- Apád elég dühös lesz ha nem érünk oda időben. Hol voltál eddig?

- Segítettem egy barátnak... - bámultam ki az ablakon.

/Eközben Peterék autójában/

- Ez a Lia nagyon kedves volt, hogy átjött segíteni neked! - mondta May.

- Igen ő egy nagyon segítőkész lány... - bámult ki az ablakon Peter.

- Micsoda nőcsábász lett belőled! Egy este 2 lány... - viccelődött a sofőr.

- Mi? Dehogy! Én és Lia nem! - vágta neki oda a fiú. - Ne mondj ilyeneket!

- Rendben... - állt meg a pirosnál May.

/Vissza Ameliahoz/

Sieteve mentem fel a szobámba ahol gyors átöltöztem. A vendégek lassan megérkeztek. A szüleim nem tudtak velem foglalkozni így fel sem tűnt nekik az eltűnésem. Kimentem az erkélyre és a csillagokat nézegettem, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet a sulibálon.

- Hát itt vagy! - szólított meg valaki a hátam mögül.

- Steve! - mosolyogtam. - Rég láttuk egymást.

- Megnőttél! - simogatta mag a fejem.

- Végre felérek hozzátok! - nevettem. - Mi újság veled? Milyen a 21. század?

- Kellett idő, de már egész sok mindent megtapasztaltam. Milyen a suli?

- Ne is kérdezd! - túrtam bele a hajamba. - Nem gondoltam volna, hogy ott is van társadalmi hierarchia...

- Az új dolgokkal akkor nem vagyok egyedül... - nevetett. - Apád említett valami ünnepséget amin ott kéne lenned...

- A sulibál... Igen az is ma este van.

- Miért nem vagy ott? - kérdezte.

- Nem volt kísérőm... - csuklott el a hangom.

- Remélem megérted ha ezt nem hiszem el.

- Az akivel el akartam menni most egy másik lánnyal táncol a bálon. - vallottam be.

- Így már minden világos.

- De ez így jó. Helyesen döntöttem és most boldog vagyok! - mosolyogtam Stevere.

- Igyunk meg valamit! - kísért vissza a terembe.

Nekem csak egy pohár pezsgőt engedtek. Pff. Ez így nagyon gáz.

- Hallottam a balesetedről. Hogy vagy? - kérdezte.

- Nagyon jól köszönöm. Anya nyugodtabban alszik amióta meghalt Vanko. Te nem találod furcsának ezt az egészet?

- Hogy nyugodtan alszotok? - nevetett.

- Az, hogy Vanko meg akart ölni! Aztán hagyja magát elkapatni! - néztem rá komolyan.

- Sok kiszámíthatatlan ember van, lásd Lokit.

- Lokit nem lehet elfelejteni! - nevettem fel. - De van abban valami amit mondasz...

- Kik jöttek még el? - kérdezte Amerika kapitány.

- Natasha, Clint, Sam, Thor, Banner... - soroltam a neveket.

- Mi van az új sráccal? - nézett rám mire összerezzentem.

- Kire gondolsz?

- A Pókemberre... Tony talált rá... el is lopta a pajzsomat - mosolygott.

- Igen, Pókember... Ő nem jön szerintem, legalábbis nem láttam eddig... - ittam bele a pezsgőmbe.

- Lia! - jött oda hozzánk Thor. - A tetőért elnézésedet kérem...!

- Ugyan, megesik! De azért kerüljük az ilyen szituációkat. - nevettem.

Az est további részében mindenkinek jó hangulata volt és én is elfelejthettem Petert néhány órára. Legalább is azt hittem.
A party végén már csak mi maradtunk és a Bosszúállók. Épp Thor pörölyét próbáltuk megmozdítatni mikor megérkezett a (számomra váratlan) vendég.

- Peter! - állt fel apám. - Már vártunk! Gyere ülj le közénk!

Hatalmas szemekkel néztem ahogy helyet foglal velem szemben a barátom. Idegesen haraptam az ajkamba és érdeklődve figyeltem az eseményeket.

- Ismered már a többséget... ő itt Bruce Banner... - kezdte apám bemutatni neki a jelenlévőket. Mikod rám került a sor akkor egy nagyot nyeltem. - Ameliát ismered...

Ennél a mondatnál Steve kíváncsian nézett rám, Peter pedig... azzal a két szép szemével pillantott rám. Azt hittem ott helyben elájulok.

- Nem mondtad, hogy ismered! - súgta nekem oda Steve.

- Csak... - kerestem a szavakat. - ... egy suliba járunk, és egy osztályba, és barátok vagyunk...

- Így már minden világos! - dőlt hátra mosolyogva. Erre belekönyököltem az oldalába, mire csak felnevetett.

- Szemét vagy! - duzzogtam mint egy kislány.

- Ne légy durcis! - simogatta meg a fejem. - Ha nem vetted volna észre Peter le se veszi rólad a szemét!

Amint elhangozott a mondat, azonnal oda fordítottam a fejem és azt tapasztaltam, hogy Amerika kapitánynak igaza van. Egy idő után már nem bírtam.

- Hozok még innivalót! - álltam fel a tálcával a kezemben.

- Hadd segítsek! - nyúlt a poharakért Peter.

Szó nélkül hagytam, hogy segítsen. A bárpultnál letettem a tálcát és nekiálltam piát tölteni a poharakba.

- Mi a fenét keresel itt? - néztem a barátomra dühösen.

- Gondoltam benézek. - válaszolta egyszerűen.

- Muszáj tönkre tenned az estét?

- Azt hittem...

- Mit hittél? Azt, hogy varázsütésre megoldódik a köztünk lévő konfliktus?

- Azt hittem, hogy már nem haragszol...

- Csak azért, mert segítettem neked, hogy jól nézzél ki a randevúdon attól még nem vagyunk jóban!

- Akkor miért segítettél? - kérdezte.

- Azért mert a barátom vagy és szeretlek! Fontos vagy nekem! Képzeld! - vágtam oda neki dühösen. - Most kérlek hagyj és ne cseszd el az estét!

- Segíteni szeretnék neked! Tartozom neked! - nézett mélyen a szemembe amitől megingott a kezemben lévő tálca.

- Nem kell! Tényleg! Boldogulok egyedül is... - ahogy kimondtam a tálca kiesett a kezünkből, majd a ruhámra ömlött az alkohol.

A poharak összetörtek és a padlón szilánkokban szórodtak szét. Apa jelent meg az ajtóban.

- Mi történt? - nézett ránk.

- Eltörtem a poharakat. Azt hiszem nekem mára ennyi elég volt! Összetakarítok majd elmegyek lefeküdni. Köszönj el a nevemben is apa! - indultam meg a seprűért Peterrel egyetemben. - Te inkább ne nyúlj semmihez! Azt hiszem elég lesz a segítségedből.

Az utasításomra a barátom odébb állt, apa pedig csak nézett, hol rám, hol a meglepett Pókemberre. Mikor végeztem, akkor szó nélkül elindultam a szobámba.

/A bárpultnál Tonyval és Peterrel/

- Gondolom fogalmad sincs mi a baja... - nézett Tony a srácra.

- Van egy sejtésem. - mondta Peter még mindig a lépcsőt nézve.

- Remélem nem te bántottad meg... akkor áshatod a saját sírodat... - közölte vele Stark, majd sarkonfordult és visszatért a vendégekhez.

/Amelia szobájában/

Zokogva borultam az ágyamba. Ránéztem az órámra.
23:45
Nem akartam Nedet ilyen későn felhívni, inkább elaludtam.
2 napig ki sem mozdultam a szobámból, nem ettem és nem ittam konkrétan semmit. Néha Jarvis megkérdezte kérek e valamit, de amúgy senki se látogatott meg. Csak Neddel beszéltem telefonon, aki ugyan nem tudott ellátni semmilyen hasznos tanáccsal, legalább tartotta bennem a lelket.
Vasárnap reggel épp a reggelimet fogyasztottam, mikor megszólalt apa telefonja. Valószínűleg itthagyta. Amikor láttam, hogy Privát szám hívja akkor gondolkodás nélkül felvettem a készüléket. Azt hittem, hogy semmi komoly, de mikor beleszóltak akkor kiejtettem a kezemben lévő narancsot.

- Tony Stark... - suttogott be egy férfi.

- Kivel beszélek? - kérdeztem.

- Megirom Stark név igazi történetét... - nevetett fel amitől megfagyott bennem a vér.