Sziasztok! Nézzétek el kérlek, hogy ez a fejezet két részletben jön. Bedöglött a word, úgyhogy át kell írnom teljesen, de ebben a melegben a halálomon vagyok, úgy érzem.

***

- Höhh! - hallottam egy hördülést az egyik ajtó mögül. - Azt hittem már ide sem értek, Lupin! Mindjárt indulunk... szedelőcködjetek!
- Neked is üdv, Rémszem - nyújtott kezet keresztapám Mordon professzornak. 

Aztán én következtem. Mordon mindkét szemét rám szegezte, én pedig ösztönösen mozdultam... de nem a pálcám felé kaptam, mint eredetileg akartam volna, hanem összefontam a kezem a mellkasom előtt. Parancsba adtam magamnak, hogy nem rettenek meg, és dacosan felszegtem a fejem.A feszültség persze gyűlt bennem, de ezen senki nem csodálkozhat. Leszámítva az évzáró vacsorát, legutóbb csak egy imposztorral találkoztam, aki meg akart szabadítani az emlékeimtől.

- Biztos ismered őt, Hannah - mondta a nénikém. - Ő itt Alastor Mordon, auror.

- Te meg a jenki lány vagy - morogta. Szusszantam egyet. Engem aztán senki ne jenkizzen!

- Hannah Winslow - nyújtottam kezet -, Mordon professzor. 

- Csak Mordon. Odaáig nem jutottam el, hogy tanítsak is - felelte, majd engem kikerülve intett a többieknek. - Indulás! 

- Hova mentek, Holdsáp? 

- Harryért - felelt egy másik hang. Remus a hátam mögé pillantott, és halványan elmosolyodott. Magunkra maradtunk a konyhában. 

- Sirius! - két lépéssel ott termettem előtte és szorosan a karomba zártam. Egy pillantás elég volt, hogy lássam, majdnem olyan volt, mint az álmaimban. Azt a férfit láttam benne, az édesapámban, akit az álmaimban megismertem. Ő visszaölelt engem, jó szorosan. Az első apa-lánya ölelésünk volt. Holdsáppal már számtalanszor ölelkeztünk, és Jacktől is kaptam már ölelést, de egyik sem volt ahhoz hasonlítható, amit akkor, Siriustól kaptam. Igazi ölelés volt. Nem is tudtam eddig a pillanatig, hogy mi hiányzott az életemből. 

- Hát te vagy az... - suttogta. Ha egy lépést is hátrálok, már nem értem, olyan halk volt a hangja. És rekedt. A vállamnál fogva eltolt magától és a szemembe nézett. - Örülök, hogy megismerhetlek. 

Ezt a pillanatot választotta Mr. és Mrs. Weasley, hogy belépjenek, utánuk közvetlenül pedig megláttam George-ot és Fredet. Odarohantam hozzájuk, és szorosan megöleltem őket.

- Fiúk! Úgy hiányoztatok! - mondtam nekik, majd elengedtem George-ot, és Fred karjaiba bújtam. - Mr. és Mrs. Weasley - fordultam feléjük - hogy vannak?

- Tűrhetően, kedvesem - mosolyodott el az asszonyság, és közelebb lépett hozzám. Röviden megölelt, csak aztán folytatta. - De hívj csak Mollynak nyugodtan. Te hogy vagy? Milyen barna vagy! Kérsz valamit enni? Nemsokára kezdődik a tanácskozás, úgyhogy csak későn lesz vacsora.

- Nem vagyok éhes, Mrs. Weasley, de köszönöm. Nemrégen ettem. 

- Örülünk, hogy látunk, Hannah. Milyen volt Amerika? - kérdezte Mr. Weasley. Sóhajtottam. Tényleg, milyen volt?

- Hogy kérdezhetsz ilyet, apu? - mondta Fred, és közelebb húzott magához. - Mondtam, hogy büntetést kapott...

- Igen, azt leszámítva egész kellemes - feleltem. - A húgom sokat segített benne, hogy elviselhetőbb legyen. 

- Fred, George, vigyétek fel a szobába a csomagjait. Hermione és Ginny fent vannak, majd ők elmondják a szabályokat - Mrs. Weasley vette a kezébe az irányítást. - Nincs sok, de néhányat azért be kell tartani. Most menjetek. 

George dehoppanált a csomagjaimmal, Freddel pedig a lépcsőt választottuk. A mutatóujját a saját szájára, majd az enyémre helyezte. Csend. Csendben kell ott lennünk. Nem értettem miért is, bár a szemem megakadt egy földig érő, molyrágta sötétítőfüggönyön. Talán valaha ezüst lehetett, de olyan koszos volt, hogy ezt nem tudtam volna megmondani. És mit keresett ott egyáltalán? Elég szokatlan helyen van az az ablak, amit takar.Az első lépcsőfordulóban Frednek ütköztem, de szerencsére nem estem el. A derekamnál fogva visszarántott, majd behúzva a sarokba hosszan megcsókolt.

- Hiányoztál Egyetlenem - dörmögte a fülembe rekedten.

- Huh, megszédültem - mosolyodtam el. Belekapaszkodtam a nyakába és elvesztem a hatalmas, mélybarna szemeiben. Ezúttal én csókoltam meg. - Nekem is hiányoztál, Szerelmem. 

Hosszú percek után kézen fogott, és behúzott egy harmadik emeleti szobába. George vigyorogva várt minket.

- Egy szót se - nevettem el magam.

- Érezd magad otthon! - tárta szét a karját, majd lehuppant az egyik ágyra. A ládám ott állt Fredé mellett.- Itt fogok aludni veletek? 

- Mellettem - mondta a barátom, és magához húzott. Eldőltünk, mint két zsák. Nevettünk mind a hárman.

- Gondolom anyukád tudta nélkül - mondtam, miután sikerült mérsékelni a nevetést. 

- Gondolom - mondta ő is. Fel akartam állni, de nem hagyott. - Miért akarsz máris itt hagyni?

- Na! Köszönök a húgotoknak, agyalágyultak - mondtam, de Fred nem engedett. Ő még mindig az ágyán feküdt, én ültem, és úgy karolta át a derekamat.

- Később is tudsz beszélni velük.- Miért veletek nem? 

- Nem így. Még titokban - kaptam egy puszit a kezemre. Meggyőzött.

- Akkor meséljetek! Mi a Merlin elveszett papucsát keresünk az elhagyatott Black-házban? Amikor D. prof. azt mondta, hogy kissé elhagyatott, nem épp arra számítottam, hogy megfulladok a dohszagtól és a penésztől, ha belépek.

- Merlin elveszett papucsát keressük - mondta George. 

Megint nevetnünk kellett. Néhány órán keresztül, a tanácskozás kezdetéig jól elvoltunk hármasban. A fiúk elmeséltek szinte mindent, amit tudtak, tudnak, vagy kiderítettek és nem írhatták meg nekem levélben. Ahogy mesélték, rájöttem, hogy nagyon rafinált leveleket küldtek a nyáron, pont a lényeges kulcspontokat hagyva ki. 

- Fred! George! - hallottuk Mrs. W. hangját egy emeletről lejjebb. Ajaj... kikerekedett szemekkel néztem a fiúkra.

- Itt vagyok Mrs. W. - léptem ki az ajtón, és majdnem ledöntöttem a két lábáról szerelmem édesanyját. 

- Mire hármat számolok, lent legyenek a csomagjai - az arckifejezése nem sok jót ígért ellenkezés esetén. Ezt látták a fiúk is, úgyhogy pikkpakk lent voltak a lányok szobájában. 

- Hannah! - ölelt meg vigyorogva Ginny. - Örülök, hogy látlak! Mit műveltek a bátyáim?

- Csak beszélgettünk - intettem, és jó szorosan megöleltem a lányt. Majd Hermionét is, és Ront is röviden. 

Éppen a zuhany alól kászálódtam ki, és öltöztem, mikor Ginny berontott a fürdőbe. 

- Oh, bocsi - mondta. Szerencsére már csak a blúzom hiányzott, úgyhogy intettem neki, hogy maradjon. - Itt van Harry - újságolta, majd sietve kirohant. Harry? De jó! Kaptam az ingem, amit a trikómra akartam felvenni, és sietve lépkedtem a lány után. A lány már éppen a bátyjávaival beszélt, amikor benyitottam. 

- Hannah?

- Harry! - odarohantam és megöleltem fogadott öcsémet. - Harry James Potter! - feddtem meg. - Hogy képzeled fiatalúr, hogy az iskolán kívül is varázsolni mersz? -vontam kérdőre, mire elnevette magát. Anyámat utánoztam, a két éve küldött rivallója még mindig élénken élt az emlékezetünkben. Elvigyorodtam én is.

- Nem is tudtam, hogy itt vagy - felelte. - És mitől vagy csurom víz?

- Csak most érkeztem én is. Pár órája. Éppen a fürdőben voltam - mondtam. miközben megcéloztam a Fred melletti helyet, de ő másképp gondolta a dolgot, az ölébe húzott. - Na mesélj! - dörzsöltem össze a tenyeremet. - Milyen volt a patrónusod?

- Hogy-hogy milyen? 

- Hát sikerült megidézni a szarvas alakot, vagy csak köd volt?

- A szarvas, persze, a szarvas! 

- Gratulálok - húztam még szélesebbre a számat. 

- Kösz - ő is elmosolyodott, igaz, csak szerényen. - Te vagy az első, aki gratulál.

- Ha már ki akarod rúgatni magad, azt elegánsan kell csinálni.

- Nem akarom kirúgatni magam! - kiáltotta.

- Nyugi, csődör! - emeltem fel a kezeimet. - Én is ritka dühös vagyok - jutott eszembe az ál-Mordon-, de azért féken tartom a haragom.

- Nem vagyok dühös! - csattant fel. Én csak felvontam a szemöldököm, mire ő legyintett. Hiányzott már a kommunikációnk.

- Egyébként sem rúghatnak ki. A minisztérium nem illetékes roxfortos ügyekben eljárni, de vészhelyzetben is lehet használni varázslatot. Nem fognak száműzni a varázsvilágból.