Korhatár: 14+

* * *

Ahogy múlt az augusztus, úgy lettünk egyre izgatottabbak mind. Harry, Ron és Hermione még mindig nem került elő, amit mind jó jelnek véltünk, hiszen ez azt jelentette a halálfalók nem találtak rájuk.

Mrs. Weasley-t is rábírta néha mosolygásra - minden vasárnap hivatalosak voltunk az Odúba ebédre, ilyenkor biztosan volt alkalmunk eszmét cserélni. A derűs hangulata azonban eszébe juttatott mást is. Egyre többször célozgatott rá, hogy szeretne még egy esküvőt megrendezni a kertjükben.

Egyik nap fel-alá járkáltam a lakásban egész nap. Talán őrültség, de nagyon izgultamm mert eldöntöttem: beszélek Freddel. Tudtam jól, ha Freddel beszélek, George-dzsal is, de ezúttal megkértem az utóbbit, hogy hagyjon minket kettesben - mindössze fél órára.

El szerettem volna mondani Frednek mindent, amit csak lehet. El szerettem volna mondani a jóslatot, azt, hogy valószínűleg sosem lehet közös családunk, de legfőképpen azt szerettem volna a tudtára adni, hogy mindezt mennyire szeretném... már most imádom a közös életünket, de ha összeházasodnánk, és családot vállalnánk... egyszerűen a gondolatba is beleszerettem, hogy vele élem le az életem. De lehet, hogy az korántsem lesz olyan boldog, mint a fantáziámban.

Újra átvettem mit mondok majd neki, éppen akkor, mikor meghallottam a motozását... egyből odasiettem hozzá, ő elkapott és megcsókolt. Igazi viharos csata zajlott kettőnk között, egy olyan igazi végre kettesben vagyunk, egymáséi vagyunk, elmondhatatlanul hiányzott már egy ilyen pillanat, most pedig fél óránk is van.

Levegőért sem akartam elszakadni tőle, főleg mikor hűvös kezét megéreztem a pólóm alatt. Végül mégis vége lett a percnek, és pihegve váltunk el egymástól. Elővett a háta mögül egy csokor tulipánt, amit szinte lehetetlen volt kapni ilyen időben, ő mégis szerzett. Ismét hozzám simult, a testem ösztönösen reagált az övére, de ez sokkal több volt annál. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is egymásra találtunk.

Néhány - a legújabb találmányokat rejtő- doboz között lavírozva vittük be a spagettit (igen, spagettit) a szobába, hogy az ágyban vacsizzunk. Igazi rosszaságnak éreztem magam tőle, mivel az évek alatt megszoktam már, hogyha eszünk az azt jelenti és nem mást, hogy le kell ülni az asztalhoz.

- Van valami, amiről szerettem volna beszélni veled - mondtam az utolsó falat után. Fred elmosolyodott.

- Igen? Mi az? - félretette a tányérjainkat.

- Hát... - erre készültem egész nap. Egy ilyen fergeteges... öö... vacsora után könnyű lélekkel ültem Fred mellett, mégis milyen nehéz róla beszélnem. Mondj valamit! Bíztattam magam. - Nem tudom észrevetted-e, de anyukád egyre többet célozgat az esküvőre - Fred mosolyogva bólintott.

- Biztosan szeretné George-ot is kiházasítani, de hát.... ő már csak ilyen örök agglegény marad - mondta, a felét sem gondolva komolyan.

- Ne, Fred - ingattam a fejem, pedig engem is megmosolyogtatott. - Kitűzhetnénk egy időpontot - vetettem fel.

- Igazán? - kérdezte.

- Igen - mondtam. Belül egy hang visított, hogy egész mást szerettem volna mondani, de hát hogy bánthatnám meg őt, ha egyszer ennyire hihetetlenül szeretem? - Hátha felhagyna a célozgatással.

- Megegyeztünk, hogy csak magunk miatt házasodunk, emlékszel? - bólintottam. - Ezért nem is erőltettem eddig a dolgot. Azt gondoltam, hogy biztos nem szeretnéd Harryék nélkül ünnepelni. Szóval szerintem várhatnánk... mi az, Kicsim?

Az állam alá nyúltam, és becsuktam a számat, mert leesett.

- Igen. Ezt szerettem volna én is mondani, Freddie - sóhajtottam. - Hogy még nem kéne összeházasodnunk. Várhatnánk vele... talán jövő nyárig? Mit gondolsz? Azt szeretném, hogy tudd: a világ legboldogabb boszorkányává tettél a lánykéréssel, és ez azóta sem múlt el. Nem gondoltam meg magam, sőt egyre biztosabb vagyok benne, hogy mi összetartozunk - végig a szemébe néztem. - Ugyanakkor félek - szinte ziháltam. Ő pedig elkomolyodott, és úgy figyelt. Nem szakított félbe. - Nagyon félek, hogy nem tudok olyan életet nyújtani majd, amilyet... amilyet szeretnék. Ne vágj közbe, kérlek, Freddie. Anyáék miatt is, persze. Tudod, hogy anyám félredobott mindent, és elment Amerikába. De van még valami a háttérben, ami miatt azt gondolom, mindenképpen ki kéne várni a háború végét. Egyszer vége kell legyen... - sóhajtottam. - és én nem menekülök el. Itt maradok végig és még tovább - csókkal belém fojtotta a szót, és egy hosszú percig ismét csak élveztük a másik gyengédségét. - Figyelj, Szerelmem - folytattam nagy nehezen. - Anyát... egy jóslat ijesztette meg.

Fred szája felfelé görbült, de mikor látta, hogy nem viccelek, ez megszűnt. Elmondtam neki mindent, amit csak elmondhattam róla, amit csak tudtam róla, és még minden félelmemet. Amíg beszéltem, nem szólt egy szót sem, csak a kezem fogta.

- Most már tudsz mindent. Tehát az is lehet, hogy túl sem élem - néztem a szemébe.

- Márpedig túl kell élned - adott egy csókot a kézfejemre -, más verzió nincs. Gondolni sem akarok arra az életre, amit nélküled kellene élnem, Hannuci. Hallod? Nincs olyan életem, amiben te nem vagy ott, Hannah Cassiopeia Winslow-Black.

Könnyek gyűltek a szemembe, és hagytam, hogy végigcsorogjanak az arcomon, miközben lassan bólintottam Fred szavaira.

- Nekem sincs életem nélküled, Frederick Gideon Weasley.

Az ajkaihoz szorította a kézfejem, egy hatalmas cuppanóshoz.

- Egyébként pedig ne felejtsd el, hogy itt vagyok Neked. Itt vagyunk egymásnak, és mindkettőnkön múlik a jövőnk. Nem gondolod, hogy csak te fogod nevelni az ikreket?

- Ikreket? - nevettem fel.

- És persze Ericát. Meg Bertie-t.

- Erica? Bertie? - felnevettem. - És az ikreket hogy nevezzük majd el? - Fred vállat vont.

- Lehetne... az egyikük George.

- Halihó! - hallottuk George köszönését. - Mi lehetnék én? - kérdezte.

- Helló! - kiáltottuk.

- Egyél nyugodtan Georgie - szólt neki Fred-, de még véletlenül se gyere be a szobába!

- Hm! - hallottuk, ahogy az edényekkel, tányérokkal csörög kint. - Ez egy szuper este mindünknek! Képzeljétek, kivel futottam össze!

- Kivel? - léptem ki a szobából immár felöltözve. Egy kényelmes macinaci (értsd: mackónadrág) volt rajtam, és egy póló. - Ó! Hát hello! - vigyorodtam el.

- Nahát - húzta fel a szemöldökét a vendégünk. - Te itt? - kérdésére csak megmutattam a jegygyűrűmet. - Nem is kérdezek mást - mosolyodott el, miközben leült az asztalhoz.

- Angelina! - lepődött meg Fred is, mikor kilépett a szobából. - Szia. Akkor hát, spagetti négy személyre.

- Szerinted mit csinálok, Freddie?

De Fred már nem figyelt az ikrére, hanem helyette a naptár elé ráncigált engem.

- Mondj egy hónapot - nézett rám -, én pedig megmondom a napot.

- Miért is? - pillantottam rá. Nem fogtam mi van.

- Az esküvő - forgatta a szemét. - Vagy te szeretnéd a napot?

- Nem, jó a hónap. Legyen a május.

- Tizennégy - vágta rá. - Akkor ezt el is döntöttük.

Elismerően nézett rám, ahogy visszasétáltunk az asztalhoz. Nem egy nagy távolság, amit megtettünk, de hát na.

- Legilimentáltál?

- Nem - ráztam a fejem. - Szerintem tavasszal lenne igazán szép, és májusban már elég meleg is van.

- Mi lenne igazán szép?

Fred megköszörülte a torkát, és ünnepélyes komolysággal pillantott végig mind a két ott ülőn.

- Egy tavaszi esküvő - mondtuk egyszerre. - Jövő év május tizennegyedikére ne tervezzetek semmi más programot - folytatta ő. - Ugyanis akkor házasodom meg. És Hannah is.

- Jaj, ne! Hogy leszek ott egyszerre két esküvőn? - tettetett elsápadást George.

- Kac kac kukac - grimaszoltam neki. 

* * *

Kedves M.! Drága, Hűséges Olvasóim! 

Remélem legalább annyira tetszett nektek ez a fejezet, mint amennyire élveztem az írását! Valószínűleg ez az utolsó fejezet, amit az őszi szünetben feltöltök... mégse csüggedjetek nagyon! Ha megszáll az ihlet, még lehet, hogy folytatom is. Viszont lassan, de biztosan közeledünk az Amerikából jöttem - sorozat végéhez.

Egyszerűen annyi minden van, amit nem írtam le nektek, és le szeretnék még.... csak egyszerűen nem találom a módját. 

Puszi: V.

P.S. További szép őszi szünetet! Oh, és tessék megünnepelni a halloweent (aminek a leírásában sosem vagyok biztos)!