- Szia kicsim! - köszönt nekem anya a kanapéról, de láthatólag nem volt egyedül.

- Szervusz Lia! - köszönt a férfi. - Justin...

- ...Hammer - fogtam vele kezet. - Tudom ki maga.

A magas, szemüveges, jóképű üzletember egy "apádmostvesztetteelalegnagyobbkincséténpedigmegszerzem" vigyorral nyújtotta felém a kezét. Undorodva, de elfogadtam, ezt diktálta az illem.

- Gyere Lia ülj le épp a cégről beszélgetünk... - kezdte anya.

Ebben a pillanatban teljesen kiborultam.

- Nem. Nem én nem! Azt hiszitek ez vicces? Vagy hogy megoldás a problémáitokra? Inkább szánalmas... - könnyeztem.

- Kislányom... - próbált megnyugtatni anya.

Cseppet sem törődve vele elindultam a kijárat felé.

- Lia hova mész? - kérdezte aggódva anya.

- Minél távolabb a szüleimtől... - futottam ki az utcára.

- Lia! - hallottam anya hangját, de nem érdekelt.

Sírva futottam végig New York utcáin. Sosem éreztem még ennyire elveszettnek magam. Késő délután volt, de a felhőktől épp elég sötét, hogy azt higgye az ember este van. Mikor már nem bírta a lábam, leültem egy lépcsőre és ott kezdtem el zokogni. Nem volt hova mennem. Steve sokkal messzebb lakik és ugye Natashával, csak púp lennék a hátukon, Ned nincs a városban, Blair a pasijával van péntek esténként. Csak Peter maradt, de ő meg nem akar látni. Mégis felhívtam hátha felveszi.
Csodák csodájára megtette.

- Peter! - mondtam boldogan és szipogva.

- Igen? - válaszolt unottan.

- Megkaptad az üzenetemet?

- Aha.

- És nem mondasz semmit? - kérdeztem miközben elkezdem köhögni.

- Kéne?

- Miért vagy ilyen flegma?

- Nem vagyok flegma.

- Peter... - szipogtam. - Sajnálom...

Letette a telefont én pedig sírva tárcsáztam Steve számát.

- Szia Amelia! - köszönt a telefonba kedvesen.

- Steve! - csillant fel a remény a szemeimben.

- Minden rendben? Elég fura a hangod. Sírtál?

- Igen. - szipogtam. - Haló?

A telefonom sikeresen lemerült. Ennél rosszabb napon nem is lehetett volna. Kerestem egy kevésbé vizes sikátort és lefeküdtem a földre. Nem tudtam mit tehetnék így láthatatlanul és védőburokkal körbevéve magam aludtam el.

/Gwen és Peter/

- Ki volt az? - kérdezte Gwen.

- Lia. - válaszolta Peter.

- Miért tetted le? Nem akarsz vele beszélgetni?

- Nincs kedvem senkivel sem beszélgetni. - válaszolta dühösen.

- Nekem oké. - nyitotta ki az ablakot. - Akkor átvállalom a ma estét, mert gondolom te nem akarsz kimozdulni...

Szúrósan ránézett a lányra.

- Ne kapd fel a vizet. Majd jövök valamikor! - ugrott ki az ablakon.

Házról házra ugrált és semmi furcsát nem tapasztalt.

- Minden rendben van... mint általában... - mondta magában unottan.

Sötét és langyos éjszakának nézhettek elébe. Fáradtan rótta az utcákat, mikor érdekes dolgot vett észre. Épp leugrott egy házról, mikor hirtelen visszapattant a levegőben. Szaltózott egyet aztán fájdalmasan földetért.

- Aú! - fogta a fejét. - Mi ez?

Közelebb lépett ahhoz a ponthoz ahol visszapattant. Érzett valami láthatatlan tárgyat. Elkezdte piszkálni, mire az láthatóvá vált és a benne lévő ember is.

- Lia??

/Amelia a burokban/

Az álmomból felkeltett a "biztonsági rendszerem". Felkaptam a fejemet és ijedten néztem a támadómra.

- Lia?? - hallottam kissé halkan a nevemet.

- Gwen... - sóhajtottam egy nagyot és eltűntettem a burkot. - Örülök, hogy te vagy az...

- Mit csinálsz itt az éjszaka közepén?

- Eljöttem otthonról, Ned elutazott, Blair a pasijával van a tiéd lerázott, Steve pedig nála lemerült a telefonom. - fogtam rövidre a dolgot.

- Miért nem mész haza? - kérdezte.

- Se apa prostijával nem akarok találkozni és anya randevúját sem ülöm végig Hammerrel... - mondtam unottan.

- Inkább fagysz meg az éjjel? Mond te normális vagy? Komolyan a mai nap után azt hittem van eszed... és tényleg azt hittem jóban lehetünk, de neked nincs ki mind a négy kereked... - fogta a fejét.

- Nem vagy a helyzetemben! Ne itélkezz!

- Én nem itélkezem! Látom amit látok! - tette csipőre a kezét.

- Te mit tennél a helyemben? - húztam fel a szemöldökömet.

- Nekem vannak barátaim akik tudnak rajtam segíteni! - vágott vissza.

Egy ideig csöndben ültem és muszáj volt igazat adnom neki.

- Most megfogtál. - mondtan miközben vettem egy nagy levegőt.

Gwen előttem állt egy darabig és fintorgott. Járkált egy kicsit, majd végül megszólalt.

- Gyere. Elviszlek. - vágta hozzám unottan.

- Hova?

- Oda ahol nem fagysz szét. - tette szét a kezét. - Mozogj!

Meglepetten felálltam majd elkeztem Gwen után sétálni. Azaz futni, hogy utolérjem. Néhány sarokkal később elkezdtem kíváncsi lenni

- Hova viszel? - lihegtem.

- Nyugodj el! Mindjárt odaérünk és meglátod.

Nem is kérdeztem tőle többet csak követtem. Talán fél órát sétáltunk mikor megérkeztünk egy emeletes házhoz. Gwen benyitott én pedig mentem utána. A 2dik emeleti ajtót nyitotta ki és innen már tudtam, hogy valószínűleg itt lakik.

- Gyere! - intett nekem én pedig követtem.

- A tiéd?

- Igen. És ha lehet néhány napnál tovább ne tartózkodj itt. Elég szűkös a hely.

- Rendben. - nevettem idegesen.

A lakás ízlésesen volt berendezve, látszott, hogy van pénz a családban. A konyha és a nappali egy helyiségben voltak. Innen nyílt még egy háló és egy fürdő.
Leültünk a kanapéra.

- Mesélj. Honnan van a képességed? - lett egy picit barátságosabb.

- Ezzel ébredtem. Apa szerint a gyógyulásommal is összefügg. Banner adott valami szert, hogy a testem legyőzze a mérget. Rám így hatott ki. - vontam vállat.

- Kik tudnak róla?

- Te, apáék, Banner, Steve, Natasha, Fury, Ned, Blair... azt hiszem ennyi.

- Peter? Nem mondtad neki? - nézett nagyot.

- Nem volt rá alkalmam. Nem tudhat róla. Vagyis jobb ha nem tudja. Nem kell mindenről beszámolni neki ha érted. Végülis rámcsapta a telefont miközben hajléktalan lettem. - mondtam sértődötten.

- Mégis meddig kívánod titkolni előtte? Ha bevetésre mész vagy összedől egy ház és mind a ketten ottvagytok akkor úgy is kiderül.

- Most azt hiszi Fekete Özvegy leszek. Mert neki nincs képessége. Ettől függetlenül szerves része a csapatnak. Szóval engem se kell félteni. - mosolyogtam.

- Nem vagy gyenge ez tény, de hogy mennyire vagy erős az már kétséges. - zárta le. - Szeretnél felhívni valakit?

- Igen. - nyújtotta nekem oda a telefont. - Köszönöm.

- Nincs mit. Egy társat nem hagyunk a bajban. - mosolyodott el barátságosan majd visszatért az énje.

Tárcsázni kezdtem Steve számát, de nem vette fel. Ekkor pillantottam az órára. Fél 2. Talán nem ilyenkor kéne telefonálgatni.
Az éjjelt Gwen kanapéján töltöttem és sokkal kényelmesebb volt mint a föld. Hálát adtam, hogy nem vagyok egyedül, van aki segít a bajban. Lassan álombazuhantam.
Reggel az első dolgom volt végig gondolni, hogy helyesen cselekszem-e mert jelenleg csak sodródom az árral és szembeszállok a szüleimmel akik tiszteletet érdemelnének. Talán egy kicsit besokaltam a válásuktól és menekülni akarok a problémák elől.
Gwen reggel elment Peterhez, hogy beszéljen vele én pedig egyedül maradtam. Kaptam kulcsot ha esetleg elmennék sétálni. Szóval a magányommal fogom mulatni az időt.

-2 órával később-

A kulcs zörgését hallottam a zárban. Gwen megjött. Ahogy belépett a lakásba tátott szájjal nézett rám.

- Megjöttem remélem nem szedted szét a ... - hirtelen megállt előttem. - Te jóságos ég...

- Most miiivaaan? - néztem rá részegen. - Lefagytál... Fagytál...

Nevettem egy nagyot majd a hangulatom gyorsan megváltozott.

- Mindenki utál... - dőltem sírva a kanapéra.

- Te jó ég. Mennyit ittál? - szaladt oda hozzám.

- Még nem eleget! Kell a boldogság! - nyúltam még egy üveg sörért.

- Elég! Fejezd be Lia! - vette el tőlem.

- Adjad vissza! - mondtam szép lassan miközben az erőmet próbáltam használni.

- Ki kell józanodnod. Hozok vizet. - ment a csaphoz.

- Nem szeret senki! Utálnak az emberek. Utál.. nak..  engem. - sírtam.

Szánalmasan fetrengtem a kanapén. Körülöttem néhány törött sörös üveg, bár volt egy két ép állapotban is. A bontatlanokból 3 db maradt kb, de ha Gwen nem jön az is elfogy.

- Adj még sört! - mondtam neki.

- Mindjárt adok valamit, de az nem alkohol lesz.- vágta oda hozzám unottan. - Miért kellett ezt csinálnod magaddal...?

- Senki se szeret.

- Lia... szedd össze magad! - rázott fel. - Te egy Stark vagy! Egy híres, gazdag ember lánya. Nem mellesleg az apád Vasember a legjobb barátod Amerika kapitány, az edződ a Fekete özvegy és az exed pedig Pókember. És most Gwen Stacynél vagy a női Pókembernél. Vannak barátaid. Van családod! Mi mind itt vagyunk veled! Senki se hagyna cserben.

- De Peter... - kezdtem de illuminált állapotban nehezen lehet értelmes mondatokat mondani.

- Egy idióta volt! De ettől még annyi más emberre számíthatsz! - adta a további pozitívitást. - Nem tudok több hasonló nyálas szöveget úgyhogy kérlek állj fel!

Fél órán keresztül próbált meg kijózanítani, de lehetetlen volt. Nem csak azért mert bealudtam.

/Gwen/

Miután Amelia elaludt a kanapén, Gwen tehetlenül ült a konyhában. Nem tudta hova forduljon segítségért. Látta Lián, hogy lelkibeteg, pedig nem is ismerte igazán. Az amnéziája, a szülei válása és önmaga megkeresése ebben a borzalmas világban megterhelő egy jólelkű embernek. Hálát adott az égnek, hogy csak piált és nem nyúlt durvább drogokhoz. Gwen a kezében a telefonjával gondolkodott.
Ő is megtört belül. Sosem gondolta volna, hogy valaha segíteni fog Peter szerelmének, de mégis.

Tudta, hogy Liának segítségre van szüksége.

Tudta, hogy most neki kell segítenie.

Még ha nem is barátnők...