Évadzáró rész

(Sajnálatomra) eljött az a nap amikor kiöltözve állok a tükröm előtt, arra a csodára várva, hogy anyám felhív: Nem kell jönnöd nem lesz esküvő! Mégis most a világoskék ruhámat igazgatom. Vettem néhány lélegzetet, majd lesétáltam a földszintre ahol Peter már várt rám.
1 napig próbáltam nem gondolni Buckyra. Sőt Gwen biztosított róla, hogy jó nyomon vannak és nem kell aggódnom miatta.

- Kész vagy? - kérdezte a barátom.

- Erre sosem leszek készen. - mondtam szomorúan, majd elindultunk, hogy beüljünk Happy elvigyen minket.

Egész végig szótlan voltam és a kezemben szorongattam az eljegyzési ajándékot. A gyomromban olyan görcs volt, hogy azt hittem amint megmozdulok, rókázni fogok. Peter tartotta bennem a lelket, de még így is féltem attól amit majd látni fogunk. Happy a visszapillantótükörből nézett rám bíztatóan.

- Megjöttünk. - szólt halkan a sofőr

Peter és én kiszálltunk a kocsiból, majd Happy elhajtott. Felnéztem a fehér épületre ahova beözönlöttek a vendégek. A barátom megfogta a kezem. Én könnyeimet visszafojtva indultam meg.

- Ne maradjunk sokáig! - suttogtam neki.

- Beköszönünk és eljövünk. Ebben egyeztünk meg. - hajolt közel Peter.

Idegesen léptünk be Hammer lakásába vagy... kibérelt épületébe... vagy nem tudom. Minden bútor és tárgy a legdrágább és modernebb volt, nem sajnálták a pénzt. Fehér falak és szekrények, függöny csak néhány helyen lógott. A középen felállított asztalon már sorakoztak az ajándékok. A terem másik végében lévő bárpultál álltak a vendégek, és egy a mellette lévő lépcsősor vezetett fel az emeletre. Egy ebből a teremből nyíló szoba volt az étkező, ami mögött pedig a konyha. Voltak jónéhányan de igyekeztünk elvegyülni.

- Életemben nem voltam itt... azt se tudom anyám merre van... - suttogtam Peternek.

- Szerintem ott jön. - mutatott a lépcsősorra ahonnan Hammer és anya sétáltak le.

A férfi szorosan magához húzta anyámat, én pedig dühömben és elkeseredettségemben elkezdtem sírni.

- Lia! - fordult felém Peter. - Kérlek ne!

- Fáj nézni... fáj azzal a görénnyel látni. - mondtam halkan. - Menjünk oda! Essünk túl ezen a pofaviziten.

Nem válaszolt csak követett. Hammer közben más vendégeket is üdvözölt miközben anya észrevett minket. Felvettem a legjobb hamis mosolyomat és odaléptem hozzá.

- Lia drágám! - ölelt meg kedvesen.

- Szia anya! - köszöntem.

- Nagyon örülök, hogy eljöttél és... - utalt arra, hogy Peter is itt van csak nem mutattam be.

- Igen, szóval... - kezdtem zavartan. - Peter, a  párom.

A pasim megerősítés képpen szorosan összekulcsolta a kezünket, ami elég látványos volt. Anya bólintott kettőt, majd mintha mi sem történt volna folytattuk a társalgást.

- Bemutatom nektek Justint. - kezdte anya és az én gyomrom hirtelen görcsbe rándult.

Ez az ember gonosz. - gondoltam magamban. - Nem akarom anyám közelében látni.

- Ne csinálj jelenetet Lia! - suttogta nekem Peter.

- Igyekszem! - vágtam vissza morcosan.

Justin Hammer előlépett a tömegből és kezet rázott velünk. Én húztam a számat, de jópofát vágtam a dologhoz.

- Amelia Stark. - fogtam kezet Hammerrel, akinek az arcán látszott az undor. Ahogy az enyémen is.

- Szóval te vagy Pepper lánya. Aki berontott legutóbb csak úgy a lakásába...

- Szóval maga lenne az aki csak úgy váratlanul megjelent az életünkben. - vágtam neki oda cinikusan.

Anyám nyilván nem nézte ezt jószemmel, de nem nagyon érdekelt. Némi rövid beszélgetés után újra csak 3an maradtunk én pedig már nem bírtam tovább.

- Anya, beszélhetnénk? - sétáltunk ketten félre. - Miért csinálod ezt?

- Mire gondolsz? - mosolygott.

- Erre az egész Hammer dologra. Mégis mióta akarsz vele összeházasodni?? - suttogtam, de lehet hangosabb voltam a kelleténél.

- Lia te ezt nem értheted... - kezdett bele a tipik felnőtt dumába.

- Igen anya. Nem értem miért Hammert választod apa helyett! Mégis miért pont ezt a... szellemileg visszamaradott utolsó kis gerinctelen... - szidtam anyám vőlegényét.

- Amelia! Ezt most abbahagyod! - szakított félbe. - Mellesleg próbálj meg viselkedni, nem erre tanítottalak!

- De anya!

Nem hittem el, hogy valóban el akarja venni Justin Hammert. Kénytelen voltam bevetni az "életem veszélyben volt miatta" kártyát.

- Fogadd el a döntésemet! Nem várom el, hogy megértsd mert még fiatal vagy. Nem tudod, hogy ki illik hozzád igazán... - igazította meg a hajam mire leesett mire akar kilyukadni.

- Petert hagyd ki ebből! Most nem róla van szó, hanem rólad!! Meg a vőlegényedről akinek csak a pénzed kell!! - emeletem meg a hangomat.

- Nem hagyom hogy így beszélj Justinról!

- Meg akart ölni anya felfogod? - kiabáltam el magam, mire mind lefagytunk.

Egy pillanatra mindenki megállt körülöttünk. Csend lepte be a termet. Anya szomorúan hátrált.

- Túl messzire mentél Amelia! Hogy mered megvádolni ilyesmivel a férjemet!? Csak mert az apád...

- Hammer bújtatta Vankot, mikor én életveszélyben voltam. Apának semmi köze sincs ehhez. Peternek sincs. - közöltem vele a földet nézve. - Ha lehet, ne keverd bele őket a mi vitánkba.

- Telebeszélte a fejed! Peter meg adta alá a lovat. - vádolta meg őket amitől összetört a szívem.

- Nem hiszem el, hogy ilyet gondolsz apámról! Nem hiszem el, hogy ilyet gondolsz rólam! Stark vagyok. Nem hülye. - vágtam neki oda fájdalmasan. - És tudod az van, hogy Hammer rohadtul gyűlöli apámat és engem is! Ezért soha többet nem teszem be ide a lábam és az esküvőtökre sem megyek el!!!

Biccentettem Hammer felé aki néhány méterre állt tőlünk összehúzott szemöldökkel. Én szorosan megfogtam Peter kezét és lassan elhagytuk az épületet. Én azt hittem a lépcsőn esek össze sírva annyira rosszul esett, hogy ezeket csak úgy odavágtam neki.

- Én nem akartam ezt! - kezdtem el zokogni. - Én nagyon nagyon nem akartam ezt!

Nem bírtam. Patakokban folyt a könnyem és alig kaptam levegőt a sírástól. Peter leült velem a kőre majd szorosan átölelt.

- Nem... én nem... - nyögtem ki a szavakat. Nem akartam megbántani...

- Shh... nyugodj meg! - szorított magához. - Tudja, hogy nem úgy gondoltad.

- Én egy szörnyeteg vagyok!

- Nem vagy az! Lia kérlek nyugodj meg...! - vette elő a telefonját.

Óvatosan felnéztem rá.

- Most kit hívsz?

- Happyt. Hazamegyünk. - tette a füléhez a telefont.

Megfogta a kezemet és felsegített. Happy néhány perccel később megérkezett és hazamentünk. Egész végig szótlanul ültem a kocsiban. Otthon már levágódtam a konyhába és csöndben ittam egy pohár vizet. Peter hiába próbált szóra bírni, nem igazán válaszoltam neki semmit.

- Nézd a jó oldalát! Legalább túl vagyunk rajta! - mosolygott de nekem semmi kedvem se volt hozzá. - Lia. Legalább próbálj jobban hozzáállni a dologhoz.

- Nem akarok. Kibaszottul elegem van mindenből. - mondtam halkan.

- Mi mindenből? - húzta fel a szemöldökét.

- Hammer... meg most így minden... - válaszoltam neki, némi zavarral a hangomban.

- Ha van valami akkor nyugodtan elmondhatod nekem!

Nyeltem egy nagyot.

- Ez ilyen csajos dolog. Gwennel szoktam megbeszélni az ilyeneket.

- Hát oké. Ha velem is meg akarod osztani akkor... - kezdte mosolyogva, de megszólalt a telefonom.

Gyorsan felkaptam.

- Emlegetett szamár. Csak Gwen írt. - csaptam le az asztalra a mobilomat.

- Miért keres ilyenkor? - biccentett az órára ami fél nyolcat mutatott.

- Hogy neked mennyi kérdésed van... - forgattam a szemeimet.

- Ha már az én barátnőm vagy! - csókolt meg engem. - Remélem nem titkolózol előttem!

- Én soha! - csalt mosolyt az arcomra.