/Tonyéknál/

- Tony... megtaláljuk... - fogta meg a vállát Natasha. - Múltkor is sikerült.

A férfi csak ingerülten elfordult.

- Mintha olyan egyszerű lett volna... - mondta felsóhajtva.

Még csak 3an tartózkodtak a nyaralóban. Peter ugyanis Gwent vadászta le éppen.

- To... - kezdte Steve, de Vasember belevágott a szavába.

- Te. Meg ne szólalj! Nem érdekel, hogy rossz apának tartasz, nem érdekel a kioktatásod. Engem csak a lányom érdekel! - nézett szúrósan a szemébe.

Kapitány hátrált egy kicsit, majd Peter megjelent az ajtóban.

- Itt vagyunk! - mondta, miközben előbukkant mögüle Gwen.

- Ja. Megjöttünk.  - köszönt a lány is.

Mikor mind összegyűltek az asztalnál, Tony megköszörülte a torkát, majd belekezdett.

- Lia, ismét eltűnt. - váratlanul elcsuklott a hangja. - Peter elmondta, hogy miért. És azt is, hogy nincs egyedül... - itt Stevere nézett. - Nem akarsz nekem mondani valamit?

- Tony. Meg kell értened, hogy Bucky nem azért volt a városban... - kezdte, de ismét félbeszakították.

- Magasról teszek arra, hogy miért volt itt!! A barátod embereket ölt! A családomat!! Mi van ha Liára is rátámad?!! Erre nem gondoltál mikor elhoztátok?? Vagy még jobb mikor megengedtétek, hogy a közelében legyen!!! És még én vagyok a rémes apa... Rogers... - ordította le a Kapitány fejét. - Nincs garancia arra, hogy nem fogja bántani a lányomat.

A férfi türelmesen és hidegvérrel tűrte a megaláztatást. Gwen egy kicsit behúzta a nyakát, viszont Natasha kimért maradt. Peter viszont továbbra is sokkos állapotban nézett maga elé.

- Igazad van. - mondta halkan Steve. - Nem kellett volna Buckyt és Liát összeereszteni.

Váratlanul érte Tonyt, a Kapitány nagy együttműködése. Egy pillanatig nem is tudott megszólalni.

- Szóval... - köszörülte meg a torkát. - Nem tudja valaki véletlenül merre indultak?

Tekintete Peterre siklott, aki nem sok információval tudott szolgálni.

- Nem mondta el. De szerintem még maga sem tudta merre akar indulni. - mondta elfojtott hangon a srác.

- Rendben. Bárkinek bármi ötlet? - nézett újra körbe.

Mindenki csöndben ült és gondolkozott. Steve tűnt talán a legaktívabbnak.

- Alig néhány óra telt el. Nem lehetnek messze... - kezdte határozottan. - Hacsak nem repülőre szálltak...

- Vagy hajóra...? - nézett fel Gwen is.

- Mégis hogy találjuk meg őket?? Eltűntek a térképről... alig néhány pillanat alatt... - esett kétségbe Peter.

Gwen biztatóan megfogta a kezét és rámosolygott.

- Jarvis átnézi a térfigyelő kamerákat. Ha nem jutottak át a határon még elcsíphetjük őket időben... - gondolkodott el Tony.

- Mi van ha már rég átjutottak? Ha épp Európa felé tartanak egy hajón...? - kérdezte Nat. - Semmit nem tudunk biztosra.

- Liából kiindulva szerintem Kanada fele mennek. - kötött bele Steve.

- Nincs semmi kézzelfoghatónk. Mi van ha még az államokban vannak? Nem tudhatjuk, mert nincs min elindulni. Előbb találjunk nyomot aztán találgassunk. - dőlt hátra Gwen.

Egy percig mindenki néma csendben dolgozta fel a hallottakat. Végül Tony feloszlatta a gyűlést.

- Ha megtudok valamit szólok. - fordult el.

- Mi is szólunk majd. - bólintott Natasha.

Lassan mind elindultak hazafele. Tony pedig egyedül maradt a gondolataival, fájdalmaival. Nat még gyorsan visszafordult. A férfi kezébe nyomott egy névjegykártyát.

- Van egy olyan érzésem, hogy a Hydranak még köze van ehhez. Kelleni fog a segítség. - mosolygott halványan. - Talán neked is szerencséd lesz...

Ezután szó nélkül otthagyta a férfit. Tony a kártyára pillantott.

"MARIA HILL"

Fury halála után szükség volt egy másik belsős emberre. Habár nem értette amit utána mondott. Mégis hogy lenne szerencséje? És miben?

Ezzel egyidőben Gwen és Peter is elindult hazafele. A lány szorosan a fiú mögött sétált.

- Hé! Jól vagy? - állította meg a barátját. - Zaklatottnak tűnsz.

- Én csak... most egyedül akarok lenni... - állt meg lassan. - Csak hagyj egyedül... Jó?

Gwen egy pillanat alatt levágta mi történt. Odalépett hozzá és megölelte.

- Sajnálom. De komolyan. - szorította magához. - Tudd, hogy melletted leszek.

Petert váratlanul érte Gwen érzelmi kirohanása. Hirtelen megtorpant, majd letörölte szeméről a könnycseppeket.

- Ne kövess! Kérlek... - indult volna meg, de Gwen elkapta a kezét.

- Barátok vagyunk. Emlékszel? Nem hagyhatlak most egyedül.

Peter a szemébe nézett. Egy ideig gondolkodott, ezután átölelte a lányt. Gwen mosolyogva szorította magához.

- Most már nem lesz semmi baj. Higgy nekem! Most már együtt vagyunk... - mondta halkan és sejtelmesen.