Mi lehet rosszabb annál, mikor rájössz a világ nem is olyan varázslatos és szép hely mintahogy azt gyerekként hittük?
Mindjárt mondom.

Egy székhez kötözve egy sötét szobában. És... érzem, hogy vérzik a szám széle... jó tudni. A sötét hajam előre omlott, a kezeim, pedig kezdtek zsibbadni. Ahogy a lábaim sem voltak valami kényelmes helyzetben. Moccanni sem bírtam. Ekkor meghallottam némi ájtócsapkodás és lépteket.

Végül is ha már itt vagyok egyedül le is pereghet előttem az életem...
Hol is kezdődött ez az egész folyamat? Ja persze mikor visszajöttünk Jamessel és Pierce arra kért, hogy ezután dolgozzak nélküle.

Szóval épp a tartállyal jöttünk vissza a bázisra, mikor Pierce meglepő hírekkel szolgált.

- Amelia... - kezdte miközben leültem az egyik székre. - most egy fontos dolgot kell megtennetek. Lehet nem fog egyszerűen lezajlani, de épp ezért tart veled utoljára a társad.

Tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Legszívesebben hozzávágtam volna az egyik széket idegességemben.

- Hogy érti, hogy utoljára? Talán másik társat kapok? - néztem hol Jamesre, hol a főnökömre.

Megigazította a zakóját és végül kinyögte mit is akar.

- A tél katonája visszamegy Oroszországba. Itt már nem lesz rá szükség. - felelte, miközben hátradőlt a székén.

- Nem... - ráztam a fejem. - Tényleg elmész?

Jamesre néztem aki üres tekintettel meredt rám. Ő se fog többet kinyögni.

- Amelia, koncentráljunk a feladatra. Vissza kell mennem a SHIELDhez. Áll a bál mióta Furyt megöltük. - folytatta.

Csak kapkodtam a fejem, de képtelen voltam megérteni a döntését. Volt bennem egy olyan rossz érzés. És még csak ezután jött a java.

- Az lenne a dolgotok, hogy az elsőszámú cél személyt, Amerika kapitányt iktassátok ki!

Ahogy ezt kimondta, felment bennem a pumpa. Ott rögtön szétvertem volna, annyira dühös voltam rá. Nem tudnám megölni a barátaimat. Ez kész agyrém. Hogy kérhetnek tőlem ilyesmit?

- Tudom mire gondolsz, de pont ezért kell neked egy társ. Gyenge vagy egy ilyen akcióhoz. Hidd el nekem jót fog tenni ha már nem kell a barátaid miatt aggódnod. - mosolygott.

És én belementem. Nem mintha lett volna választásom. Másképpen megkínoztak volna, vagy hasonló.

Néhány nappal később már a kocsiban ültük Jamessel. A velem szemben ülő férfi folyamatosan méregetett, ami valójában a legkisebb gondom volt. Az eszem folyamatosan Steven járt és a HYDRAn. Mi van ha nem döntöttem helyesen? Ha esetleg a rossz oldalon állok? Mert nekem kezd mindenki egyre furábban viselkedni. Nem csak James, hanem Pierce is. Mintha titkolnának előlem valamit.
Felnéztem a társamra. Még mindig csak engem figyelt.

- Nekem is hiányozni fogsz. - mosolyodtam el halványan és tudtam, hogy a maszk alatt az ő szája is mosolyra húzódik. - James...

Nem akarok ölni. Főleg a barátaimat nem. Talán ki kéne szállnom...
Most érzem azt, hogy hiányzik az otthon. Apa, Jarvis, Happy, Gwen... Natasha... Steve... és... Peter. Be kell valljak magamnak valamit. Nem emlékszem pontosan, de azt hiszem tényleg beleszerettem régen. Amióta visszajöttek az emlékeim (részlegesen) azóta... érzek valamit... csak nem tudom leírni, ez olyan... szép. Nem tudom lehet-e ezt szerelemnek nevezni, de én azthiszem szeretem. Vagyis nem tudom, szerettem. Néha olyan hangulatingadozásom van... egyik pillanatban utálom másik pillanatban hiányzik. Elkalandoztam.

Megérkeztünk közben a lakására. Pontosan tudtam hála az emlékeimnek, hogy ilyenkor itthon van. A kezembe vettem a fegyverem, de éreztem egy rettenetes fájdalmat a szívemben. Nem akarom ezt csinálni.
Előre küldtek minket, fel az emeletre. A lépcsőn rohantunk felfelé. James kinyitotta (khm... feltörte a zárat) az ajtót, majd beléptünk ketten. Körbenéztünk, de senkit sem találtunk.

- Tiszta! - mondtam halkan az adóvevőmbe.

A fegyveremet óvatosan fogtam, nem akartam meglőni vele senkit kivételesen. Benéztem a nappaliba.

Bumm....
És eltalált egy golyó.
Hirtelen bukkant elő a szőke nő, reagálni sem tudtam. Összeestem a szőnyegen és a hasamat fogva, próbáltam életben maradni. A HYDRA emberei az alak után mentek. Még láttam ahogy James kiugrik az ablakon a támadóm után.
A polcban próbáltam megkapaszkodni és felállni, de újra összeestem. Ahogy néztem nem is nagyon akarnak segíteni. Kösz...
Végül James sietett vissza hozzám. Óvatosan megfogott és felvett, én pedig meglepetten néztem rá. Ő komoly tekintettel, ütemezett lépésekkel kisétált velem a lakásból egyenesen az autóhoz.

- Akció lefújva! - mondta Rumlow.

Én félájultan ültem a kocsi hátuljában, miközben James vállára dőltem. Valójában nem is tudom, hogy kerültünk ebbe a pozícióba. Kellemes volt. Elindult az autó én pedig megint vért köptem. Letöröltem a számat, majd visszadőltem a társam vállára, aki levette maszkját. Szorosan fogott ami megnyugtatott.
Annyira féltem a haláltól... eszembe is jutott az első halálom pillanata...

- Lia! - váltott Peter arca kétségbeesettre.

- Peter... - suttogtam miközben a véres páncélhoz értem. Eltaláltak...

A barátok szorosan megölelt.

- Nem akarok... nem akarok meghalni...! - sírtam. - Segíts...

Megjelent egy könnycsepp az arcomon. Halkan elkezdtem sírni, nem akartam gyenge lenni, de halálfélelmem volt.
James megpuszilta a homlokomat és megsimogatott. Teljesen máshogy viselkedett mint általában. Gyengéd volt és törődő. A karjai közt aludtam el.

Beérve a bázisra engem azonnal a orvosi részlegre vittek. Jamessel el kellett válnunk egymástól.
Innentől újra kiesett minden.
Csak annyi maradt meg, hogy újra az orvosiban kelek fel...