Bár Flint egyértelműen megmaradt egy önelégült... mardekárosnak, hogy mást se mondjak, egy dologra azért felhívta a figyelmem. Arra, hogy igencsak elfeledkeztem pár dologról. Mint például arról, hogy megbeszéltük: megajándékozzuk a tanárokat karácsonykor. A másik pedig az, hogy szervezünk egy össznépi feszültséglevezetőt a hetedik évfolyamnak. Ez utóbbi persze ráért, mert mi magunk se tudtuk az utolsó roxmortsi hétvége idejét, amikorra terveztük a koccintást. (Nem mintha olyan jóban lettünk volna évfolyamszinten, de még a tanárok is azt pletykálják, hogy mi vagyunk a legkevésbé balhésak évek óta. Ez azért már valami.)

Mivel másnap volt az utolsó tanítási nap, még a délután folyamán emlékeztettünk mindenkit a bevállalt ajándék beszerzésére és értesítettünk mindenkit a prefektusgyűlés pontos időpontjáról.

- Ú, nem lehetne máskor? - kérdezte a hugrabugos Jesse Austen.

- Mégis mikor? - sóhajtottam. - A hetedikesek fele hazautazik két nap múlva. Karácsonyi ajándék, rémlik?

- Jókor találjátok ki...

- Az én hibám - sóhajtottam, pedig ezt nem éreztem teljesen igaznak. - Hagy ne könyörögjek, Jesse! A lényeg, hogy legyetek ott, te is és Amy is. Szólsz neki?

- Persze... - bólintott.

- Köszi - mosolyodtam el. - Ó, és ne felejtsétek el szavaztatni a hetedikeseket! - fordultam még vissza, és a kezébe nyomtam egy kötegnyi apró pergament.

Este még hálát Sipornak, bár nagyon nem volt ínyemre, de ő volt az a manó, aki bekészített nekünk némi rágcsát és gondoskodott róla, hogy ne haljuk szomjan. Sőt, hozott a konyháról még vacsorát is nekünk, amikor kiderült: hosszúra fog nyúlni az este.

Az idegeim egyszer majdnem fel is mondták a szolgálatot amikor végre halomban álltak az összecsomagolt ajándékok, és megírtunk minden oklevelet. De akkor Flint átvette a szót, asztalbontáskor pedig emlékeztetett mindenkit, hogy másnap pontosan délben minden, a saját házukba járó hetedikes legyen jelen a Nagyteremben.

Az éjjel nem tudtam aludni, én sem tudom miért, mert eszméletlenül fáradt voltam. Egy gondolat férkőzött a fejembe, és nem tudtam tőle szabadulni. Ezért lehetett, hogy Will, aki pizsamában, kezében egy könyvvel hajnali háromkor lesétált a klubhelyiségbe, ott talált engem az egyik asztalnál.

- Mit csinálunk? - tette félre a saját példányát, hogy megnézze az előttem heverő füzeteket. Pennát vett elő, megmártotta a színváltós tintába, és ő is körmölni kezdett a szép, kacskaringós írásával.

Ezután nem sok kérdés maradt. Miután összesítettük két füzet és számos pótlap bizonyítékát, már virradt odakint. Egy táblázatot csináltunk százalékosan feltüntetve, melyik ház, melyik évben kapta a legtöbb büntetést, pontlevonást, ki vesztette el a legtöbb, és ki nyerte a legtöbb pontot... ilyesmiket írtunk össze, nem beszélve az aranyköpésekről, amik bájitaltan órákon elhangzottak és természetesen pontlevonással jártak.

Nem tudom, hogyan csináltam végig az ebédig hátralevő időszakot, mert egyfolytában ragadtak le a szemeim. Másra sem vágytam, csak az ágyam és az azt körülölelő baldachin takarására... Will böködni kezdett.

- Itt van mindenki - felkaptam a fejem, barátomnak igaza volt. Az összes tanárunk ebédelt. Flint közeledett felénk. Kimentünk a nagyteremből, be a kis szobába, ahol elsősként várakoztunk, és a másik kijáraton (amelyik közelebb volt a tanári asztalhoz) kimentünk. Magunk előtt reptetve a számtalan ajándékot.

* * *

- Szeretnénk egy kis figyelmet kérni! - kezdett a szónoklatba Flint. - Nekem és az évfolyamtársaimnak - szétnézett a teremben - ez az utolsó karácsony, amit roxfortos diákként tölthetünk el. Jó esetben - tette hozzá, mire innen-onnan kuncogás hangzott fel, Lumpsluck pedig kedélyesen összecsapta a tenyerét.

- Nincs elég időnk rá, hogy kifejezzük a hálánkat azért a hét évért, amit ebben a kastélyban tölthettünk, és töltünk el - a tanári asztalra pillantottam, miközben átvettem a szót Timtől. Azaz Flinttől.

- Volt egy-két igen eseménydús pillanatunk pedig - Flint beledumált, de ezúttal nem haragudtam, csak tettettem a dolgot egy kicsit, mert előre megbeszéltük, mit és hogyan mondunk.

- És mint Mr. Flint említette - mutattam rá-, ez az utolsó karácsonyunk roxfortosként, ezért arra gondoltunk, hogy mi is megajándékozzuk a tanári kart, a végzősök nevében. Katie Bell nevében is, aki most sajnos nem lehet itt - sóhajtottam. Végig néztem a tanári karon. McGalagony mintha egy könnycseppet pislogott volna ki a szeméből. - Kezdjük is el. A hetedikesek szerint a...

- A legnépszerűbb tanárral - mondta Flint, és felkapta Lumpsluck ajándékát. Kezet ráztak a bájital professzorral, aki egyből félre is tolta pörköltes tányérját, hogy kibonthassa a lila szalaggal átkötött kis ajándékcsomagot.

- Ó, kitüntetést is kaptam!

- A legtrendibb tanárnak járó csomag: Sinistra professzor!

És így tovább... A végére már csak Piton, McGalagony és Dumbledore professzor maradt. Az odakészített kis asztalon viszont négy ajándék volt.

- A mardekárosok mardekárosának járó ajándék a következő... - mondta Flint, én pedig odaléptem Piton professzorhoz.

- A legszigorúbb tanárnak - átadtam neki az eredetileg megtervezett ajándékcsomagot, majd sóhajtva hátra léptem. Piton professzor fejbólintással köszönte meg, majd félretette. - És van még itt valami - a vállam felett Willre, majd Flintre néztem. - Nem szeretnék hozzá különösebb magyarázatot fűzni - előbbi a kezembe adta az egyszerű pergamennel burkolt csomagot.

- A tanár úr minden bizonnyal ráismer majd az írásunkra - vetette közbe Will. Ránéztem és elvigyorodtam. - Boldog karácsonyt kívánunk - mondtuk egyszerre. Kicsit ijesztő, hogy anélkül produkálunk ilyeneket, hogy megbeszélnénk. Közben Piton kibontotta, és próbált rezzenéstelen arccal nézni a kezében tartott táblára. Az ugyanis a keretbe foglalt bizonyíték arra nézve, hogy tényleg ő a legszigorúbb tanár. A kollégái viszont nem voltak olyan szikárak, Bimba professzor egyenesen felnevetett, mikor meglátta a ráírt szöveget, és a legtöbben jóízűen mosolyogtak.

- A tanárnők tanárnőjének járó csomag pedig a griffendélesek griffendélesét illeti meg. McGalagony professzort.

Neki pedig Flint adta át az ajándékot. McGalagony meghatódottnak látszott, és miután megölelt bennünket (meg is lepődtem a hirtelen kitörésétől), Dumbledore professzorhoz fordultunk.

- Habár nem tanított minket - mondta Flint-, mégis önt választottuk a tanárok tanárának.

- Mint a Roxfort valaha volt legjobb igazgatójának szeretnénk átadni a karácsonyi ajándékát - mondtam. - Az ajándék készítők úgy gondolták, érteni fogja a csomag tartalmát, professzor úr.

- Ó, egy könyv! Az 1996/97-es évfolyam évkönyve. Dedikált példány - olvasta fel hangosan a címet. Azt tátogtam neki: „nyissa ki", és közben gesztikuláltam hozzá a kezemmel is. - Zoknik! - nevetett fel. Az csak egy könyvnek látszó tartó volt. - Két pár pamutzokni... - az egyik pár hófehér volt, a másik pedig a roxforti négy ház színeiben - bordó, sárga, kék, zöld - pompázó, batikolt pamutzokni volt.

* * *

Vigyorogva és megelégedetten dobtam le magam az asztal egyik üres pontjára, Hermionével szembe. Úgy tűnt, ő csak turkálja az ételét. Menet közben többen gratuláltak a griffendélesek közül.

- Ja... te vagy az - alig pillantott fel, a szemét máris lesütötte.

- Miért vagy így elszontyolodva, angyalom? - kérdeztem.

- Nem... semmi... mi? - a tekintete elég zavart volt. - Nem vagyok elszontyolodva - pedig elég gondterheltnek tűnt. Nem tudtam, hogy vegyem rá, hogy bennem megbízhat. - Csak... csináltam valamit... - suttogta, miközben végre rám nézett. - Nem tudom, hogy őrültség-e... de... na jó. Mondd meg te. Cormac McLaggennel megyek a partira.

- HOGY MIT CSINÁLSZ?! - kiáltottam rá. Több fej is felém fordult, gyorsan a kezembe temettem az arcom, és úgy folytattam. - Bocsi. Bocs, Hermione... Te megzakkantál. Cormival mennél a bálba?

- Cormi? - prüszkölte, de közben elvigyorodott. Biztos tetszett neki, ahogy kiakadtam. - Mondjuk nem csak én csinálok ostobaságokat... - olyan szemeket meresztett rám, hogy tudtam, tudja.

- Igaz - vigyorodtam. - Én se voltam ép eszemnél, hogy rábólintottam Flint ajánlatára...

És mint az emlegetett szamár, a griffendéles asztaltársaság nagy bámulatára, megjelent iskolaelső társam. Hermione felállt és elsétált Harryék felé, akiket Parvati és az a másik, csókos boldogított. Tim pedig lazán elfoglalta barátnőm helyét.

Nem szólt egy szót sem, így nem tudom meddig játszottuk azt, hogy szó nélkül szemben ülünk egymással. Nagyokat pislogtam, hátha megérti mit akarok, de nem akarta.

- Ez a griffendéles asztal, Flint - mondtam, amikor az elvett egy üres tányért és szedett magának krumplisalátát és rántott karajt.

- Tudom - mást nem mondott, amíg nem fejezte be a szedést. Elővett a zsebéből egy zöld szalvétát. - Jó étvágyat - mondta, és enni kezdett. - Ja, egyébként meg kéne beszélnünk, hogy mikor és hol találkozunk.

- Hogy mi? - kicsit megzavart.

- Hát a Lump bál... - forgatta meg a szemét. - Gyerünk már, Black! Azt hittem okkal választottak iskolaelsőnek...

- Én is ezt hittem rólad - feleltem ridegen. Megtöröltem a számat, és ledobtam a bordó szalvétát a tányéromra. - De már látom milyen súlyosan tévedtem - Flint felvonta a szemöldökét. - A harmadik emeleten találkozunk, háromnegyed nyolckor.

- Rendben - felelte. Majd megitta a kitöltött pohárnyi töklét. Miközben feltápászkodott, még odaszúrt azért. - Ez a hús kicsit száraz volt, de már értem, miért vagytok ilyenek - mindkét karjával rám mutatott, fel-le mozgatva a végtagjait, mintha ezzel bármit is megmagyarázna.

- Ja, és Flint... ne feledd. Dísztalárban kell megjelenni.

Belül fortyogva néztem, ahogy a mardekáros visszamegy az övéi közé... hogyan lehet valaki ennyire... ilyen... bosszantó alak?!

Összetalálkozott a tekintetem Willével, és felrémlett bennem egy korábbi beszélgetésünk.

Szerintem... neki mindegy, csak ő járjon az eszedben.

* * *

Az a néhány griffendéles, aki Lumpsluck kitüntető figyelmét élvezte, ezen az utolsó estén valahogy sokkal többnek tűnt. Én és Hermione egykedvűen készülődtünk. Engem egy kicsit még mindig piszkált Flint, Hermione talán már meg is bánta, hogy Cormi párja lesz. Egyedül Parvati volt a szokásosnál izgatottabb, akit felvillanyozott, hogy Will elviszi.

Hát igen... Will nagyon nem örült, amikor megmondtam neki, hogy Flint elhívott, én meg belementem. Szentségeltünk is mindketten, hogy hagytam magam rászedni ezzel az iskolaelső szöveggel, de aztán nagyobb bajnak tűnt, hogy Willnek így nem akadt párja. Hermione mentette meg az estét, aki ebédnél beszélt Parvatival, így Will őt kérte fel kísérőnek. Mondván, legyen legalább valakinek egy jó estéje közülünk.

Szóval a klubhelyiségben gyűltünk össze mind, előkerült egy üveg Lángnyelv whisky is, tehát egy bemelegítő körön átesve, a korábbinál oldottabb hangulatban vágtunk neki a harmadik emeleti folyosóra vezető útnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy nevettem Cormi viccén. A srác arca elkomorult a beceneve hallatán, de közöltem kihez forduljon: Noah Thorn a ludas.

Nagyon hamar kiszúrtam Flintet, aki szinte észrevétlenül végig mért, és mikor hozzám lépett, azt mondta:

- Nem is olyan rossz. Legalább szégyent nem hozol rám.

Ránéztem, majd elnevettem magam.

- Az önmagában szégyen rám nézve, hogy egy mardekáros vagy - kacarásztam. Úgy tűnt, egy kicsit mintha megbántottam volna. - De legalább megtaláltad a dísztalárod. Tehát mégsem vagy reménytelen... Na menjünk! - kinyitotta az ajtót, és beléptünk a terembe.

Lumpsluck szobája – vagy mert úgy építették, vagy mert lakója valamilyen mágikus trükköt alkalmazott – sokkal tágasabb volt, mint a többi tanári dolgozószoba. A falakat és a mennyezetet smaragdzöld, bíbor és arany függönyök borították, amitől úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas sátorban lennék. A zsúfolásig telt helyiség vörös fényben fürdött a plafon közepén lógó díszes arany lámpa jóvoltából („egy jópont Lumpinak", suttogtam Willnek emiatt), melynek búrájában, mint megannyi fényes parázsszem, csöppnyi tündérek röpködtek. A távoli sarokból énekszó szárnyalt fel, mandolinzenével kísérve. Őszülő táltosok egy csoportja fölött pipafüstfelhő gomolygott, s lent, a lábak erdejében sipító-cincogó házimanók navigáltak, fejükön egy-egy megrakott ezüsttállal, holmi vándorló asztalkák gyanánt.

- Hannah, kedves lányom! - furakodott hozzám máris az öreg. - Nahát, mindenkit hoztál magaddal! Érezzétek jól magatokat! - mosolyodott el. - Gyere, kövess! Rengeteg embernek be akarlak mutatni! Tim, gyere te is!

Így hát nem volt mit tenni, sietve követtem a tanár urat.

- Hannah, bemutatom régi tanítványomat, Eldred Worple-t, a Vértestvérek – Életem a vámpírok között íróját – és a barátját, Sanguinit.

Worple, egy alacsony, szemüveges emberke, megragadta és lelkesen megrázta a kezemet, majd Flintét is; a vámpír Sanguini, aki hórihorgas volt, csontsovány, és sötét árnyék ült a szeme alatt, csupán biccentett. Lerítt róla, hogy halálosan unatkozik. Nem messze tőle izgatott lánycsapat sustorgott, kíváncsi pillantásokat vetve felé.

A fiúval összenéztem, és a lányok felé biccentettem, követte a tekintetem, majd vigyorogva megcsóválta a fejét.

Ez a Worple és a vámpírja elég komikus párt alkottak, a vámpír megpróbált elsomfordálni, de az író állandóan utánanyúlt. Mikor aztán kénytelen volt elmenni utána, és otthagyott minket, találkozott a tekintetem Flintével - prüszkölve felnevettünk mind a ketten.

Azon kaptam magam, hogy vele, Willel és Parvatival, álldogálunk Lumpsluck nagy hasa mellett, egy kis nevetgélés után - ami nem volt igazán szívből jövő- a teremben jártattam a tekintetem, hátha észreveszek valaki ismerőst, de a tömegben elég nehéz volt kivenni az arcokat. Egy, akit észrevettem, egy piszkosszőke hajú lány a közelünkben álldogált, és Trelawney professzorral beszélgetett. Mögöttük, tisztes távolból Hermione és Harry kémlelték a tömeget. Előbbi észrevett, és egy gyors segélykérő pillantást lövellt felém. Először persze nem tudtam, mit akar, de aztán megláttam McLaggent. Gyorsan elnézést kértem, és Hermionéék háta mögé kerülve egy pillanat alatt elrántottam Hermionét onnan, bele a tömegbe. Harry talán észre sem vette. Mint a villám, fejünket lehajtva, nevetve tartottunk a legbiztonságosabb pont felé: az erkélyre. Hermione pihegve dobta le magát az ajtó mellett található székbe, én pedig a korlátnak támaszkodtam.

A kinti, friss és hideg levegő jót tett mindkettőnknek azt hiszem, az én fejem legalább kicsit kitisztult.

- McLaggen rosszabb, mint egy százkarú morgács - panaszkodott barátnőm. - Azon gondolkodtam, kivel tudnám Ront a legjobban felbosszantani, de olyan, mintha ez is az ő bosszúja lenne.

- Majd célozgatok neki a szünetben, hogy milyen jó kis este volt ez a mai... - először összevonta a szemöldökét, majd elmosolyodott. Én elfordultam egy kicsit, hogy az eszembe véssem a roxforti havas tájat. Azon kaptam magam, hogy inkább búcsúzkodom, mintsem barátnőmre figyelek, de valami megcsapta a fülem.

- El is felejtettem, hogy az Odúban karácsonyozol, Mrs. Weasley...

- Micsoda? - olyan hirtelen fordultam vissza, mintha kötéllel rántottak volna. - Hogy szólítottál?

- Jaj, bocsi... - bukott ki belőle egy kuncogás. - Ginnyvel néha így hívunk, mert tudod...

- Nem, nem tudom... - forgattam meg a szemem. - Nagyon szépen kérlek, ne hívjatok így... majd akkor, ha tényleg az leszek - húztam ki magam. Elnevettük magunkat.

- Ha... megkérnek? - alkudozott. Gyanakvóan néztem barátnőmre.

- Te tudsz valamit? - kérdeztem, vagy mondtam halkan. Magam sem tudom. Hermione szemei kikerekedtek, és ingatta a fejét. - Ezt most, hogy értsem? Beismerésként?

- Nem... áh, felejtsük el - intett le. Nem akartam elfelejteni, de Hermione hallgatott, ezért úgy döntöttem, majd kifaggatom a dologról Ginnyt is. Egyébként is volt téma, ami jobban érdekelt, szóval arra kértem barátnőmet, meséljen mi van most McLaggennel és Ronnal?

Hermionét elfutotta a pulykaméreg, én pedig próbáltam titkolni mennyire élvezem a bosszankodását. Egyértelmű volt, hogy érez valamit a fiú iránt... aztán egyszerre hallgattunk el. Az ajtóban megjelent Flint.

- Hát itt vagy, H... Black! Szervusz, Granger - lépett ki a teraszra. - Brr - megborzongott, ahogy a szél átjárta őt is. - Nem fáztok?

- Minket fűt belülről Griffendél tüze - morogta Hermione úgy, hogy csak én hallhattam. El kellett fordulnom, hogy ne nevessek Flint arcába, de még így prüszköltem a visszatartott kacajtól. Nem is az volt vicces, amit mondott, hanem ahogy mondta.

- Mi? - nézett zavartan a lányra. Ezek szerint mégis hallott valamit. - Mindegy. Az a nagydarab partnered, Mekhogyishívják keresett.

Hermione sóhajtott, és aggódva pillantott rám. Jeleztem neki, hogy menjen nyugodtan. Flint hozzám lépett.

- Mit akarsz, Flint? - kérdeztem, a csillagos eget nézve.

- Nem hívhatnál a nevemen?

- Nem azt teszem?

- Miért vagy ilyen ellenséges velem?

- Én vagyok ellenséges?!

Ezzel aztán kihúzta a gyafut [azt a mugli dolgot, amivel meggyújtják a tüzet]. A korlátra csaptam, miközben felé fordultam.

- Én vagyok ellenséges? - kérdeztem ismét, kevésbé támadóan. - Te vagy az, Flint! Mindig te vagy az, aki elkezdi! Mikor már azt hiszem, hogy tudsz normálisan viselkedni, hogy van egy szikra, vagy valami... amikor már azt hiszem, hogy akár barátok is lehetnénk, bunkóvá és ellenségessé válsz!

- Arra még nem gondoltál, hogy én ilyen vagyok? - kérdezte csendesen, annak ellenére, hogy én megemeltem a hangom. Mélyeket lélegeztem, csak azután válaszoltam.

- Nem! Nem gondolkodtam rajta. De nem hinném, hogy ilyen... tüskés vagy valójában. Akkor nem tudnál... kedves is lenni. És egy kicsit humoros is - tettem hozzá. És végül is nem hazudtam erről (nem szokásom valótlant állítani), mert tényleg van humora. Sajátságos, fanyar humora van.

Tim arcára keserű mosoly ült ki, ahogy közelebb lépett hozzám.

- Nehogy azt hidd, hogy rajtad olyan könnyű kiigazodni - mondta, de leintettem. Sosem állítottam mást, senkinek! - Akkor nem próbálhatnánk meg... barátkozni? - elmosolyodtam. Most viszont belőlem sütött a keserűség. Flintből halálfaló lesz, mint a szüleiből, amint kilépünk az iskola vadkanos kapuján, zsebünkben a RAVASZ-szal. Tudtam jól. - Ma este? - kérdezte.

- Tegyünk úgy, mintha jóban lennénk? - kételkedtem a sikerben.

- Kezdetben hívhatnál Timnek, mondjuk - mondta velem párhuzamban.

- Oké - hosszan és hangosan fújtam ki a levegőt. - Miről beszélgessünk, T-Tim? - nagyon kellett erőlködnöm, hogy a keresztnevét mondjam ki. Ő viszont, legnagyobb ijedelmemre elvigyorodott.

- Egy bálon vagyunk - mondta, majd bosszankodva hozzátette. - Táncoljunk!

Karon ragadott, és miközben berángatott a terembe, be nem állt a szája. Jó meleg volt már ott, és ahogy megcsapta jéggé fagyott végtagjaimat a benti időjárás, hirtelen fázni kezdtem és kirázott a hideg.

- Lehet, hogy Lumpsluck beküldött valakit utánad a lányvécébe is...

- Az szép lenne - nevettem.

- ... mivel ő is keresett. Á, jó estét, Piton professzor! - kiáltott Tim. Furcsa, hogy előbb vette észre ő, mint én.

- Jó estét, Piton professzor.

- Miss Black - biccentett. - Mr. Flint... - olyan furcsán méregetett minket, és mielőtt tovább ment volna, félrehívott engem.

- Ön az egyik, akit keresek, Miss Black - kezdte vontatottan. - Dumbledore professzor kellemes karácsonyi ünnepeket kíván, egyúttal kéri, hogy ne feledkezzen meg arról, amit legutóbb beszéltek. Ő maga elutazott, és nem is tér vissza... csak az ünnepek után.

- Köszönöm - mosolyodtam el, és próbáltam a lehető legártatlanabbnak tűnni. Piton gyanakvóan összehúzta a szemöldökét... akkor gondolkodtam el, hogy mikor vált be ez utoljára nála? Azért könnyed stílusom megtartottam. - Észben tartom - bólintottam. - Boldog karácsonyt kívánok, Piton professzor - kissé haragosnak tűnt, majd tovább sétált.

Hah. Nem jött össze a terve. Kiálltam az okklumencia próbáját, nem tudott behatolni az elmémbe. Jelentőségteljesen pillantottam Willre, aki tőlem nem messze éppen Parvatival táncolt. Magamban elrebegtem egy hálát, és visszaléptem Flinthez. A fiú próbált faggatni, de miután könnyedén elütöttem a kérdéseit, felhagyott vele.

Piton professzor eltűnt a látókörünkből, a zenekar pedig egy pörgősebb számra váltott, ropni kezdtük. Elég sokat táncoltam vele az elején, majd még egyszer a végén. A megállapodásunk szerint nem említettünk kényes témákat... és meglepő módon így ki lehetett bírni Tim társaságát, sőt, mikor Lumpsluck professzorral beszélgettünk, még a humora is megmutatkozott. Még Will arcán is feltűnt valami elfogadó-megbocsátó mosoly, ami nagy szó, mert egy hete egyikünk se nagyon használta a szükséges izmokat.

* * *

- Ne gondolkodjon most, Mr. Hale! - kiáltottam a fülébe, miközben a táncparkettre húztam barátomat. Úgy tűnik, meg is fogadta a tanácsomat.

A tánctól kimerültem, pihegve sétáltunk az italospulthoz.

- Pezsgőt? - pillantottam a barátomra, mire elsötétült az arca.

- Ne - megfogta a kezem, és másfelé tolta. - Élénken él bennem a legutóbbi pezsgőfogyasztásunk... Vajsört? - megnyerő mosolyának engedelmeskedtem. Addig, amíg fel nem kaptam az első kezem ügyébe kerülő üveget, és nem öntöttem a vajsörhöz belőle. - Ne!

- Hm, ez tök jó!

- Mit iszunk? - ott állt mellettünk Tim is. Már épp válaszoltam volna neki, amikor rémület lett rajtam úrrá. Nem a sajátom, hiszen engem nem fenyegetett semmi, viszont megpillantottam nem is olyan messze az idegesen toporgó Harryt. Az első srác karját megragadtam, és odasétáltunk felé, így Lumpsluck figyelmét pár pillanatra magamra vontam... és még Pitonét is.

- Egyszóval... - folytatta. - Látnod kellett volna az élő halál eszenciáját, amit az év elején főzött nekem – egy diákom se készített még olyat első próbálkozásra, talán még te se, Perselus...

- Nocsak... – susogta Piton, Harry arcába fúrva tekintetét. Harryn látszott mennyire kényelmetlenül érezte magát.

- Nem csoda, tanár úr - jegyeztem meg gyorsan. - Emlékszik, meséltünk már a bájitaltan szakkörünkről... Harry nem is egyszer emelte kis csoportunk fényét - közben átkaroltam a vállát. - Egymástól tanulunk - mosolyodtam el.

- Így van - bólogatott ő is.

- Jó lenne, ha továbbadhatnánk a bájitaltan szeretetét is a fiatalabbaknak - csatlakozott be Will is a kamuhadjáratba. - Jut eszembe, ne felejtsünk el beszélni Ginnyvel, mintha ő is említette volna, hogy szeretne jönni gyakorolni... - fordult felém Will.

- Rendben - mosolyodtam el. - Ha visszajöttünk a szünetről, meg is tarthatnánk a következő alkalmat. Az első tanítási nap. Az jó lenne neked is, ugye Harry? - néztem rá.

- Ö... biztos - bólintott. Elégedetten néztem Lumpsluckra.

Nem is tudtam volna megmondani, hogy mikor volt utoljára bájitaltankör. Ha kettőt tartottunk, akkor már lehet, hogy sokat mondok.

- Még hetente összejárnak, Miss Black? - kérdezte Piton professzor, mire Will bólintott. - Akkor igencsak elmaradtak a jegyzőkönyvekkel... a szünet utáni első bájitaltanórán mutassa be őket.

- Rendben, professzor - bólintottam.

* * *

– Lumpsluck professzor! – sípolta a gondnok, dülledt szemében a csínytevő-vadászat gyújtotta eszelős fénnyel –, ez a tanuló egy fenti folyosón ólálkodott. Azt állítja, hogy meghívást kapott az ön fogadására, de késve indult el. Valóban meghívta őt, professzor úr?

Leesett állal bámultam a Frics kezei között szorongatott tanulót: Draco Malfoy volt az. Most dühösen kiszabadította magát Frics markából.

- Jó, elismerem, nem vagyok meghívva! – csattant fel. – Be akartam szökni! Most elégedett?

- Nem vagyok elégedett – felelte Frics, de szavaira rácáfolt az arcára kiülő végtelen káröröm. – Erre most csúnyán ráfizetsz! Nem megmondta az igazgató úr, hogy külön engedély nélkül nincs éjjeli mászkálás, mi?

- Hagyja csak, Argus, hagyja – legyintett nagylelkűen Lumpsluck. – Karácsony van, és nem bűn, ha valaki el akar jönni egy partira. Ez egyszer eltekintünk a büntetéstől. Maradhatsz, Draco.

Hogy Frics erre csalódott és felháborodott képet fog vágni, az megjósolható volt. De az már gondolkodóba ejtett engem és Harry is, hogy Malfoy vajon miért tűnik majdnem ugyanolyan csalódottnak. És miért néz Piton mérgesen és – lehetséges volna – kissé riadtan Malfoyra? De mire bárki egyáltalán felfogta volna mit lát, addigra Frics már bosszankodva elcsoszogott, Malfoy mosolyba rendezte vonásait, és köszönetet mondott Lumpslucknak, Piton arca pedig ismét kifürkészhetetlenné vált.

- Ugyan, semmiség, semmiség... – söpörte félre Malfoy hálálkodását Lumpsluck. – Végül is ismertem a nagyapádat...

- Mindig a legnagyobb elismeréssel beszélt önről, uram – sietett hízelegni Malfoy. – Azt mondta, ön a legkiválóbb bájitalfőző, akit ismer...

Malfoy valóban kissé betegnek tűnt. Hosszú idő óta először láttam közvetlen közelről a mardekáros fiút, s most megfigyeltem, hogy szeme alatt sötét karikák húzódnak, s a bőre egyértelműen szürkés árnyalatú.

- Beszédem van veled, Draco – szólalt meg hirtelen Piton. Gyorsan a fiúhoz siettem, mielőtt a tanár úr odaért volna, de nem sikerült; egyszerre értünk hozzá.

- Ejnye, Perselus – brummogta újabb csuklások közepette Lumpsluck. – Karácsony van, ne légy túl szigorú...

- Házvezető tanáraként el tudom dönteni, milyen mértékű szigor a helyénvaló – felelte hűvösen Piton.

- De tanár úr! - Pitonra néztem. - Éppen most szerettünk volna táncolni egyet...

- Így van! - vágta rá a szőke fiú, de szerintem nem tudta, mire bólint rá. Csak menekülni akar.

- Kérem, már nem is táncolhatok az unokatestvéremmel? - kérdeztem szelíden.

* * *

- Szívesen - mondtam gyorsan, mikor megszólalt a zene, és keringőzni kezdtünk.

- Nem szóltam egy szót sem, véráruló - morogta. Nem vettem fel.

- Nyugodtan visszamehetsz Pitonhoz is - fordultunk egyet. - Tudom, hogy te állsz Katie balesete mögött - suttogtam a fülébe, mire erősödött a szorítása. Ez, és a riadt tekintete mindent elmondott.

- És nem rohantál Dumbledore-hoz vele? Vajon miért is? Mert nincs rá bizonyítékod? - találgatott, de finoman megráztam a fejem.

- Ki volt a célpontod? - kérdeztem feszülten. Draco majdnem hangosan horkantott.

- Én büntetőmunkán voltam - mondta. Kérdőn néztem rá. - Ezúttal meg se próbálsz kutakodni a fejemben? - kérdezte. Elmosolyodtam.

- Ugyan, az előbb te árultad el magad - sóhajtottam. Egy-két forgás idejéig hallgatásba merültünk. Biztosan fontolgatta, hogy vajon igaz-e.

- Nem a barátnőd volt a célpont - rebegte a fülembe. Ha nem áll ott előttem, és nem érzem, hogy ő maga remeg el sem hiszem, hogy az a kis takonypóc, amilyennek megismertem, így megváltozott. A zene egyre lassabb lett, és tudtam, hogy Malfoy el fog engedni, majd egyetlen szó nélkül elsétál...valamit mégis akartam neki mondani. Valami frappánsat. Ami máskor is eszébe juthat.

- Látom felnőttél - mondtam a búcsúpillanat előtt. Értetlen tekintete szinte beleégett a memóriámba. - Boldog karácsonyt, Draco. 

És a neheze még hátra volt...

* * *

Sziasztok Olvasóim! :) 

Egyikőtök felvetett egy ötletet, miszerint legyen pár részlet Fred szemszögéből is. Nekem tetszik az ötlet, viszont mivel kicsit melósabbnak találom, szavazásra bocsátom a dolgot! Azaz:

TŐLETEK FÜGG, legyen-e Fred szemszögéből is fejezet. 

Írjátok meg kérlek, mit gondoltok:

A) legyen-e, vagy ne legyen

B) és ha legyen, milyen? Visszaemlékezésszerű részek legyenek, vagy olyanok, amiket még nem írtam meg? (Például olyan rész, amit Fred szemszögéből írok meg, és Hannahéból nem, vagy mindkettőjük szemszögéből megírom.)

C) ha valamelyik rész kifejezetten érdekel titeket Fred nézőpontjából, azt is írjátok meg.

Még egy apróság: egy hetet várok, tehát október 4. (péntek) 19.30-ig "él" ez a szavazati jog. Ha pedig senki nem él vele, azt úgy veszem, hogy nem érdekel senkit ez a dolog.

Puszi: V.