/Peteréknél a buli után/

Zaklatottan ment haza Peter. Mikor benyitott May kissé aggódva nézett rá.

- Hogyhogy ilyen korán? Nem volt jó a... - ekkor meglátta Peter monokliját és teljesem elképedt. - Te jó ég! Mit csináltak veled?

- Semmit... - mondta ingerülten a srác. - Megyek lefeküdni.

May tehetetlenül nézett a csalódott fiú után.

/Lia és Blair vasárnap reggel/

10kor már fent voltunk ahhoz képest milyen későn aludtunk el. Kerestem Blairnek egy ruhát mikor rábukkant a naplómra.

- Lia ez a naplód? Beleolvashatok?

- Ne! Mármint sok baromságot írtam le... - harapdáltam a számat, de késő volt. Blair már forgatta a könyvet.

- Csak Peterre vagyok kíváncsi! Mi az, hogy szívesen látnád a kockahasát? - húzta fel a szemöldökét. - Mégis dúl a szerelem!

- Jajj! Nem! - nevettem kínosan. - Mond te nem álmodoztál még? Én csak... mondtam sok a baromság benne!

- "Milyen aranyos volt mikor megjelent az erkélyen. Azóta sajnos nem jött pedig néha vagyis elég gyakran arról áradozom, hogy egy este újra eljön..." - idézett a naplómból. - Komolyan idáig jött? De romantikus!!

- Tedd le! - kergettem nevetve.

-"...habár elrohantam mégis vágyom a csókjára..." - folytatta, mire apa benyitott.

- Kinek a csókjára vágytok? - húzta fel a szemöldökét.

- Jónapot Mr. Stark! - üdvözölte apát Blair.

- Szia apa! - integettem neki idegesen. - Blair izé... van egy srác akivel jár és róla mesélt...

- Igen. - bólogatott a barátnőm.

- Rendben, de még beszélnünk kell a tegnapiakról! - tartotta fel az ujját és kiment.

- Majdnem lebuktam... - sóhajtottam.

- Igen. - helyeselt Blair. - De legközelebb nem úszod meg ennyivel!

- Oh szóval most zsarolni próbálsz? - néztem rá nevetve.

- Nem tudod mire vagyok képes... - suttogta mosolyogva.

Egy kínos csend után hangosan felnevettük, majd nem sokára Blair hazament. Én leültem az asztalomhoz és egy tollal a kezemben gondolkoztam.
Írni akartam, arról amit érzek.
Szinte megállíthatatlanul körmölni kezdtem. Egy helyen még el is szakítottam a papírt. Váratlanul apa nyitott be.

- Kicsim lejössz enni? - jött be, majd a szeme megállt a naplómon.

- Megyek. - csuktam be a könyvet. - Miért kíváncsi mindenki a magánéletemre?

- Talán, mert izgalmas. - mosolygott. - Végül is egy Stark vagy.

- Nem a nevemtől leszek nagy ember. Hanem a tetteimtől. - álltam fel.

- Olyan gyorsan felnősz... - simogatta meg a fejem.

- Mindig ezt mondod. De menjünk! Kihűl a kaja! - szaladtam le a lépcsőn.

/Peteréknél ebéd közben/

- Mi a baj kicsim? - kérdezte May Petertől. - Hozzá sem nyúltál az ebédhez.

- Nincs étvágyam... - mondta a tányért bámulva.

- Pedig muszáj enned. - simogatta meg Petert. - Ugye nem a tegnapiak miatt vagy ilyen? Valaki megvert téged aznap és tudni szeretném ki volt!!

- Semmi nem volt. - mondta nyugodtan, majd besétált a szobájába.

/Amelia szobájában, ebéd után/

Evés után a szobámba mentem és úgy gondoltam felhívom Petert hátha van kedve valamit ma csinálni. Végül is tegnap nem volt valami jó a hangulat. Elővettem a telefonomat és beirtam a számát, de kicsengett.

- "Peter Parkert hívta, a sípszó után hagyjon üzenetet!"

- Szia Peter, itt Lia! A tegnap nem alakult jól, de szeretném ha ma délután találkoznánk a szokásos helyen! Várni foglak! Szia! - mondtam mosolyogva a telefonba.

Valamiért ingerem volt a tökéletes ruhát kiválasztani ezért órákat válogattam a szekrényemben. Hatalmas rendetlenséget csináltam ezáltal, de legalább sikerült felöltöznöm. Felkaptam a táskámat és elindultam a kávézó felé. Nem volt rossz idő, a hó már elolvadt, de nem tűzött a nap. Izgatottan sétáltam a megbeszélt helyre, bár magam sem tudom miért. Remegett kezem-lábam. Furcsa érzés volt.
Nem sokkal később meg is érkeztem. Rendeltem egy forrócsokit, majd idegesen vártam.

Lassan egy órája várok. Kezdtem kicsit elszomorodni, hogy nem jön el. Csak az járt a fejemben, hogy miért teszi ezt, mikor megpillantottam a tv képernyőn, hogy tűzharcba keveredett néhány ember az egyik legforgalmasabb úton. Az futott át a fejemen, hogy ő biztosan ott van és segít. Magam is segíteni akartam, ezért a fizetést követően futno kezdtem a mindössze 3 saroknyira található út felé. A távolból már láttam ahogy az emberek futnak el a helyszínről, majd Pókember is feltűnt. A szívem egyre gyorsabban vert és azt hittem felrobbanok az idegtől.
Féltem.
De mentem.
10 métered körzetbe kerültem, de az egyik rendőr feltartóztatott.

- Kérem távozzon a helyszínről! - tartotta elém a kezét.

Nem tehettem mást minthogy távolról figyeltem az eseményeket. Próbáltam máshonnan megközelíteni a helyszínt, de képtelenség volt. Az egyik pillanatban Petert eltalálta az egyik golyó, majd a földre zuhant. Minden figyelmeztetés ellenére berohantam a veszélyes körzetbe és a sebesült Peterhez siettem. A karján volt egy hatalmas seb, hiába készült golyóállóra, valahogy mégis átjutott a ruhán. Lassan feltápászkodott és hálót lőtt az egyik lövöldöző emberre.

- Menj innen Lia! Veszélyes a hely! - kiálltotta.

- Tudom mit csinálok! - mondtam.

- Lia ez nem egy gimis verekedés! Itt életekről van szó! Jelen esetben a tiédről is!

A szavai igazak voltak, mégis mit sem törődve vele, felvettem egy pisztolyt a földről és rálőttem az egyik támadóra. Eltaláltam a karját, de Peter felkapott és néhány méterrel odébb vitt.

- El ne mozdulj innen! - kiálltotta.

Kivételesen igaza volt. Vagyis nem csak most. De hallgatnom kellett rá. Olyan gyorsan dobogott a szívem, hogy azt hittem rohamom is lesz. Bármely pillanatban érheti őt egy halálos lövedék. Nem tudom mennyi ideje álltam ott, de lassan kezdtek csillapodni a kedélyek. Az utolsó ember is letette a fegyvert. A rendőrök pedig nekiálltak a takarításnak. Odafutottam Peterhez és szorosan megöleltem.

- Annyira... annyira féltem... - sírtam. - Azt hittem... meghalsz... mikor eltalált a golyó...

- Jól vagyok! Ne félj! - mondta nyugodtan.

- Hazaviszlek! - törölgettem a könnyeimet. - Apa majd segít eltávolítani a golyót.

Megcsörgettem Happyt aki perceken belül meg is érkezett.

- Rosszul néz ki a srác! - fordult hátra.

- Meglőtték. Nyomókötésre van szüksége vagy elvérzik! Taposs a gázra! - kértem meg a sofőrt.

- Azonnal! - mondta Happy él gyorsan elindultunk.

Otthon apa orvosai azonnal nekiálltak a seb ellátásának. Én addig a konyhában ültem és idegesen rakosgattam a tálban lévő gyümölcsöket, majd nyílt az ajtó és Peter lépett ki rajta kötéssel a kezén. Odarohantam hozzá és megöleltem.

- Annyira örülök, hogy jól vagy! - mondtam boldogan.

- Jó tudni, hogy aggódsz értem.

- Viccelsz? Azt hittem szívrohamom lesz, mikor láttalak sebesülten harcolni. De te mindenkit legyőztél! - néztem a szemébe vidáman amit egy mosollyal viszonzott.

- Szeretlek! - suttogta.

- Én is szeretlek! - válaszoltam.

Anya eközben halkan besomfordált a konyhába. Mi Peterrel folyamatosan egymás szemébe néztünk. Egy tányér törte meg a pillanatot.

- Bocsánat! - mondta anya, mire mi csak legyintettünk.

Nem sokkal később Peter hazament én pedig egyedül maradtam. Vagyis apáék itt voltak, de Peter nélkül mintha megállna a világ...
Ezt mindenképpen le kell írnom a naplómba annyira jól hangzik.
Későre járt az idő és úgy döntöttem lefekeszem. Viszont amikor beléptem a szobámba egy hatalmas villámlást követően az ablakomon vérrel az volt felírva, hogy:

"NEM ÚSZOD MEG ÉLVE!"

Visszatartottam a síkításomat és a szám elé tettem a kezem. Egyértelműen Vanko jutott az eszembe akiről mit ne mondjak rég hallottunk. Érzetem, hogy hamarosan támadni fog.
Leültem az ágyam szélére és próbáltam nem pánikolni. Mikor valakinek az árnyéka jelent meg mögöttem. Ösztönösen meg akartam védeni magam, de aztán rájöttem, hogy csak Peter ül az ágyamban.

- Még egy ilyen... és megverlek... - lihegtem félve.

- Hé, nyugi! Már itt vagyok! - ölelt meg. - Amúgy érdekelne az üzenet az ablakodon.

Válasz helyett csak remegtem mint a nyárfalevél.

- Ne félj! Itt vagyok veled! - húzta ránk a takarót.

- Maradsz? - kérdeztem reménykedve.

- Persze. - ölelt meg majd nem sokkal később elaludtam.