Reggel Happy ugyanott tett ki. Minden szem rám szegeződött mikor belépten a suliba. Azok a lányok akikkel tegnap összefutottam lenéző pillantásokkal üdvözöltek. Megkerestem a szekrényemet és kivettem pár dolgot a következő órára, mikor Liz bukkant fel.

- Te jó ég! Ne ijesztegess! - tettem a mellkasom elé a kezem nevetve.

- Bocsi nem volt szándékos. Azért jöttem, hogy meginvitáljalak a szakkörökre! Megtaláljuk a neked megfelelőt! - tartott felém egy listát.

- Huh... köszönöm! Nagyon kedves vagy!

- Melyik érdekel leginkább? - néztük együtt.

- Nem is tudom...

- Rajz, sakk, foci, kosár... esetleg pom pom lánynak is elmehetnél.

- Még gondolkodom rajta. - mosolyogtam.

- Rendben ezt nálad hagyom, majd ebédnél beszélünk! Most mennem kell. Kémiám lesz, szia Lia! - köszönt el.

- Szia!

Bementem a terembe ahol a tegnapi helyet foglaltam el. Megcsörrent a telefonom. Happy küldött egy üzenetet:

"Jobb ha nem nézed a híreket! Happy"

Idegesen kerestem meg mai híreket.

- Szia Lia! - jött meg Peter. - Mi újság?

- Öhm... minden rendben, azt hiszem... - mondtam neki fel sem nézve a telefonomból.

- Mit nézel? - kérdezte.

- A tegnapi sajtótájékoztatót... Happy azt kérte ne nézzem meg, de kíváncsivá tett.

"Tony Stark hivatalos bejelentése
A Vasember alkotója a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Monacoi versenyen történtekhez semmi köze és nem hajlandó átadni az amerikai hadviselésnek a páncélt. További részeltek..."

- Úristen... - mondtam ki végül miután mind a ketten elolvastuk a teljes bejegyzést.

- Miről van szó? - jött oda hozzánk Ned.

Megmutattam neki is, de a két srác értetlenül nézett rám.

- Milyen verseny?- kérdezte meg tőlem Ned.

- Az az autóverseny amin résztvettem... Amin meg akartak ölni...- suttogtam mire a srác nagy szemekkel nézett.

- Peter te tudtad? Ez nagyon durva! - döbbent le.

- A verseny után ismerkedtünk meg. - mondta Peter. - Most mi lesz apukáddal?

- Nem tudom... ma beszélek vele...

- És azt tudják ki támadott rád? Tudnak egyáltalán valamit? - kérdezte Ned.

- Apa nem mondott nekem semmit. Nem akarja, hogy belekeveredjek.

A csengő szakította félbe a beszélgetésünket. Elővettem a matek cuccomat és csak az órára figyeltem. Viszont nagyon is aggasztott a dolog... tudnom kell ki támadott meg. Az ebéd szünetben Liz és a barátnői mellé ültem.

- Mond Lia, hogy döntöttél? Beszállsz az egyik klubba? - kérdezte Liz.

- A tudományos csoport érdekelne. - mondtam.

- Jó választás! Én is abban vagyok benne. Ne haragudj ők itt Blair és Wanda. - mutatott be a két lánynak.

- Mesélj nekünk a Bosszúállókról! - nézett rám csillogó szemekkel Blair. - Szerinted ki a leghelyesebb?

- Hát nem is tudom... - mondtam zavartan.

- Na és kivel vagy jóban? - kérdezte Wanda.

- Nem sokat találkozok velük, egyszer egy partyn futottam össze a Fekete Özveggyel, Amerika kapitánnyal és Thorral...

A lányok sikítozni kezdtek és tovább kérdezgettek. Az ebédlőben sokan minket néztek, még Peterék is.

- Civilként találkoztál velük?? Úristeeen! - visítoztak mind a ketten.

- Lányok nyugi... - mondta Liz. - Ne faggassuk Liát...

- Semmi baj! Megszoktam...

- Nekem nagyon tetszik Amerika kapitány! - álmodozott Wanda. - Blair is odavan érte... és nézd Lizt, Pókember az ő hercege.

Tudtam, hogy a fiúk mindent hallanak ezért odapillantottam. Peter érdeklődve figyelte a beszélgetést én viszont sírni tudtam volna a fájdalomtól.

- Tényleg szerelmes vagy Pókemberbe? - tettem fel a kérdést.

- Igen Liz teljesen belezúgott! - mondta Blair, a lány pedig csak bólogatott.

- Ismered őt személyesen? Milyen? - kérdezte Liz.

Peterre pillantottam megint. Nem fogok hazudni... nem tehetem... ő nagyon szereti ezt a lányt.

- Sokkal fiatalabb mint a többi hős és nagyon kedves és kalandvágyó...

- Ohh Liz itt a konkurencia! - nevetett Blair.

- Nem... én... nem... - ráztam a fejem. - Persze kívülről helyes meg minden, de...

- A belső a fontos! - fejezte be a mondtatot Liz. - Az elmondásod alapján nem lehet rossz ember! Elképesztő milyen videók vannak fent a YouTubeon.

- Mond Lia neked melyik tetszik a legjobban? - kérdezte Wanda.

- A legtöbb hősnek van barátnője így nem sokan maradtak... - mondtam zavartan.

- Te lehetsz a legnagyobb mázlista. Találkozhatsz velük bármikor!!! - áradozott Blair.

Suli után Petert kerestem. Meg is találtam a szekrényeknél.

- Szia Peter! Tudsz nekem segíteni?

- Persze mond csak!

- Arról lenne szó, hogy ki akarom deríteni ki akart megölni a pályán. - mondtam neki halkan.

- Mégis hogyan? Miben tudnék segíteni?

- A részleteket nem itt kéne megbeszélnünk...

- Akkor gyere át hozzánk! - ajánlotta fel.

Ketten el is indultunk hozzájuk. Mikor beléptem az ajtón Peter nénikéje azonnal letámadott.

- Szia Peter, ki a vendégünk? Csak nem a barátnőd?

- Nem nem... mi nem - mondtuk egyzserre.

- Szóval nem... - ismételte. - Én May vagyok és te...

- Amelia. - mondtam mosolyogva.

- Mr Stark lánya. - tette hozzá Peter.

- Peter! - mondtam dühösen.

- Tényleg? Milyen kicsi a világ... - mondta May.

- Na akkor mi most megyünk... - rángatott be a szobájába Peter.

- Aranyos a nénikéd! - mosolyogtam. - Na akkor kezdjünk neki!

Peter elővette a laptopját én pedig nekiálltam pötyögni.

- A férfi neve Ivan Vanko. Ez minden amit eddig tudok...

- Háttér, előélet? - kérdezte Peter.

- Apja Anton Vanko és Ivan is fizikus
Elítélték, mert fegyverkészítésre alkalmas plutóniumot adott el Pakisztánnak... 15 évig volt börtönben...

- Szóval lemásolta Mr Stark Vasemberét majd rádtámadt. De miért? Börtönben nem tud megölni se téged sem az apádat.

- Lehet pont ez volt a célja. - gondolkodtam el. - Elég volt, hogy megmutatta a technológiát máris mindenki apa ellen fordult...

- Még jó hogy nem ölt meg! - mosolygott Peter.

- Igen... - nevettem idegesen és közben további információkat kerestem.

Kínos csend vette kezdetét, majd Peter megszólalt.

- Lia... amit az ebédlőben mondtál rólam...

- Én izé... - kerestem a megfelelő szavakat. - csak jó színben akartalak feltűntetni... - túrtam bele a hajamba zavartan.

- Ez kedves tőled! - nézett a szemembe, amitől egy picit elpirultam.

Egy darabig csak néztük egymást csöndben és lassan közelebb húzódtunk egymáshoz. Épp hunytam volna le a szemem mikor észbe kaptam.

- Öhm... te eljössz az őszi bálba? - kérdeztem idegesen, miközben kimásztam a személyes teréből.

- El akarok hívni egy lányt, de nem merem...

- Gyerünk Peter! Légy magabiztosabb! - boxoltam bele a vállába. - Bárki is ez a lány, ha megkérdezed biztos elmegy veled!

- Remélem igazad lesz! - mosolygott. - Holnap megkérdezem Lizt.

A szívem teljesen összetört. Habár tudtam, hogy Peter majd Lizt akarja meghívni, de reménykedtem benne, hogy mégsem. Nehezen tartottam vissza a könnyeimet.

- Lia? Figyelsz? Lia!

- Igen bocsi csak eszembe jutott valami...

- Azt kérdeztem te eljössz e.

- Hát izé én nem leszek ott... apának lesz egy partyja aznap este, muszáj megjelennem érted... - mondtam neki.

Bólintott.
Ekkor hívott fel Happy.

- Igen, igen, Peternél... Rendben... Persze... Szia! - tettem le a telefont.

- Mázli, hogy téged Happy kedvel. Velem sosem jött ki jól.

Kisétáltunk a szobájából, majd megszólaltam.

- Pár perc és ideér... - itt pedig vártam, hogy befejezze a mondatot.

- Akkor szia Lia! - nyitotta ki nekem az ajtót.

- Akkor holnap! - köszöntem el csalódottan.

Happy már kint várt és gyorsan hazadobott.

/Ezalatt Peteréknél/

Peter becsukta az ajtót majd elindult vissza a szobájába.

- Kicsim... te egy cseppet sem értesz a nőkhöz... - mondta May néni.

Peter döbbenten állt a nappali közepén és egy hang sem jött ki a torkán.

/Vissza Ameliához/

Mikor hazaértünk zokogva rohantam be a szobámba.

- Szia édesem! Milyen napod volt? - kérdezte anya. - Lia!

Csak azt hallotta ahogy becsapom az ajtót és odabent sírok a szobámban. Néhány órát ebben az állapotban töltöttem, majd kisírt szemekkel léptem ki az ajtón.

- Mond Lia mi a baj? - kérdezte aggódva az anyám.

- Meghallgatsz? - kérdeztem halkan.

- Hát persze! - fogta meg a kezem.

Leültünk a kanapéra és dióhéjban elmondtam neki miért jöttem haza zokogva.

- Jajj kicsim ne aggódj! - ölelt meg szorosan. - Attól, hogy most más lányt szeret attól még szerethet téged is! A barátjaként legyél mellette és támogasd! Éreztesd vele, hogy neked ő fontos! Hidd el észre fog venni.

Hevesen bólogattam és a lábára raktam a fejem.

- De megtudhatom, ki ez a szerencsés fiatalember? - kérdezte anyám.

- Nem szeretném elmondani... - töröltem meg az orrom.

- Rendben! - simogatta meg a fejem.

A vacsorát a szobámban fogyasztottam el, majd hamar elaludtam.