Még csak 3 órája vagyunk úton, mégis mintha már 3 éve nem hallottam volna Peter felől. Nagyon mérges volt mikor legutoljára beszéltünk és sajnálom, hogy így alakult. Nagyon hiányzik. Főleg az aranyos mosolya... Hihetetlen, hogy korábban még a közös utunkról beszéltünk, most pedig csak én vagyok úton. Buckyval. Épp alszik, nem akarok felkelteni. Fura, hogy szinte szó nélkül belement az egész  "Meneküljünk el és mentsünk életeket!" dologba. Arra számítottam, hogy majd úgy is lebeszél róla, de később meggyőzöm. Igazából akkor is ugyanitt tartanánk, csak talán néhány nap csúszással. Valószínűleg néhányan megkérdezték már: Megbántam-e vagy sem?
És őszintén? Nem. Úgy érzem ez a helyes, ezzel most megmentettem azokat akiket szeretek. Peterrel nyilván szívesebben mentem volna, de van, hogy nincs választásunk. Nem mintha Bucky rossz ember lenne, sőt én látom benne milyen kedves és törődő belül.
Hirtelen megmozdult. Mocorgott egy kicsit, majd felemelte a fejét. Barna félhosszú haja eltakarta az arcát, de a szemeit még így is láttam. Aranyos mosolyra húzta a száját, majd megszólalt.

- Ne vegyem át? - kérdezte halkan.

Váratlanul ért a kérdése így kicsit zavartan, de válaszoltam.

- Nem kell. Azért köszi. - tettem a kezeimet 10 és 2 órához. - De mindjárt megállunk tankolni, kérsz valamit?

- Nem köszi. - fordult felém. - Merre tartunk?

- Északnak? - néztem rá egy pillanatra.

A furcsa kijelentésemre felnevetett, majd én is elmosolyodtam zavaromban.

- Van terved hová akarsz menni?

- Hát... - kezdtem, de nem akartam hazudni. - Csak megyek előre... aztán lesz valami.

- Ez nem valami konkrét.

- Hirtelen jött ötlet volt, hogy elinduljunk. - védtem meg magam.

Megálltam az autóval a benzinkúton. Bucky még mindig engem nézet, mire én a szemkontaktust kerülve kiszálltam.

- Várj meg itt! - mondtam neki.

Amég tankoltam próbáltam minden gondolatot kizárni a fejembõl. Azt, hogy már most hiányzik mindenki, hogy Bucky gyanúsan viselkedik és hogy az itt dolgozó srác engem bámul az ablakon keresztül. Nem leszek zavarban, ha bámulnak, fõleg ha ilyen pocsék a hangulatom. Bementem fizetni, majd a srác elkezdett velem flörtölni.

- Csak ennyi lesz? - vigyorgott rám csábosan, miközben elõvettem a pénztárcámat.

Gondoltam veszek egy üveg vizet is, de semmi több.

- Igen. - próbáltam nem a szemébe nézni, de udvarias maradni.

- Meghívhatlak azért egy kávé... - a folyamatosan vigyorgása eltûnt és egy lépést hátrált a pult mögött.

Furcsán néztem a rémült tekintetére, majd éreztem ahogy mögöttem valaki megjelenik. Letett egy üveg kólát a pultra, majd megszólalt.

- Még ez lesz. - szólalt meg mély férfias hangján Bucky.

Közben óvatosan megérintette a vállamat, hogy jelezze mi együtt vagyunk.

- Rendben. - mondta megszeppenten a srác.

Beütötte a gépbe a kólát is. Fizetés után zavartan ültem vissza a kocsiba, de mielõtt megkérdezhettem volna, Bucky már választ is adott a kérdésemre.

- Láttam, ahogy nyomulni akart. - mondta a szemembe se nézve. - Ugye nem baj?

- Nem dehogy... - gondolkodtam el hirtelen, majd elindítottam a kocsit.

Egy ideig csak mentünk elõre, csöndben hallgatva a rádiót. Bucky fura cselekedete elgondolkodtatott... Nem mintha baj lenne, csak... Mi van ha ő...? Jézusom ezt ki kell vernem a fejemből!
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz minden kapcsolatomat megszakítani, habár az adóvevõn keresztül tudnánk beszélni egymással... Vagy mégsem...
Túl messze vagyunk egymástól ha esetleg összefutnánk mondjuk Kanadában (amerre tartunk jelen pillanatban is) akkor talán... esetleg...
Jobb lenne az ilyen gondolatokat kizárnom a fejembõl. Inkább arra kéne koncentrálnom, mégis mihez fogunk kezdeni ezek után.

- Kanadába megyünk. Amúgy. - jelentettem ki mire Bucky csak meglepve nézett rám.