adom meg magam neki, nem én! A vérem szinte felpezsdült, az eszemmel pedig nem akartam észlelni, hogy Jack tényleg nem támad. Közben, látva, hogy egy társuk bajba került, több halálfaló is beszállt a játékba. Közben valahonnan Wood is előkerült így már ketten voltunk, könnyebb dolgunk... lehetett volna. De ha egy halálfaló kidőlt, kettő állt a helyébe, és nyomtak fel minket. Oliver valahol elszakadt tőlem, talán egy másik folyosóra került...

Minden olyan zavarossá vált. Nem is tudtam hirtelen, hányadik emeletre kerültünk. Csak azt tudtam, hogy már leeresztettem a pálcám.

- Miről beszélsz?

- Darrenről... akit saját fiamként szeretek - leesett az állam, de nem lankadhatott a figyelmem, nem tudtam elgondolkodni sem Jack szavainak értelmén. A férfi feje mellé ugyanis egy eszelősen vigyorgó arca kúszott be.

- Á, Trixie néni - mosolyodtam el. A nő nem szeretett őrült módjára átkokat lőni. - Jövök neked eggyel még... apuért, tudod - mondtam neki egy igen erős átkot lőve felé, de ő ügyesen hárított.

- Tudok valamit, ami enyhít a fájdalmadon...

Ekkor már lassan a folyosó közepén voltunk. A másik folyosóról kiáltások és dulakodások hangzottak el - egy nagyobb csapat közeledhetett, a roxfortiak pedig hősiesen ellenálltak nekik. A káoszban hallottam az én nevemet is, meg mintha Percyt hallottam volna kiabálni. 

* * *

- Jó estét, Miniszter úr! Mondtam már, hogy lemondok?

- Te viccelsz, Perce! – ordította Fred. Annyira hangos volt, hogy még hozzám is elért a hangja. - Te tényleg viccelsz, Perce... nem is tudom, hallottam-e tőled viccet, mióta... 

* * *

... minderre nem figyeltem már. Csak Jack arca volt előttem, ami hirtelen elkomorult, és már a pálcáját szegezte előre.

- Jack! - üvöltött anya. - Hagyd a lányomat!

De a férfi Bellatrix ellen fordult, nem ellenem, de nem tudtam egy szót sem szólni, pedig tiltakozni szerettem volna, mert megértettem: Jack a maga módján nagyon is jó ember - de egyszerűen a torkomra forrt minden szó.

Jack egy nagy erejű taszítóátok félét küldött a halálfalónőre, aki későn vette észre a támadást, ezért védekezni már nem volt ideje, az átkát már kimondta... Bellatrix keményen ütközött az alattunk lévő emelet kőpadlójába egyenesen Belle lábai előtt, Jack pedig hárította a nő átkát.

Tehetetlenül néztem, ahogy gurul le a lépcsőn a lendülettől. Anya termett mellettem, hátulról pajzsbűbájt bocsátva ránk. Nem tudott ő sem mit csinálni. 

- Anya, ne! Vigyázz! - hallottam a saját hangom, de valahonnan egész máshonnan.

- Nem! Te vigyázz! - kiáltotta - biztosan hallott valamit, amit én nem. Arrébb lökött, a földre kerültem.

Percy. Fred. George. Ron. Harry. Hermione. Ismerős arcok - mind a legjobb barátaim, egyikük pedig a vőlegényem is. 

Aztán... mindent beterített a porfelhő, és a füst. A folyosó felrobbant. A nagy lökéshullám teljesen hátradöntött, de mivel már így is a földön voltam nem estem nagyot. Hallottam még egy hatalmas puffanást, majd éreztem, ahogy a lábamra esik - utána semmi más, csak a sípolás és a fuldoklás a rengeteg belélegzett vakolat és miegymás.