Monaco, egy kis ország sok franciával. A Földközi-tenger északi részén fekszik. De nem ez a lényeg.
Jelenleg a saját autómban üldögélek és várok arra, hogy elinduljon a verseny. Apám a legfőbb támogatóm, viszont az anyám nem akarja, hogy ilyen veszélyeknek tegyem ki magam. Éppen elég neki a Vasember miatt aggódnia.
Igen. Az apám Tony Stark, a Vasember a Playboy, a Milliomos , a Zseni stb stb...
Az anyám Pepper Potts, a Stark Industries vezérigazgatója.
Nem utolsó sorban pedig én vagyok az egyetlen lányuk Amelia Stark. 15 éves vagyok és pont olyan mint az apám. Ő intézte el, hogy itt legyek a versenyen. Szinte önmagát látja bennem, de mindig is tudtam, hogy fiút akart akinek majd egyszer átadhatja a tudását, épp ahogy az ő apja, Howard Stark tette annak idején.
A lámpák zöldre váltottak, majd elindult az összes versenyző. Könnyedén vettem a kanyarokat és hamar megelőztem a többieket. Úgy száguldoztam, mint még soha, imádom ezt az érzést. Hirtelen egy férfi sétált be a pálya közepére. A testén egy a Vasemberhez hasonló páncél volt, kiegészítve két a kezeire szerelt elektromos ostorral. Ijedten rántottam el a kormányt, de már túl késő volt. A férfi az autómra csapott és annak lejött a fele. Na szépen nézünk ki. A kocsim maradékával felborultam. Fejjel lefelé értem földet, ezáltal be is szorultam. A réseken keresztül láttam, hogy az elmebeteg idegen még nem végzett velem. Újra megcsapta az autót. Az áramütéstől elájultam és már csak hangokat hallottam.
A közönség ujjong... lövések... éljenzés...
Ennyire sikerült emlékeznem.

A Stark toronyban ébredtem fel. Logikusan a kórházban kellett volna, de ha valaki ismeri az apámat akkor tudja, hogy ő házilag ápolja a lányát. A fejem rettenetesen fájt és mozdulni is alig tudtam.

- Jó reggelt Ms Stark! - köszönt Jarvis.

- Jarvis nyugodtan szólíts Amelianak! 15 vagyok, nem felnőtt. - nevettem. Bár a cselekvés igen fájdalmas volt számomra.

- Akarja, hogy szóljak Mr Starknak?

- Igen jó lenne! Mond meg neki, hogy felkeltem és adjon 20 percet! Mindjárt elkészülök! - álltam fel, de azzonnal vissza is huppantam az ágyra. - Legyen inkább 30.

Valahogy sikerült felkelnem és eljutnom a fürdőig. Letusoltam majd felvettem valami ruhát. Egy rövid farmer és egy virágos blúz mellett döntöttem. Hosszú fekete hajamat lazán befontam bal oldalt.
Kint legalább 40 fok volt, de a lakásban ment a klíma. Bevettem néhány gyógyszert majd kiléptem a szobámból. Meglepődtem, mikor láttam, hogy van egy vendégünk.

- Jó reggelt kicsim! - ölelt meg apa. - Beszélnünk kell!

- Gondoltam... - nézegettem idegességemben a padlót - De előbb mutass be a vendégednek!

A fejemmel a srác felé biccentettem aki a kanapén üldögélt.

- Hát persze...! Peter ő itt a lányom Amelia, Amelia ő itt Peter Parker a Pókember. - mutatott be minket egymásnak.

Leültem mellé a kanapéra és üdvözöltük egymást.

- Szóval Lia, anyáddal beszélgettünk egy kicsit... - kezdett bele az apám én pedig a hajamat birizgáltam. - Ami Monacoban történt az rettenetes volt, Pepper majdem ott kapott szívrohamot és ha nem mentelek meg... nagyon kicsin múlott...

Szomorúan bámultam a földet, egyszer-egyszer letöröltem a szememről néhány könnycseppet.

- Anyád végül úgy döntött nem folytathatod tovább az autóversenyzést. - jelentette ki.

- TESSÉK? - álltam fel dühösen.

- Hidd el ez a legokosabb döntés... nem kerülhetsz többé ilyen helyzetbe... - magyarázkodott.

- Nem nem nem!! Ez a szenvedélyem! Az életem! Nem foszthattok meg tőle csak mert nem volt elég jó a biztonság a versenyen. Azt hittem támogatsz!

- A biztonságod érdekében nem vehetsz részt a következő fordulókon. Te nem vagy elég...

- Csak azért mondod ezt, mert lány vagyok! - adtam ki magamból.

A levegő most megfagyott körülöttünk. Apám nem szólt semmit.

- Ha fiad lenne nem ezt mondanád!

- Mindig támogattalak! Ezt ne felejtsd el!

- De sosem töltöttem be azt az űrt! Neked nem lehet elég jó!

- Amelia! Most ezt befejezed! Nem végeztem még! Mivel úgy is lesz szabadidőd eldöntöttük, hogy iskolába fogunk iratni.

- Szóval a magántanáromtól is megfosztasz? Csodás! Mond New York melyik elit sulijába akartok beiratni? - mondtam cinikusan.

- Ezért van itt Peter. Elintéztem, hogy egy osztályba kerüljetek és legalább legyen egy barátod is...

- Ezzel arra célzol, hogy antiszociális vagyok?

- Amelia! Fejezd be! - kiálltott rám, de én má elindultam az ajtó felé. - Jarvis ki ne engedd!

Jarvis tényleg nem engedett ki az ajtón, így visszafordultam.

- Mond apa, mégis, hogy kellett volna reagáljak? Elvesztek tőlem minden fontosat és közben újra suliba kell járnom.

- Sajnálom kicsim. De ez így helyes. Majd te is belátod.

Itt nem volt más választásom, mint lobogtatni a fehér zászlót.

- Ne haragudj Peter! Nyilván nem így tervezted az első találkozasunkat. - nevettem kínosan.

- Hidd el én is hasonló reakciót váltottam volna ki. - mosolygott.

- Mr Stark, Furry ügynök keresti önt telefonon. - szólalt meg Jarvis.

- Megyek! - indult meg az apám az irodája felé.

Így ketten maradtunk a kanapén. Most, hogy így megfigyelem Peter egész helyes és aranyos srác. Remélem a suliban is hasonló emberekkel futok majd össze.

- Szóval a híres Pókemberrel fogok egy osztályba járni. - mosolyogtam.

- Én pedig Tony Stark lányával - nevetett fel.

- Mesélj magadról! Az erődről! Ha nem vagyok tapintatlan.

- Nem ... mármint mesélek.. igen.. - kezdett bele kissé idegesen. Bevallom jól áll ez neki.

Mesélt nekem a suliról, Queensről, a nagynénjéről a barátjáról az erejéről... Én pedig érdeklődve figyeltem. Egy kicsit közelebb húzódtam hozzá ami úgy tűnt nem zavarja. Ekkor jött vissza apa.

- Peter remélem nem veted ki a hálód a lányomra! - nézett minket szigorúan, mire mi felnevettünk. - Lassan indulnod kéne... Happy majd elvisz kocsival!

- Rendben. - álltunk fel mind a ketten. - Akkor majd a suliban találkozunk.

- Igen... Amelia...

- Szólíts Liának! - mondtam és egy ölelés után távozott.

Az ablakon keresztül integettem neki.

- Ha megengedi Mr Stark, a lánya valószínűleg fülig szerelmes Peterbe. - mondta Jarvis.

- Ez igaz? - nézett nagyot az apám.

- Jarvis! - pirultam el. - Ilyet többet ne mondj! Kérlek!

- Ahogy szeretné Ms Stark.

Majd ezzel a lendülettel a szobám felé vettem az irányt.