Habár nem akartam a mai napra gondolni, mégis Buckyval álmodtam. A szemem előtt újra és újra lepergett az a jelenet amikor elmegy azzal a helikopterrel... ahogy nem tudom megmenteni...

/Tonyékkal az autóban/

Lia már egy ideje sír álmában, amit egyáltalán nem néz jószemmel Peter. A szemöldöke összehúzódik amikor meghallja a lány szájából a "Bucky" szót.
Gwen reménytelenül próbálta nyugtatgatni.

- Shhh... semmi baj Lia... - suttogta neki a póklány.

- Bucky... ne... fogd meg a kezem! - sírt Lia egyre keservesebben.

Tony óvatosan hátrapillantott a tükörből.

- Ne ébresszük fel? - kérdezte a srácokat.

- De kéne... - mondta Gwen.

Óvatosan megsimogatta a lány fejét.

- Kelj fel Lia...- ébresztgette a barátnőjét, aki továbbra is rémeket álmodott.

- Ne... kérlek... - sírt.

Peter szíve összeszorult és legszívesebben helyet cserélt volna Gwennel, hogy közelebb lehessen szerelméhez. Idegesen ropogtatta a kezét.

- Kérlek... - sírt Lia.

- Mr. Stark álljon meg! Hátra ülök. - mondta határozottan Peter.

A férfi csak felhúzta a szemöldökét és lehúzódott. Peter ekkor kiugrott a kocsiból és gyorsan beült Lia mellé, aki szinte elfoglalt minden helyet. A fiú elkezdete cirógatni a lány arcát. Hirtelen kinyitotta a szemét és mindenki lefagyott.

/Amelia/

Éreztem ahogy valaki simogatja az arcomat amitől azonnal felkeltem. Ijedten meredtem rájuk. A gyors légzésem és a magas pulzusom elárulta, mennyire rettegtem abban a pillanatban. Végül apa szólalt meg.

- Lia hogy érezd magad?

Vettem néhány mély levegőt, majd letöröltem a könnyeimet.

- Pocsékul. - szipogtam.

Peter szorosan magához szorított ami egy kicsit megnyugtatott. A vállára hajtottam a fejemet és úgy pihentem végig az utat. Még mindig rajta volt a pókszerelés amitől sokkal vagányabbnak nézett ki. Hogy lehettem ilyen vak, miért nem vettem észre, hogy szeret...
Én is szeretem őt... és emlékszem minden vele töltött pillanatra...
Hogy mondhatnám meg neki?
Letöröltem még egy könnycseppet, de Peter azonnal a kezem után nyúlt.

- Ne sírj! - mondta halkan.

Meglepetten néztem fel rá.

- Nem sírok... - suttogtam neki.

Mosolyra húzta a száját amitől totálisan elpirultam. Némán ültem végig az út további részét arra gondolva mennyire szeretem a mellettem ülő hőst. Nem egyszer mentette meg az életem és ezért nem lehetek elég hálás. Bár örökké tartana ez a pillanat.
Csak fél óra volt. De éppen elég ahhoz hogy megnyugodjak. Az autó lassan megállt Peter pedig felébresztett.

- Megjöttünk. - simogatta meg az arcomat kedvesen.

- Maradj még... - húztam magamhoz közelebb.

- Rendben. - mosolygott és átölelt.

Apáék már épp kiszálltak a kocsiból. Egy kicsit szúrósan nézte ahogy nem tudok elszakadni Petertől. Az ablakon kopogott be.

- Szerintem menjünk be! Talán kényelmesebb. - mondta.

Peter elkezdett nyújtózkodni, majd nekiálltam én is kiszállni. Ekkor tüsszentettem egy nagyot.

- Egészségedre! - nevetett Peter.

Ámbár a mosolya eltűnt mikor meglátta az arcomat. Teljesen elsápadt.

- Lia... az... orrod vérzik... - suttogta idegesen. - Azonnal be kell mennünk!

Kinyitotta az ajtót és azonnal kiszálltunk.

- Apa... - mondtam halkan, de összeestem.

Apa visszafordult és amint meglátott visszasietett.

- Jól vagy? Gyere bent megnézlek. Nincs semmi baj Kicsim! - vett a karjaiba.

Mind besiettünk a házba engem pedig leraktak a kanapéra. Gwen hozott zsepit, hogy elállítsuk a vérzést, apa pedig gyógyszert a fejfájásomra. Peter szorosan fogta a kezemet végig.

- Hogy érzed magad? - kérdezte apa.

- Nem tudom... hirtelen jött és nagyon fájt a fejem... de most már jobb... - mondtam a fejemet fogva. - Mi van ha még mindig hat a méreg?

- Milyen méreg? - néztek rám. Persze. Ők nem is tudják...

- Pierce vibrániumot adagolt a vérembe kínzásként.

- Azonnal be kell vinnünk a kórházba! - állt fel Gwen.

- Nem szükséges. Jólvagyok...

- Virít rólad... - mondta unottan a lány.

- Szerintem most hagyjunk engem... nagyon jól érzem magam és most nézzetek magatokra. Egy csomó sebetek van. Miattam. Muszáj ápolni titeket is.

- Te most a legfontosabb vagy! - szólt határozottan Peter.

Végül mindenkit sikerült ápolni. Én viszont képtelen voltam megnyugodni miután Peter és Gwen elment. Az ágyamban feküdtem mikor apa nyitott be hozzám. Kedvesen betakart mint kiskoromban.

- Apa. Annyira annyira sajnálom... nem akartalak bántani... - öleltem meg szomorúan.

- Nem te tehetsz róla. Ne hibáztasd magad! Szeretünk téged.

- Én is téged! - mosolyogtam haloványan.

Néhány pillanatig még így ültünk, majd megszólaltam újra.

- Anyával mi történt? Jól van? - kérdeztem.

Némi habozás után válaszolt.

- Pihenj kicsim! Szükséged van rá.

- Rendben. Jó éjt apa! - mondtam neki.

- Jó éjt hercegnőm! - nyomott egy puszit a homlokomra.

- 6 évesen hívtál így! - nevettem.

- Számomra mindig hercegnő maradsz! - sétált ki mosolyogva a szobából.