- Mi történt? - kérdezte idegesen a Kapitány.

- Csak annyi, hogy valakit meglőttek a lopott kocsinál... - mondta halkan.

Mind lefagytak egy pillanatra. Peter a hátsó ülésen kezdett pánikolni. Steve pedig folyamatosan agyalt.

- Tessék? - akadt ki Peter. - De kit? Liát vagy valaki mást? Honnan tudják biztosra?

- Vérnyomokat találtak az autó ajtaján és a földön. Nem tudni kié. Csak napokkal később fog kiderülni a vizsgálatok után...

- Napokkal később??? - ugrott fel a pókfiú.

- Na jó most álljál le! - fordult felé Nat. - Ne kezdjünk el pánikba esni vagy sírni. Szépen higgadtan próbáljuk továbbra is megtalálni őket.

- Jézusom... Tony hogy viseli? - nézett rá a Kapitány.

- Maria tartja benne a lelket. Szerintem megijedt, hogy tényleg Amelia sérült meg. - dőlt hátra szomorúan.

- Legalább azt tudjuk, hogy nem halt meg. - vonta meg a vállát Steve.

- Miből?

- Ha meghalt volna, ott lenne a holttest. De elvitték, szóval biztosak lehetünk benne, hogy él.

- Ha a Hydrán múlik nem sokáig. - sóhajtott hátul Peter.

Néhány percig csöndben ültek az autóban. A késő nyári napsütés felmelegítette a levegőt, amitől fülledt volt a levegő az autóban. Nat 2 ablakot le is húzott. Steve maga elé bámult, Peter pedig... próbált nem pánikba esni. Habár nehezen ment neki. Főleg a tervei után, miszerint elfelejti a lányt. Nem számolt azzal, ha a keresésére indul akkor csak nehezítí a saját dolgát.

- Együnk valamit. - jelentette ki Nat, miközben az órájára nézett. - Felhívnád Tonyt?

- Persze. - bólintott Steve.

Egy fél órával később már mind a repcsin ültek. Leparkoltak a közelben a semmi közepén, majd Rogersék is visszaszálltak a repülőre. Nem lehetett eldönteni ki esett jobban pánikba: Tony, aki lelkileg egyre gyengébb, de nem mutatja ki? Rogers, a legjobb barát aki rettentően aggódik mindkét barátjáért? Nat, aki el sem tudja képzelni mi történhetett szegény lánnyal? Gwen, aki, minél közelebb kerültek Liához egyre jobban félt, hogy túl messzire ment?
Talán Peter? Valószínűleg ő nyerte el ezt a díjat. Amég a többiek egymás mellett csendesen falatoztak, ő bezárkózott a mosdóba. Könnyebnek tűnt magányosan gondolkozni, mint a többiekkel együtt ülni és enni. A társaság többsége ezt tiszteletben is tartotta, de sajnos nem mindenki. Gwen egy idő után felállt, de Steve megállította.

- Inkább hagyd egyedül! - mondta halkan, de határozottan.

- Most szüksége van valakire... - védte magát.

- Liára van szüksége. - emelte ki a lány nevét Steve.

A név hallatán mindenki felnézett. Gwen egy pillanatig habozott, majd visszaült a helyére duzzogva. Kezébe vette a narancsos üdítő italát, majd fejhallgatóval együtt elszeparálódott a társaságtól. Maria csendben ült Tony mellett és bíztatóan simogatta meg a lábát. A férfi megfogta a nő kezét. Egy halovány mosolyt küldött felé.

- Mi lesz most? - kérdezte Nat. - Keresitek?

- Jarvis rajta van az ügyön, de lassan megint el kéne indulnunk. - mondta Tony.

- A kölyök maradjon? - kérdezte Steve a partnerétől.

- Talán igen. - nézett hirtelen a mosdó zárt ajtaja felé.

Néhány percig csöndben ettek tovább az asztalnál. Maria szeme az ajtó felé irányult, amit Tony is észrevett.

- Minden rendben?

- Nagyon szereti a lányodat, nem?

- Nem tudom. Mielőtt eltűnt volna Lia, összevesztek. Kiderült, hogy szakítottak.

- Ez kegyetlen! - fordult hirtelen Tony felé.

- Tinédzsernek lenni sajnos nem egyszerű. Főleg ha túl hamar kell felnőni. - sóhajtotta Tony, miközben átölelte Mariat.

Steve és Nat eközben összekészültek, hogy továbbinduljanak. A nő odasétált az unott pofájú Gwenhez. Morogva vette le a fejhallgatót, de Romanoff határozottan szólalt meg.

- Most te jössz velünk. Készülj!

- Tessék? Mi lesz Peterrel?

- Na idefigyelj, Gwen! Ha nem csinálod azt amire utasítunk, akkor elintézem neked, hogy Tony még most kirakjon téged a repülőről! - mondta, miközben a milliárdos férfira mutatott. - Világos?

- Ja. - vonta meg unottan a vállát.

- Akkor induljunk! - sétált le a lépcsőn.

Tony eközben bekopogott a pókfiúhoz.

- Peter? Minden rendben van?

- Igen. - hallotta a fiú meglepően nyugodt hangját.

- Velem és Mariaval maradsz, Gwen pedig Stevevel megy. Oké?

- Várj! - nyitotta ki az ajtót.

Tony egy lépést hátrált. Peter kilépett az ajtón, a férfi pedig nem értette mit is akar a pókfiú. A szemében a remények sugarait vélte felfedezni, szíve mélyén pedig megsajnálta a fiút.

- Muszáj beszélnem valakivel...! - kérte Peter.

- Mármint Gwennel...?

- Nem. Én nem... Nem tudom... - fogta a fejét.

- Mit nem tudsz? - kérdezte aggódva. - Peter? Baj van?

- Csak... - dőlt a falnak. - Azthiszem kezdek beleőrülni ebbe. A fejem állandóan csak egy dolgon jár, nem tudok aludni, pihenni, enni... Azt érzem megfulladok. Szaladok de a cél mindig egyre messzebb kerül... Mintha valami húzna lefelé és sosem jutnék előbbre. Egyedül vagyok és hiába ordítok senki se hallja meg.

Szemében néhány könnycsepp jelent meg, erre pedig Tony aranyosan megölelte. A pókfiút meglepte a mozdulat, de mivel sokkal jobban érezte magát a gesztustól, inkább nem szólt semmit.

- Légy férfi és ne sírj! Csak akkor csináld ha nem látja senki. - mondta Stark nevetve.

- Rendben.

- És ezt a ölelést se nagyon meséld a többieknek!

- Értettem.- nevetett fel Peter, miközben Tony elengedte.

- Jól van kölyök a lelkifröccsnek vége. Liát még meg kell találnunk!