Így kötöttem ki Buckynál. Végignéztem ahogy kimossák az agyát és mindent elfelejt. A szívem megszakadt. Miközben Rumlow kifele vezetetett a Teremből, én folyamatosan menekülni próbáltam. El akartam futni előle, de elkapott. Hirtelen a falnak szorított, s bal kezével lefogott a másikkal pedig az arcomat kezdte simogatni.

- Olyan gyönyörű vagy... - suttogta, miközben az ujjai megálltak a nyakamnál. - Annyira jó lenne téged fojtogatni. Az utolsó lehelletedig. Ameddig még bírod.

Nagyon közel hajolt az arcomhoz. A szívem a torkomban kalimpált a félelemtől. Rumlow pedig a nyakamra szorította a kezét.

- Szívesen megtenném itt és most...

- Te nagyon... nagyon beteg vagy... - mondtam ki félve és undorodva.

- Még én lennék a beteg? Melyikünk is szerelemes egy tömeggyilkosba? - vigyorodott el.

Némi hatásszünet után megszólaltam.

- Undorodom tőled.

- Bóknak veszem. - simogatta meg újra a nyakam.

Azt hittem ott helyben fog megfojtani, de szerencsémre Pierce jelent meg a folyosó másik végén. Rumlow elengedett a faltól és fellélegezhettem. A főnök felénk sietett, de nem azért, hogy leordítsa Rumlow fejét, hanem egész más miatt.

- Hozd! - mutatott rám, majd elindultunk.

- Hova megyünk? - kérdeztem halkan.

- Fogd már be a szádat! - rivallt rám az engem fogva tartó férfi.

Visszafojtott lélegzettel hagytam, hogy vezessen. Egyedül voltam. Innen senki sem menthet meg.

Nem hittem volna, de életemben először szükségem volt egy szőke hercegre...

Bevezettek egy szélesebb folyosóra. Az egyik oldala egy hatalmas üvegfal volt, a túloldalán pedig ott voltak a gyakran használt légi járműveik. Repülők, helikopterek... stb. Ha továbbmentél egy másik teremben valaki kábultan ült egy széken. Körülöttünk folyamatosan sétáltak a fegyveresek. Én túl gyenge voltam. Nem maradt semmi energiám. Rumlow szorosan fogta a kezemet, Pierce pedig elkezdte magyarázni mit is keresünk ott.

- Felmerülhetett benned, természetesen... - kezdte. - Hogy mégis miért nem öltünk meg.

- Van ennél nagyobb bajom is. - mondtam halkan, de meghallották.

Ekkor Rumlow ismét megütött ami miatt a földre kerültem. Az arcomhoz nyúltam ami tele volt vérrel, lila foltokkal és zúzódásokkal. Nem kímélt meg senki. Nem védett meg senki. Ettől pedig még jobban féltem...

- Ott tartottam, ha végre figyelsz...! - lépett elém Pierce szigorúan.

A földön ülve könnyezett a szemem. Nem szóltam. A padlót bámulva néztem ahogy az arcomról a fehér kőre cseppen a vér.

- Ne aggódj! Nem is tervezünk megölni. - mondta határozottan. - Maradsz ameddig szükség van rád.

Csendben térdeltem, majd a szememet megtörölve kérdeztem.

- Mit akarnak tőlem?

- Szükség van rád. Az erődre ami benned van és amit még ki lehet hozni belőle.

Gyanúsan pislogva néztem fel.

- Van benned potenciál. És a vibrániummal ezt ki is tudjuk hozni belőled. Ugyanis... - lépkedett megint. - Ha elegendő vibránium jut a szervezetedbe...

Itt halkan felnevetett, Rumlow pedig elmosolyodott. Én pedig értetlenül ültem a földön.

- Szóval... akkor már elég nagy durranás leszel... szépen fogalmazva. - nézett a szemembe.

Kezdtem kapizsgálni mit akart ezzel mondani, de féltem, hogy valóban az amire gondolok.

- A kérdésed nyilván az, hogy ez az úr előtted honnan tud rólad ilyen sokat. Hadd mutassam be a barátomat, akit nagyon jól ismersz... - mutatott arra a férfira aki az egyik teremben ájultan feküdt. - Innen pont úgy néz ki mint Dr. Banner, nem? Hát elárulom, hogy tényleg ő az.

Tágra nyílt szemmel néztem az eszméletlen Bannert. Hirtelen elkezdtem mégjobban félni. Pedig azt hittem ennél jobban már nem lehet.

- Dr. Banner segített megérteni mi is folyik a testedben. Aztán rájött néhány dologra. Persze nem is akarta elmondani, de elég... meggyőzőek voltunk. - emelte ki az utolsó szavakat.

Nyeltem egy nagyot. Pierce folytatta.

- A lényeg, hogy ha kétszer annyi vibrániumot veszel, akkor nagyot fogsz szólni, ami nekünk meglehetősen hasznos mert...

- Mert Banner egy időzített bombát csinált belőlem... - fejeztem be a mondatot halkan.

- Kontrolálatlan lettél a mi adagunktól, de persze ez még semmi ahhoz képest ami rád vár.

Összetörve ültem a padlón, már nem bírtam ki sírás nélkül. Az utolsó dolog amire számítottam... élő fegyverként használ a Hydra... Nekem pedig nem maradt senkim aki segítene.

Meg fogok halni.
Miközben ki tudja hány emberrel végzek...