2 héttel később

- Gyerünk, Anna! - kiabálta Steve a lánynak az edzőteremben.

Anna levegő után kapkodva támaszkodott térdein.
Alig pár napja kérte fel a Kapitányt, hogy segítsen neki az edzésben és fejlődésben.
Néha Natasha is részt vett rajta, pont mint aznap.

- Rogers, nem kéne ennyire meghajtanod szegényt! - szólt a férfira élesen. - Már három órája itt vagyunk, hadd pihenjen végre!
- A csatamezőn nincs pihenés! - mondta a férfi kihúzva magát. - Ezt Anna is tudja.
- Nem a háborúban vagyunk - egyenesedett fel a lány, még mindig lihegve. - Nekem nem adtak be annyi szérumot, mint neked... ebből adódoan szarabb az állóképességem.
- Azt hittem, azt akarod fejleszteni - vonta fel szemöldökét a Kapitány kérdőn.

Anna gúnyos hangszínnel nevette el magát, miközben kulacsáért nyúlt, hogy igyon.
Steve összevonta karjait mellkasa előtt, úgy nézte a lányt.

- Ha így folytatod, átlyukasztod a tekinteteddel - lépett oda mellé Natashi mosolyogva. - Helyes lány, nem igaz?
- És kitartó - bólintott a férfi.
- Pesti lány - mondta Natashi elgondolkodva. - Milyen legyen, ha nem kitartó?
- Fényeztek még egy darabig, vagy mehetünk haza? - fordult feléjük Anna szórakozottan, vállán edzőtáskájával.

Steve szúrosan nézett a lányra, majd végül megadva magát bólintott:
- Jól van, menjünk haza. Keményen dolgoztál ma, megérdemled a pihenést.
- Én is így gondoltam - mosolyodott el hamisan Anna.

Az elmúlt időszakban Rogers és Anna sok időt töltött el egymás társaságában.
A férfi szépen kezdett felzárkózni az új világ technikájához és stílusához.
Anna megtisztelve érezte magát, amiért mindez neki volt köszönhető.

Anna telefonja a liftben jelezve szólt, hogy SMS-e érkezett.
- Ó - mondta, miután elolvasta az üzenetet. - Kapitány, Fury beszélni szeretne velünk.
- Küldetés? - kérdezte kíváncsian Natasha.
- Minden bizonnyal - csúsztatta vissza a telefonját zsebébe, majd megnyomta a legfelső emelet gombját.

Natashi kiszállt a liftből, miután az megérkezett a lakóemelet szintjére és bátorítóan simította meg a lány karját.

Régen volt már küldetésen, hiányzott is neki.
- Fury kifejtette, hogy miről van szó? - kérdezte Steve.
- Nem, csak annyit írt, hogy menjünk fel hozzá - rázta meg a fejét a lány, majd elmosolyodott. - Szeret sejtelmeskedni.
- Az egyszer biztos - értett egyet a férfi.

Anna még mindig feszélyezve érezte magát, amikor csak kettesben volt a Kapitánnyal.
Idegesen rakta testsúlyát egyik lábáról a másikra, miközben összekulcsolta ujjait magaelőtt.
Steve nagyon sóhajtva tett ugyanígy mellette.

Kedvelte a lányt.
A lány is őt.
Mégsem érezték úgy, hogy komolyabb legyen kettejük kapcsolatából.

Amikor megérkeztek Fury irodájához, kimérten álltak meg az asztala előtt.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejöttetek - mondta a férfi. - Ma estére remélem semmi programotok nincs. Kicsit kémkedni kellene.
- Ki után? - kérdezte Anna kíváncsian.
- Információink szerint, Pálosi amerikában tartózkodik.
- Még él? - csúszott ki Anna száján kelletlenül a kérdés.

'56 óta eltelt már 55 év... mennyi lehet most? 80 éves? - gondolkodott és próbált számolni a fejében a válasz után.

- Azt az emberét akarja odaküldeni, akire vadászik? - lepődött meg a Kapitány. - Elment az esze, Uram?
- Ellenkezőleg - állt fel Fury. - Stark is magukkal megy, hogy Anna teljes védelem alatt legyen.
- Nem elég, hogy engem odaküld és bárki felismerhet, de amerika legfeltűnőbb, leg...
- Jóképűbb? - szólalt fel Anna háta mögött az emlegetett. - Legszexibb? Leggazdagabb?
- Legönteltebb - húzta gúnyos mosolyra száját a lány.
- Aú, ez fájt - állt meg mellette Tony. - Örülj egy kicsit, partizni megyünk!
- Parti? - vonta fel szemöldökét Steve.

Fury odasétált a három ügynökéhez, úgy tájékoztatta őket a feladatukról.
- Pálosi ma este fogadást tart egy hajón, oda fogtok beszivárogni vendégekként. Starkra pedig azért van szükség, mert nála vannak a meghívók.

A két szuperkatona felvont szemöldökkel nézett az öntelten vállát vonogató férfira.
- Apám fia vagyok, minden ilyen tudományosan feltalálos partira hivatalos vagyok. Semmi extra.
- Oda ne rohanjak, meg vissza - forgatta meg unottan szemeit Anna.
- Öltözzetek ki - mondta Stark, miközben elhagyni készült az irodát. - Puccos cucc lesz ez.

Anna zavartan állt a tükör előtt, Natasha lakásán.
- Nem túl kurvás? - kérdezte.
- Hé, a ruhatáramat kritizálod! - szólt rá a nő élesen. - Vedd fel akkor ezt, rám úgyis hosszú, neked pont jó lesz.
- Köszi - kapta el a levegőben a lány a ruhát, majd átöltözött. - Na, ezt már nevezem.
- Tényleg jó - állt meg mögötte Natashi elégedetten.

Egy hosszabb fazonú, sötétkék ruha volt a lányon. Egyszerre volt elegáns és visszafogott. Tökéletesen illett alakjához és kiemelte is azt.
- Ezzel tűzd fel a hajadat - nyújtott át Natasha Annának egy hegyes végű hajtűt. - Biztonság esetére.
- Köszönöm - vette el a lány. - Meg a ruhát is.
- Tartsd meg nyugodtan - legyintett Natashi mosolyogva. - Az első komolyabb kimozdulásod a Kapitánnyal. Izgulsz?
- Hmm - csücsörített elgondolkodva Anna. - Amiatt inkább, hogy megölnek. De a tudat megnyugtat, hogy Amerika kapitány ott lesz az oldalamon.
- Mikor indultok?
- Hamarosan - nézett órájára a lány. - Stark kocsival elvisz minket a kikötőhöz.

Beszélgetésüket kopogás zavarta meg, ami az ajtó irányából jött.
- Kapitány? - nyitotta ki az ajtó Natashi.
- Honnan tudta, hogy én vagyok az? - lepődött meg a férfi.
- Megérzés - mosolyodott el a nő komiszul. - Anna már indulásra kész.
- Az remek, mert Stark már itt van értünk.

Anna felállt a kanapéról, hogy elindulhassanak a partira.
Steve egy röpke pillanatig szemügyre vette a lányt és szinte egyből zavarba jött, amikor megérezte magán Natasha sejtelmes tekintetét.
Köhintve állt el az útból, hogy Annát maga elé engedhesse.

A liftben Steve a szeme sarkából végig a lányt nézte, majd hirtelen egy nagy levegővétel után, felé fordult:
- Igazán... csinos vagy.
- Köszönöm - mosolyodott el Anna, végignézve a férfin. - Te is nagyon elegáns vagy ebben a smokingban.

Steve halványan elmosolyodott és még jobban kihúzta magát.

Az első közös, komolyabb küldetésük előtt álltak.
Nem szabad hagyniuk, hogy az érzelmeik befolyásoljanak bármit is a terepen.

Amikor megérkeztek a garázsba, Tony már várt rájuk.
- A hintó előállt - üdvözölte őket a férfi, kitárva Anna előtt az anyósülés felöli ajtót. - Hölgyem...
- Köszönöm - biccentett a lány, miközben beszállt a kocsiba.

Nagyjából fél óra út után megérkeztek a kikötőbe.
- Ott lesz a parti - mutatott Tony egy kivilágított hajóra.

Hatalmas volt és fényes, rajta és előtte tömérdek emberrel.
Anna hátrafordult a Kapitányhoz, aki úgyszintén felé nézett.

A feladatuk egyszerű volt.
Elvegyülni, majd megkeresni Pálosi magán lakrészét a hajón, hátha tart magánál bármi titkosatkát vagy illegális dolgot.

Anna idegesen nézett végig az embereken.
Félt, hogy bármikor rátörhetnek a semmiből.
Felismerik és vége. Ennyi volt az élete.

Steve megérezte a lányból áradó félelmet, ezért lágyan megérintette a derekát.
- Itt vagyok... - suttogta a férfi. - és Stark is.
- Tudom - bólintott Anna. - Hihetetlen, hogy ennyi év után csak úgy odadobnak a férfinak, akit kerülnöm kellene.
- Ha nem bírsz magaddal... - kezdte rejtett szórakozottsággal Tony. - a kocsiban fogsz minket várni. Ó, mini virsli.

Azzal Tony bocsánatot kérve elvegyült a tömegben, majd teljesen eltűnt a szemük elől.
Anna szemforgatva fordult társa felé:
- Hogyan kezdjük?
- Először nézzünk körbe itt, aztán bentebb megyünk. Anna... - kezdte Steve komoly hangszínnel, miközben kitartotta karját felé. - Szólj, ha látod, azt a rohadék Pálosit a közelben.
- Rendben - bólintott a lány, majd elfogadta a felé nyújtott kart.

A két katona igyekezett minden egyes arcot alaposan megnézni magának.
Miután rajtuk semmit érdekeset nem láttak, áttértek az ajtókra és folyosókra, hogy mi hova vezetheti őket.

A zenekar a hajó orrában lágy és halk zenét játszottak, középen egy fiatalabb hölgy énekelt.
Steve mosolyogva hallgatta a jazzt, Anna tudta, hogy az ő ideje muzsikája. Gyerekként apja sokat hallgatta a rádiót, amin olykor amerikai jazzt is leadtak a 2. világháború után.

Az az emlék jutott eszébe, amikor a konyhában apja és anyja táncoltak, majd őt is beinvitálták.
Boldog volt akkor.

Elgondolkodva állt a táncoló emberek szélén és nézte őket, nem feledve az emléket.

A mosoly hirtelen fagyott arcára.
Egy ismerős dal csendült fel, a szíve úgy zakatolt, hogy azt hitte, bármelyik pillanatban kiszakíthatja mellkasát.

Az énekes hölgyet leváltotta a színpadon egy mosolygó férfi, aki amikor a színpad közepére ért, végignézett az embereken, majd megakadt Annán a tekintete.
- Csak a szépre emlékezem... - kezdte énekelni a férfi a Putnoki dalt, egy pillanatra sem megszakítva a szemkontaktust a lánnyal.

- Anna, mi a baj? - kérdezte tőle a Kapitány aggódva.
- Anna? - hallotszott fel a fülhallgatójukban Tony hangja.
- Ez a dal ment a rádióban, amikor édesanyámat meglőtték a kórházban...

Steve idegesen nézett újra körbe.
Anna nem tudta levenni a szemét a férfiről, de hirtelen megérezte valaki másnak a tekintetét magán.

A színpad előtt egy fiatal férfi áll.
Magas, barnahajú, kék szemű, bajszos férfi volt egy vágással az egyik szemöldökén.

Anna szája elnyílt meglepettségében, amikor felismerte.

- Szerettél-e, nem kérdezem, ezt elárulta csókod, amelynek lángja még a számon ég - énekelte a férfi, miközben a két fiatal egymást nézte.

- Peti? - kérdezte inkább magától a lány, majd elengedve a Kapitányt, elindult előre.