Valahogyan változnom kellett, de ötletem sem volt, hogyan kezdjek hozzá. Vajon mások is ennyire csúnyának tartanak? Biztosan, csak nem mondják. De itt esélyem sincsen megváltozni. Nincsen fodrászom vagy körmösöm.

Nem baj, majd ha kijutok innen, akkor annyira megváltozok, hogy rám sem fognak ismerni. Utáltam ezt a bizonytalanság érzetet. Kishitű voltam, de nem mutathattam ki. Annyira szükségem volt valakire, akinek kiönthettem volna a lelkem, mint minden normális ember. De én nem vagyok az...

Lokival nem beszéltünk hetekig. Általában lekezelő tekintettel végigmért, mikor összefutottunk a folyosón. Én pedig próbáltam erről tudomást sem venni, vagy bemutattam neki. Ez a két lehetőség állt fennt. Ma volt a tizennyolcadik születésnapom. De nem csináltam semmit, csak egyedül ücsörögtem a szobámban. Ilyen amikor az ember felnőtté válik? Mások partikat tartanak, a barátaikkal buliznak, vagy elmennek kávézni. A szeretteikkel vannak, de... Nekem nincsen senkim sem... Magam vagyok. Ráadásul még tortám sem volt sosem. De majd egyszer lesz, egyszer biztosan. És én is gyönyörű ruhákban lehetek, ékszerekkel, mint a többi lány.

Unottan bökdöstem a villámmal az ételt, mikor kopogtak az ajtón. Azt hittem apám megint kitalált valami idióta feladatot, de szó sem volt erről. Loki állt az ajtóban, egy kicsi dobozzal a kezében. Én csak kíváncsian pillantottam rá, ő pedig invitálás nélkül a kezembe nyomta a dobozt, majd nemes egyszerűséggel lehuppant az ágyamra.

-Mi ez?

-Ha kibontod, esetleg rájössz. - felelte felgmán.

Legyen. Óvatosan levettem a dobozkáról a tetejét. Egy szelet színes torta volt benne. Vagyis, valamikor feltehetőleg az volt, ugyanis ezt már csak kanállal lehetett kiműteni a papírdobozból.

-Honnan tudtad, hogy ma van születésnapom?

-Az unalmas naplódból. - vonta meg a vállát.

Ahha, szóval ezért nincsen meg. Mostmár érthető.

-Nem is tagadod, hogy el olvastad. Nem rád vall. - morogtam.

Szegény nagyon úgy nézett ki, mint aki egyáltán nem érti a köztünk kialakult kellemetlen helyzetet.

-Miért vagy velem ilyen Aber? Hetek óta hozzám sem szólsz, pedig semmit sem vétettem.

Komolyan nem tűnik fel neki, hogy megbánt másokat a szavaival. Talán tényleg valami nagyon előkelő helyen nőtt fel, ahol volt valaki.

-Ezt komolyan kérdezed? Én segítettem neked, de ezt egy cseppet sem hálálod meg. Folyamatosan beszólogatsz. Lehet, hogy nem látszik, de vannak érzéseim Loki. - huppantam le a fotelba.

-Én hálás vagyok Amber. Nem értem mi a problémád? Talán elvárod, hogy minden nap megköszönjem?

-Nem Loki. Egyszer sem köszönted meg.

Nem vártam tőle sokat, csak egy egyszerű köszönömöt. Az lett volna a minimum.

-Hát akkor... Örök hálám Amber. - vigyorgott gúnyosan.

Hogy lehet valaki ennyire öntelt és arrogáns? Elviselhetetlen egy természet, az szent. Csak tudnám miért bánik így velem...

-Ez aztán őszinte volt.

-Erősségem. - mosolyodott el halványan, én pedig mellé ültem az ágyon.

-Pedig könnyebb lenne, ha őszinte lennél. De nem mondom meg neked, hogy mit csinálj istenke.

-Úgy utálom, mikor így szólítasz. - nézett rám mosolyogva.

Pillanatok alatt változott meg. Talán ezért is olyan kiismerhetetlen. Viszont ez most egy őszinte kijelentés volt.

-Miért? Te mondtad, hogy isten vagy. - néztem rá ártatlanul.

-Igen, de látom feleslegesen magyarázom neked. A felfogóképességed fejleszteni kéne szöszi.

Na persze. Mindjárt térdere borulok, és imádkozom hozzá egy sort.

-Na és... templomokat is állítanak nektek?

-Van akinek. De a legtöbb istennek csak apró szentélyeket készítenek. - felelte halkan.

Olyan furcsák ezek a a hangulatingadozásai. Egyik pillanatban egy egoista barom, viszont a következőben már csak egy megtört ember. Mert igen, ott csillan a szemében a fájdalom. Én látom, pontosan tudom, mert én is mindig elrejtem.

-És ezeket látjátok?

Nem igazán tudtam elképzelni. Hallják minden ember imáját, vagy csak látják őket? Nem vagyok jártas ebben a dologban, meg persze nem is hiszek igazán.

-Nem tudom. Én... Nos, engem... Nekem még senki sem készített ilyet, és ötletem sincs milyen érzés. - nevetett kínjában.

Sajnáltam őt, bármekkora hülyeségenk találtam az egészet, most értettem emg igazán mennyire nehéz is lehet neki. Félnek tőle, ezt tudom, mert egész magas pozícióra tett szert rövid idő alatt. Viszont hülyére veszik, ami nagy hiba. Nem hiszem, de mi van ha talán mégse hord össze egy csomó baromságot... Lehet, nem tudom. De az biztos, hogy támogatni fogom, legyen velem bármennyire is... Szóval, önmaga.

-Minek is vagy az istene Loki?

-Hát többek között a csínyeknek, hazugságoknak. - vigyorodott el ravaszul.

De sütött róla, hogy belül nem mosolyog, hanem szenved.

-Akkor te vagy az én emberem. - tettem a kezem a vállára.

Az érintésemtől összerándult, így gyorsan elkaptam a kezem. Valószínűleg nem szokott hozzá, hogy úgy is lehet érni a másikhoz, hogy nem támadunk.

-Ezt hogy érted? - a szemei bizonytalanság tükröztek.

-Figyelj, ha tudtam volna ezt korábban, akkor egy egész egyházat szervezek a tiszteletedre. De most komolyan, egész életemben hazudtam, és kitoltam másokkal. Biztos te segítettél ebben.

Erre már ő is elnevette magát. Talán kompromisszumok árán, de meg tudunk maradni civakodás nélkül. Én hiszek benne, sőt, abban is, hogy Loki egyszer a barátom lesz, akiben bízhatok majd, akiknek elmondhatom mi bánt. Persze, ez lehet csak ábrándozás és semmi sem lesz belőle, de minden embernek kell valami, vagy valaki akiben hihet...