5 évvel korábban

- Steeeeve!! - futottam a legjobb barátom felé.

- Lia! - kapott fel. - Mehetünk fagyizni?

- Aha! Menjük! - kaptam fel a táskámat, majd percekkel később már kint voltunk az utcán.

- A naplódat is hozod? - kérdezte meglepetten.

- Aha. Mindenhova magammal viszem, higy leírjam mit látok vagy éppen mi történt velem. - ugrándoztam mosolyogva.

A fagyizóban sok-sok izű fagylalt volt. Alig tudtam választani.

- Azthiszem... Csoki és ... Pisztácia! - mutattam az üvegen keresztül a zöld színű jégkrémre.

Kiültünk a teraszra és ott fogyasztottuk el az édességet. Steve vanilliát választott.

- Olyan az orrod! - nevettem fel, miközben az ujjammal az arcára mutattam.

- Tényleg! - mosolygott ő is, majd letörölte a szalvétájával.

- Képzeld apa elvisz autóversenyt nézni! Régen nem volt közös apa-lánya programunk. Nagyon örülök neki.

- Még mindig vezetni szeretnél?

- Aha. Immmmádom a száguldást! - mondtam boldogan. - Apa szerint hamarosan belevághatunk a...

Itt meg kellett állnom, mert az úton hirtelen megjelent egy fekete autó.

- Steve, az ott nem egy SHIELDes egyenautó? - néztem nagyot.

- De. Tényleg ez furcsa. - állt fel.

Hirtelen több más típusú sötét kocsi jelent meg amik körbe vették a SHIELD autóját.

- Lia, maradj itt! - indult meg Steve.

- Várj! - szaladtam utána.

Egyszer csak előbukkant szinte a semmiből egy férfi. Vállig érő barna haja volt és fém karja, arcát pedig egy maszk takarta. Féltem, de Steve után mentem akinek már a kezében volt a pajzsa.
Viszont egy ponton meg kellett, hogy álljak. Nem sodorhattam veszélybe sem magamat sem Stevet, sem másokat. Távolról figyeltem ahogy Steve megküzd a rejtélyes idegennel. Egy pillanatra a szemembe nézett. Némi szünet után megindult felém.

- Steve! - kiálltottam, de nem hallotta.

A lábam hirtelen földbe gyökerezett, nem tudtam mozdulni. A férfi közelebb jött, lassan már az 1m-es körzetemben volt, de a barátom megállította. A szám elé tettem a kezem és lefagyva néztem végig a verekedést. Majd ahogy jöttek olyan gyorsan távoztak, alig tudtam felfogni mi történt. Steve azonnal odarohant hozzám.

- Jól vagy?

- Ki volt az a férfi? - néztem rá még mindig sokkos állapotban.

- A tél katonája. - válaszolta lassan.

Jelen

Gwen és Steve hatására végül képes voltam kimozdulni a lakásból megcélozva a SHIELD épületét. Kaptam Gwenről egy fekete bőrdzsekit és szakadt farmert. Nem mondom, hogy borzalmas, de az én ruháim ennél jobbak. Furynak sikerült lerendeznie egy megbeszélést így még van esélyem. Határozottan sétáltam végig a folyosón és volt 1-2 ember aki meglepetten nézett rám. Az ülésen elvileg az apám jelenik meg a nevemben, de érzem, hogy nekem kell megtennem a szükséges lépéseket. A terem előtt már Natasha és apa vártak (persze nem rám). Kicsit messzebb megálltam, de nem kerülhettem el őket. A falnak támaszkodva figyeltem az órát.

- Amelia!? - jöttek oda hozzám.

- Tony. - néztem rá.

- Nem tudnál apának szólítani? Mégis hol voltál? Mindenhol kerestünk... Otthon olyan szobafogságot kapsz... - kezdte.

- Ki mondta, hogy hazamegyek? - húztam fel a szemöldökömet.

- Erről nem nyitok vitát! Hazajössz és kész! A lányom vagy!

- Igen és 2 nap múlva 18 leszek! Független tőled! - emeltem fel a hangom.

- Ne merj velem így beszélni! Lia!

- Nem akarod a közeledben lenni! És méginkább nem akarok a kurváddal élni! - zártam le a vitát. - Szánalmasak vagytok anyával együtt!

Faképnél hagytam apámat és elindultam a terembe. Szembesülnöm kellett azzal, hogy ő is bejön. Mind elfoglaltuk a helyünket.

- Azért vagyunk itt... - kezdte az egyik öltönyös férfi. - ...hogy tárgyaljunk Amelia Stark ügyéről, miszerint a SHIELD alakmazni fogja-e...

20 percig sorolták az érveiket amiért nem kéne visszavenni. Folyamatosan belevágtak a szavamba, látszott, hogy tényleg ellenzik. Semmi esélyem sem volt. Feszültem ültem végig,majd megszületett a döntés.
Elbocsájtottak.
Idegesen rohantam ki a teremből. Hiába jött utánam apa.

- Lia! - szólt, de nem törődtem vele. - Lia!!

A mondanivalóját meg sem vártam gyorsan elmentem a szekrényemet kipakolni. Kinyitottam és a táskámba beleszórtam a ruháimat. Ekkor tűnt fel a földön lévő fekete boríték. Óvatosan felvettem és jobban megvizsgáltam. Nekem címezték és az volt rá írva, hogy "TOP SECRET". Elsüllyesztettem a táskám mélyére, majd elindultam kifelé az épületből. Zaklatottan sétáltam az utcákon, nem is érdekelt, higy merre megyek, csak mentem és mentem...
Aztán volt egy olyan pont ahol már nem bírtam és el kellett sírnom magam. A szememet törölgettem a pulcsim ujjával. A táskámért nyúltam, hogy elővegyek egy zsebkendőt, de észre kellett vennem, hogy nem jó helyre tévedtem. Az út túlsó felén egy 6 tagú fiú banda ácsorgott és hamar megláttak. Volt egy olyan érzésem, hogy innen már csak verekedéssel kerülök ki. Szép nyugodtan sétáltam tovább, de tudtam, hogy követni fognak. Az érzésem beigazolódott, mivel már lehetett hallani a fütyörészésüket a távolból. Vettem néhány mély lélegzetet és gyorsítottam. Mindhiába, az egyik gyerek elém állt, hogy beszóljon.

- Nézzétek skacok milyen bige! - mondta hangosan.

Kénytelen voltam megállni. Szúrósan a szemébe néztem.

- Jó a segged hallod! - kiálltotta a másik. - Nem jössz játszani?

- Kopj le idióta! - fordultam felé, bár a hangomban volt némi félelem. Ők 6an voltak én egyedül.

- Na durvul a kiscsaj!

- Dave ne csorgasd a nyálad én vettem észre előbb... - jött közelebb a másik.

- Lehet nem hallottad, de kopj le! - löktem el magamtól a szőke fiút.

Az egyik magas fekete hajú belemarkolt a fenekembe, mire reflexből felpofoztam.

- Hozzám ne érj! - mondtam.

- Fogd le! - szólt az egyik.

Ám ebben a pillanatban megszólalt egy maszkos srác a felettünk lévő ablakpárkányról.

- Srácok! - kiáltott Pókember.

- Te jó isten... - motyogtam.

- Nem akarok beleavatkozni a vitátokba, de ha nem... - leugrott hozzánk. - ...tudnátok ő itt a barátnőm és vegyétek le róla a kezeteket.

Bátorítóan átkarolt, de én hátráltam.

- Inkább megölöm magam, minthogy veled járjak... - suttogtam neki.

A fiúk furcsán néztek ránk én pedig már indultam volna Gwen lakása felé. Peternek pedig kikellett magát húznia a pácból.

- Csak tettesd azt. - kacsintott, mire undorodva elkezdtem a színészkedést.

- Oh Pókember ments meg! - játszottam magam túl. - Úgy félek....

- Ahogy kívánja kisasszony! - állt elém.

- Hé hé nem kell durvulni! - szólt a szőke.

- Nem leszek durva. - mondta (mosolyogva) Peter és kilövelt néhány hálót a lábaikra amiktől elestek.

- Jól van haver elhúzunk! - hátráltak meg.

- Ne merjetek a közelébe menni többet! - emelte fel az egyik srácot.

- Rendben rendben csak engedj el haver!

Letette őt majd elfutottak. Most felém fordult. Megsimogatta az arcom és közelebb hajolt.

- Jól vagy?

Én erre lekevertem neki egy pofont.

- Mégis mit képzelsz magadról??? Csak ideállítasz, megmentesz és egy csókkal lerendezed az ügyet!!? - ordítottam rá dühösen.

- Háát... Igen? - nézett rám.

Megráztam a fejem csalódottan és otthagytam.

- Minden jót Parker! - fordultam neg.

Épp vissza akartam csöppenni a szar életembe és Gwen lakásáig sétálni, mikor Peter megállított. Egy pókháló segítségével magafelé kezdett húzni. A mozdulat olyan hirtelen történt, hogy pördültem is egyet, majd a karjai között kötöttem ki.

- Biztos nem akarsz megcsókolni? - kérdezte.

Pillanat hevében csak bénán a szemébe néztem és még gondolkodni sem volt időm. Beszippantottam a férfias illatát amitől meginkább elment az eszem. Ő levette a maszkját, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Ekkor kezdett tudatosodni bennem, hogy valóban meg akarom csókolni Peter Parkert.
Te jó isten!!

- Fordulj fel Parker! - szálltam vissza a földre.

Kiszabadultam a karjai közül és elkezdtem futni.
Sírtam...
Elegem van...
Mindenből...