Hárman sétáltunk kapucniban és napszemüvegben a városban. Nem tudom mennyi szükség volt az inkognitóra, de nem ellenkeztem. Steve azt mondta, Bucky már beszél és elkezdett emberien viselkedni, nem zúz mint a Hydras korában. Ez egy kicsit megnyugtatott. Azt is elmondta, hogy azért hozták inkább egy házba, mert így kényelmesebb neki. Mikor megérkeztünk egy pillanatra megálltunk és Steve megkérdezte: biztos? Bólintottam, majd az ajtó kinyílt. Én pedig azonnal megláttam Buckyt. Beléptünk én pedig felé fordultam, ő viszont nem mert a szemembe nézni. Tettem felé egy lépést. Egy baseball sapka volt a fején és egy barna pulóvert viselt. A földet bámulta majd egy pillanatra a szemembe nézett. Én a szám elé tette a kezem és megjelent néhány könnycsepp a szememben.

- Bucky... - suttogtam. - Istenem...

Már csak egy lépésre álltunk egymástól, de ő nem mozdult. Meg akartam ölelni, mégis inkább egyhelyben ácsorogtam. Steve és Natasha átmentek a másik szobába, hogy egy kicsit egyedül hagyjanak minket. Mikor az ajtó becsukódott Bucky felemelte a fejét és rám nézett.

- Mit keresel itt? - kérdezte.

Köpni nyelni nem tudtam annyira meglepődtem a kérdéstől.

- Hát.. én... - próbáltam valamit kinyögni. - Én csak...

Várt arra, hogy válaszoljak de nekem nem nagyon sikerült. Dadogtam össze vissza mint valami idióta.

- Tudni akartam, hogy ... hát hogy megvagy e... meg ilyesmi... - nevettem kínosan.

Egy rövid kínos csend után megszólalt.

- Mindig is gyanús voltál nekem. - mosolyodott el halványan.

Követtem a példáját.

- Attól tartottam, meghaltál. - mondtam ki végül. - Annyira örülök, hogy jól vagy.

Lassan megöleltem ő pedig nem ellenkezett.

- Én is örülök, hogy nem esett bajod. Tudom mit tett veled Pierce... - fogta meg a karom.

- De veled mit tett? Miért nem emlékeztél rám?

- Sokszor törölte az emlékeimet, de ez se hatott hosszútávon. Hisz tudom ki vagy. - újra elmosolyodott.

- Én annyira sajnálom, hogy... otthagytalak... - kezdtem. - Borzalmasan éreztem magam utána...

- A lényeg, az hogy most itt vagyok. - mondta.

Néhány másodpercig néztük egymást, majd megérintettem a vibránium kezét. Bucky reflexből hátrált. Meghökkenve húztam vissza a kezem.

- Inkább ne érj hozzá! - nézte a földet megint.

- Tudom, hogy vibrániumból van. Csak látni szerettem volna, jól van e a karod.

- A nyakadon is látszik, hogy nem kéne hozzáérned. - utalt a sebemre.

Önkéntelenül a nyakamhoz nyúltam. A heg még mindig érezhető volt.

- Nem is látszik és nem is érzem! - hazudtam.

Bucky elmosolyodott.

- Hihetetlenül makacs vagy! - hajolt még közelebb amitől már megijedtem.

Kezével megérintette az arcomat, mire teljesen lefagytam. Szemei ajkaimra tévedtek. Lehúnytam egy pillanatra a szemem. Nagyon közel hajolt... egészen közel, még levegőt sem mertem venni. Szerencsére Steve ekkor sétált hozzánk vissza. Bucky elengedett, én pedig két lépést hátráltam és gyorsan rá néztem.

- Szerintem ideje indulnod Lia! - mondta a Kapitány.

- Igen. Jobb lesz ha most megyek. - igazítottam meg a pulóverem.

Láttam Buckyban az elkeseredést. Én is maradtam volna, de ebben egyeztünk meg. A tekintete folyton engem követ... Meg mi volt az a majdnem csók? Lehet csak beképzelem az egészet. Lehet ilyen közel áll más emberekhez is.

- Vigyázz magadra Lia! - köszönt el tőlem.

- Te is! - fordultam meg, hogy az ajtón át távozzak.

Mikor ki akartam lépni, belefutottam egy ismerősbe. Amint meglátott összehúzta a szemöldökét. Szőke haja félig eltakarta a szemét, de láttam benne a haragot és a dühöt. Megálltam az ajtóban, de ő csak felém lépett, amitől inkább hátráltam. Mikor elértem a szemközti falat nyeltem egy nagyot. Gwen éles tekintete mindenkin végigsöpört. Nem mertünk megmozdulni. A lány csak köhögött egyet, majd rám nézett.

- Nem vártam, hogy eljössz... Peter is veled van? - kérdezte.

Bucky felhúzta a szemöldökét én pedig nekiestem Gwennek.

- Ne szólj bele kérlek az életembe! - tettem két lépést előre. - Itt mindenki annyira jól meg tudja mondani mi a helyes... de nem vagytok a helyzetemben! Nem tudjátok nekem milyen nehéz!

- Ha nem vennéd észre mindenki a te kedvedben jár! Mindenki rohadtul neked kedvez de neked fel sem tűnik, hogy ez lehet másoknak fáj! - ordított velem.

- Hogy lehetsz ennyire féltékeny Gwen? Csak mert Peterrel nem jöttetek össze, nem kell a más kapcsolatát tönkre tenni! - néztem élesen a szemébe.

Gwen ekkor kitartotta elém a kezét és egy adag hálót lőtt ki rám. Én a mögöttem lévő falnak tapadtam, Steve és Natasha pedig a leállításunkat tervezték. Bucky nem értett semmit inkább csak a sarokban állt és nézte az eseményeket.

- Mit. Képzelsz. Magadról? - esett nekem Gwen. - Te...

Gyorsan kiszabadultam a hálóból és már készítettem elő a kezemet. Dühből neki mentem a legjobb barátnőmnek, ami a lehető legrosszabb lehetőség volt. Az erőmmel felemeltem őt és egyenesen a földbe döngöltem.

- Hé! LIA! Álljatok le! - állt közénk Steve.

Cseppet sem törődve vele folytattam Gwen kínzását. Újra megemeltem és a padlótól úgy 1 méteres magasságban beszéltem hozzá.

- Jó érzés Gwen? Jó érzés belepofázni más életébe ha már neked nem jutott?? - provokáltam.

- Mi a...? - nézett rám Bucky és Gwen.

- A szemed Lia! - fogta meg a vállam Nat, hogy lássa mi történik.

- Világít a szemed... Lia állj le! Fejezd be! - állított le Steve.

- Nem!! - löktem félre őket, majd lassan én is megemelkedtem. - Gwen most megkapja ami jár neki!

- Lia! - kiáltott a barátnőm. - Lia térj észhez!!!

- Fogd be a szádat!! - mondtam, de éreztem ahogy a hangom egyre mélyebb lesz.

A tárgyak körülöttem mind megemelkedtek én pedig csak Gwenre fókuszáltam akinek a gömbje egyre jobban szűkült. A szemem fehéren világított. Ám egyszer csak összeestem. A tárgyak visszazuhantak a helyükre, Gwen pedig kisebb karcolásokkal, de megúszta az esést. A fejem és a kezeim sajogtak. Steve és Nat Gwenhez szaladtak, én viszont a fejemet fogva ültem a földön. Mind rám néztek.

- Ez mi volt? - kérdezte idegesen Gwen.

Nem szóltam. Mikor felfogtam mit is tettem az előbb akkor kezdtem el sírni. A kezeim nagyon fájtak azt éreztem az ereim felrobbannak. A fejemet fogva ültem és néztem a padlót, miközben ráztam a fejem.

- Lia? - kérdezte Steve. - Lia, minden rendben?

Tovább ráztam a fejemet. Gwen és Nat összenéztek, majd az előbbi odajött hozzám. Váratlanul megölelt.

- Tudom, hogy fáj. De kérlek fogadd el, hogy nincs igazad.

- Neeem... akaaartaalaaak meg... meg ö... megölni...- zokogtam. - Bo... bo...csáss...meeeeg!

Gwen még szorosabban megölelt.

- Nincs baj. Megértelek. Ne sírj!

- Gonosz vagyook. - mondtam a könnyeimet törölgetve.

- Nem vagy az. Lia. Nem vagy az. - mondta nekem kedvesen.

- Nem akarlak bántani Gwen! Nem akarok senkit bántani! - sírtam.

- Nem fogsz jó? Nincs semmi baj Lia! Nyugodj meg! Vége.