A karácsonyi hangulatot valahogy nem igazán sikerült elkapnom eleinte, hála azoknak a dolgoknak, amik beárnyékolták az ünnepet.
Kezdve azzal, hogy szenteste reggelén úgy ijedtem fel, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Rémeset álmodtam: Katie Bell, a legjobb barátnőm a Szent Mungóban volt, mert hozzáért egy elátkozott nyaklánchoz. Őt kerestem a szomszédos ágyon, de realizálnom kellett, hogy egy fiúbarlangban vagyok és nem a Roxfortban. Körülöttem három vörös hajú, felnőtt férfi húzza a lóbőrt, a szobában pedig pállott meleg van és még valami, amit egyetlen szóval tudok definiálni: fingszag.
Elég kényelmetlen pozícióban feküdtem, ezért hálát adtam az égnek, mikor öt perc múlva kiléptem a szoba ajtaján, és halkan becsuktam azt. A három férfi, Bill, George és Fred meg se érezték, hogy távoztam. Mivel elég korán volt, elosontam a fürdőig, és megmerevedett izmaimat megpróbáltam egy kád forró vízben fellazítani. Ez javított a hangulatomon, és pár órával, meg két bögre fahéjas-kakaós tejeskávéval később már mosolyogni is tudtam.

A délelőtti program díszítés volt. Amíg Fred, George Ronnal és Harryvel karöltve kint keresték az alkalmas karácsonyfát, addig mi Ginnyvel kezelésbe vettük a nappalit. Lévén griffendélesek vagyunk, egyetértettünk az arany-vörös kombinációban. Nagyon élveztem barátnőmmel a "szalag-hadműveletet", aminek eredménye egy szalagokkal és más díszekkel teleaggatott nappali lett, ami úgy szikrázott a fényben, mint egy csillámporos doboz.
A karácsonyfa díszítésébe is belefogtunk, betűdíszeket, masnikat és különböző gömböket aggattunk a nagy fenyőfa ágaira... és persze egymásra is. Többek között Fred és George a nyakamba akasztott egy girlandot, plusz aranyhajat dobáltak ránk. Mrs. Weasley, amikor meglátott minket először nem tudta nevessen-e vagy sírjon, majd előkapta a család ősrégi fényképezőgépét valahonnan, és kattintott.

- Hála az égnek, működik még - nevetett, miközben a könnyeket törölgette a szeméből.

A fiúk szereztek egy angyaldíszt is a fára... egy elég rusnya, csillámporba mártott példány grimaszolt a fa égbe nyúló ágán. Nem is angyalnak tűnt, sokkal inkább egy törpének. Miközben elégedetten szemléltük művünket - immár csillámpor, illetve szalag- és díszmentesen-, odaálltam Fred mellé.

- Mondd csak, ennek a törpének véletlenül nincs köze ahhoz a törpeharapáshoz a bokádon?

Válaszul Fred gyanúsan hümmögött, és szó nélkül a karjaiba zárt.

Azért azt kell mondanom, hogy Fred közelsége sokat javított a hangulatomon, amit nemcsak a kényelmetlen ébresztő, hanem az afeletti sokk is befolyásolt, hogy Katie valóban az ispotályban van.

Ebédnél Mrs. Weasley bejelentette, hogy este szeretné meghallgatni a rádióban valami Celestina Magicca műsorát, így hát ez lett a közös programunk az elképesztően finom vacsora után. Ebbe úgy tűnt, Fleur az egyetlen, aki nem hajlandó beletörődni. Már ebédnél is mormogott az orra alatt franciául, amit nem igazán értettem. Próbáltam legilimentálni őt, de azt hiszem jobb, hogy nem értettem semmit - az emiatt rám törő kellemetlen érzés miatt sejtettem francia gagyogásának jelentését.
Mrs. Weasley izgatottan várta a slágercsokor kezdetét, és amikor mind kényelembe helyeztük magunkat (én Fred mellett, félig az ölében éreztem a legjobban magam) úgy tűnt, csak én nem tudom, ki is az a Celestina Magicca.
Mr. Weasleyvel beszélgettem egy kicsit, és amikor az énekesről kérdeztem, ő csak szomorkás-fintorszerű mosollyal az arcán nézett rám... 

- Meg fogod tudni hamarosan. 

Fred, George, Ginny már a második szám alatt belekezdett egy parti Robbantós Snapszliba, én Remus mellé helyezkedtem - így a kandalló hője is melegített, és halkan beszélgethettem keresztapámmal. Nem volt túl jó színben, és amikor megszólítottam, először azt hittem meg sem hallott.

- Hiányzik Sirius - suttogtam. A tavalyi, igen jól sikerült karácsonyra gondoltam, és azt kívántam, apa bárcsak itt lehetne velünk. Remus, mintha csak leolvasta volna az arcomról, úgy felelt:

- Itt van velünk - felelte. - A szívünkben. Akiket igazán szeretünk...

- ... sose hagynak el bennünket - sóhajtottam. Ez volt Sirius szava járása. Ahogy keresztapámat néztem, láttam, hogy ő is hiányolt valakit, vagy valakiket... és ezúttal nem szándékosan, de megláttam a gondolatai között Dorát is. Mármint Nymphadora Tonkst is. Remus aggódott miatta, vagy érte.
A beszélgetésünket viszont lehetetlenné tette, hogy Mrs. Weasley egyre fokozta a fadobozos rádió hangerejét. A vággyal teli üst a szív című, meglehetősen együgyű sláger viszont elég jazzes volt, és megfájdult tőle a fejem. Ingerülten odaszóltam Fleurnek, aki megpróbálta túlharsogni a dalt.

- Ó, ne már! Elhallgatnál végre, Fleur? - nyögtem neki franciául. - Megfájdul a fejem ettől a hangzavartól... 

- Parancsolsz? - fordult felém.

- Csukd be a csacsogó csőröd, cicám!

Hosszú haját hátradobva, szó nélkül fordult el tőlem, de legalább halkabbra fogta a hangját. Noha a beszélgetés franciául folyt, a többé-kevésbé szétnyílt szájakból és érdeklődő tekintetek láttán egyértelmű volt, hogy értették a lényeget.

Amikor viszont Fred tompán csillogó szemébe néztem, gyorsan elkaptam a tekintetem (mielőtt elpirulok) és ő is a kártyákra próbált fókuszálni.

* * *

- Mr Weasley, emlékszik még, mit mondtam önnek az állomáson, amikor a Roxfortba indultunk? 

- Ellenőriztem, Harry – legyintett a férfi. – Átkutattam Malfoyék házát, de nem találtam semmilyen gyanús tárgyat. Se épet, se sérültet. 
- Igen, tudom, olvastam a Prófétában... De most másról van szó. Egy sokkal... – és beszámolt Mr Weasleynek Piton és Malfoy kihallgatott diskurzusáról. Miközben beszélt, keresztapával együtt figyelmesen hallgattuk a szavait. Miután mondókája végére ért, egy percig ismét csak Celestina hangja hallatszott. 

Szegény szívem merre jár? Egy bűbáj csalta el...

- Arra nem gondoltál, Harry – szólalt meg végül Mr Weasley –, hogy Piton talán csak úgy tett, mintha...
- Mintha segíteni akarna Malfoynak, hogy kiszedje belőle mi a szándéka? – fejezte be a kérdést Harry. - Gondoltam rá persze. De ezt nem ártana bizonyítani...
- Ez nem a mi dolgunk – szólalt meg váratlanul Lupin. Hátat fordított a kandallónak, és Mr Weasley mögül szembenézett Harryvel. – Ez Dumbledore-ra tartozik. Nekünk pedig be kell érnünk azzal, hogy Dumbledore bízik Perselusban.
- De hát, tegyük fel... tegyük fel, hogy Dumbledore félreismeri Pitont – ellenkezett Harry.
- Ezt már sokan és sokszor mondták. A kérdés végső soron az, hogy bízunk-e Dumbledore ítéletében. Én bízom benne, ezért bíznom kell Perselusban is.
- De hát Dumbledore is tévedhet! – vitatkozott Harry. – Ő maga se tagadja. Maga talán... – merően belenézett Lupin szemébe. – ...maga szereti Pitont?

Sokáig hallgattam a beszélgetésüket, és azon tanakodtam, vajon közbe merjek-e szólni. Hiszen én lényegesen többet tudok erről; a hallgatási fogadalmam pedig kötelez, így nem árulhatom el azt, amit tudok. Végül olyan irányba fordult a beszélgetés, hogy úgy döntöttem közbe szólok.

- Ez nem szeret-nem szeret kérdése, Harry - suttogtam, a tűzbe bámulva. - Én is bízom Piton professzorban, és egyetértek azzal, hogy a tanár úr a rend oldalán áll.

Remust mintha kicsit meg is döbbentettem volna azzal, amit mondtam. El sem hiszem, hogy te Sirius lánya vagy... ezt gondolta.

- Miért? - fordult felém hirtelen, a pillantása éles, metsző volt. Lupinra néztem.
- Amiért Holdsáp is. Bízom Dumbledore professzorban. Ha ő azt mondja, hogy Piton professzor megbízható, akkor az. Slusz passz.
- Sose hallottalak még így beszélni. Te nem szoktál elfogadni semmit, amit mások hangoztatnak, méghozzá bizonyíték nélkül.
- Harry - sóhajtottam. - Tavaly ezt kérdeztem Ronaldtól, de most tőled is megkérdezem. Nem gondolod, hogy Dumbledore professzor talán jobban ismeri őt, és tud olyan indokot is, amit nem árul el? - erre aztán nem tudott mit felelni.

- Azért mindenképp mondd el Dumbledore-nak is, amit most Arthurnak és nekem mondtál - tért vissza a témához Remus-, de ne várd, hogy ossza a véleményedet. Azt se hinném, hogy meglepődik a híren. Nem kizárt, hogy Piton épp Dumbledore utasítására kérdezte ki Dracót.

Harry kissé mérgesen sóhajtott, mire felé fordultam.

- Nagyon rá akarod kenni ezt az egészet - forgattam a szemem. - Nekem viszont más jött le abból, amit mondtál, Harry.
- Mégis mi? - forgatta a szemét. - Elképesztően kíváncsi vagyok egy Hannah Winslow-féle bölcsességre...
- Black - javítottam ki automatikusan. Rá se néztem. - És ez azért rosszul esett - mondtam neki. - Ugyanis pont azt akartam mondani, hogy Malfoy készül valamire szerintem is. Igazad lehet ebben, viszont nekem az jött le, hogy nem bízik Pitonban valamiért. Talán, mert pontosan tudja, hogy Piton Dumbledre embere. De ez mind csak feltételezés - sóhajtottam hátradőlve. - És nincs semmire bizonyítékunk...

A kártyapakli Ron kezében felrobbant; Celestina ezzel egyidőben befejezte az éneklést, Mrs. W. lelkesen, és őt követve Harryvel mi is tapsolni kezdtünk, bár már nem annyira lelkesen, Fleur pedig egyenesen hálát adott, hogy véget ért ez a "borhzalom".

Mr. Weasley kiszaladt a konyhába tojáslikőrért és poharakért, hogy koccintsunk, így a társaságunk kicsit vidámabban oszlott fel és kezdett lefekvéshez készülődni. Én még segítettem összeszedni a kiürült poharakat a családfőnek.
Az egész helyiségben már csak a karácsonyi fények égtek, és a mosogató felett még egy gyertya. Nagyon hangulatos volt ez a félhomály, a nagy pohár tojáslikőr pedig kellemesen elbódított.
De még így sem tudtam nem észrevenni, hogy a konyhában tartózkodó három személy elhallgatott, amikor meglátott engem a poharakkal a kezemben.

- Mi az, csak nem rólam beszéltetek? - kérdeztem mosolyogva Fredtől. Mrs. W. utasításai szerint letettem őket az asztalra, és mivel addig nem válaszolt senki ezt egy beismerő vallomásnak vettem.
- A... arról kérdeztem a fiúkat, hogy nem romlott-e meg a tojáslikőr... nekem kicsit égeti a gyomrom - mondta az asszonyság. - Neked nem? - a kezét a hasára tette. Olyan őszintének látszott, nem volt hát mire gyanakodnom.
- Nekem nem - ingattam a fejem. - Szerintem finom volt, csak talán egy kicsit sok - mondtam.

Fred egy nagyot ásított, és mivel az ásítás ragályos (én is ásítani kezdtem, ahogy leírtam - V.), megpróbáltam elfojtani a rám törő kényszert. Mrs. W. viszont ágyba a parancsolt minket.

- A saját szobátokba ezúttal! - szólt még utánunk, mire mosolyogva ráztuk a fejünket. Szerencsére azt már nem látta, mert már a lépcsőn voltunk. Én búcsúztam hamarabb el, hiszen Ginny szobája az elsőn volt.

Fred félrehúzott az egyik beugróba, és egy pillekönnyű puszit nyomott a számra. A csókot fokozatosan mélyítettük el, és a végén még egy kicsit összekapaszkodva álltunk. Teljesen megszédültem a csókjától. Gyengéd volt, pillekönnyű és likőrös.
Rámosolyogtam, mielőtt becsuktam az ajtót, és ő visszamosolygott. Nem volt szükség szavakra.

* * *

- Hannah, kelj már fel! 

Ginny hangja valahonnan a távolból szólt, de nem foglalkoztam vele. Jó meleg volt ott, ahol voltam, a dunyha alatt, a kellemes, karácsonyi meleg illata pedig átjárta az orrom. Végül mégis kinyitottam a szemem, mert valaki rám dobott egy párnát.
- Az estéért, haha! - nevetett a reggel - még kócosan és pizsamát viselő és ettől - igen viccesen kinéző Fleur.
- Karácsony van! - kiáltotta Ginny, és odaadta az ajándékát nekem.
- De fél hét van... - nyögtem, a karórámra pillantva.

Az előre kikészített pohár vizemért nyúltam, és próbáltam kipislogni az álmot a szememből. Vörös hajú barátném még a fésűjét is odanyújtotta, hogy rendbe szedjem magam. Miután már láttam is valamit az ablakon át beszökő, szinte vakító fehérségtől (az ablakot belepte a vastag hótakaró) ...

- Ajándékok! - nevetve vetettük magunkat az előttünk álló halomra.

Már pár ajándék kibontásán túlestem, amikor egy szokatlanul kis csomagra lettem figyelmes. A kezembe fogtam, de nem bontottam még ki. Halványan érzékeltem, ahogy Ginny odaült az ágya szélére, így szinte mellettem ült. Még Fleur is közelebb jött, megtámaszkodott barátnőm asztalánál.
- Mi az? Miérht nem nyitod ki? - kérdezte kíváncsian a francia lány.

Hannucinak, állt a hozzá csatolt kis kártyán. 

Nagyot nyeltem, és Ginnyre néztem, aki engem fürkészett. Ez nem lehet igaz... nem gondolhatja komolyan...

A csomag gyanúsan kicsi volt.

Zakatolt a szívem.

Ez nem lehet az...

Vagy mégis?

Nem gondolhatja komolyan, hogy csak így idecsempészi?

Már a kis, fekete doboz ott feküdt a tenyeremen.

Kinyitottam.

A következő pillanatban pedig idegesen felpattantam, és mindenről elfeledkezve rohantam az ikrek szobája felé. Kopogás nélkül csaptam fel az ajtót, és reméltem, minimum a frászt hozom a fiúkra; de annál jobban meghökkentem, mikor két - nagyon is éber- szempárral találtam szemben magam.

- Frederick Gideon Weasley, te most szórakozol velem?!

Fel sem fogtam mit látok, azt hittem káprázik a szemem - a lila különböző árnyalataitól. Az érzékeimet elöntötte a tavasz, azaz a tulipán illata.