/Gwennel és Stevevel egy héttel az eljegyzési party után/

- Hol találtátok meg? - futott a lány a Kapitány után. - Csak fél Oroszországot kutattam át...

- Kétlem, hogy ennyi idő alatt sikerült neked. - vágta oda Gwennek, aki egy pillanatra megállt.

Steve visszafordult és ránézett. Egy bordó rövidújju pólót viselt, egy fekete nadrággal. Tekintetéből a nyugalom sugárzott. Ritkán lesz ideges, leginkább határozott jelző illik rá. Szemöldökét felhúzva nézett a karba tett kézzel álló Gwenre. A lány a pókruhájában volt, rövid szőke haja, pedig kibontva omlott a vállára. Szigorú tekintettel bámult a Kapitányra, aki csak képzeletben legyintett.

- Nem az a fontos, hol találtuk meg. Most itt van.

Gwen forgatta a szemét, de végül továbblépett ezen. Ő egy kicsit idegesebb volt, mint általában. Nem igazán szokta érdekelni más magánélete, de most az egyszer kivételt tett. Csak Amelia kedvéért jött segíteni Stevenek.
Az épület nagyrésze elhagyatott volt. Az ablakokon nem jött be elég fény, hogy mindent lehessen látni, de érezhetően tágas volt folyosó. Nagyobb oszlopok tartották meg a plafont, amiről pedig csöpögött valami víz. A lány óvatosan lépkedett, nehogy összepiszkolja hófehér pókruháját. Steve hirtelen megállt az egyik ajtóban. Gwen nem vette ezt észre időben így beleütközött a Kapitány hátába.

- Itt van. - mondta és Buckyra mutatott.

- Él? - nézett ki a háta mögül Gwen.

A lánynak feltűnt, hogy alig mozdul. Csak a földet bámulja, még a lélegzését sem lehet észrevenni. A bal kezét leszorítottak, nehogy elkezdjen kárt tenni valamiben. Ruhája szakadt és csapzott volt. Gwen tett egy lépést előre, majd Bucky hirtelen megmozdult, amitől a lány megijedt.

- Jézusom! Ez elég para... - sétált vissza Steve mellé.

- Nem fog bántani.

- Tudom. - vonta meg a vállát a lány.

Bucky lassan felnézett Stevere. Szemeiben érezhető volt a kétségbeesés. Vibránium kezét ökölbe szorítva próbált mozogni, kisebb-nagyobb sikerrel.

- Hol vagyok? - kérdezte a normális hangján.

- Biztonságban. - válaszolta a Kapitány.

Rámosolygott barátjára, aki viszonozta azt. Gwen azonban cseppet sem volt nyugodt, kérdések százai keringtek a fejében. Egyik kezét a szájához tette és úgy gondolkodott, miközben Buckyt figyelte.

- Szóljunk Liának?

A lány a Kapitány felé fordította a fejét. Ez volt a lehető legfontosabb amit tisztázni kellett. Gwen a haját babrálva várt a válaszra, miközben a szemeit a tél katonáján tartotta.

- Nem ártana. Túl erős bűntudat gyötri... - sóhajtott fel Steve.

Néhány másodperces szünet után Bucky újra megmozdult amitől a póklány ismét megijedt. Kezét a mellkasához szorítva fordult Steve felé.

- Ha rátámad a barátnőmre, nektek annyi! - hadonászott a mutatóujjával, majd elhagyta a termet.

Steve egyedül maradt Buckyval, aki nem sokat értett a beszélgetésből. Csak próbált életet lehelni magába vagy legalább a fejét megpróbálta rendesen megemelni. Arca levert és fáradt volt.

- Steve... - nézett rá újra.

- Elég rosszul nézel ki. - mosolyodott el.

- Nem tudtam, hogy idáig fajultak a dolgok.

Bucky hangja hirtelen elcsuklott. A bűntudat elkezdte mardosni lelkét, majd Liára gondolt. Steve tett felé két lépést.

- Nem a te hibád ami történt! - nyugtatta meg Kapitány a barátját. - Te nem tehettél semmiről.

Megpaskolta a vállát, majd megölelte őt, hogy érezze van aki törődik vele.