Az egész napunk feszült csöndben telt. Loki azt tervezte, hogy még elvisz az egyik kedvenc helyére, de ez nem történt meg. Mind a ketten csak némán ültünk a herceg szobájában. Jobban mondva én az erkélyen, ő pedig a szobában. Nem tudtam, mit mondhatnék, hogy mit kellene most szólnom. Féltem az ítélettől, nem is kicsit, viszont itt volt az ideje, hogy vállaljam a tetteimet és azok következményét. Az elmúlt évben annyi minden megváltozott. Megismertem Lokit, aki óriási hatással volt az életemre. Megmentett attól, hogy véglegesen összetörjek. Sikerült talpra állítania, megmentette az életemet. Talán még az álmomat is valóra váltotta. Menekülni akartam, egy kicsit szabad lenni, és ez a két hét már ahhoz egészen közeli volt. Persze beárnyékolta az önfeledt boldogságot a tudat, hogy ez két héten belül véget ér. Viszont én értem annyit Lokinak, hogy kockáztasson.

-Még leléphetünk... - nyöszörögtem.

-Ezt már megbeszéltünk Amber.

Itt voltunk egymásnak, és visszarántottuk a másikat a szakadék széléről mikor ő zuhanni készült. Mert ezt tettük, minden egyes nap.

-Sose gondoltam volna, hogy valaha ide jutok. - sóhajtottam. - Mindig annyira magabiztos voltam, vagyis... Annak tűntem, de most mindet megkérdőjelezek. Nem tudom miért, hogy mi váltja ki ezt belőlem, de sokkal jobban aggódom, mint régen.

-Mert már van mit veszítened. - pillantott rám az istenség. - Eddig én sem foglalkoztam különösebben a tetteim következményeivel, viszont most, hogy itt vagy, ezek rád is hatással vannak.

Talán igen, régen valóban nem volt okom aggódni semmi miatt. Tartottam az apámtól, de tudtam, hogy másoktól megvéd, ha kell. Csak magától, és a haragtól nem tudott. Loki teljesen átlátta a dolgokat.

Nem tudom, hogy kattant be nálam a dolog, de a hangulatom az egyik pillanatról a másikre változott meg. Mert én nem adom fel! Nem fogják elcseszni az esetleges utolsó napomat. Azt csinálok amit csak akarok, és akkor amikor azt én akarom. Hirtelen indultam meg az ajtó felé, azzal a szándékkal, hogy most csak azért is jól fogom magam érezni.

-Amber hová mész? Mi ütött beléd? - kapta el a karom értetlenül Loki.

-Ha esetleg holnap meghalunk, te így akarod tölteni az utolsó napodat? Egy olyan könyvet olvasva, amit már kívülről tudsz? - pillantottam fel az istenségre.

Úgy tűnt értette amit mondtam, de valami mégis furcsa volt benne. Ajkait óvatosan az enyéimhez érintette, majd kezét a hátamra helyezte.

-Akkor mit akarsz csinálni? - suttogta a fülembe úgy, hogy még a hideg is kirázott.

Nos, semmiképpen sem azt amire ő gondolt. Én mások orra alá akarok borsot törni azzal, hogy csodálhatják a felhőtlen boldogságotmat, még ha az nem is teljesen őszinte. Akkor is nevetve fogok Odin előtt sétálgatni. Amúgy már tök öreg, szeretem simán el lehetne rendezni egy kis balesetet. Akkor a tanács egyből az uralkodó halálának a körülményeit vizsgálná és a tettest keresné. Persze van annyi tapasztalatom, hogy az életbe nem jönnének rá ki tette. Akkor talán nyerhetnénk egy kis időt, Odin pedig járulékos veszteség lenne. Tökéletes terv. Ennyit arról, hogy most őszinte leszek és felvállalom a tetteimet... Na jó, csak eljátszottam a gondolattal, tudtam, hogy Odin nem nyiffan ki azért olyan könnyen. De el kell ismerni, az alap ötlet fenomenális.

-Nem tudom Loki, de nem fogok itt ülni és várni az ítéletet. Aminek meg kell történnie az meg is fog!

Már éppen nyitottam volna ki az ajtót, mikor azt valaki akkora lendülettel bevágta, hogy rendesen képen törölt. Egy pillanatra elsötétült minden, és a lábaim is felmondták a szolgálatot, de a következőben már igyekeztem rendbe szedni magam a pillanatnyi bódulat után. Loki megtartotta a karomat, nehogy összeessek, majd később úgy ölelt magához, mint félne, hogy eltűnök.

-Jajj Amber, nagyon sajnálom! - kapott  Frigga rémülten felém.

-Uhh... De jó erőben van... - nyögtem nagy nehezen.

-Amber? - pillantott le rám a herceg kétségbeesetten.

Még mindig annyira szokatlan volt őt ilyennek látni. Persze, jól esett, de mégis idegen volt az érzés, hogy valaki törődik velem.

-Jól vagyok. - feleltem, majd kíváncsian pillantottam a királynéra.

-Foglalj helyet, anya! - szólt neki Loki, miközben mi is lehuppantunk az ágyra.

A királynőn látszott, hogy valami igazán fontos dologról van szó, de valamiért mégsem képes belekezdeni.

-Ha helyzet bonyolultabb mint azt hiszitek... - sóhajtott Frigga. - A tárgyalás pusztán egy színjáték. A döntés már régen megszületett, ami alapjaiban nem rossz, viszont... Nos, kettőtökre nézve az. Loki, már túl sokat ártottál itt azoknak, akik döntenek a sorsotokról. Tudják, hogy mennyire fontos neked ez a lány, és tisztában vannak, azzal is, hogy mennyire fájna ha nem láthatnád. - magyarázta a királyné.

Loki indulatosan pattant fel és lépett az édesanyja elé.

-Nem fogom hagyni, hogy akár csak egyikőjük is hozzá érjen. Nem fog szenvedni az én bűneim miatt! - emelte fel a hangját.

-Hagyd, hogy befejezzem! Minden a ketten szenvedni fogtok, így született a döntés. Tisztában vannak azzal, hogy ki vagy Amber, hiába állt elő Loki egy mesével a családodról. Azt az ítéletet fogják hozni, hogy a herceg soha többé nem hagyhatja el Agardot, valamint a hatalmától is megfosztják. Túl veszélyes az erőd Loki, Asgardra nézve. Te pedig Amber- itt fordult felém - haza mész Midgardra, a családodhoz. Az éledért nem vagyunk felelősnek, majd az ottaniak döntenek a sorsodról. De a lényege az egésznek, hogy soha többé nem láthatjátok egymást. - pillantott az össztört fiára a királyné.

Loki megsemmisülve ült lépett mellém, teljesen tanácstalannak tűnt. Én is az voltam, rettentően kétségbeesett. Nem veszíthetem el őt, nem tudnék nélküle élni, és ha Odin vissza küld a Hydrához, akkor már nincs is min aggódnom. Az eslő dolguk lesz kivégzeni, hisz elárultam őket. És mi a lesz a herceggel? Nem maradhat itt! Nem tehetik ki ennek, nem vehetnek el tőle mindent, a mágia az ő része!

-Miért mondta ezt el? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.

-Hogy ne pazaroljátok el az utolsó napotokat. - hunyta le a szemeit Frigga...