Boldogan szaladtam apához és szorosan megöleltem.

- Hé, Kicsim! Minden rendben van? Merre jártál?

- Sajnálok mindent!! - mondtam könnyezve. - Olyan szemtelen voltam. Olyan rossz és annyi gondot okoztam.

- Tudom. És nagyon haragszom rád emiatt! - mondta szigorúan.

- Annyira sajnálok mindent!! - öleltem meg szorosabban. - Bocsáss meg!

- Persze, hogy megbocsátok. Nagyon nagyon szeretlek, és mindig szeretni fogjuk egymást. - ölelt meg ő is.

- Helyre akarok hozni mindent, amit elcsesztem. - néztem a szemébe. - Mert hát.. anya is ki lehet borulva, főleg, hogy terhes...

- Ezt honnan tudod?

- Nat mondta el.

- Jut eszembe. Merre voltatok? - kérdezte.

- Buckynál. - néztem lefele.

- Ugye... ugye tisztában vagy azzal...

- Igen. - nyomatékosítottam. - Elbúcsúztam tőle.

Ekkor felnéztem rá és lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Apa erre megint megölelt.

- Jobb is, hogy elmentél hozzá. Legalább lezártad ezt is és Peterrel megint boldogok lehettek.

- Az a másik dolog amiről beszélni akartam... - törölgettem a könnyeimet. - Peter már nem szeret. Azt kérte ne is keressem... Belevágtam egy szilánkot az arcába, mert dühös voltam Gwenre...

Nem bírtam tovább és elsírtam magam. Apa megnyugtatóan szorított magához, hogy érezzem, maradtak még olyanok akik tőrődnek velem. Elmeséltem neki mindent, ő pedig csendben végighallgatta. A történet végén nem tudott újat mondani, olyan volt mint Nat.

- Ne légy szomorú Lia! Peter biztos megbocsát, ha igazi barát.

- De nekem nem a barátsága kell... hanem a szerelme. - sóhajtottam egy nagyot.

- Minden megoldódik. Most már nem vagyunk életveszélyben. Buckyval sem fogunk találkozni, de ha esetleg még Loki beugrana egy kis világpusztításra, akkor elég ha a Bosszúállók csatlakoznak. Neked már nem kell. Nem akarom, hogy te is nap mint nap kitedd magad ennek a veszélynek. Érted?

- Igen. Köszi a lelkifröccsöt. - nevettem.

- Ugye tudod, hogy csak veled vagyok ilyen? - mosolygott.

- Na és Mariával mi a helyzet? Összejöttetek? - tereltem a témát.

- Valami alakulóban van köztünk... de nem írnám le előre. A lényeg, hogy mostanában elég sokat lesz nálunk, ezért legyél vele kedves és ne borulj ki, mintahogy Hammernél...

- Maria kedves és jó hatással van rád. Minden rendben lesz, úgyérzem. - néztem rá. - Anyával beszéltél?

- Amióta elmentük nem beszéltünk, de jobb lenne ha te hívnád fel. Valószínűleg bentlakásos suliba fog küldeni. Rettentően dühös rám...

- Lehet jobban is jártok vele, ha valami biztonságosabb intézmenybe zárnak. Apácazárdára nem gondoltatok? - nevettem fel.

- Nem vicces Lia! - mosolygott. - De azért tényleg ki kéne találnod mit akarsz.

- Ki is fogom. Előbb utóbb... - sóhajtottam.

Ott ültünk egymás mellett, mint apa és lánya. Elmélkedtünk az életről, panaszkodtunk a sajátunkról, hol felnevettünk, hol sírtunk a helyzetünkön. Az elején minden olyan mesébe illően kezdődött, találkoztam álmaim hercegével, aki később mindent megtett, hogy megmentsen... Most pedig összetört szívvel ülök és mondogatom magamnak, hogy nem lesz semmi baj, mikor már megtörtént a baj. Talán még nem késő helyreállítani mindent a kapcsolatunkban, talán még van esély egy Lia+Peter párosra, de lehet, hogy ez örökre elveszett és jobb ha nem élem bele magam túlságosan. Sosem gondoltam, hogy egyszer azt mondom: ennek most vége. De tényleg. És nem csak a szerelemnek, hanem a barátságunknak is.