Nem mintha olyan fura lenne ez az egész. Mármint itt vagyunk Buckyval a határon és fogalmam sincs, hogy csinálta, de átengedték. Meg persze engem is. Egy kikötésem viszont volt, ha már nem szabályosan kerülünk át egy másik országba. Hogy ne öljünk meg senkit. És mindenki életben maradt. Így kell ezt. Viszont lassan beesteledett, ezért egy motelben éjszakáztunk. Két külön szobát kértem. Bucky egyetértett abban, hogy jobb ha elszeparálva maradunk.
Amikor lefeküdni készültem még ránéztem a telefonomra. Repülő üzemmódban volt. Kivettem a SIM kártyát és kidobtam a kukába. Nem érhet utol senki otthonról. Kinéztem az ablakon és láttam a csillagokat. A nyárvégi hűvös szellő megcsapta az arcomat. Lehunytam a szemem. Előttem újra Peter arca bukkant fel, ahogy elvisz engem a toronyház tetejére. Az első igazi randevúnk... Ahogy azt mondja "Szeretlek". Ahogy egy csókkal ezt meg is erősítette...
Az ilyen gondolatoktól könny szökik a szemembe. Hirtelen Bucky kopogott, majd meg sem várva a válaszomat benyitott. Nem tűnt fáradtnak vagy álmosnak. Odasétált hozzám, én pedig gyors letöröltem a könnyeimet.

- Minden rendben? - kérdezte.

Megráztam a fejem.

- Most egy ideig semmi sem lesz rendben. Ezzel sem. - emeltem fel egy kicsit a kezem, amiben megjelent egy fényesen világító lila gömb.

Erre Bucky csak megölelt. Nem beszéltünk csak szorosan átöleltünk egymást. Egy pillanatra jól esett, hogy valaki mellettem áll és megérti minden gondomat, ahelyett, hogy kioktatna mennyire szar vagyok...
Ezután elmeséltem neki egy csomó mindent. Akartam, hogy valaki meghallgasson és azt mondja... "Hé! Nem lesz baj... Megígérem neked!"

- Szóval nem találod magad a világban. - vonta le a következtetéseket.

- Pontosan. Végre valaki aki meghallja a jajveszékeléseimet! - mondtam neki.

- Mondok neked valamit. Ne bízz meg az emberekben! - jelentette ki.

Hirtelen furán néztem rá, mert olyan érdekesen jött ki az egész.

- Vagyis...?

- Azt akarom mondani, hogy nem minden ember jó, még ha annak látszanak sem... Ez alól persze kivétel az apád, Steve, Natasha, Peter...

- És Gwen. - fejeztem be a mondatot.

Bucky egy pillanatra megakadt. Majd elkezdett magyarázni.

- Szerintem ő pont a feketelistán van. De te tudod. Ő is szerelmes Peterbe, akárcsak Liz. Honnan tudod, hogy nem csak elvenni akarja tőled?

- Peter és én...

- Szakítottatok. Mondtad.

- Nem hiszem, hogy igazad van Gwennek kapcsolatban.

- Ahogy gondolod. - bólintott. - Visszatérve. Szerintem te egy teljesen normális tinédzser vagy.

Összehúztam a szemöldököm.

- Szerintem - emeltem ki a szót. - valamit félrehallottál, mert épp azt ecseteltem, hogy rohadtul nem volt mostanában semmi közöm egy átlagos tinihez.

- Lia. - kezdte. - Olyan változásokon mentél keresztül mint bárki más tizenéves korában.  Jártál iskolába...

- 1 évet, utána majdnem meghaltam. - vágtam közbe.

- ...megélted életed első nagy szerelmét...

- Akivel 24 órája szakítottam...

- ...az amnéziád után saját magadat kerested a világban...

- Ahogy azt most is teszem. - vágtam folyton a szavába.

- ...érzelmileg voltál már a padlón...

- Ahogy most is.

- ...barátokra leltél...

- Akiket a gimi után elvesztettem.

- ...felnőttként akartál viselkedni, megszöktél otthonról. Apád ellen fordultál, majd anyád ellen... - mondta kitartóan.

- Ja, ez mondjuk igaz... - tűnődtem el. - Nem mintha büszke lennék rá.

- Lázadsz. - zárta le. - Mint egy átlagos tinédzser.

- Többet nem vágok a szavadba és mindent elhiszek neked! - tartottam fel a kezem, mire elnevettük magunkat.

- Egy valamiben különbözöl a többiektől. - nézett rám aranyosan.

- Hogy van szupererőm?

- Hogy érettebben is tudsz gondolkodni. - mutatott a fejemre.

Egy pillanatra elpirultam, majd folytattuk a beszélgetést.