Hirtelen riadtam fel. Egy pillanatig gyorsan, szinte zihálva vettem a levegőt. Valami csiklandozta a nyakam és az arcom, és ölelő karokat éreztem a derekam körül. Kaptam egy puszit is, és lassan minden eszembe jutott... nem álom volt.

Fredet, Georgeot és Harryt tényleg eltiltották a kviddicstől. Engem pedig büntetőmunkára ítéltek, mert kiabáltam egy tanárral. És most Fred ágyában vagyok, mert megkért rá, hogy aludjak itt. Ez eddig rendben is van.

És végül is... a másik Dolog is teljesen rendben van. Mármint az enyhe nyomás a fenekemen. Merlin alsójára! Pillanatok alatt elöntött a forróság, és biztosra vettem, hogy ki is pirultam. Tükör híján ugye... Fészkelődni kezdtem, de csak még jobban szorított magához.

- Mhhhmf - mormolta a fülembe. Még a lehelete is csiklandozott. - Jó reggelt - folytatta ugyanazon a hangmagasságon. Szembefordultam vele.

- Jó reggelt - suttogtam mosollyal a számon. Kinyitotta a szemét. Először öröm csillant a szemében, aztán... ő is rájött, amire én. Nincs több kviddics. Halkan, de jó hosszan szívta be a levegőt, majd ugyanígy fújta ki. El akartam terelni a figyelmét. - Minden reggel bírnék így kelni. Hogy az ölelő karjaid közt ébredek. Hogy Veled ébredek fel. Szeretlek, Baglyocskám - duruzsoltam vigyorogva.

- Juhú! - kurjantott George valahonnan a közelünkből, a következő pillanatban pedig a világosság majdnem kisütötte a szemünk. A jótékonyan félhomályt teremtő baldachint ugyanis valaki - khm, George, khm- szétrántotta. - Rengeteg hó esett! - vigyorgott ránk. - Lemegyünk hógolyózni? - kérdezte. - Lee?

- Persze - vágtuk rá egyszerre. Már felültem az ágyban, és magamra néztem. Fred egyik pólója volt rajtam, mert nem akartam már a hálóingem után kutatni. - Csak hagy öltözzek fel - ragadtam meg a tegnapi talárom, és bezárkóztam a fürdőjükbe.

- Csak most az egyszer! - kiáltott utánam George.

- Mi van? - léptem ki öt perccel később azon az ajtón, amin bementem.

- Hogy? - már mind a háman, sőt, négyen az ajtó előtt toporogtam.

- Na jó... - csóváltam a fejem a vigyorogva. - Fiúk... a Nagyteremben találkozunk - intettem, és átmentem a lányokhoz. - Frednél aludtam - tátogtam Katienek kimondatlan kérdésére. Vigyorogva bólintott.

x Y z

A vasárnap legalább olyan szép, tiszta és persze fagyos idővel köszöntött ránk, mint a meccs napja volt. Úgyhogy élvezettel hócsatáztunk egymással. Egy bűbáj segítségével meg azon versenyeztünk, hogy ki tudja magasabbra lőni a saját hógolyóját.

- Elég! Prefektus vagyok! - Ron feje jelent meg messze, fenn a magasban. Fred rám kacsintott, és egy pöccintéssel a hógolyót öccse felé irányította. Még hallottuk, ahogy nyög... és nevettünk.

- Ti tudjátok már a jó hírt? - kérdezte Fred, már az ebédnél.

- Milyen jó... Hagrid! - kiáltottam fel. Barátaim is egyből odakapták a pillantásukat.

A vadőr és tanár hatalmas alakja kimagasodott a tanári asztalnál. Will sóhajtott ahogy Katie és én összenéztünk. Szerettük Suette-Pollts prof.-ot is, az óráit is, de Hagridot is szerettük, az óráitól függetlenül. Na jó... Will talán jobban szerette a tanárnő óráit. Ettől függetlenül odasiettünk hozzá, és mosolyogva kezet ráztunk vele, meg megölelgettük. Will ért a legmagasabbra, majdnem a mellkasáig. Ekkor láttuk csak, hogy arca milyen csúf, csupa zúzódás volt, és volt olyan sebe is, amin még var sem volt.

- Te jó ég Hagrid - kérdezte Katie hitetlenkedve -, mi történt veled? Elestél a rengetegben? - A félóriás bólogatott, és valamit dünnyögött. Nemsokára visszahúztam barátaimat az ebédhez, hogy tudjunk enni is valamit.

Hamarosan megkaptam a büntetőfeladatomat is McGalagonytól: Hagrid professzornak kell segítenem.

x Y z

Az erdőnek azon a részébe készültünk, ahol még egyszer sem jártam. Az égbe nyúló fák már összeértek a fejünk felett, és a leveleken keresztül sem szűrődött be semmi fény. A hótakaró sem érte el ezt a területet már.

Noha nem lett volna szabad, Hagrid megengedte, hogy használjam a pálcámat.

- Így legalább nem kell kétszer fordulnunk - magyarázta még a kunyhójánál. Egy néma intéssel felemeltem a tucatnyi nyers húst, ami a háza mellé, ládába volt állítva. - Nem mondták el, miben kell segítened, ugye? - pillantott rám hamiskás vigyorral.

- Hát, nem - ráztam a fejem.

- Ezekről a lényekről még nem tanultatok - folytatta. Ő ment elől, kezében fáklyával. Utat tört a vastag hótakaróban. - Tavaly még nem tanítottam, idén pedig gondolom Wilhelmina... azaz, izé... Suette-Pollts nem tanította... - pillantott rám. Egészen felcsigázta az érdeklődésem. - De láthattad már néhány példányukat. Pontosabban... nem tudom, látod-e őket.

- Micsoda? - kérdeztem. - Hagrid... a thesztrálokhoz megyünk? - A félóriás ünnepélyesen bólintott. - De szuper! Mindig is kíváncsi voltam, az erdő melyik részén laknak... - hallgattam el.

Egyszer csak Hagrid intett, hogy tegyem le a véres állattetemet a földre.

- Itt is vagyunk - dörmögte. - Na gyere... - intett magához közel. - Látod őket? - kérdezte, de én ismét csak a fejemet ráztam. - A ménesben született néhány kiscsikó. Azokat jöttünk ellenőrizni, hogy minden rendben van-e velük - magyarázta. - A kicsik sokkal több odafigyelést igényelnek, mint a társaik.

- Te látod őket, igaz? - pillantottam rá.

- Hogy a viharba ne látnám - borzongott meg. Lábujjhegyre álltam, és megérintettem a vállát. - Túl sok embert láttam meghalni - folytatta halkan, majd szusszantott.

- Na, hol vannak ez a lények? És mit kell csinálnom velük? - tártam szét a karom, amikor valami megnyalintotta a lábam, pontosan a bokám felett. Visítva ugrottam arrébb.

- Hékás, nyugalom! - csitított a karjait lengetve. - Ott fekszik az egyik csikó. Majdnem megrúgtad, Hannah! Nagyobb fegyelemhez szoktam tőled, te lány.

- Bocs, Hagrid - fújtam ki a levegőt. - Nem tudom, mi van velem mostanában... Madame Hooch-csal is úgy kiabáltam, mintha nem tudnám ki ő... kicsit feszült vagyok mostanában - míg beszéltem, figyelt.

- Tetsző' neki - mondta mosolyogva, és a fánál fekvő lény felé nézett. Hagrid irányításával odaguggoltam, ahol a feje lehetett.

- Nicsak, egy pitypang - vettem észre az egyik fánál egy igencsak hajlott példányt. Oda szerettem volna nyúlni érte, de valamibe beleütközött a kezem, és az alkarommal végigsimítottam az állaton. - Juj, ez ő! - sikkantottam halkan. - Ugye?

Végig azt a szakaszt figyeltem, ahol a kis állathoz hozzáértem. Hűvös érzés volt, de az biztosan a hideg miatt. Még egyszer végigsimítottam az állat oldalán. A szememmel láttam, hogy a semmit simogatom, de a kezemmel mégis éreztem egy verdeső szívet. A hidegérzetem is kezdett csökkeni. A következő pillanatban a pitypang feje eltűnt, majd ismét látható lett, megspékelve egy kis ragacsos váladékkal: nyállal. Ezzel egyidőben prüszkölés hallatszott, a következő pillanatban pedig egy apró lökést éreztem - a lendülettől így is a földön kötöttem ki. Hagrid öblösen felnevetett, aztán én is vele nevettem, amikor egy viszonylag széles nyelvet éreztem meg az arcomon. Óvatosan kaptam oda, és sikerült megfognom az állat fejét.

- Fúj! - fintorogtam, amíg másik kezemmel le nem töröltem az állat nyálát. A vigyorgást mégse bírtam abbahagyni. Mintha egy rosszcsont háziállatom lenne.

Hagrid rám bízta az etetését, amíg ő felmérte az állapotát, majd tovább álltunk a következőhöz, és ez így ment tovább... az első lény pedig követett minket mindenhová. Vagyis inkább engem. A végén Hagrid már le is gorombította.

- No, eredj innen, kiscsikó! - csapkodta meg óvatosan a hátsó felét, mire az átállt a másik oldalamra. Immáron ott éreztem a bökdösését.

- Hékás! - szóltam rá én is. Egy ideig csendben voltunk, majd Hagridhoz fordultam. Egy csomó kérdésem volt. Például, hogy Hagrid hogyan tudja megkülönböztetni őket? Az újszülötteknek van-e neve? Megtudtam, hogy ő szokta elnevezni az állatokat általában, és hallgatnak a nevükre is. De ha nem hallgatnának, akkor is meg tudná különböztetni őket, mivel ismeri mindet.

- Úgy látom, ez a kicsi nagyon ragaszkodik hozzád - pillantott aggódva a körülöttünk caplatóra.

- Hagrid! Ugye nem azt akarod mondani, hogy én lettem... a mamája?

- Nem, dehogy - rázta a sörényét. - Mégis hova gondolsz? - szusszantott.

- Hagrid?

- Csak egy kicsit ragaszkodóbb természetű a többinél - vont vállat. - Szimpatikus vagy neki. Elnevezed te őt? - bólintottam válaszul.

- Hm... - a pillantásom arra az ártatlan pitypangra esett. - Legyen Pitypang! Tetszik a neved? - néztem körbe, az állatot keresve. Az megnyalta a kezem. Még egy kicsit véres volt a nyers hústól.

- Akkor hát, üdv Pitypang - köszöntötte Hagrid is. - Most viszont menjünk - morogta. - Veszélyes az erdő ilyenkor. Gyere, no.

- Szia, Pitypang - suttogtam bele a végtelen csendbe. Egy ideig szótlanul baktattunk. A közelünkben valahol zúgás-morgás, recsegés hangzott fel. - Mi volt ez? - kérdeztem, de Hagrid leintett. Valamit titkolt, éreztem, és szúrós szemmel néztem rá.

- Nem a te dolgod - mondta. - Légy szíves, ne legilizálj - figyelmeztetett, majd Harryre, végül pedig rá terelődött a szó. Elmesélte azt, amit már sejtettem egyébként is. Hogy az óriásoknál volt követként. Feszült figyelemmel hallgattam, kíváncsi voltam, sikerült -e a célja. De sajnos nem, az óriások nem hallgattak rájuk. Több szó aztán nem esett közöttünk, mert visszaértünk a házához. Már teljesen besötétedett, és Agyar is nyüszített odabent, Hagrid kiengedte őt, és tovább indult. - Visszakísérlek - mondta. - Ha van kedved, szólok legközelebb is, és jöhetsz velem. Mit szólsz? - búcsúztunk a tölgyfaajtónál. - kedden esetleg, a második órád lyukas? - megráztam a fejem.

- Sajnos órám van. Dupla bűbájtan.

- Akkor majd legközelebb. Minden jót! - megvárta míg bemegyek, majd elfordult.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi lehetett az idő, de vacsora már régen elmúlt, és csak a szerencsének köszönhettem, hogy Frics nem kapott el. A melegben vettem észre, hogy végtagjaim mennyire elfagytak, és ahogy kezdtem újra felmelegedni, úgy tört rám az ólmos fáradtság is.

- Te jó ég...

- Hannah, mit műveltél magaddal?

- Mi volt a feladatod?

- Hogy nézel ki, Hannuci?

Kettőt találhattok, ki melyik mondatot intézte hozzám. Ugyanis a klubhelyiségben egy egész kis csapat kuporgott a kandallónál; mikor magamra nézve megláttam, hogy mennyire szakadt a talárom, és hogy csupa nyál, fintorogva vetettem le. Akkor még egy tányért is nyújtottak felém, rajta szendvicsekkel. Hálásan pillantottam Fredre, aki mosolyogva nézett a szemembe. De a többiek is vártak, és hirtelen megcsapott, hogy mi egy kis család vagyunk, összetartozunk. A barátaim, az én választott családom.

Elmeséltem nekik mindent; az ikrek ujjongtak, mikor azt meséltem, hogy a Tiltott Rengeteg melyik részében jártam, és meg kellett ígérnem, hogy elviszem őket oda valamikor... Hamarosan elbúcsúztunk, és miután forró vízzel megmosakodtam, egy „jó éjt"-et talán sikerült kipréselnem magamból Katienek, mielőtt elnyomott az álom.