Benji és a húga, Livi („csak Oliviának ne hívjatok, mert azt utálom!") már korán reggel elfoglalták a kanapét, és felragyogott a szemük, amikor megláttak minket Katie-vel. Benji fájlalta a könyökét, és arról panaszkodott, hogy a lépcső nem engedte fel a húgához. Az ikrek nagyon beszédesek voltak, pontosabban Benji, akinek be nem állt a szája, így megtudtuk többek között róluk azt, hogy ez volt az első éjszaka, amit külön szobában töltöttek. Leszámítva persze azt az éjszakát, amikor Olivia kórházba került. Akkor ugyanis a kislány annyira megijedt, hogy nem volt vele a testvére, hogy a háromnapos pihenő helyett másnap már haza is engedték - valami kiütése volt, ami csodával határos módon egy éjszaka alatt elmúlt.

Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, a testvérpár velünk tartott reggelire. Még a Nagyterembe se értünk be, amikor csendre kellett intenünk őket; hiába Belle-re emlékeztettek engem (és Katiet is), egyszerűen zsongott a fejem a hangjuktól. McGalagony hamar odaérkezett az asztalunkhoz, és kiosztotta a két kis elsősnek az órarendjét, aztán mi következtünk.

A professzorasszony megdicsért mindkettőnket a tavalyi vizsgaeredményeinkért, ami nem kis büszkeséget keltett bennem.

- Ó, jut eszembe, Miss Winslow - egy pillanatra összehúzta a szemöldökét. - Vagy szólítsam Miss Blacknek?

Ennyi. Egy pillanat elfutotta a szememet a könny. Nagyon kedves volt a tanárnőtől, hogy erre rákérdezett, bár talán kicsit tapintatlan is. Rengeteget gondolkodtam én magam is, ne változtassam-e meg a nevemet, de még mindig nem jutottam elhatározásra. Hiszen egész eddig mindenki anyám nevén ismert, és most sincs bajom a nevével. Sirius biztosan nem haragudna meg, ha a neve tisztázása után sem használnám az övét. Ezen kívül pedig ott van még valami, ami birizgálta a csőröm, de nem mertem kimondani. Vajon, ha lecserélem a nevem azzal nem tagadom meg anyát?

- Ahogyan jólesik, professzor - feleltem végül, kis mosollyal a szám szegletében. A tekintetem összeakadt legjobb barátnőmével, aki engem fürkészett a tanárnővel együtt. - Mindkét megszólításra hallgatok.

- Akkor, Miss Black, nem akar jelentkezni a kviddicsválogatásra? Kár lenne veszni hagyni a tehetségét Emlékszem, Mr. Wood mennyit áradozott magáról pár éve...

Oliver említésére egyből a mellettem ülőre villant a tekintetem, hiszen már régen nem gondoltam a fiúra, az egykori kviddicskapitányomra és az első csókomra. Kicsit talán el is pirulhattam, ezért gyorsan legyintettem a tanárnő szavaira.

- Az már régen volt tanárnő, és Oliver mindig is elfogult volt velem egy kicsit.

- Meglehet. De érdemes lenne megpróbálnia. A héten jelentkezhet még, gondolja át. Tessék, az órarendje - nyújtotta át, majd tovább is lépett.

Katie és én váltottunk egy csendes pillantást, kicsit értetlenül állva az előtt, hogy McGalagony professzor így szóbahozta a játékot, meg a kviddicset, meg apámat. Kibeszélni azonban nem tudtuk, mert még ő is közel volt hozzánk, illetve az ikerpár előtt nem szívesen tárgyalnánk ki a dolgot. Ki tudja mikor leszünk magunk, amikor erre sor kerülhet.

Természetesen Benji és Livi egyből faggatni kezdtek arról, hogy miért is kéne Blacknek hívni engem, és ők vajon jelentkezhetnek-e a kviddicscsapatba, de Oliviát érdekelte, hogy ki is az az Oliver, és közölte: ne higgyem egy pillanatig sem, hogy nem kell megmagyaráznom miért pirultam el az említésére.

- Hát igen, Oliver az Oliver... - sóhajtott révedezve Katie.

Az ikrek hamarosan elpályáztak mellőlünk, bájitaltanra indultak (az alagsorban van a bájitaltan, a bejárati csarnokban egyből balra menjetek!), mi pedig fel a klubhelyiségbe.

Meglepő módon, most, hogy hetedévesek lettünk, és úgy tűnt, szinte csak nekünk van lyukasóránk, fiúk-lányok egymás társaságára szorultunk. Titkon kicsit örültem is, mert Katie és Will között még mindig nem állt helyre a béke, én pedig ígéretemhez híven - bármennyire nehezemre is esett nem beszélni Will ostoba fejével - igyekeztem nem beleszólni a kapcsolatukba.

- Nézzétek, úgy tudtam! - sóhajtott fel Katie, és a portrélyuk felé bökött. Egyből odakaptam a fejem, és már tudtam is, hogy miről van szó.

Harry és Ron felénk tartott, Harry talárján pedig ott csillogott egy aranykitűző, a kviddicscsapat-kapitányi kitűző.

- Gondoltam, hogy te kapod meg – szólt oda Harrynek barátnőm, és a csapatkapitányi jelvényre bökött. – Gratulálok. Majd szólj, hogy mikor lesz a válogatás.

- Ne hülyéskedj! – legyintett Harry. – Neked nem kell válogatásra jönnöd, öt éve látom, hogyan játszol...

- Ez nem jó hozzáállás – csóválta a fejét Katie. Alig hittem a fülemnek: ez az önzetlen és szerény lány, telis-tele igazságérzettel, a legjobb barátnőm. – Honnan tudod, hogy nem találsz egy nálam sokkal jobbat? Sok jó csapat ment már tönkre attól, hogy a kapitányuk csak a régi arcokat vagy a barátait játszatta...

- Vigyázz Potter - fenyegettem meg őt az ujjammal -, még a végén jelentkezem.

- Mi leszel, őrző? - vigyorodott el Will. - Akkor megírom Woodnak, biztos büszke lesz...

- Wood? - vonta fel a szemöldökét Ron. - Mi van Wooddal?

- Semmi - vontam vállat. - Mi lenne? Csak McGalagony ajánlotta, hogy jelentkezzem, és mintha őt is említette volna...

- Neked se árt vigyázni, Weasley - szállt be a beszélgetésbe Will egyik szobatársa, Noah Thorn is. - Még a végén Cormi nyeri el az őrzői posztot - vigyorodott el. Ron mintha zavarba jött volna, nyelt egy nagyot. - Úgy tudom, ő máris jelentkezett McGalagonynál.

- Nem a jelentkezés gyorsasága számít, Thorn - vetettem oda a fiúnak. Azt hiszem sosem volt az említett srác szimpatikus, bár tavaly a doxitojás-fogadás után teljesen leírtam és nem is nagyon beszéltem vele. Noah volt az agyatlan párja McLaggennek, úgy értem ő volt a fogadás nyertese, bár, hogy mit nyert az egyik és mit vesztett a másik... még senkinek nem sikerült rájönnie, talán ők maguk sem tudták. - Aligha hiszem, hogy „Cormi" nyerhetne...

Ron hálásan pillantott rám ugyan, de ezek után visszafogottabb lett és szabadon engedett egy fogas frizbit. Katie és Noah ezek után a kviddicsről kezdtek diskurálni, Will egy könyvbe mélyedt (Rúnatan RAVASZ-szinten), Harry pedig karon ragadott, és kicsit távolabb leültünk a többiektől.

Elmesélte, hogy folytatni fogja a bájitaltant, hogy végül auror lehessen belőle; aztán pedig áttért egy kényesebb témára... kényesebbnek nevezem, bár nem is tudom, minek kellene neveznem. Harry ugyanis azt állította, hogy Malfoy halálfaló lett. És, hogy kapott valamilyen feladatot Voldemorttól. Fogalmam sem volt, mit gondoljak, bár azt megértettem, Harry miért gondolja ezt, ugyanis megmutatta az emlékét a vonatútról.

- Szerinted is ostobaság az egész? Ron szerint Malfoy csak fel akart vágni.

- Hát... nem is tudom. Hiszen Malfoy még csak hatodikos... nem ismerem őt. Talán, ha van valami szuperképessége...

Harry egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, mintha nem tudná mit válaszoljon; aztán hümmögött egy sort.

- Hiszen még csak hatodikos, aligha tehet jó szolgálatot innen Neki.

Harry és Ron azonban hamarosan szedelőzködni kezdtek, de alighogy távoztak, Will engem is maga után rángatott rúnatanra.

- Jól van na, megyek már magamtól is! - rántottam ki a karom a markából. Kissé felpaprikázott, ahogy sietve távoztunk a körletünkből. - Ez mégis mire volt jó?! - fakadtam ki.

- Nem akartam elkésni, oké?

- Will: mi vagyunk az elsők!

A professzor ekkor érkezett meg, beengedett minket a terembe, ahol már várt ránk a második pad. Otthonosan elhelyezkedtünk, vártuk a többieket. Melinda Bobbin széles mosolyt vetett Willre, és becsusszant elénk az első padsorba, ezúttal egyedül ült. Ezért is volt fura, hogy barátomra mosolygott, mert úgy tudtam a fiújával nemrégen szakított, valamikor a nyári szünet vége felé. Meg egyébként is. Tudtommal Will és Katie még nem szakítottak, ne nevetgéljen itt neki! A professzor szakította félbe a gondolataimat. Megköszörülte a torkát, és így szólt:

- Köszöntöm önöket hetedévben. Nyilván tudják, ha pedig mégsem és tőlem hallják először, külön megtiszteltetés tájékoztatnom Önöket, hogy az idei tanév minden eddigi év legkülönlegesebbike. Idén ugyanis a RAVASZ-vizsgák várják Önöket az év végén... - tényleg? Ez új. - Természetesen most, hogy már túl vannak a rúnaismeret legnehezebb részein...

Elmosolyodtam, ugyanis a tanár úr teljes szövegéből dőlt az irónia. Most már egy szavát sem hittem el. Elégedetten dőltem hátra az ismerős szövegét hallva. Will is ugyanezt tette: mosolyogva néztünk össze, majd fel a tanárra.

- Biztos vagyok benne, hogy mind sikerrel fogják tudni lerakni az említett vizsgákat. Feltéve, ha idén is legalább olyan szorgalommal gyakorolnak és sajátítják el a fennmaradó tudásanyagot, mint idáig. Ne is szaporítsuk a szót tovább, írják meg ezt a tesztet. Ez egy RAVASZ-szintű feladatlap, és ennek segítségével képben lesznek, hogy mire kell a továbbiakban nagyobb hangsúlyt fektetni a készülés során. A téli szünet előtt ismét számíthatnak majd egy tesztre, ezt követően pedig csak akkor, ha igénylik azt. Higgyék el, hamar el fog repülni ez az év is.

- Egy szavát sem hiszem - suttogtam Willnek.

- Ideje volt - vigyorgott Will is, a hátunk mögött felhangzott egy kuncogás.

- Olyan vicces vagy, Will. Imádom a humorod - mondta a kuncogó hang. Melinda.

- Melinda - biccentettem a lánynak. - Te is jössz átváltoztatástanra? - holott nagyon jól tudtam a választ.

- Nem - kuncogott, és megérintette Will karját. Az alsó ajkamba haraptam, hogy ne mondjak semmi gorombaságot az egyértelműen flörtölő lánynak...

- Hogy van Greg, Melinda?

- Ó... hát, mi szakítottunk.

- Nahát, tényleg? Nem is tudtam. Tudod, hogy kik NEM szakítottak? Hát Will és Katie. Viszlát, Melinda!

Karon ragadtam Willt és elhúztam a másik irányba.

- Mi a fenéket művelsz? Ez az ostoba hollóhátas flörtöl veled, te meg még viszonzod is! Megkértél, Will, hogy ne szóljak bele a szerelmi ügyeitekbe, de ha megbántod a legeslegjobb barátnőmet, neked ott van véged! Megértettél? - fordultam vele szembe a folyosó egyik rejtett szakaszán. - Megértettél? Ha már nem szereted, előfordulhat, de közöld vele, mert így illik!

Meg sem vártam a válaszát, ott hagytam a folyosó kellős közepén. Mikor beért, csak ennyit mondott, foghegyről.

- Nem tudom, mi bajod van, Winslow, talán csak hiányzik mellőled Weasley, de a szexuális frusztrációdat ne rajtam vezesd le, megértetted! Melindával csak beszélgettünk!

- Hah!

Egy megsemmisítő pillantást vetettem Willre, és halkan odasúgtam neki, hogy többet ne hozza fel Fredet, mert alaptalanul vádol ilyesmivel és fel fogom pofozni. Azért kellett halkan beszélni, mert McGalagony professzor beengedett minket a terembe, én pedig közben ledobtam magam Katie mellé. Leanne érdekes módon Nick mellett ült, amit szavak nélkül tárgyaltunk ki. Gyanús volt nekem az a lány már a fiákerben is. McGalagony is a RAVASZ fontosságával kezdte az órát és kifejezte abbéli reményét, hogy mindenki kitalálta már, hogy a vizsgák után mihez szeretne kezdeni. Ezután bele is kezdtünk a tananyagba, az eltüntető bűbájokat már tavaly befejeztük, és most kerültek sorra a megjelenítő bűbájok, hamarosan pedig, a tanárnő ígérete szerint az ember-átváltoztatásokat is elkezdjük, illetve folytatjuk.

Aznap még két óránk volt: egy legendás lények gondozása, ahol Hagrid elég nyomott hangulatban fogadott minket és nem mondhatnám, hogy a kedve javulásnak indult tőlünk. Pedig én magam is meglepődtem azon, milyen jó óra is volt; a három- és négy x-es állatoktól mind tartottunk. Még Flint sem motyogott az orra alatt semmit, legfeljebb csak időnként vigyorodott el gúnyosan.

De mi baja lehet Hagridnak? Ez a kérdés volt az, ami Willt és engem is egyformán foglalkoztatott, és valamennyire normalizálta a kapcsolatunkat is (kiűzte a fejemből ezt a Melinda-dolgot). Választ azonban a hét végéig nem kaptunk, Hagriddal ugyanis nem tudtunk beszélni, hét közben pedig lefoglalt minket az állandó készülés.

A vállamat nyomta a sötét varázslatok kivédése miatt érzett teher. Piton professzor láthatóan gorombább volt a szokásosnál is, új füzetet kellett nyitni az első óra után, hogy mindent feljegyezzünk, ami történt, és akkor még nem is beszéltem azokról a panaszokról, amiket más osztályoktól hallottunk, az első nap. És bár a neheztelése mellett fantasztikus órákat tartott (azokkal a lényekkel kezdtük a tanulást, mint az inferus és társaik, amiket sötét varázslatok teremtettek és az ellenük való védekezést vettük), nem hagyott nyugodni egy gondolat, amit jobb híján külön-külön osztottam meg Katievel és Will-lel. A reakciójuk pedig hihetetlenül hasonló volt: először mindketten tagadták, majd rábólintottak a dologra, mint hihető magyarázat. Reakciójukon meg sem lepődtem már, nem értettem mi a bajuk, miért nem látják, hogy őket Merlin is egymásnak teremtette.

Az első hét utolsó SVK óráján azonban Piton professzor előtt is kibukott belőlem az egyszerű ellenállás.

- Nem tudom felfogni, hogyan vehet részt a RAVASZ-felkészítésen, amikor ilyen gyenge a teljesítménye. Úgy tűnik, nemcsak bájitaltanból szorul gyakorlásra... - sorolta kíméletlenül, ami csak eszébe jutott. Összeszorítottam a számat, hogy véletlenül se csússzon ki semmi a számon. - Magától többet vártam volna, Miss Winslow - lehelte az arcomba, miközben már közvetlenül előttem állt.

Nekem sikerült a legjobban a tűzvarázslat, amit az inferusok távoltartására használtunk. Először éppen ezért, nem is akartam válaszolni. Már épp fordult volna el, amikor meghallotta a megjegyzésem.

- Black, professzor.

- Piton professzor - fordult vissza, és most először, egyetlen törtmásodpercre ugyan, feltűnt az arcán valamilyen érzelem.

- Úgy értem, hogy a nevem Black, tanár úr. Hannah Black - mondtam egyszerűen.

Ha már utál, utáljon szívből. Nem is érdekel már, miért... utáljon a viselkedésemért, az apámért, vagy csak magam miatt. De ha már így érez, és ezt nem kevés daccal gondoltam, akkor emlékeztetem őt minden egyes percben arra, hogy miért utál. 

Habár nem tehetek arról, kik a szüleim, vagyis ki az apám és nagyon jogtalannak érzem azt, hogy emiatt bántson engem. Még akkor is, ha a teljesítményemet kritizálja, többnyire palástolva az indulatait.

Nem is sejtettem, mekkorát tévedtem ezzel. Mármint azzal, amikor azt gondoltam, ez engem mennyire nem érdekel.

Sziasztok Drágáim!

Eddig bírtam. Egyszerűen... hiába kéne most is tételeket kidolgoznom és szövegeket fordítanom (latinból magyarra), annyira hiányoztatok, és hiányzott ez a világ is, hogy hoztam egy újabb fejezetet nektek.

Mit gondoltok? Remélem nem felejtettétek el Hannah-t és a „kalandjait"!

Puszi: V.