Miután Peter elment, még dühösebben vetettem rá magam Gwenre.

- Minden a te hibád!!! Minden!!! - sírtam.

Ütöttem ahol tudtam, és itt már Nat is látta, hogy egyedül nem fog menni.

- Nem. Ezt mind magadnak köszönheted! Nekem az a mázlim, hogy visszasírhatom magam hozzá, de te mit mondasz? Bocs hogy itthagytalak? Bocs hogy lefeküdtem valami pasival?

- ELEGEM VAN BELŐLED!! - sírtam kétségbeesetten. - Miért??? Mit tettem ellened Gwen?? Miért teszel tönkre???

Abbahagytam a verekedést. Leültem a földre és csak sírtam. Nat rámnézett.

- Én azért még megverem ha nem baj. - mondta, mire egy kézzel felemelte a lányt. - Te egy akkora ribanc vagy, hogy azzal már lejáratod a nőket.

Gwen kapálózott a levegőben, majd Nat a falba csapta és elkezdte verni. A lány hiába próbálkozott védekezni, Natasha nála jóval erősebb és képzettebb harcos volt.

- Miért? Gwen miért? - kérdeztem újra.

Nat megállt egy pillanatra, hogy válaszolni tudjon a lány.

- Nem hibáztathatsz. Csupán szerelmes voltam.

- Ez nem elég. Valamiért képes lettél volna megöletni. Szerintem ez nem normális. - néztem fel.

- Most még mit mondjak? Hogy valami kibaszott irritáló vagy? Mert az vagy. Jaaj Petert annyira szeretem de ő nem is szeret viszont jaaaaj. - utánzott engem. - Jézusom remélem Bucky jól van mert beleőrülök, hogy nem tudom biztonságban. De amúgy Petert szeretem.

Nat ekkor bevert neki mégegyet.

- Vigyázz a szádra! - mondta neki.

- És én azthittem barátnők vagyunk. - temettem a tenyerembe az arcom.

- Jajj az volt a kedvencem amikor tényleg elhitted azt a marhaságot, hogy támogatni foglak, mert láttam, hogy Peter engem nem tud úgy szeretni mint téged... Az IQ szinted -20 vagy mennyi?? Komolyan ilyen komplett hülye csak nem lehettél... - forgatta a szemét.

Nat ekkor ismét behúzott neki egyet.

- Lia. Mostmár inkább menjünk. - dobta le Gwent a padlóra. - Eleget hallottunk és megtéptük. Csak ezért jöttünk, nem kell az észosztása.

Bólogattam. Megfogta a kezem és felsegített. Kisétáltunk az ajtón, de Gwen még gyorsan utánunk szólt.

- Lia! - kiabált, de Nat becsukta az ajtót.

- Nem kell meghallgatnod! Tönkretenne lelkileg, mert pontosan tudja, hogy instabil vagy. Vége. Amit tudtunk azt megtettük. Legyen elég ennyi. Gwen egy paraszt akivel mostantól nem kell találkoznod.

Nem szóltam semmit csak bólintottam. Hazavitt engem, de előtte ellátott néhány jótanáccsal.

- Tedd rendbe az életed Lia! - vett egy nagy levegőt. - Békülj ki anyáddal, apáddal... Peterrel pedig. Remélem azért még összejön valami köztetek.

- Ezt erősen kétlem... - nevettem kínosan. - A világot megmenekült és ennek az az ára, hogy az enyém összedől.

- Lia. Próbáld máshogy felfogni a dolgot. Elkezdheted az életedet, szerezhetsz munkát, többet lehetsz az apáddal, megismerkedsz a kistesóddal...

- Tessék? Maria terhes?? - néztem fel ijedten.

- Nem. Az anyád terhes... - húzta el a száját.

- Hűha ez... váratlanul ért. - vettem lassan a levegőket. - AAAAH!! Most annyira nem tudok örülni semminek... legszívesebben csak sírnék és sírnék.

- Ha végeztél az önsajnálatoddal, akkor tényleg kezdj magaddal valamit.

- Lehet igazad van. - sóhajtottam. - Lehet beleőrülök abba, hogy Peter és én nem leszünk együtt soha, de legalább új lapot kezdhetek. Megint.

- Ez a beszéd. - mosolyodott el.

- Fura. - mondtam halkan. - Nem szeretem ha valami végetért. Mármint van egy ilyen fura érzés a gyomromban, hogy ennyi volt és nem tekerhetem vissza az időt. Vége és nem csinálhatom vissza, hogy jó döntéseket hozzak.

- Az életben sok ilyen lesz. De nem baj ha ezt érzed. Szerintem ez jó dolog, kifejezed az érzéseidet és nem csak ülsz válvonogatva, hogy jó engem ez tökre nem érdekel.

- Belegondolva. Azért sok szép dolgot megértünk Peterrel... - mosolyodtam el sírva. - És úgy fognak hiányozni a vele töltött pillanatok. Olyan egésznek tűntünk ketten, érted? Szóval olyan mint a nap és a hold. Lehet nyálas az egész, de valahol idebent mindig azt éreztem, hogy mi ketten összetartozunk...

- Igen Lia nyálas vagy. És szerelmes. - nevetett.

- És csalódott. És szomorú és...

- És nyakon váglak ha azt mered mondani, hogy depressziós. - nyitotta ki az ajtómat. - Apád már vár rád. Majd ő segít átlendülni ezen.

- Nat! - szóltam még utána. - Mindent kösz.

- Hívj bármikor, ha valami "csajosat" szeretnél csinálni. - mosolygott.

- Rendben. - integettem neki a távolba.

Vettem egy nagy levegőt és benyitottam a lakásba, ahol apa már nagyban nézte a híreket a konyhában. Elmosolyodtam. Lehet, hogy becsukódott egy ajtó, de kinyílt egy másik, ami a családomhoz vezet. Mert van mit helyrehoznom itthon.