A fejtetőtől talpig tetovált, kétajtós szekrényre emlékeztető férfi egyszerűen csak felkapta ellenfelét, és az oszlopnak dobta. De a bajnok nem hagyta magát: kezével tompította a kemény találkozást, aztán felpattant, majd egy szemvillanásnyi idő alatt szaltózott egyet. Ám ellenfele nem számított a levegőben lévő kinyújtott lábára, ami aztán egyenesen fejen találta, minek következtében pedig eszméletlenül rogyott a padlóra.

A talpon maradt felsóhajtott, aztán megropogtatta a nyakát. Fém ökle jéghidegen simult oldalára. Megcsóválta a fejét, majd a plafon felé emelte a kezét, és harsányan felkiáltott:

- Na, ki akar mégegy menetet?!

A tömeg őrjöngve tombolt. A ringben álló ezt egy erős "igen"-nek vette. Ismét csípőre tette a kezét, majd körbeforgott, lehetséges ellenfelek után kutatva. Nem is kellett sokáig várnia; alig néhány másodperc múlva az első teraszon egy férfi tört utat magának. Egy perc múlva nyílt az alsó ajtó, a kihívó pedig belépett a küzdőtérre.

A fekete hajú elégedetten mérte végig a jó kiállású, izmos, szögletes fejű, barnás szemű férfit. Végre valami kihívás! - gondolta magában, az adrenalin mégjobban dübörgött ereiben. A barna hajú kissé megmozgatta magát, míg a másik állt egy helyben, mereven.

- Egye fene, próbáljuk meg - a férfi karkörzést végzett, szemével a mozdulatlan nőt fixírozva. - Nem tűnsz könnyű esetnek. Régóta vagy már bajnok?

- Csak egy kis ideje - vont vállat, aztán lerázta a kezeit és a lábát. - De sokaknak meggyűlt már a bajuk velem.

- Vettem észre. Csak úgy lerúgtad azt a fazont - biccentett a hatalmas férfire, akit épp most vonszoltak ki a küzdőtérről. - Ha végeztünk, meghívhatlak egy italra?

- Nem szokásom a kihívóimmal italozgatni.

- Oké. Kössünk alkut. Ha nyerek, megiszol velem valami erőset, ha nem... hát, akkor meg úgyis péppé versz, annyi gondolom elég neked.

A fekete egy éles pillantást vetett rá, aztán beleegyezőn bólintott. Titkon már tervezgette is, hogyan fogja kiütni a férfit.

- Legyen. Feltéve, hogy addig még egyben maradunk.

- Persze, ez a lehetőség is fennáll - nevetet fel, aztán támadóállást vett fel. A másik kicsit szélesebb terpeszbe helyezkezett,

Megkondult a meccs elejét jelző harang. Egyikük sem tétovázott, azonnal egymásnak rohantak. A bajnok leguggolt a jobb horog elől, közben egy gáncsolással próbálkozva, de a férfi oldalra perdült és rúgott. A másik a rúgás erejétől hátraesett, de egy bukfenc kíséretében már talpon is volt. Egy pillanatra mindketten végigmérték egymást, meglepődtek, hogy ilyen nehéz dolguk van, különösen a fekete hajú. Viszont egy szemvillanás sem telt belé, a barna már lendítette a karját, a másik kitért, hasba térdelte ellenfelét majd hátralökte. A férfi a ring kötelének tántorodott, közben kikerekedett szemekkel fújta ki-be a levegőt. A bajnok meg tudta érteni, őt is térdelték már meg ilyen erővel, de valahogy most sem tudott sajnálot érezni kihívója ellen.

- Te tényleg nem vicceltél, amikor azt mondtad, sokaknak meggyűlt már veled a baja - nyögte. A másik elmosolyodott.

- Nem szokásom viccelődni.

Azzal a lendülettel pedig egy jobb horgost le is kevert a férfinek, aki egyensúlyát vesztve a padlóra került. A közönség vadul tapsolt és kiabált. Rövid, de kíméletlen volt.

Csakhogy a férfi a következő pillanatban egy gyors mozdulattal kigáncsolta ellenfelét, aki nagyot koppant a padlón. A fekete hajú meglepetésében még megnyikkanni sem tudott, az esést sem tompította, csak amikor már a földön volt, összeszorította a szemét és a fogát szívta. Bakker.

- Döntetlen - szuszogta a barna hajú.

A másik szitkozódott még magában egy sort, aztán, mivel tudta, hogy döntetlen lett az állás, beletörődve összekulcsolta a mellkasa alatt a kezét, és hátradöntötte a fejét. Vesztettem.

Megfájult a feje. Egy régi emlékkép kúszott a szeme elé...

Elűzte csúf múltjának ezen részét. Nem fog többet hátra nézni, ezt megfogadta. Csakis előre.

- Szép meccs volt.

A bajnok (aki azért eddigi második veresége ellenére is megtarthatta címét) felpillantott. Előtte állt a férfi, és a kezét nyújtotta felé.

Újabb emlékkép, de ezt is sikeresen kipislogta látóköréből. Egy percig még csak volt ellenfele tenyerét vizsgálta, mire ő megszólalt:

- Mi lesz azzal az itallal? Nem érek rá egész este.

A másik végül elfogadta a kezet, ami egy erős rántással talpra is segítette, aztán együtt kiléptek a ringből. A férfi egyenesen a bárpulthoz vezette a őt, ott helyet foglaltak, és kértek egy-egy jó erős italt.

- Amúgy mit keres itt egy ilyen szép hölgyemény egy ilyen... lepukkant helyen? - érdeklődött a barna. A csapos felmorrant, de a fekete hajú egy pillantással elhallgattatta.

- Nos, ne ítélj első látásra. Ez igen bölcs tanács - bólintott a másik, aztán elvette a korsót és nagyot kortyolt belőle. A férfi is így tett. - A nőket nagyon sokan lenézik, mert "gyengék" és "puhányok", ami nekem előnyömre válik. Lebecsülnek, nem számítanak rá, hogy tudok verekedni.

- Hát, a kezed nagyonis árulkodó... - jegyezte meg a férfi.

- Áh, ez csak kesztyű. De a részemmé vált.

- Hé, Vasas! - szólt oda az egyik székről egy férfi, és megemelte a korsóját. - Szép volt, szerintem te nyertél!

- Egészségedre! - biccentett a nő vigyorogva, aztán meghúzta a korsót a dícséret származtatójának tiszteletére. Ő is vele ivott. Mikor aztán üresen letette, a pultos azon nyomban teletöltötte azt. - És mit keres itt egy ilyen... jólelkű, törvénytisztelő férfi?

- Ezt meg mégis miből gondolod? - a barna nevetést hallatott, szemöldöke alig láthatóan megrezdült. A nő ebből az egy izomreakcióból le tudta szűrni a tippje helyességét. Telibe trafálta. Ez a férfi nagyon fontos ember, és nem az alvilágban. Talán rendőr lehet, vagy valami FBI ügynök...?

- Az maradjon csak az én titkom - kortyolt bele mosolyogva a keserű italba, melynek összetételére nemigen volt kíváncsi. A lábával topogott. - Nos?

- Kiengedem a fáradt gőzt, és ez ahely tökéletes rá. Régebben sokat jártam ide, de már legalább három éve nem voltam itt. Gondoltam, meglátogatom egy kicsit ezt a kócerájt, ami, meg kell mondjam, cseppet sem változott.

- Igen, ez egy örök hely - tekintett körbe a nő. Gordon, a pultos leejtett egy korsót, és még erősen szitkozódva az üvegdarabokat szedegette, kollégája kiment seprűért. A ringben épp újabb arcok verekedtek, egy férfi a "barátjával" törölte fel a földet, még egy másik épp a második emeleti kiugróról lökte le a mellette állót a tömegbunyó hevében.

- Amég fel nem gyújtja valaki - mormogta a barna, mire a másik kuncogott.

Kellemes mederben folyt a beszélgetés még egy jó ideig. Szó esett verekedési technikákról, hasonló ilyen helyekről, valamint a finom sörről és egyéb alkoholos italokról. Fél óra elteltével a férfi a karórájára pillantott, aztán elfintorodott. A nő lopva Gordonra nézett, aki a széttört pohár árát magában ecsetelve jobbra-balra billentgette a fejét.

- Sajnálom, nekem most mennem kell - szabadkozott, aztán felát. Beszélgető- és verekedőpartnere is így tett. - Örültem, hogy találkoztunk, máskor is összefuthatnánk. Keress "Clint" néven, Jeff biztosan meg tudja mondani, hogy itt vagyok-e, kedves...

- Hívj csak Dea-nak - fogott vele kezet. Clint bólintott. - Én a hét minden napján ide járok kiengedni a "fáradt gőzt", úgyhogy bármikor megtalálsz.

- Rendben. Akkor viszlát!

A férfi intett, aztán a kijára felé vette az irányt. Dea a pultosra nézett, aki bólintott. A nő megkönnyebbülten visszaült, kért egy újabb sört, s miután azzal is végzett, jó éjt kívánt Gordonnak, és felvonult a szobájába.

Magára eresztette a hideg vizet, ami nagyrészt kimosta a régi felszakadt és újonnan szerzett sebeit, csak ezután váltott langyosra. Testét alaposan lemosta, éjfekete hajával együtt, közben Clinten gondolkozott. Az a férfi valami titkosszolgálatnak dolgozik, ezt biztosan tudta. Látszott a tartásán, ruháján, reakcióin. És bizonyára fontos ember. A ruhája különféle rejtekeiben egy kést és egy tőrt figyelt meg, de az volt a fejtése, hogy nem ezek a megszokott fegyverei. Inkább az öklét használja, semmint a pengéket, ami arra enged következtetni, hogy kedvenc fegyverneme túl nagy, vagy és feltűnő, esetleg értékes, netán az összes egyszerre. Érdekes.

Vagyis, csak volt - helyesbített.

Dea, amikor rájött Clint foglalkozására, átpörgette a lefülelési protokollt a fejében. A cipője sarkával lekopogott egy morse-kódot, amit Gordon meg is hallott. Összetörte a korsót, aminek az aljában rendkívül erős alkohol volt, így az percek alatt szétterjedt az egész épületben, tudatva mindenkivel: tégla van itt, készüljenek fel. Hugo kiment seprűért, közben szólt a verőembereknek, hogy kutassák át a környéket zsaruk vagy ügynökök után kutatva, majd miután senkit sem találtak, leírta nekik a gyanús személy kinézetét (ez esetben Clintét), visszajött a seprűvel, és elmondta Gordonnak, hogy nincs megfigyelés alatt a hely. A csapos ellenkező esetben mégegy, sokkal szagosabb folyadékkal teli kancsót "vert volna le", és akkor mindenki a különböző vészkijáratokon keresztül távozott el. De mivel senki sem akarta zargatni a kócerájt (legalább is Clint feltehetőleges "haverjai" közül), minden ment tovább a régi kerékvágásban, mintha mi sem történt volna. Clint baját pedig talán már el is látták az őrök.

Dea talán most először érzett valami sajnálatot egy besúgó, vagy egyáltalán más iránt. Clint jóembernek tűnt, aki talán tényleg csak ki akarta verekedni magát... de ki tudja, inkább menjünk biztosra.

A nő elzárta a vizet, felöltözött, megvacsorázott, aztán aludni ment. De alig hogy magára húzta a takarót, szúrós szag csapta meg az orrát.

Azonnal tudta, hogy baj van. Kipattant az ágyból, felvette a cipőjét és a kabátját, majd felkapva a már összekészített hátizsákját, az ablakhoz rohant. Lentről már ordibálás és lövöldözés hallatszott. A folyosó, melyen ideiglenes szálláshelyének ajtaja is nyílt, dübörgő léptek hallatszottak. Dea kinyitotta az ablakát, visszatolta a helyére, felmászott az ereszen keresztül a tetőre és futott. Az esőtől nedves cserepeken sokszor megcsúszott, egyszer el is esett, de nem állhatott meg, mert néhányan már így is a nyomában voltak. Azonban a kanyargós utcák és az éjszaka sötétje a segítségére voltak: negyed órás hajkurászás után az üldözői annyira lemaradtak tőle, hogy nyomát vesztették. 

Dea ennek ellenére még fél órát menetelt minél messzebbre, hol kocogva, hol sétálva, hogy tetőről tetőre szökkenve, még elég messzinek nem ítélte a helyet. Egy kissé eldugottabb városrészbe érkezett, amit megfelelőnek ítélt. Kiválasztott egy üres, elhagyatott lakást, és abba tört be hangtalanul. Riasztó-rendszer természetesen nem volt, a redőnyök is lehúzva takarták az amúgy kissé romos ház belső tartalmát a kíváncsiskodó szemek előtt.

Dea körüljárta az aprócska lakást. Az ütött-kopott bútorok meglehetősen jó állapotban voltak, legnagyobb meglepetésére pedig egy csomó falkonnyi vizet, konzervet, lekvárt, instant ételt, és egy kissé talán poshadt kenyeret is talált. Nem is rossz!

Itt szállt meg éjszakára, és ahogy mindig is tette, késsel a kezében merült éber álomba.

——— ★⋆☆⋆★ ———

Dea kótyagos fejjelt kelt. Szerencsére az éjszaka senki sem akarta megölni, ígyhát viszonylag jól aludt (már ha lehet azt a minimálisan pihentető jellegű állapotot nevezni így, amit "alvás" címszón emleget). Gyorsan, de alaposan megreggelizett, csomagolt magának még ételt, aztán kimászott a tegnap kinyitott ablakon.

A tűzlépcsőről lejutva úgy állította be a baseball sapkáját, hogy az arca nagy részét takarja, de ne legyen feltűnő, jobb és bal kesztyűs kezét pedig a zsebébe süllyesztette. Így bandukolt végig végig az utcákon, még végre talált egy újságost.

És a címlapon...

Dea nem hitt a szemének.

Az nem lehet.

Nem. Ilyen nem létezik...

Remegő kezéből kiesett a papír. Az érzések és emlékek valóságos gejzírként törtek a felszínre; nem volt sok híjja, hogy fel ne ordítson a fejébe vágó fájdalomtól. Összeszorított foggal odébb támolygott, kezében az újsággal. Egy elhagyatott utcán pedig lerogyott egy doboz tetejére.

Nem tudta feldolgozni, amit látott.

Nem.

Nem...

NEM!

Öklével indulatosan a falba vert. Úgy érezte, belülrő szétrobban. Egyszerre a haragtól, az örömtől, a megkönnyebbüléstől... rengeteg minden kavargott benne.

De végre, végre most már van célja az életének.

Meg kell találnom őt.