Leparkoltunk a ház előtt. Amég odaértünk a gyomromat elfogta a görcs. Nat próbált nyugtatni.

- Csak a legjobb barátnők voltunk. Azthiszem. Ahogy Lizzel is persze... Ugye te azért nem nyúlod le Petert? - néztem rá.

- Ugye csak hülyéskedsz? - nevetett fel. - Legalább tudod, hogy olyan barátnőt kell szerezned, aki nem bukik a pasidra. De őszintén. Kinek ne imponálna a szupererő?

- Szívás... - mondtam halkan. - És azért ez eléggé fáj. Ha nem lesznek lánybarátnőim akkor... akkor mi lesz belőlem? Férfias leszek. Ami persze nem rossz csak... akkor kivel vásárolgatok? Kivel pletykálom ki a suli legutáltabb picsáját, aki nagy eséllyel nem én leszek?

- Vagy Peterrel elbeszélgettek erről és akkor ő sem hagyja magát...

- MIIII? Szóval Peternek tetszik Gwen? Miket csináltak amég nem voltam itt??? - rémüldöztem.

- Bezárkóztak a repülő mosdójába. De többet nem tudok.

- Nem hiszem el...- csúsztam lejjebb az ülésen.

- Ugyan. Azért még van esélyetek..!

- Egyszer. Mikor összevesztünk Liz miatt Peterrel. Azt mondtam Nednek, hogy ő és én... sosem leszünk együtt boldogok... Mi van ha ez beigazolódik? Mi van ha Gwent jobban szereti nálam és boldogabbá teszi mint én...? - néztem magam elé.

- Felpofozzalak, hogy befejezd ezt a sok baromságot? - kérdezte, mire félve odébbb húzódtam. - Gwen. Gwen egy szuperhős és olyan mint Peter. Ő egy Spidergirl, de attól még nem lesz egyértelműen jobb ember. Szedd össze magad és bizonyítsd be, hogy te vagy az akire szüksége van és ne azt bizonyítsd, hogy jobb vagy Gwennél. Mert ez egyértelmű. Peter szemében, nem Gwennél kell jobbnak lenni, hanem légy önmagad!

- Mi van ha ott van fent nála? Ha épp együtt iszogatnak, vagy filmeznek vagy... jé-zu-som. - ájultam el.

- AMELIA STARK! Szedd össze magad! - ordított rám Nat.

- Okés oké... - mondtam suttogva és megszeppenve.

- Remek! - tapsolt mosolyogva. - Indulhatunk!

- Nat! Kérlek azért ne öljük meg... csak okozzunk neki 8 napon túlgyógyuló sérüléseket!!! - mondtam aranyosan.

- Milyen puhány vagy... de nekem oké. - szállt ki a kocsiból.

Felmentünk a lakására, majd Nat határozottan bekopogott. Gwen néhány perccel később kinyitotta az ajtót. Arca fáradt és a haja kócos volt.

- Helló! - integetett nekünk rekedt hanggal.

- Zavarunk? - kérdeztem álszent mosollyal.

- Hát most épp nem jó... - köhögött fel, de teljesen átlátszó volt a hazugsága.

- Gwen. 11 óra van. Tegnap pedig semmi bajod nem volt. - tette karba a kezét Nat. - Mit titkolsz?

- Szeretnétek valamit? Mert ha nem akkor kérlek távozzatok! - csukta ránk az ajtót.

Nat azonban megtartotta a kezével a falapot, majd szigorúan a lány szemébe nézett.

- Vagy beengedsz vagy kiverem az ajtódat a helyéről. - emelte fel a tekintetét rémisztően, de Gwen csak szemforgatva engedett be minket.

Meglepve tapasztaltuk, hogy nincs egyedül. Mikor leültünk a kanapéra, abban a pillanatban Peter lépett ki a konyhából. Mind a ketten meglepetten néztünk egymásra. A fiú keze megremegett és majdnem elejtette a bögréjét. A szívem megfájdult, mikor rájöttem, hogy Peter itt töltötte az éjszakát. Nat bíztatóan ült mellettem akár egy ügyvéd: határozott, gyilkos természetű és megvédi ami fontos neki. Gyanúsan méregette Petert, aki még mindig nem mozdult a helyéről. Csak állt és nézett ki magából. Gwen szigorú tekintettel meredt ránk.

- Mit akartok itt?

- Csak beszélgetni jöttünk. - mondtam, miközben levettem a tekintetem Peterről. - Talán nem látsz szívesen? A legjobb barinők vagyunk.

- De persze. - húzta műmosolyra a száját. - Nem is meséltem neked a jó híreket, mert a barinők mindig a pasikról pletykálnak... Peterrel összejöttünk.

A húr itt szakadt el nálam. Talán túl hamar, de egy pillanat alatt rávetettem magam Gwenre. A földre terítettem és elkezdtem fojtogatni.

- Azthiszed hülye vagyok??? Bucky mindent elmondott!! Hogy lehetsz ekkora ribanc Gwen?? - kiabáltam vele.

- Bucky hazudott... Az egészet ő találta ki, hogy együtt legyetek! Mert szeretitek egymást! Azt is mondta, hogy majd megfektet az út alatt, hogy ő legyen az első... - mondta mosolyogva.

Dühösen elkezdtem húzni a szőke haját, majd ő ettől felüvöltött. Egy lendülettel fordított rajtunk és ő került felülre, hogy most ő fojtogasson.

- Te kibaszottul önző vagy Lia! Úgy bánsz Peterrel, mint egy kutyával! Ha Buckyt már bezárták, jó lesz az expasid? - kérdezte, mire  belevágtam a lábába és kigurultam alóla, hogy fel tudjak állni.

- Keményebben is játszhatunk ha szeretnéd... - néztem fel világító szemekkel.

Habár én támadtam volna először, Gwennek sikerült beelőznie és egy adag hálót lőtt ki rám. Ami pedig a vele szemközti falra tapasztott.

- Fejezd be Lia! Nem akarlak bántani!

- Gondoltál volna erre mikor szövetkeztél Buckyval!!

- Mondtam, hogy ő találta ki az egészet! - nézett rám Gwen.

- Nem hiszek neked!! Mindig is szeretted Petert, neked csak jól jött, az ami köztem és Bucky között volt!! És van bőr a képeden lenyúlni a pasimat!!

- Szakítottatok. - vonta meg a vállát.

- Gwen. Kérlek álljatok le! - lépett elő Peter.

- Nem tehetem. - nézett rá Gwen. - Szeretném, de Lia kezdte.

- A fenét kezdtem én! Neked nem kellett volna provokálnod ribanc!! - kiabáltam dühösen.

- Natasha, nem állítod le őket? - kérdezte Peter a nőtől.

- Nem. Gwen megérdemli. Aztán ha Lia vesztésre áll beszállok. - mondta, mire Peter megrázta a fejét.

- Lányok, ez nem megoldás! - lépett felénk.

Én eközben kiszabadultam a hálóból és Gwenre néztem. Hatalmas erővel löktem hátra úgy, hogy a fal és az ajtó is beszakadt. Peter túl közel állt Gwenhez, így a lány húzta őt is magával. Mind a ketten a földön estek össze, de Petert eltalálta az ajtó üveges részéből kirepülő szilánkok. Egy pillanat alatt mindenki leállt. Nat ekkor már felállt és összenéztünk. Ő Gwenre én pedig Peterre mentem. Aggódva futottam oda a fiúhoz, aki csak feküdt.

- Peter! - mondtuk egyszerre Gwennel.

- Lia menj el!!! - kiabált velem Gwen. - Ne bánts több embert oké? Elegem van abból, hogy Petert tönkreteszed!! Menjetek el!

- Nem! Többet nem akarok menekülni... csak Peter mellett akarok maradni. - simogattam meg az arcát a fiúnak.

Peter lassan kinyitotta a szemét és a fejet fogva felült. Fogtam a kezét, de ő lassan elevette onnan.

- Lia... Gwen... Miért?

- Ő kezdte!!! - mutattunk a másikra.

- Nem érdekel. Csak... csak.. - kapott közben az arcához.

Az arcán volt egy seb, amit az egyik szilánk okozott. Óvatosan eltávolította, majd az eközben eltűnt Nat egy elsősegélytáskával a kezében tért vissza. Ketten ellátták a sebet, mi Gwennel meg sem szólalhattunk, mert Peter felőrőlt a szemeivel. Tudom, hogy nekem van igazam, mégis én érzem magam rosszul az egész miatt.

- Legyetek büszkék magatokra. - mondta halkan. - Most hazamegyek. És egyikőtök se keressen többet!!

Ekkor felállt és kilépett az ajtón. Hangos csattanás kiséretében kisétált az életünkből. Talán örökre...