-Mi tart ilyen sokáig?-Kérdezte Tris.

-Bocs hogy nem két mozdulat kiiktatni egy halálos mérget!-Mondta szarkasztikusan Alex.

Már majdnem elkészültek, amikor idő előtt kinyílt az ajtó.

-Még nem vagyunk kész!-Mondta Beca.-Várj... Hol van Lucas?

A három lány gyilkos pillantással állt némán az ajtóban, a bent lévőknek pedig kezdett gyanússá válni a csönd. Hirtelen Melissa támadásba lendült. Alig egy pillanattal utána Jo is követte. A két lány Becát és Trist támadta, míg Annabelle Alexel szemezett.

-Alex fejezd be! Hatástalanítsd a mérget!-Kiáltotta Tris, miközben Melissa a hátához szorította a kezét.

Alex elfordította a fejét a közeledő Annabelle-ről, és az utasítással szembe menve, egyszerre öntötte bele a maradék ellenmérget a fiolába. Ezzel szinte egyszerre Annabelle Alex hátába szúrta a nyugtatólövedéket, majd a földre lökte. Alexen hamar elkezdett hatni a nyugtató, elvégre a benne lévő hatóanyag egy orrszarvúnak is elég lenne. A lány lassan nehezebbnek kezdte érezni a szemhéját, de utolsó éberen töltött pillanatában a következőt hallotta Annabelletől:

-Egy Rogers sem élheti túl. Hagyj életben egy kígyót, és az egerek sosem lesznek biztonságban. Vágj le egy fejet és kettő nő a helyére.-Suttogta, majd a másik két lány felé fordult.

Beca és Tris megrémült. Annabelle előkészítette a nekik szánt nyugtatót, de a két lány ekkor kiszabadult a Sarkissian nővérek fogságából. Azonnal szaladni kezdtek, és mivel minden Hydra ügynök már Lucassal van, sikerrel kiértek az ekkor már üres fedélzetre.

-Dave!-Kiáltotta Tris, mire a fiú előugrott rejtekéből.-Gyere!

Dave követte a gyors tempót felvevő lányokat, akik a vízbe ugrottak. Már mind a hárman Peggy felé úsztak mikor a három lány kiért. Dühösen néztek körbe, majd motyogtak valamit a rádióba, és visszamentek.

-Mi történt?-Kérdezte Peggy.

-A három újonc... Ők a Vipera lányai!-Mondta vacogva Tris.

-Kiütötték Lucas és Alexet!-Folytatta Beca.

Eközben a hajó egy belső kabinjában a Hydra ügynökei épp az ikrek megkötözésén ügyködtek. Alex és Lucas kezét is hátrakötötték, elvették tőlük a fegyvereket és utolsó lépésként egymás mellé, 1-1 székre kötözték őket. Alig pár perc telt el mire felébredtek. A fejükön csuklya volt, alig a szövet szálai között átszűrődő fényt látták.

-Na végre!-Zendült fel egy női hang.-Végre mindketten itt vagytok!-Két ügynök letépte az ikrek fejéről a zsákot, így az erős fény elvakította őket. Eltelt pár másodpercbe mire visszanyerték látásukat. Alex és Lucas felnézett, előttük pedig a Viperát látták.-Évekbe telt hogy elkapjalak titeket, bevallom, gratulálnom kell!-Mondta nyájas hangon, majd lassan, kis szünetet tartva monológjában Alex elé lépett.-Hozzád elég régen volt szerencsém! Alapból kíváncsi lennék hogy mennyit fejlődtél az évek alatt, de egyenlőre inkább csak az érdekel hogy mennyire vagy jó katona! Hogy mennyire sikerült jól a kiképzésetek.-A Vipera végig simította kesztyűs kezét Alex nyakán, majd intett, és két ügynök felemelte a székeket, és egymással szembe fordították az ikreket.

Alex és Lucas rémülten nézett körbe a szobában. Az egész mintha egy nagy konténer lett volna, körbe a Hydra ügynökökön kívül néhány kardos pasas állt mint akit odaszögeztek. A kardos férfiakon elidőztek. Elég furcsa volt az öltözetük, hosszú csuklyás kabátot viseltek ami ujjatlan volt, lábukat buggyos nadrág és hosszúszárú csizma melegítette, karjukat pedig csuklótól felkarig géz fedte, mintha csak múmiák lettek volna. Az arcukat szintén géz takarta, a kezükön ujjatlan kesztyű. Az egész öltözetük fekete volt, kivéve az arcot és kart fedő kötözőanyag. Nem volt túl érdekes az egyszínű kabát, vagy a matt csizma, de a kígyós perec, amit mind a jobb felkarjukon hordtak, annál inkább. Mintha egy vékony aranykígyó tekeredett volna a karjukra. Hirtelen a szobát a legtöbben elhagyták. Csak néhány ilyen kardos katona maradt ott a Viperával és lányaival.

-Közbe kell lépnünk!-Mondta Peggy, miután végighallgatta a három fiatal történetét.

Habozás nélkül irányította a hajót a létrához, és maga mászott fel először. Amikor felért megbújt a korlát mögött. A fedélzet megtelt katonákkal, több mint 10 férfi lézengett a holdfényben, közülük 5-nek fegyvere is volt. Peggy nem gondolkodott, elővette fegyverét, és hirtelen rajtaütött az ügynökökön, először e fegyvereseket célozva. A gond csak az volt hogy többen voltak mint amivel Peggy elbírt volna, így mire végzett volna az 5 fegyveres katonával, 3-an már ellette is teremtek és kilökve kezéből a fegyvert felrángatták a fedélzetre. Amint a három gyerek meglátta hogy Peggy eltűnik, elindultak ismét megmászni a létrát. Ekkor hirtelen a hajó elindult, és irányt is váltott, a létrán csimpaszkodó Beca, Tris és Dave pedig nagyot nyelve nézték az egyre távolodó motorcsónakot. Mire felértek Peggyt már elvitték, de továbbra is szemben álltak 4 ügynökkel.

-Készen állsz egy kis próbára, kedvesem?-Kérdezte a Vipera.

Az egyik kardos férfi közelebb lépett Alexhez és elvágta a jobbkezét rögzítő kötelet, ezzel egyszerre pedig a Vipera beállt egy üveglap mögé.

-Golyóálló. Hiába is próbálnád meg.-Magyarázta a nő, majd az egyik férfi egy pisztolyt nyomott a kezébe. Alexnek nem is kellett több, azonnal a kardosokra fogta a pisztolyt.-Csak egy töltényed van.-Ezután ugyanaz a férfi a kardjárt Lucas felé szegezte.-Nem ajánlatos. Azt kell tenned amit én mondok, különben a testvéred, te, az anyád és a kis csapatod is mind meghaltok.-Alex vett egy mély levegőt és leeresztette a puskát, majd dühösen nézett fel a Viperára.

-Mit akar, mit tegyek? Lőjem főbe magam? Könnyebb velem elvégeztetni a piszkosmunkát minthogy vérbe mártsa a kezét? Az én kezem már véres. De a magáé se tiszta!-A vipera nevetni kezdett. Alex még csak nem is sejthette mire készül a nő.

A Vipera óvatos és lassú léptekkel bújt ki az üveg védelméből, és Alex mellé guggolt.

-Nem. Nem akarom hogy öngyilkos legyél. Az túl egyszerű lenne.-Alex a Vipera homlokának támasztotta a fegyvert, mire a nő ismét csak nevetni kezdett.-Nem ajánlom. Bár ahogy gondolod! Tedd meg és nézd végig ahogy a bátyád lassan vérzik el a padlón. Talán órákig is szenvedhet mire elérné végre a kegyes halál.

Alex szeméből elszabadult egy könnycsepp és végig folyt az arcán. A Vipera óvatosan megfogta Alex jobbkezét. Felemelte, és lassan Lucasra szegezte a kezében lévő fegyvert. Alex szeme kikerekedett, és már alig tudta visszafogni a könnyáradatot.

-Nem!-Kiáltotta.

-Egy jó katona mindig a nagyobb jót szolgálja. Egy élet, és nem öntünk mérget New York vízkészletébe.

-Hazudik!-Alex hevesen csóválta a fejét, a könnyektől áztatott szemét pedig le sem vette testvéréről.-A mérget hatástalanítottam!

-Azt hiszed, mi? Az utolsó adagot egyben öntötted bele, így az nem iktatta ki a savat. A méreg még tökéletes állapotban van.-Mondta Annabelle.

Alex feje lecsuklott. Érezte hogy nincs tovább, de képtelen volt megtenni.

-30 másodperced maradt.-Mondta a Vipera.

Alex ismét felnézett Lucasra. A fiú torka ugyanúgy remegett, a szeme ugyanúgy úszott a könnyektől, de tudta...

-Tedd meg Alex!-Mondta Lucas.

-Nem!

-De igen! Nem érek ennyit.

-Nekem igen.

-Alex, mi erre születtünk. Én így fogom szolgálni a hazát. Te pedig úgy hogy tovább harcolsz!

-De... Nem tudom! Képtelen vagyok rá!-Alex zokogott, Lucas úgyszintén, de az idő lassan letelt.

-Szeretlek Peg!

-Én is téged Buck...!

Alex szíve felvett egy gyors tempót, szinte kapkodta a levegőt. Megfeszültek az izmait és a fegyvert Lucas fejére célozta. Patakok csorogtak az arcán. Mindketten lehunyták a szemüket és Alex meghúzta a ravaszt. A fegyver elkattant, hatalmas durranással jelezte hogy elsült, azonban nem követte puskaporszag, illetve nem csilingelt a lehulló töltényhüvely sem. Alex kinyitotta a szemét. Lucas teljesen ép volt. A fegyverben vaktöltény volt. Lucas próbált higgadt maradni, de a halálközeli élmény megrázta. Ezen felindulva Alex a Viperára szegezte a fegyvert és azonnal többször is elsütötte, de a tárban még vaktöltényből sem volt több, ezért Alex zokogva hozzávágta a pisztolyt a nőhöz.

-Tényleg azt hitted hogy megadom neked a megtiszteltetést?-Kérdezte a Vipera nevetve.-Tudjátok, mióta tudom hogy éltek, holtan akarlak titeket látni. De idő közben változott a tervem...!

A Viperát félbeszakítva nyílt ki az ajtó. Mindenki az épp belépő két ügynökre szegezte a tekintetét, akik a félig eszméletlen Peggyt vonszolták be a terembe.

-Anya!-Kiáltotta Alex.

A két ügynök átadta a nőt a kardos fickóknak, akik hátrabilincselték a kezét és térdre lökték.

-Nahát! A híres Carter ügynök!-Mondta a Vipera.-Majdnem olyan híres mint a gyerekei. Csatlakozzon, ügynök! Épp arra készültem hogy elmeséljem ördögi tervem!-Mondta öniróniával a hangjában.

-Ha bántani meri a gyerekeimet én...!-Peggy mondata félbeszakadt, igazából nem tudta mit akart mondani, valószínűleg azt hogy „megöllek", de nagyban megkönnyítette a dolgát hogy a Vipera félbeszakította:

-Bántani? Dehogy fogom bántani őket! Persze, volt idő amikor azonnal megöltem volna őket amint meglátom a kis szőke fejüket, de azok az idők elmúltak. Azóta sokkal nagyratörőbb terveim vannak!-Itt a nő egy kis szünetet tartott. Végignézett a háromtagú családon, de mielőtt folytathatta volna, ismét megzavarta egy belépő ügynök.

-Elnézést a zavarásért asszonyom, de a három gyerek odafönt van!

-Milyen három gyerek?-Kérdezett vissza.

-Az árnyék osztag másik három tagja. Minden ügynököt megölnek aki felmegy.

-Méhek, menjenek!-Mondta a Vipera a kardos férfiaknak.

-Elnézést, de azt üzenték a biztonsági kamerán keresztül, hogy a kígyókat akarják.-Az ügynök félve tolmácsolta a kérést. A Vipera elgondolkodott, majd bólintott lányai felé, akik vették a lapot, és elhagyták a termet. Ismét csönd lett.

-Szóval mégis miért pocsékolnék el két ilyen különleges életet, ha fel is használhatom őket?-Mondta a Vipera, mintha félbe se szakították volna.-Van néhány szövetségesem itt-ott. A lányt Oroszországba küldöm. Úgy tudom a KGB-nek egész ígéretes az úgynevezett Vörös Szobája. Az agymosás, a kiképzés, és a sterilizálás után tökéletes hidegvérű bérgyilkos lesz belőled!-Nézett Alex-re.-Lucas pedig Szibériába megy. Ő lesz a tél egyik katonája. Szintén agymosás, és kemény kiképzés.-A Vipera szünetet tartott, mindkét gyerek az anyjára nézett, de nem mintha megmentést várnának, hanem mint akik válaszokat akarnak. Magyarázatot. Majd mikor felfogták mi fog történni, és mivel tudták hogy nincs egérút, leginkább csak búcsúért sóvárgott a tekintetük.

Beca, Tris és Dave egymás mellett bosszúra éhesen várták a lányokat. Amikor a három szőkeség kilépett az ajtón mindhárman erősen megmarkolták a fegyverüket. A kígyók nagyjából 10 méterre álltak meg egykori társaik előtt. Náluk nem volt fegyver, mind egy-egy kardot szorongattak.

-Engedjétek el őket!-Mondta Dave.

-A barátaitok gyilkosok. Ti is azok vagytok. Azt hiszed, ennyiért tényleg elengedjük őket?-Kérdezett vissza Jo.

-Reméltem hogy nem...!-Motyogta Dave, és a ravaszra illesztette az ujját.

-Meg fogja őket ölni, igaz?-Kérdezte Tris.

-Nem. Az ikrek nem fognak meghalni. De az életüket elvesszük tőlük.-Mondta Annabelle.

Erre Beca nekirontott a lánynak. A két lány verekedni kezdett, ami harcra buzdította a többeket is. Egyenlő, és végtelennek tűnő küzdelemnek ígérkezett, ugyanis a 3-3 szembenálló ismerte ellenfelét. Tudták mire készül a másik, ismerték a gyengepontjaikat. A harc fordulópontját az hozta el hogy Tris ellökte Melissát, aki elvesztette az egyensúlyát. Tris pisztolyt szegezett a lányra, mire ő megdermedt. Mély levegőket véve nézett a fegyver csövébe. Erre a lány testvérei felfigyeltek, ami hozzásegített Becát és Dave-et hogy ők is a földre lökjék ellenfeleiket. Mindhárom Árnyék puskát tartott az egyik Sarkissian feje felé.

-Hagyj életben egy farkast, és a birkák sose lesznek biztonságban. Ezt tőletek tanultuk.-Mondta Tris, majd társaival egyszerre meghúzták a ravaszokat. Három dörrenés, három golyó, három áruló.

Egy nagy gépet hoztak be a terembe. Alex és Lucas félelemmel néztek végig a fogorvosi székhez hasonló szerkezeten. De nem csak ennyit hoztak. Két hatalmas üvegkapszulát is hoztak, az egyiken Alex, a másikon Lucas neve állt.

-Az agymosást már most elkezdjük! Illetve kipróbáljuk az új hibernációs kapszulákat is, nehogy valami baj történjen az átszállítás alatt. A kapszulák időzítve vannak. Csak egy kóddal lehet majd leolvasztani a gyerekeket. Ha nem a kóddal próbálják kinyitni őket, meghalnak, ha viszont nem nyitják ki... Hát egy jó ideig fognak aludni. Hozzák őket!

A méheknek nevezett kardos alakok a gyerekekhez léptek, és egy nagy tűvel valamilyen szert adtak be nekik.

-Mi ez?-Kérdzte Alex.

-Ettől álmodni fogtok a hibernáció alatt, nehogy valami pszichés galibát okozzunk az emléktörléssel. Végül is nem akarunk elpazarolni két ilyen nagyszerű katonát!-Mondta a Vipera.

A kardos férfiak először Lucas ültették bele a memóriatörlőbe. A végtagjait lefogták, a fejére valamilyen sisakot raktak, és beindították a gépet. Lucason elektrosokkszerű fájdalom nyílalt át. Kiáltása Alexben és Peggyben is fizikai fájdalmat keltett. Mikor lekapcsolták a gépet, Lucas körülnézett, majd megrémült.

-Hol vagyok? Mi történik? Kik vagytok?-Kétségbeesetten kezdett kapálózni, próbált kiszabadítani magát, de a méheknek nevezett férfiak gyorsabban léptek.

Lefogták őt és átvezették a fémkeretes üvegkapszulába, és ott lecsatolták a karjait és lábait. Míg Peggy sírni kezdett, Alexben egyre inkább a félelem uralkodott. Tudta hogy ő következik. A méhek nem is tököltek sokat, azonnal Lucas helyére vonszolták Alexet is. A gép ismét működésbe lépett, Alex pedig egyre jobban rettegett. Ő is megérezte a fejébe hasító fájdalmat, és felkiáltott. Hirtelen az életének minden pillanata végig folyt a szeme előtt, és azzal a lendülettel minden el is tűnt. Mintha egy pillanatra meghalt volna, csak sötétséget látott. Mikor kinyitotta a szemét még a gép hatása alatt volt, mintha elájulni készült volna. Szó nélkül kapkodta a levegőt, és ezt a bágyadt állapotot kihasználva a méhek őt is a saját kapszulájába csatolták. Amilyen hangosan nevetett a Vipera, olyan hangosan sírt Peggy. Próbált elszabadulni az őt tartó férfiak kezéből de nem sikerült. Mindkét gyerek értetlenül nézett körbe, mintha a világ megszűnt volna számukra, mintha az élet megszűnt volna, néztek és próbálták felfogni mi történik. Ahogy bezárták a kapszulákat elnémult a világ. Az ajtók tökéletesen zártak. Se levegő, se hő, se hangok. A Vipera benyomta a két kapszula gombját és az ikrek fázni kezdtek. Hirtelen fagyott meg a levegő a kapszulákban, és ezzel együtt a két árnyék álomba merült.

-Johnson, vigyék Lucast a szállítóra, Alexet pedig ebben a konténerben vigyék a 2-es bázisra. Őt majd később küldjük Oroszországba.

Peggy nem tudott mit mondani. Ott helyben nekiment volna a nőnek, de a bilincsek még mindig tartották. A Vipera kivett két apró üvegcsét a memóriatörlőből amikben kék folyadék lögybölődött, és provokálóan állt a nő elé.

-Nézze csak, Carter ügynök! Itt vannak a gyerekei! Nem a kapszulákban, hanem itt, a kezemben. Az összes emlék, minden amit valaha mondtak, láttak és csináltak, minden ami azzá tenné őket akik voltak, itt van ezekben az apró üvegekben...

1959 januárja-Washington

Howard a szokottnál komolyabban és komorabban lépett az állami bíróság elé. Akárhányszor bíróságra kellett mennie a saját bőrére, az egészet elviccelte, ám most hogy más ügyben ül a feketetaláros férfiak elé, a szája inkább lefelé görbült, minthogy poénokat sorolna. Stark elmélyedt a gondolataiban, abban hogy mit fog elmondani a bírónak. Miután az idős, szemüveges férfi elsorolta a formaságokat, egy, a többinél hangosabb szóval kellett folytatnia, hogy Howard feleszméljen.

-Mr.Stark! Figyel? Válaszolna?

-Bocsánat, elgondolkodtam, mi is volt a kérdés?

-Hogy mi volt a nevük, Mr.Stark?

-Az ikerpár idősebbik tagja 5 perccel született korábban, Lucas Buchannan Rogers. Apai nagyapja és apja legjobb barátja után. A fiatalabbik Alexandra Peggy Rogers, anyai nagyanyja és édesanyja után neveztük el.

-Jól értem hogy a két gyermek vérrokoni kapcsolatban állnak Steven Rogers kapitánnyal?

-Ő volt az apjuk.-Erre a kijelentésre mindenki meghökkent, a teremben zaj támadt, amit a bíró kalapács ütései csendesítettek el.

-Mikor születtek?

-1946 június 7-én, alig egy évvel apjuk halála után.

-De hát ez lehetetlen! A terhesség kilenc hónap, ha közvetlenül Rogers kapitány halála előtt is fogantak volna az ikrek, akkor sem születhettek egy évvel később!

-Nem természetes úton fogantak.-Ismét az egész terem belekezdett a beszélgetésbe. Röpködtek az olyan kifejezések, mint a „hogy képzeli", „mit nem merészel", „ez törvénytelen", és társaik.

-Ezt mégis hogy érti?

-A tudomány útján születtek. Steve Rogers utolsó vérmintájának DNS kódját egyesítettek egy petesejttel. Háromszor próbáltuk meg mire sikerült, de az árnyék program sikerrel járt.

-Az ikrek örökölték Rogers képességeit?

-Bizton állíthatom.

-Le tudná írni ezeket a képességeket?

-Ugyan azok amiket a szuperkatonaszérum eredményezett Rogers kapitánynál. Emberfeletti erő, akrobatika, gyorsaság, önregenerálóképesség, emellett fejlődtek a reflexek, a kitartásuk és a lelki erejük.

-Ki volt az anyjuk?

-Margaret Carter ügynök. Nekünk csak Peggy.

-Körül írná a gyerekek személyiségét? Milyen kapcsolatban álltak?-Howard elmosolyodott, majd büszkeséggel a szemében kezdett válaszolni.

-Ők voltak az én családom. Steve jó barátom volt. Megfogadtam a sírjánál hogy apjuk helyett apjuk leszek, és olyan embert faragok belőlük mint amilyen az apjuk volt. Sajátjaimként szerettem őket... Mindketten erősek és bátrak voltak. Ha mások jóléte volt a kérdés nem ismertek lehetetlent. Mindketten olyanok voltak mint az apjuk. Remek emberek voltak. Azt hiszem nem azért voltak jó katonák mert különleges képességeik voltak, hanem azért amilyenek belül voltak. Lucas igazi zseni volt, tanítottam szerelni. Mindig volt B terve Bármit megtett volna hogy megvédje a húgát, rengeteg testvéri szeretet szorult belé, és Alexbe is. Alex igazi vezető volt. Segítőkész volt és kreatív. Mindig tudott improvizálni. Én tanítottam meg táncolni.-Howard lehajtotta a fejét és visszaemlékezett mindenre. Tisztán látta maga előtt a két kis ráncos babát akiket 12 éve Peggy hazavitt. Az apró gyerekeket akiket még a villája udvarán edzett...

-Az ikrek most halottak, igaz?-Szakította meg a csendet a bíró.

-Igen...-Mondta remegő hangon Howard.

-Mikor haltak meg?

-Tavaly októberben.

-Hány évesek voltak?

-12.

-Az osztag többi tagja életben van?

-Igen. Rebecca Phillips, Beatrice Dugan és David Jones túlélték az akciót. Az árnyék program bukása és az ikrek - kódnevükön az Árnyék kapitány és az Árnyék parancsnok - halála után leszereltük őket, családjaikkal együtt szétszéledtek és próbálnak normális életet élni. Már amennyire egy veterán tud olyat. Bár ezt maga is tudja. Úgy tudom, Howie bíró hogy maga is szolgált a fronton.

-Így van, a 203-as egységben.

-Akkor tudja jól hogy milyen.

-Mr.Stark, ha arra akar kilyukadni hogy tudom-e milyen érzés elveszteni valakit akit szeretek akkor...

-Egy sérülés miatt küldték haza, igazam van?-Szakította félbe Howard.-Öt év a lövészárokban, és az ember sosem lesz többé az igazi. Leszerelhet. De a fejét nem tudja kicserélni.

-Elég legyen! Itt nem rólam van szó! Írja le pontosan mi történt akkor! Hogyan haltak meg a gyerekek?-Folytatta a bíró, egyre ingerültebben.

-Egy bevetés során fogságba estek. A magát Viperának hívó egykori Hydra ügynök fogta el őket. Alexet Oroszországba akarta küldeni, Lucast pedig Szibériába, mindkettőjükből bérgyilkost akart faragni. Mindkét gyereket megfosztotta az emlékeitől és hibernálta őket. Lucas szállítóján útban Szibéria felé mértünk támadást, azonban a sofőr öngyilkos robbantása után több ügynökünk mellett ő is életét vesztette. Alexet egy európai bázisra szállították, onnan ment volna tovább Oroszországba. Az ő mentőakciója jobban indult mint Lucasé, betörtünk a bázisra és megkezdtük Alex eltávolítását a hibernációs kapszulából, de annyira jutottunk hogy megsértettük a külső borítást. Ekkor a méreg, amiért indult az Árnyék osztag akciója az elején, párologni kezdett. A csapat nem megfelelően semlegesítette a savat, így el kellett jönnünk. A sav csak évtizedek múlva fog leülepedni, addig még a közelébe menni is életveszélyes. A Viperát kiiktattuk, de méreg sok jó emberemet ölte meg, és velük együtt Alexet is.-Csönd uralkodott a teremben. Az előbbi felháborodást gyász követte. Amerika épphogy kapott két új hőst, de már el is veszítették őket. Howard próbált uralkodni magán, de mégis feltűnt egy apró könnycsepp az arcán, majd megragadt a borostájában, és ezerfelé oszlott.

-Már csupán egy kérdésem lenne, Mr.Stark. Ha a gyerekek ilyen nagy jótevők voltak... Ha sikerült ekkora csodát teremtenie, miért tartották őket titokban? Ahogy a maga hírét ismerjük, nem olyan ember aki elhalaszt egy ekkora sajtófogást!-Howard nem tudott mit válaszolni.

Percekig csak gondolkodott, majd felállt és szó nélkül sarkon fordult. Az újságírók persze közbevették és ismételgetve kérdéseiket követték a férfit az autójáig, ám Howard csöndben ült be Jarvis mellé.

-Miért hazudott nekik?-Kérdezte Jarvis, miközben elindultak.-Hiszen mindkét gyermek él!

-Nem hagyom hogy az állam rájuk tegye a mocskos kezét.

-Hogy érted hogy túlélték?-Kérdezte Anna, aki a hátsóülésen ült.

-Az első mentőakció során a sofőr nem robbantott. Lucas a kabinban van a bázison. Próbáljuk felülírni az időzítőt, hátha sikerül kinyitnunk anélkül hogy megölnénk.

-És Alex?

-Nos vele kapcsolatban kevés helyen hazudtam. Alex él. A kapszula megvédi őt a savtól, és mire kiszabadul, a méreg is leülepszik...

*

*

*

-Szia...!-Mondta Howard, Peggy mellé lépve. Miután hazatért New Yorkba, Howard ellátogatott a helyi katonatemetőbe. Több száz méteren keresztül egyforma, fehér kősírok. Az egész egyforma lett volna, ha a nagy mező közepén nem díszelgett volna három, a többinél nagyobb sírkő.

-Helló Howard.-Válaszolta a nő. Percekig csak csönd volt, majd Peggy ismét megszólalt. A középső sírkövet olvasta.-Steven Rogers (aka Amerika Kapitány) emlékére, aki egész életében hazánkért harcolt. „Egész nap bírnám!"

-Peggy...!

-Örülök hogyha már halottnak kellett kiáltanunk őket, a sírjaik az övé mellett vannak. De nem értem miért nem volt elég egy sír.

-Itt nyugszik Alexandra Peggy Rogers (aka Árnyék kapitány), aki a hazáért született, a hazáért élt és a hazáért halt meg. Itt pedig Lucas Buchannan Rogers (aka Árnyék parancsnok), aki értünk küzdött, és értünk halt meg. Szebb így ha az apjuk két oldalán nyugszanak.

-Legalább megúsztuk a sajtóbotrányt a zárt koporsós temetéssel.-Peggy leguggolt a sírok mellé, és 1-1 szál fehér rózsát tett mindhárom kő elé.-Szerinted felébrednek?

-Biztosan.

-És mikor?

-Nem tudom...

-Remélem Alex megtalálja a csomagot. Az minden reményünk.

-Remélem a deszkát is megtalálja.

-Deszkát?

-A röpdeszkát amit bütykölgettem. Együtt terveztük meg. Úgy volt hogy ezután a bevetés után adom oda neki. Remélem megtalálja...

-Miért nem maradhattunk ott?

-Peggy, a méreg ellen a gázmaszkok nem érnek semmit!

-Akkor kerítettük volna körbe a környéket!

-Túl feltűnő. Szokóviában mindig lesznek beépített ügynökeink. Ha Alex felébred, tudni fogunk róla...!