Mit is mondhatnék? Bucky és én megismertük egymást néhány nap alatt. Öhm... és ennyi. Mármint én nagyon bírom őt, de mintha ő sokkal többet érezne irántam. Persze az is lehet, hogy túlgondolom. Sőt. Biztos, hogy túlgondolom. Ugyan már... Bucky és én... Vagyis... Mindegy nem lényeg.
Szóval továbbra is haladunk előre. A semmibe. Kanada egy csodás ország, a természet is csodálatos, az emberek pedig kedvesek. Az elmúlt éjszakákat szintén egy motelben töltöttük, nem akarom kimeríteni a készletemet. Nos épp azon agyaltunk mihez is kéne kezdeni ha már így eljöttünk otthonról, mikor lövöldözés tört ki az utcán.

- Szerinted? - nézett rám Bucky.

- Talán kéne keresni valami munká... - sétáltam mellette, mikor egy férfi esett össze előttünk. - Bucky!

Hirtelen lehajoltam hozzá, hogy megnézzem él e még. De szomorúan vettem tudomásul, hogy halott. Megfordítottam a testet és megláttam rajta a sebet, amit egy lövedék okozott. Döbbenten álltam fel, miközben Bucky elővette a saját pisztolyát.

- Nálad van fegyver? - néztem rá tágra nyitott szemmel.

- Sose tudhatod mikor lehet rá szükséged. - zárta le a vitát. - Vigyázz!

Felemeltem a kezem és védőpajzsot hoztam létre előttünk. Az épp felénk futó feketébe beöltözött férfi pedig neki préselődött. Buckyra néztem.

- Terrortámadás?

- Akár az is lehet. - indult meg előre miután leengedtem a pajzsot.

Kezeimet magam elé készítve indultunk neki az utcának. Bucky, kezében a fegyverrel sétált előttem. Lassan lépkedtünk előre miközben mindenre ügyeltünk. Nem számítottam, hogy hirtelen be kell magunkat vetni. Mégis mind a ketten készek voltunk leszámolni... bárkivel is. Hirtelen egy maszkos férfi ragadott meg hátulról.

- Ááá! - sikítottam, hogy a barátom meghallja.

Nem tudtam reagálni olyan gyorsan, azonnal elkaptak. A fejemhez emelt egy pisztolyt, majd az épp megforduló Buckyra nézett. Hozzá idézte szavait.

- Tűnjetek el vagy lelövöm! - túrta bele a hajamba a fegyvert.

Bucky továbbra sem mozdult csak a férfira szegezte a pisztolyát. Kezei között biztosan tartotta a revolvert. Már épp meghúzta volna a ravaszt, mikor én kapcsoltam és az erőmmel kigáncsoltam a maszkos alakot. Hatalmasat esett, de nem elég messzire, így Bucky a kezemet megfogva rohant végig az utcán.

- Fussunk! - mondta.

Nem szóltam, csak követtem az utasítást. Amikor az utca végére értünk, a kereszteződésben rengeteg ember feküdt. Nagyrészük holtan, a többi sérült. Borzalmas látvány volt.

- Hé! Lia! - rázta meg a vállam, hogy kizökkentsen a gondolatmenetemből. - Koncentrálj vagy még többen halnak meg.

Levettem a szemem az emberekről és bólintottam. A rosszfiúk láthatólag eltűntek. De csak kis időre. Ugyanis 2 szintén maszkos férfi ugrott ki a szemközti kórház harmadik emeletéről. Habár az egyik igen ismerős volt. Elindultunk feléjük futólépésben, mert biztos voltam benne, hogy nem látogatni mentek a kórházba. Rossz érzés kerített hatalmába. Persze eddig sem voltam túl vidám, de éreztem valami igen ismerőset és igen veszélyeset a levegőben. Mikor már a bűnözők 1 méteres körzetébe kerültünk, ketté váltunk Buckyval. Én jobbra, ő pedig balra szaladt. Minél közelebb értem annál jobban féltem, de az eközben kapott adrenalin löket ezt rendesen elfedte. A férfi nyakába ugrottam, hogy leterítsem. A lábaimmal szorosan fogtam a felsőtestét, miközben elestünk. Ezt követte egy hatalmas porfelhő, amiben nem láttam túl sokat. A fekete ruhás férfi kiszabadult a lábaim közül, majd felálltunk, hogy meg tudjunk küzdeni egymással. Hajamat hátratűrtem, a jobb látás reményében. Mikor megláttam a férfi arcát, elkerekedtek a szemeim.

- Ó... bazd meg... - mondtam mikor Rumlow elvigyorodott.

- Rég láttuk egymást. - jött nekem.

Kikerültem az ütést és a képességemmel nekicsaptam a ház falának.

- Mit csináltok? Mit loptatok el? - kérdeztem, miközben nem engedtem el.

- Nagyon cuki vagy. Most már tegyél le! - vigyorgott továbbra is.

Megfogtam és nekivágtam a másik oldalon lévő háznak.

- Válaszolj! - szorítottam meg erősebben.

- Még mindig olyan kis naiv ribanc vagy... - köpött a földre egy adag vért.

- Miért öltetek embereket?? - ordítottam kétségbeesetten.

- Honnan veszed, hogy mi vagyunk a rossz oldalon? - villantott egy újabb mosolyt.

- Kettőnk közül maximum te vagy a rossz oldalon. Gyilkos vagy!! Ahogy a Hydra is volt!!

- Mert te mi vagy? Voltál te velem egy csapatban is. Ugyanúgy gyilkoltál ahogy mindenki más. Ne érezd magad többnek... gyilkos vagy te is.

- Nem! - ordítottam és belevágtam a földbe.

Miközben pontosan tudtam, hogy igaza van.
Egy pillanatra elengedtem, majd elkezdtem magamban feldolgozni a hallottakat. Hogy gyilkos vagyok. Eközben fel sem tűnt, ahogy körbe vettek. Tehetetlenül álltam a kör közepén. Lehet ki is nyírtak volna, ha nincs Bucky aki megment. Hirtelen bukkant fel és lelőtte az egyiket. Miközben mindenki erre figyelt, én leterítettem a másik kettőt. Rumlow pedig megszökött. Francba. Ahogy a többiek is.

- Elmenekültek... - fordult meg Bucky.

- Rumlowék... visszatértek... - mondtam gombóccal a torkomban.

- Sose tűntek el. Lapultak és vártak, hogy lecsapjanak.

- Ez most nagyon nem jelent jót... - ültem le a földre. - Keresni fognak téged.

- Tudom. Jobb lesz ha mostantól jobban odafigyelünk mindenre.

Néhány másodpercig csendben néztünk a messzeségbe. Vagyis inkább csak az utcát néztük.

- Szerintem... szerintem segítek a sérülteknek. - álltam fel a a földről.

Bucky csak felhúzott szemöldökkel figyelte ahogy befordulok a sarkon és eltűnök a házak között.