Napok, hetek teltek el. Mintha megállt volna a világ. Mindenki még mindig azon a fotón van fennakadva és Liz most is rossz néven veszi amikor Peterrel beszélgetek, de ez várható volt. Ma van az utolsó nap a suliban a szünet előtt. Aztán jön a karácsony, majd a szilveszteri buli. Szerencsére megvettem a legjobb ajándékokat a megfelelő embereknek így egy csomó időm marad. Főleg magamra.
Ma reggel boldogan ültem be a terembe és ezt Nedék is észrevették.

- Lia, látom nagyon felpörögtél! - nézett nagyon Ned.

- Ennyire látszik?

- Nagyon. - mosolygott Peter.

- Sikeresen megvettem mindenkinek az ajándékát, lesz ruhám is, plusz a Szilveszter miatt sem kell aggódnom, vége a sulinak néhány hétre és nem is állhatna ennél jobban az átlagom. Ki ne lenne boldog a helyemben? - hadartam el.

A srácok csak nevettek, de ma ez sem érdekelt.
A következő órát Flash melletst kellett töltenem ami egy borzalmas dolog, mert állandóan nyomul vagy beszól az embereknek. Peterrel együtt érkeztünk a terembe és épp az egyik sztorimat meséltem, mikor Flash ránk ordított.

- Pöcsi Parker, Pöcsi Parker! - fújjolt.

- Hagyd csak! - súgta nekem oda a barátom de én a padtársamat úgy fejen vágtam a bioszkönyvemmel, hogy szerintem el is ájult.

- Fejezd be! Idióta... - mondtam neki, ő pedig csak elismerő pillantásokat küldött.

- Van kedv...

- Kopj le! - szóltam rá fel sem pillantva a füzetemből.

- Pedig elmehetnénk együtt Liz partyjára. Én leszek a DJ. - fordult felém.

- Csodás ajánlat, de én nem megyek Lizhez.

- Hogyhogy? - nézett nagyot.

- Az már nem rád tartozik! - fejeztem be a beszélgetést.

A suli végén Neddel sétáltam ki az épületből. Gondoltuk megvárjuk Petert aztán felmegyünk hozzá.

- Örülök, hogy végre kibékültetek hosszabb távra. - mosolygott Ned.

- Én is boldog vagyok. De amikor elér a beszélgetésünk arra a pontra, hogy megcsókoljon... akkor én mindig eltolom magamtól tudván, hogy neki barátnője van.

- Nem tudok tippeket adni ezen a téren.

- Eddig is megleptél a legőrültebb mégis a legegyszerűbb ötletekkel. Most is mondhatnál valamit. - könyörögtem mellette.

- Szólok ha eszembe jut bármi. De most meg ne fordulj!

Én pedig megfordultam. Vajon miért tesszük az ellenkezőjét, mikor azt mondják ne tedd meg ezt? Mellesleg Liz és Peter csókolóztak. Ez rombolta le azt hiszem a napomat.

- Oh.. már megszoktam! - túrtam bele a hajamba. - De nem ártana néha rád hallgatni.

Peterék lementek a lépcsőn és felénk sétáltak. Elővettem a leghitelesebb műmosolyomat és Neddel odaköszöntünk nekik.

- Sziasztok! - köszöntem. - Peter akkor mehetünk?

- Sajnálom, de ma nem ér rá! Velünk jön és elmegyünk korcsolyázni! - húzta maga felé Liz.

- Én igazából már megígértem Liának, hogy velük töltöm a délutánt... Majd máskor kicsim! - csókolta meg Peter a barátnőjét.

- Peter én vagyok a barátnőd és nem Lia! Mégis vele vagy több időt. - nyafogott Liz. Te jó ég mi lett belőle? Egy hisztis ribi?

- Tudom, de már megígértem! - ölelte meg. Esküszöm idehányok. De komolyan.

- Peter mennünk kéne! - szólt Ned.

- Rendben, szia kicsim! - nyomott egy utolsó csókot a kedvese ajkára.

- Lia még marad egy kicsit beszélgetni! - fogta meg a vállamat Wanda.

A fiúk hátranéztek én pedig csak intettem, hogy mindjárt megyek.

- Mondjátok! Nincs sok időm! - néztem az órámra.

- Mit akarsz Petertől? - nézett dühösen a szemembe Liz. - Miért nyúlod le a pasimat?!

- Peter a barátom és bocs, de te hagytad el! Most már mehetek? - mondtam gúnyosan.

- Na idefigyelj ribikém! Ezt nem fogod megúszni! - tartotta fel az ujját Wanda.

- Gondoltam, mivel a vizek ilyenkor általában befagynak. Na de mindegy. Jó szünetet és boldog új évet! - fordultam sarkon.

Átsétáltam az utca másik oldalára ahol már vártak a fiúk.

- Mi történt? - kérdezte Ned.

- Nem fontos menjünk! - indultam meg.

Amég sétáltunk Peter és Ned a Legoról tárgyaltak én pedig csak hallgattam. Sajnos ehhez nem tudok hozzászólni. Az én gyerekkorom az autókról szólt. Mikor megérkeztünk akkor May néni tárt karokkal fogadott minket.

- Sziasztok! Lia drágám! - fordult felém. - Örülök, hogy te is itt vagy.

- Én is May!

Miután sikeresen túljutottunk az üdvözlésen, azután Peter szobáját vettük célba. Elővettek egy doboz Legot és az útmutatóját.

- Szóval ez lenne az amit össze akartok rakni... - tanulmányoztam a papírt. - Tájékoztatlak titeket, hogy nem ismerem a Legot úgyhogy bocsi ha valamit elrontok.

- Nem nehéz csak rakni kell... - adott a kezembe két építőkockát.

- Na jó talán ez még nekem is sikerül! - nevettem. - Mit is rakunk pontosan?

- A Halálcsillagot. - mondta Peter.

Neki is álltunk a váz összeállításának. Ned elkezdte összeszedni a darabokat, mi pedig az útmutatót tanulmányoztuk Peterrel. Jó volt a közelsége, de mégis bűntudatom támadt minden egyes alkalommal mikor a kezünk véletlenül összeért. Nem szabadna közelebb kerülnöm hozzá.

- Amúgy Mr. Stark nem haragszik amiatt, hogy a szobafogságod alatt nálunk vagy? - kérdezte Peter.

- Tudod most itt ez a nagy karácsonyi vacsora meg a kormány is el akarja venni a páncélokat... szóval nem nagyon figyel rám. Ha pedig mégis akkor vállalom a felelősséget.

A váz készen lett én pedig újra az útmutatót keztem tanulmányozni.

- Nem hiszem el, hogy most fogsz a kezedben először Legot. - csodálkozott Ned.

- Én sem hiszem el, hogy nem adtak a kezembe ilyen jó játékot! - mondtam miközben egy sajá gyártású autót készítettem.

- Az meg mi? - vette ki a kezemből Peter.

- Hé! Még nincs kész! - kaptam utána.

- Ez tök jól néz ki! - tanulmányozta a művemet.

- Adj neki még több darabot és még a végén egy közepes méretű repülőt is összerak. - nevetett Ned.

- Azt kétlem! - mosolyodtam el én is.

Miközben folytattuk a Halálcsillag építését, Peterrel gyakran találkozott a tekintetünk és talál túl sokszor.
Miért kerget az őrületbe?
Habár sokszor álmodoztam róla, hogy megfogja a kezem, a falhoz szorít, majd szenvedélyesen megcsókol. Én pedig a nyaka köré fonom a kezemet és a gyönyörű barna hajába túrok. Eközben belesúgja a fülembe, hogy "Szeretlek!", amitől pozitív értelemben megborzongok...

- Lia! Hahó! Itt vagy velünk? - szólogatott Ned.

- Igen én is... - álmodoztam továbbra is, miközben a kezemben tartott Lego-autót birizgáltam.

- Akkor odaadod a melletted lévő darabot?

A figyelmemet tök más kötötte le így nem válaszoltam.

- Hallasz Lia?? - tapsolt kettőt, de nem reagáltam.

- Ne hívjam Mayt? Lehet beteg... - vetette fel az ötletet Peter.

- Az egyszer biztos, hogy furán viselkedik... Hé Lia!! - kiálltott újra.

- Ameliaaa! - rázta meg a vállam Peter amitől azonnal felébredtem.

- Igen? - néztem rá furán.

- Minden rendben? - kérdezte. Ohh miért vagy ilyen cuki?

- Nem igazán... - fogtam meg a fejem. - Kimegyek inni.

Indultam volna, de Ned megállított.

- Figyelj Lia! Talán jobb lenne ha beszélnél erről... Kezdesz...

- Tudom. - sóhajtottam és becsuktam magam mögött az ajtót.

/A szobában Peterrel és Neddel/

- Ned! Mi ez az egész? - nézett Peter szúrósan a barátja szemébe.

- Nem az én dolgom beszélni róla. Ha Lia készen áll rá akkor elmondja neked. - vonta meg a vállát.

- Figyelj, Lia nagyon fontos nekem érted? Ha segítségre van szüksége akkor én mindig mellette leszek, de ahhoz tudnom kell mi a baja. Pont ezért kérlek meg, hogy mondd el!

- Peter... Ezt nem tőlem tudod... de... Vanko él.

/a konyhában May-jel és Liaval/

- May kérhetek egy pohár vizet? - ültem le a konyhában.

- Persze drágám! - nyújtotta oda nejem a poharat.

- Köszönöm!

- Mondd Lia... - ült le mellém. - ...milyen a kapcsolatod Peterrel?

- Én... hát... hogy is mondjam... - kerestem zavartan a szavakat.

- Nagyon közel álltok egymáshoz és itt van ez a másik lány Liz aki a barátnője.

- Igen... Liz és Peter egy pár én pedig csak barátja vagyok. - mosolyogtam kínosan.

- Nem akarok beleszólni az életetekbe, de azt látom, hogy Peter egyszerre két lánynak csapja a szelet...

- May ez nem így van. - nyugtatgattam habár én voltam az ideges. - Csak barátság van köztünk. Egyikőnk sem szeretne többet.

/Újra Peter szobájában/

- Mi az, hogy Vanko él?

- Peter, ennél többet nem mondhatok! És meg se próbáld Liából kihúzni, mert így is eléggé ki van... - szólta el magát Ned.

- Mitől? Ned! Mondd el! - emelte fel a hangját Peter.

- Nem mondhatok semmit!

- Ned. Szeretem Liát és meg kell védenem. Ha Vanko tényleg él az hatalmas veszély ő rá nézve. Segíts! Kérlek!

- Na akkor tisztázzunk valamit! Akkor most kit szeretünk jobban? Lizt vagy Ameliat? - húzta fel a szemöldökét Ned.

- Hát én... - kezdte zavartan Peter.

/Amelia/

Ekkor léptem be az ajtón egy kicsit gondterhelten.

- Bocsi srácok, de jobb ha hazamegyek. Elég rosszul vagyok... - kaptam fel a táskámat

- Elkísérjelek? - pattant fel hírtelen Peter amitől igazán meglepődtem.

- Nem nem... Steve értem jön... - nyúltam a kilincsért idegesen, de beelőzött.

- Csak lekísérlek - mosolygott. A szívem a fülemben dobogott és pulzusom pedig az egekben volt. - Egy perc Ned!

Elköszöntem Maytől, majd kisétáltunk az ajtón. Mikor becsukódott akkor letámadtam Petert.

- Ez mi a fene volt? - szórtam szikrákat a szemeimmel.

- Valamit nem mondasz el amiről Ned is tud! Az az érzésem veszélyben vagy ezért meg foglak védeni bármi áron! - szorított le a falhoz, amire feléledtek a pillangók a gyomromban.

- Mondtam már, hogy nincs szükségem a Szőke Hercegre! - néztem a két gyönyörű íriszébe.

- Csak, hogy én nem vagyok szőke és nem vagyok herceg... - hajolt közelebb... és még közelebb. - Én Pókember vagyok...