Az előző este után nagyjából kialudtam magam. Persze az éjjel még rengeteget gondolkodtam a dolgokon, de nem igazán jutottam semmire. Reggel Bucky ébresztgetett idegesen.

- Lia, kelj fel! Mennünk kell! - rázott fel az álmomból.

-Mmrghgr? - néztem rá.

- Megfognak találni minket ha nem sietünk! - adta a kezembe a táskámat.

Erre azonnal felriadtam.

- Jézusom! Mégis hogy? - ráztam a fejem idegesen.

Bucky odadobott az ágyra egy újságot. A kezembe vettem, hogy alaposabban megvizsgáljam. Néhány pillanattal később letettem és megszólaltam.

- Oh... hogy bassz.. - kezdtem volna káromkodni.

- Lia siess! - indult meg kifelé.

Felpattantam és az újsággal a kezemben léptem ki a szobából. Azonnal a kocsiba pattantunk és Bucky elindult. Valamerre.

- Ki fotózott le minket? Főleg egy lövöldözés közepén... - szorongattam a kezemben a papírt.

- Nem tudom, de el kell innen húznunk. Már nem csak a Hydra, hanem a hatóságok és apádék is ránk fognak szállni. - taposott a gázra.

- Ez meglehetősen rossz előjel... - dőltem fáradtan hátra. - Mit csináljunk?

- Nos. - kezdett bele, de tudtam, hogy nem fog tetszeni amit mond. - Egyrészről, menekülhetünk tovább. Vagy...

- Adjuk fel magunkat apáéknak akik elintézik a rendőröket és nagy eséllyel a Hydrát is... már ami maradt belőle. - fejeztem be a mondatot szomorúan.

- Pontosan.

- Nem tudom... nem tudom az egész olyan... aaaah!! - temettem a kezembe az arcom. - Nem akarom, hogy bajuk essen. Ha idejönnek, valaki biztos meg fog halni.

- Ha nem így állnál hozzá akkor többen maradnának életben. - nézett rám szigorúan, mire behúztam a nyakam. Nekem OK.

- A hatóságot le tudjuk rendezni, apa elől el tudunk bújni, a Hydra meg előbb utóbb előkerül. - vontam meg a vállam.

- Lia, nem menekülhetünk örökké! Lásd be, nem volt nyerő lépés...

- Apa viszont nem fog segíteni nekünk!! Egyedül vagyunk. Mindenki üldöz, csak egymásra számíthatunk. - mondtam idegesen, majd elfordultam Buckytól.

A nap további részében semmi kedven sem volt hozzászólni. Ő vezetett, én pedig ültem mellette. Rettenetesen dühös voltam rá amiért nem áll mellettem egy ilyen nehéz helyzetben és nem érti, milyen veszélyben vagyunk. Délután aludtam néhány órát, csak akkor keltem fel, mikor megálltunk egy motelnél. Bucky kiszállt és 2 szobát kért, majd a kezembe nyomta az egyik kulcsát. Ezzel ott is hagyva engem.
Elfoglaltam a szobám majd ledőltem pihenni. Nem is értettem mit keresünk megint egy motelben, mikor épp menekülnünk kéne... Áá ki érti manapság a férfiakat. Este volt, talán este 9 vagy 10... De nem mindegy? Káosz van. Baj van. Konkrétan bármikor meg halhatunk... Peter pedig nincs velem... Persze nyilván van jobb dolga is mint rám gondolni a nap minden... egyes... pillanatában...
Sóhajtottam egyet, majd elterültem az ágyon. Ezalatt Bucky is berendezkedett. Nem sokkal később már be is kopogott hozzám. Nem szóltam semmit, csak felültem az ágyon. Mikor belépett elfordítottam a fejem.

- Jól vagy? - kérdezte meg végül néhány másodperces néma csend után. - Hallottam, hogy sírtál.

- Akkor rosszul hallottad. - vágtam rá egyből, miközben gyorsan felpattantam az ágyról. - Miért hiszed azt, hogy apa segítene nekünk?

- Neked ez lenne a legjobb.

- Nekem? - néztem rá vissza.

- Nos... - lépett felém. - Már kiderült hol vagyunk. Egyszer úgy is megtalálnának. A Hydraval pedig együtt könnyebben le tudnánk számolni.

- Börtönbe fognak zárni ha megtalálnak. Nem segíteni. - tettem egy lépést felé.

- Nos... - nézett rám.

Rám nézett. De nem úgy... hanem ÚGY. Vagy hogy... leírnám én, milyen aranyos tekintete volt akkor. Nem is értettem az egészet. Azt se hogy kerültünk egymáshoz ilyen közel. Az események követték egymást megállíthatatlanul, mint egy lavina. Most viszont, mintha egy pillanatra megállította volna az időt. Nézett rám azzal az aranyos kiskutya szemeivel, én pedig nem tudtam, hogy reagáljak. Szerencsére megszakította a kínos csendünket.

- Talán igazad van... - fejezte be szerencsétlenül a mondatot, majd elfordult, hogy kimenjen a szobából.

Egy pillanatra fellélegeztem, de nem tartott sokáig. Észrevettem ahogy Bucky léptei lelassulnak. Még nem volt túlságosan messze tőlem, így tett egy gyors fordulatot.

- A fenébe is...! - nyomott a falnak.

Egyik kezével támasztotta a falat, a másikkal megemelte az államat, hogy meg tudjon csókolni. Váratlan volt az egész, spontán és nagyon nagyon nagyon cuki. Ahogy ott álltunk a szobában és ahogy kizártuk a világot. A szívem a torkomban dobogott, a gyomromban felszabadultak a pillangók én pedig kezdtem elhinni, hogy szerelmes vagyok Buckyba.
Mikor elengedett, megjelent az arcán egy kisfiús mosoly amitől még vonzóbbnak találtam. Pislogtam és zavartan néztem az aranyos szemeibe.

- Bucky... - suttogtam halkan.

- Lia. - pillantott rám. - Szeretlek.

- Én is szeretlek... - vágtam rá szinte azonnal, majd újra megcsókoltam.

Ezzel pedig el is követtem életem talán legnagyobb hibáját...
Hűtlen lettem életem szerelméhez és a szívem elkezdett másért dobogni...

Nem ellenkezett. Az ajkaink egymáshoz tapadtak, ő gyengéden megfogta a derekamat és eltávolodtunk a faltól. Ledobott az ágyra én pedig magammal rántottam. Vad csókok között Bucky keze megtalálta a melltartóm csattját. Hirtelen leálltam. Az előttem ülő férfi furán nézett rám.

- Nem... - suttogtam halkan.

Bólintott. Ezután pedig lassan megölelt. Csendben belefúrtam a fejem a vállába. Nem is tudtam volna többet mondani. Nem is lehetett mást mondani.

- Találjuk meg a Hydrát és csináljuk ki Rumlowot, mert leribancozott. - mosolyodtam el.

- Benne vagyok. - mondta mire felnevettem.

Másnap el is indultunk. A kocsiban ülve teljesen más volt a hangulat, mint ahogy elindultunk. Máshogy néztem a sofőrre és tudtam, hogy ez fordítva is így van. Ettől pedig zavarban voltam. Nem tudtam mi sül majd ki ebből... De most egy pillanatra minden tökéletes. S mint tudjuk a pillanat az hamar elszáll, pont ezért futottunk bele kedves ismerőseinkbe az út közepén...