2013 januárja-Szokóvia

Hideg volt. Alex bágyadtan nyitotta fel a szemét, úgy érezte mintha egy egész napot átaludt volna. De több volt az mint egy nap. Alex több mint 50 évig volt hibernálva. Amikor feleszmélt, és már látott is nem csak nézett, egy, a lélegzetétől párás üveg fogadta. Alex egy kapszulában ébredt, a kezeit és a lábait fém pántok fogták le, és hiába mocorgott, nem szabadult. A hideg miatt egyre gyengébbnek érezte magát, a szíve lassan vert, és alig kapott levegőt. Egy ponton, ahol az üveg nem illeszkedett tökéletesen a fém kerethez, langyos levegő áramlott be, és ahogy ez megcsapta, végigfutott a hideg a fedetlen karján. Ahogy a hőmérséklet csökkent a kapszulában, Alexben úgy nőtt a motiváció. „Ki kell innen jutnom..." gondolta. Elkezdte felfelé feszíteni a pántokat, és apait-anyait beleadva próbált szabadulni. Az erőlködés sikerrel járt, a jobb kezét tartó pánt zárja kattant egyet, és már csak egyszer kellett megütni belülről hogy elengedje. Ezután Alex leszedte a többi pántot, és már csak az üveg volt az útjában. Összegyűjtötte minden erejét és a sérülésnél megütötte a vastag üveget, ami repedezni kezdett. Minél többször ütötte meg, annál közelebb járt a szabadsághoz. Az egész kapszulán kígyózni kezdtek a repedések, de az üveg nem engedett. Alex a földre rogyott. A hideg miatt könny futott a szemébe. Érezte, hogyha tovább marad, halálra fog fagyni, így dühből, egész testével nekirontott az üvegnek, ami betört. A fejét védve próbált biztonságosan megállni az üvegszilánkokkal teli padlón. Alex körülnézett. Sötét, öreg, pókhálós szobában állt. Körülötte asztalok, lezárt üvegszekrények tele kék üvegcsékkel, a padlón pedig bilincsek, kötelek és vérfoltok mindenhol. Alex visszafordult a kapszulára amiben eddig fogságban volt. Az elejére ki volt írva egy hosszú név, amiről csak annyit tudtam leolvasni hogy Alex. A kapszula mellett volt egy doboz, arra is ugyanez volt írva. Alex beletúrt a cuccokba. Egy hátizsák, egy zseblámpa, egy pisztoly, egy gördeszka szerűség és egy csomag, amire szintén az Alex nevet írták. Gondolkodás nélkül megtömte a cuccokkal a táskát, mintha csak a sajátja lett volna, és azonnal a szökési tervet próbálta kieszelni. A pisztollyal a kezében indult el az ajtók labirintusában, követve a hideget, amíg el nem jutott a kijárathoz. Az ajtó egy hatalmas garázshoz vezetett, ahol Alex kinézett magának egyet a sok nyitott tetejű terepjáró közül. El akart tűnni. Nem tudta mit keresett itt, de nem is akarta tudni. Nem nagyon gondolkodott. Alex ledobta a táskát az anyósülésre, kivette a kulcsot a falon lévő kisszekrényből, és rátapostam a gázra. Habár nem nagyon tudott vezetni, hajtotta a vágy hogy elmenjen, így mindent beleadott hogy ne zúzzon bele az árokba. Percekig csak vezetett a hóviharban. A távolban már látszottak egy város fényeit. Pár kilóméterre lehetett Alextől, azonban az autó elkezdett lassulni, majd megállt. Alex nem tudta mi a baj, így ész nélkül kezdete ütögetni a műszerfalat, amíg meg nem látta az ürestankjelzést. Vett egy mély levegőt és kiszállt az autóból, hátán a táskával, kezében a pisztollyal, és gyalog vágott neki az útnak. „Nincs ez olyan messze" gondolta. A szél ide-oda lökdöste, a hópelyhek megragadtak a hajában, az arcán pedig lassan megfagytak a szél miatt ejtett könnyei. Alig egy kilóméternyi gyalogtúra után Alex ereje elfogyott. Rövidujjú pólója nem melegített sokat, fojt az orra, könnyezett és a sok köhögéstől és tüsszentéstől alig kapott levegőt. Alex lerogyott egy lámpaoszlop tövébe. Kezében egyre erősebben szorította a puskát, az ujjait a ravaszon tartva, összekuporodott magzatpózba, és összefonva karjait, lehajtotta a fejét. Egyre nehezebbnek érezte a szemhéját, még a vérét is hidegebbnek érezte. Karja alatt néha-néha megvillant az elhaladó autók reflektora. Alex félt felnézni, mintha megrémült volna az autóktól. Egyszer csak egy jármű megállt. A lámpája elvakította a lányt, annyit látott, hogy egy ember lép hozzá.

-Hahó? Hallasz?-Kérdezte a férfi. Alex bágyadtan felnézett, nem volt ereje válaszolni. Ide-oda dülöngélve nézte a férfi rendőrség feliratú sapkáját.-Ébren van!-Kiáltotta a másik férfinak aki az autóban ült.-Hozd a táskát!-A férfi kivette Alex kezéből a fegyvert, felvette és betette őt az autó hátsó ülésére, a társa pedig a nehéz táskát hozta.-El ne veszítsd az eszméleted! Maradj velem!-Mondta a rendőr, és feltekerte a fűtést az autóban.-Vissza kell mennünk az őrsre!

-Inkább a kórházba.-Vágta rá a rendőr társa.

-Nem. Tudod ki ez a lány. Nem bízom az itteni seggfej orvosokra.

-Hogy hívnak kicsi?-Kérdezte egy kis szünetet követően az anyósülésen ülő rendőr.

-A...Alex.

-Én Smith járőr vagyok, ő pedig Collins járőr...-Mondta a férfi.

Alex feje sípolni kezdett. Bevitték őt az őrsre és leültették egy iroda fotelébe egy pokróccal.

-A mi kis túlélőnk!-Lépett be az irodába Collins járőr fülig érő szájjal, pár papírral a kezében, és Smith járőr követte.-Mi történt?-Kérdezte, de Alex nem válaszolt.-Segíteni szeretnék! Hogy is hívnak?

-Alex.-Mondta a sápadt lány.

-És a vezetékneved?

-Az nincs.

-Mindenkinek van vezetékneve.

-Nekem nincs. N-nem emlékszem rá...

-És honnan jöttél?

-Angliából.-Mondtam bizonytalanul.-Asszem

-Azon belül? Hol laksz? Hol vannak a szüleid?

-Meghaltak. Árvaházban éltem, de elszöktem.

-Miért?-Alex erre sem válaszolt. A feje teljesen üres volt, nem emlékezett semmire. Néhány kép élt a fejében amiket álmában látott, amikor a kapszulában aludt. Valóságosnak tűnt, mégis mintha kitalált lett volna.-Értem... És hány éves vagy?

-12.-Collins jó pár sort papírra vetett, a csöndben csak a ceruza hangja zengett amint a papírhoz ér.-Milyen évet írunk?-Kérdezte Alex.

-2013 van.-Ismét beütött egy hosszú csend. Collins nézte a rémült kislányt, aki a földet bámulta belemerülve a gondolataiba.-Tudod mit? Befejezem a kínvallatást. Szereted a kakaót?-Alex egy félmosollyal az arcán bólogatott.-Smith járőr hoz neked egy bögrével! Később pedig kitaláljuk, hogy mi legyen veled!-Mondta Collins.-Addig is pihenj, nehéz napod volt!

Smith és, Collins is kiment, így Alex egyedül maradt. Felállt és nézegetni kezdte a falon lévő bekeretezett képeket. Nagyrészt családi képek, néhány festmény és kitűntetések. Alex belemerült a képekbe, ám kizökkent, amikor Collins járőr szájából meghallotta a nevét. Közelebb lépett a résnyire nyitott ajtóhoz és hallgatózni kezdet.

-Megtaláltam a lányt.-Mondta Collins a telefonba.-Alexet.

-Biztos ebben?-Kérdezte egy mély, komoly hangú férfi a vonal másik oldaláról.

-Igen.

-Ügynök, a hivatalos story szerint a lány már jó ideje halott. Százszázalék hogy ő az?

-Igen uram. Járőrözés közben találtuk meg. Tőle több mint egy kilóméterre volt egy terepjáró, azzal szökhetett meg. Szegény a kihűlés határán állt. Behoztam az őrsre.

-Szép volt, Barton ügynök! Mondtam én, hogy szükség van ott magára!

-Köszönöm Fury igazgató, de jobb fedőnevet is kitalálhatott volna! A srácok folyton viccet csinálnak belőlem!

-Nem mindegy? Most maga a hős, ügynök! A lány emlékszik valamire a múltját illetően?

-Mindent elfelejtett. Épp hogy a keresztnevére emlékszik. Azt hiszi hogy angol, és hogy...árva.

-Akkor cselekedjen a lány hite szerint! Holnap elrepül vele Londonba, egy árvaházba! Én elintézem hogy addigra több ügynök is be legyen épülve. Adjon neki új nevet és új ruhát, és kutassa át a holmiját. Mindent kobozzon el tőle ami emlékeztetné a múltára. Utána visszamegy Szokóviába, és átkutatja a bázist.

-Nem gondolja hogy szólnunk kéne az apjának?

-Van fogalma arról hogy milyen fontos ez a lány? Ha az apja megtudja ki ő, biztos felkeresi és akkor bizony nem kerülheti el a sajtót hogy Árnyék kapitány visszatért, és tudja kihez jutna el ez a hír? Mindenkihez! A rengeteg Hydra pártin kívül van még megannyi olyan ember, aki ezüsttálcán kívánja látni a lány fejét, és Alex még nem elég erős hogy szembe szálljon az ellenfeleivel, pláne nem egyedül. Sok lenne még ez neki. Vigye csak az árvaházba, ahol biztonságban lesz a kiléte.

-És ha New Yorkba vinnénk? A Bosszúállók tornyában legalább megtaníthatnánk használni az erejét.

-Nem jó, Stark felismerné.

-Tony tudja ki ő?

-Igen, sajnos ő nem a hivatalos storyt ismeri, hanem az igazságot! Az apja annakidején elmondta neki.

-És mi lenne ha én fogadnám örökbe? Mellettem nagyobb biztonságban lenne mint az árvaházban.

-Magának van saját családja is Clint. Ne sodorja őket veszélybe azzal hogy odaviszi őt.

-De Fury...!

-Azt mondtam hogy nem! És most teszi amit mondtam, és ha a lányt már átadta a 23-as ügynöknek, akit oda küldök hogy épüljön be az árvaházba, hazamegy szépen a feleségéhez, és a saját gyerekeivel tölti a hétvégét!

-Igen is...!-Collins letette a telefont és kis idő múlva visszament az irodába, kezében egy kartondobozzal.-Visszajöttem! Hoztam neked ruhákat. Megmutatom az öltözőt, ahol kedvedre válogathatsz közülük, utána pedig megírjuk az adatlapodat, és ha Smithnek sikerül megbirkóznia a kakaó férfit próbáló feladatával, akkor azt is megihatod!-A rendőrnek sikerült mosolyt csalnia a lány egyre kevésbé fagyos arcára, aki viszont csak a telefonbeszélgetésre tudott gondolni.

Collins elvezette Alexet az öltözőbe. Szürke szekrények sorakoztak, középen volt egy nagy tükör, egyetlen, a plafonról lógó lámpa világította meg az egészet. Alex feltúrta a dobozt, és kiválasztott egy sötétkék farmert, egy bő, pulcsiszerű felsőt, egy fekete bakancsot, és magához vett egy bőrdzsekit is. Igazából csak ekkor figyelte meg az épp rajta lévő öltözetet. Fehér, deréknál betűrt felső volt rajta, kicsit buggyos terepmintás nadrág, és öreg, elhasznált barna bakancs. „Úgy nézek ki mint aki jelmezbálból jött..." gondolta. Eközben Collins kezelésbe vette Alex táskáját. Kihúzta a cipzárt és egyenként kivett mindent a hátizsákból, de meggondolta mit rak vissza. Alig pár dolgot hagyott benne, a többit pedig egy kartondobozba tette. Alex hamar visszatért, mire megjött a táskája ugyanott volt, a doboznak nyoma se volt, csak Collins volt az irodában egy gőzölgő bögre társaságában.

-Az adataid nagyrészét már kitöltöttem, már csak az a fránya vezetéknév hiányzik!-Mondta mosolyogva Collins járőr.

-Még mindig nem emlékszem a nevemre...

-Akkor választanunk kell neked egy másikat!

-Magának mi a teljes neve?

-Will Collins.

-Akkor legyen mondjuk Williams!-Mondta Alex mosolyogva, a rendőr pedig beírta a nevet.

-Holnap hazaviszlek. Délelőtt indul egy repülő Londonba. Már megbeszéltük egy ottani árvaházzal hogy felszabadítanak neked egy ágyat. Úgy hallottam jó kis hely, a dolgozók kedvesek, jó a kaja, és nincsenek olyan rengetegen. Jó lesz...

Collins és Smith bent maradtak Alexel az őrsön éjszaka. Hosszú este volt ez a lánynak. Nem tudott aludni. Forgolódott a kanapén és próbált visszaemlékezni valamire, de semmi sem jutott eszébe. Alig pár kép élt a fejében, amit újra és újra felidézett, nehogy azokat is elfelejtse. Emlékezett egy magas, szőkés férfira. Az arcát nem látta, de amint eszébe jutott ez a kép, büszkeség öntötte el. Látott egy nőt. Vörös haja volt és igen kistermetű volt. Aztán mintha valami összetört volna. Mintha elszakadt volna a szalag, hirtelen minden kuszává vált, és csak egy sírt látott. Utána felgyorsultak az események, látott egy nagy árvaházat Észak-Angliában, ahol bántották. Elszökött, és évekig az utcán élt, de egyszer elrabolták. Ezután már csak a szemébe világító éles fényt látta, a fehér köpenyes tudósokat maga körül, és a hosszú, feketehajú nevető nőt. Alig pár óra alvás után kora reggel Collins és Alex elindultak a reptérre. Alex végig csöndben volt, rémült volt, félt az egész világtól. Nem történt semmi az út alatt. Felszálltak és leszálltak, majd beültek egy taxiba. Collins folyamatosan próbált beszélgetést kezdeményezni, de maximum egyszavas válaszokat kapott, már ha Alex válaszolt egyáltalán. Ahogy kiléptek a taxiból London külvárosában, egy nagy épület tárult Alex elé, leginkább egy öreg múzeumra emlékeztette de inkább nem tette szóvá. Collins átadta a lányt a 23-as beépült ügynöknek, aki a pubikum előtt csak Mrs.Gillian. Alex búcsút vett Collins járőrtől, majd a fiatal hölgy bekísérte őt. A hatalmas előcsarnokból három ajtó nyílt, és egy hatalmas lépcső kígyózott. A fölötte lévő 2 emeleten is ugyanígy volt elrendezve a folyosó, 1-1 ajtó egymással szemben, és még egy ajtó a köztes falon. Minden szinten, az egymással szemben lévő ajtók a hálókba vezetnek. Egy-egy nagy fiú és lány szoba minden emeleten. A harmadik ajtó a földszinten az étkezőbe vezetett, az elsőn a könyvtárba, a másodikon pedig a tanulószobába. Mrs.Gillian a második emeleti lányszobába kísérte Alexet. A szoba zsúfolva volt emeletes ágyakkal, minden ágyhoz tartozott egy-egy szekrény, amin két embernek kellett osztozni. Alex egy Elisabeth nevű lánnyal osztozott. Elisabethnek hosszú, fekete haja volt, és bár távolról Alexnek magasnak tűnt, mégis majdnem egy fejjel alacsonyabb volt a szőke lánynál.

-Szia! Elisabeth vagyok.-Mondta a fekete hajú lány.

-Szia.

-Hogy hívnak?

-Alex.

-Honnan jöttél Alex?

-Én... Nem tudom.

-Nem tudod?

-Elfelejtettem.

-Emlékezet kiesés?

-Valami olyasmi.

-Szar ügy... Az öcsémnek is volt, bár ő hamar rendbejött. Biztos vagyok benne hogy neked is hamar visszajönnek az emlékeid!

-Kétlem...

*

*

*

Alexnek több mint egy hónapba telt hogy hozzászokjon az árvaházhoz. Minden reggel a többiek előtt, 6:00-kor ébredt fel, és habár este 10-kor volt a takarodó, Alex pontban 9 órakor elaludt. Nem emlékezett semmire a korábbi életéből, bár sok minden megmaradt benne, többek között az ébresztő, és a takarodó. Minden órán szinte folyamatosan fent volt a keze, mindennel kapcsolatban ezer és egy kérdése volt, akárcsak régen. Délutánonként, amikor a többiek játszottak ő edzett, akárcsak régen. Ha volt egy kis szabadideje, beült az ablakba hogy nézegesse, majd lerajzolja az embereket... Akárcsak régen. A társai nem kedvelték. Még Elisabeth sem, első kedves benyomása ellenére. A többiek nagyképűnek tartották, aki henceg a tudásával, ha megszólal akkor úgy beszél velük mint úr a cseléddel, de egyébként annyira fennhordja az orrát hogy hozzájuk se méltóztat szólni. Pedig ez kicsit sem volt igaz rá. Alex szimplán nem találta a helyét. Olyan furcsa volt neki a világ. Hogy az emberek miért beszélnek ilyen sokat. Hogy miért ilyen fegyelmezetlenek. Mások nagyképűségnek látták az elképesztő higgadtságát. Neki mégsem volt jó egyedül. Második hónapjának kezdetekor az árvaházban elkezdtek rászállni. Pletykálgattak róla, az idősebbek folyton beszólogattak neki, sőt, volt hogy meg is ütötték. Alex nem mert visszaütni. Szépen lassan a kortársai is szekálni kezdték. Az apró csínyektől, mint fingópárnát tenni a helyére a tanteremben, elmentek az egészen sértőkig. Megtörtént egyszer hogy kivették a matracot az ágyából és felvitték a tetőre. Aznap Alexnek a padlón kellett aludnia. Volt hogy elvették a ruháit zuhanyozásnál, illetve hogy sót szórtak a poharába mielőtt vizet töltött volna bele. Alexnek minden vágya volt hogy visszavágjon, de úgy érezte nem tud szembeszállni egy komplett árvaházzal. Egyedül érezte magát. Mintha hiányzott volna egy darabja. Lucast hiányolta...

Alex pontosan két hónapig bírta. Egyik nap mikor délután az udvaron megdobálták őt gumilabdával, felrohant a szobába. Senki sem volt ott, mindenki élvezte a napsütést, Alexnek viszont tele lett a hócipője. „Párszor már szöktem meg, igaz? Akkor menni fog megint..." gondolta. Dühében elkezdte összepakolni a holmiját. A hátizsák, amit még a bázisról hozott el, nem volt túlságosan megtömve. Egy pulóver, két póló, egy nadrág, két pár zokni és a fémdeszka amit onnan hozott ahol felébredt. Ez volt mindene, a rajtalévő ruhákon és a füzetein kívül. Azokból is csak azt rakta el amibe rajzolni szokott. A táskáját elrejtette a szekrényében. Megvárta amíg mindenki bevonul és elalszik, majd éjfél körül felpattant a szeme. A nevelők minden kijáratot lezárnak éjszakára, de Alex tudta hogy a könyvtárban mindig nyitva marad egy ablak. Azt célozta meg. A könyvtár sosincs zárva, így egyszerűen hatolt be, már csak a nyitott ablakot kellett megkeresnie. Nem tartott sokáig megtalálnia honnan árad be a hűvös levegő, ám balszerencséjére a legeslegfelső ablak volt az. Alex számára onnan már nem volt visszaút. Vett egy mély levegőt és fellépett a könyvespolcra. Lesöpörve a könyveket létrának használta a polcot, ám a labiris bútor megingott alatta. A polc eldőlni készült, mire Alex pánikolni kezdett, és elrugaszkodva a sötét deszkákról átkapaszkodott az ablakpárkányra. A lendületvétel azonban jobban meglendítette a polcot, ami nekidőlt a következőnek, ami a következőnek, és lassan az egész könyvtár rombadőlt, mint a dominók. Alex ekkor már tudta, ide többé nem jöhet vissza. Felmászott a párkányon és kiugrott az alatta található nagy kukába. Rohanni kezdett, amint kimászott a kukából. Futott, mintha üldöznék, ami talán még valószínű is volt, tekintve hogy elég nagy zajt csapott. Nem is tudta mikor futott utoljára. Nem emlékezett rá hogy ilyen gyors. Egy ideig elszórakozott azzal hogy versenyzett az úton suhanó autókkal. Amikor már jó messze volt az árvaháztól, befordult egy sikátorba és felmászott egy magas épület tetejére vezető létrán. Odafönt felszabadultan rogyott le. Mély levegőket vett és olyat tett, amit már régóta nem. Elmosolyodott. Nevetni kezdett, győzedelmesen rázta meg az öklét a levegőben, majd hátradőlt és csak nézte a csillagokat.

-Sikerült...-Suttogta.

Alex alig pár percig élvezhette a szabadságát. A távolból meghallotta egy rendőrautó szirénáját. Felpattant és körülnézett. Az autók fényei az árvaház felől érkeztek, és velük együtt több tíz rendőr kezdte el járni az utcákat.

-Nézd meg abban a sikátorban, én felnézek a tetőre!-Kiáltotta egy rendőr.

Alex szíve gyorsan kezdett dobogni, de a lábait még gyorsabban szedte. Futott a tető másik feléig, de ott nem volt levezető létra. Alex megrémült, nem volt kiút a rendőr pedig már közeledett. Előrenézett, de a szomszédos tetőtől legalább 5 méter választotta el, a rendőr pedig közben felért a tetőre.

-Várj!-Kiáltotta, és lassan kezdett el közelíteni.

Alex rémült szemekkel nézett a tisztre aki több mint 15 méter távolságra volt tőle.

-Nem kell félned!-Mondta bíztató mosollyal a rendőr.-Gyere! Visszaviszlek!

Alex döntés előtt állt, de kétségbe volt esve. Lépett párat a rendőr irányába, de alig pár méter után sarkon fordult, és rohanni kezdett. A rendőr persze utánaeredt, de Alex amint elérte a tető párkányát, nagy lendülettel elrugaszkodott. Félelemmel töltötte el hogy lezuhanhat, de az még inkább hogy vissza kelljen mennie. Szinte átrepült a sikátor fölött, és bukfenccel érkezett a tetőre. Kikerekedett szemmel pillantott vissza a rendőrre aki még megdöbbentebben nézett. Alex a szemkontaktus után ismét futni kezdett, míg a rendőr jelentette a rádióba a lány tartózkodási helyét. Alex már bátrabban ugrotta át a következő sikátort. A harmadikat már szinte élvezte. Arra a pár pillanatra amíg a levegőben volt igazán szabadnak érezte magát. Mintha repült volna. Ám ez sem tartott sokáig, mert az épületek lassan elfogytak. Ahogy kiért a városból, Alex egy telepített erdőt vett célba ahol talán elbújhat. Pár perc volt csupán amíg elérte a vékonytörzsű fákat, ám a rendőrök még akkor is a nyomában voltak. Alig egy pillanatra állt meg kifújni a gőzt, de a zseblámpával villogó férfiak már utolérték.

-Megállni!-Kiáltotta egy mélyhangú rendőr, Alex viszont továbbment.

Azonban a fáradt lány eszén túljártak, míg nagyjából 8 zsaru rohant utána, egy elé került.

-Megvagy!-Mondta, és megragadta a lányt.

Alex mocorgott és kapálózott, végül azzal tudott kiszabadulni a rendőr karjai közül hogy megharapta a kezét, majd sípcsonton rúgta őt, amitől térdre rogyott. A fakabát azonban nem engedett, az elrohanni készülő lány csuklóját ugyanis elkapta. Próbálta visszatartani, azonban Alexben annyira eluralkodott a félelem hogy elborult az agya. Felemelte ökölbeszorított kezét, és könnyes szemmel a rendőrre tekintve minden erejéből orrba vágta őt. A férfi orra elgörbült, vérezni kezdett, fájdalmában pedig felkiáltott. Hamarosan az egész arcát beterítette a vér. Alexnek ekkor bevillant egy kép. Egy kopasz férfit látott maga előtt ugyanebben a helyzetben. Térden, megharapott ujjal, fájó sípcsonttal és vérző, görbe orral.

-Sajnálom!-Mondta Alex és otthagyta a szenvedő férfit.

Ekkor jelent meg Alex menekülőútvonala. Nem is olyan távol egy éles fényt látott közeledni. A vonat nem ment gyorsan, épp hogy csak elindult az állomásról. Alexnek kevesebb mint 100 métert kellett futnia hogy utolérje, a neheze viszont csak akkor jött. Az egyre gyorsuló személyszállítóval nem tudta felvenni a versenyt, a magától záródó ajtókon viszont lehetetlenség volt bejutni. Megvárta amíg két vagon közé ér, majd egy mély levegő után ugrott. A két ajtó között habár huzat volt, de jól megtudott kapaszkodni. Egész éjszaka virrasztott. Többször érezte nehéznek a szemhéját de nem volt szabad elaludnia. Sokára jött a hajnal. Mire feljött a nap Alexnek már hatalmas fekete karikák voltak a szemei alatt, de a vonat még mindig ment. Alex arra saccolt hogy már kora délután lehetett mire a vonat elkezdett lassulni. Meg kell hagyni, szép volt az állomás ahol Alex végre kiszabadult a két vagon közül, azonban a szép épület tele volt öltönyös, napszemüveges férfiakkal. Amint azok megpillantották a fáradt lányt, közelíteni kezdtek. Alex persze megrémült és ismét futásnak eredt volna ha lett volna energiája, ám már az ájuláshoz járt közel. Nem is bírta sokáig, a férfiak elkapták, betuszkolták egy fekete autóba, és percekig kocsikáztak. Alex túl fáradt volt, elaludt az autóban. Nem tudta meddig aludt. Amikor felébredt egy fehér szobában volt, a falon tükörrel, a neon lámpa pedig mindent bevilágított. Egy kényelmetlen székben ült, előtte asztal volt. Épp készült megdörzsölni a szemét, ám a kezét nem tudta odahúzni. Mindkét csuklója bilincsben volt, az asztalhoz csatolva. Kétségbeesetten kezdte rángatni a láncot, jobbra-balra kapkodta a fejét és segítségért kiabált, de semmi. Mikor lenyugodott, próbálta felmérni a terepet. Az egész szoba monoton fehér volt, kivéve egy valamit. Egy mintát a falon. Sasra hasonlított, alá csak ennyi volt írva: S.H.I.E.L.D.