-Tudom Amber. Én helyrehozom valahogy, esküszöm.

Talán erre nincsen szükség. Nem hiszek a véletlenben, sosem hittem. Könnyen lehet, hogy ez csak egy lecke volt számomra az élettől, hogy nem minden olyan mint a könyvekben. Igaz szerelem, és boldogan éltek még meg nem haltak nem létezik. Azt hittem a Hydra falain kívül minden más lesz, hogy itt majd nem érnek csalódások, és ez az élet lesz a megtestesült boldogság.

-Ne tedd Loki. Kiara szeret téged és neked is szükséged lesz majd valakire. Ő melletted fog állni, maradj vele. - feleltem szomorúan mosolyogva.

-De nem rá lesz szükségem. Kérlek, én próbálok őszinte lenni. Azt akartam, hogy tőlem tudd meg.

Pedig valaki muszáj, hogy melletted legyen majd Loki. Mert bizonytalan vagy, minden döntésedet megkérdőjelezed magadban.

-Értem, köszönöm, hogy őszinte voltál, ezt értékelem, de mint már mondtam, nincs szükség magyarázatra. - motyogtam lehajtott fejjel.

Nem hittem, hogy pár szó ennyire fog fájni, de muszály volt megtennem.

-Szeretlek. Téged szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy bárki megakadályozza...

Óvatosan ért hozzám, nekem pedig ismét előtörtek a könnyeim. Szeret, az már régen rossz, mert a végén vagy így vagy úgy, de elveszítjük egymást.

-Ne mondd ezt. - suttogtam. - Nem teheted ezt. Én ember vagyok. Nekünk ezt nem lehet.

-Nem érdekel. - felelte indulatosan, és a következő pillanatban már előttem  termett.

-Engem viszont igen. Nem akarok hazugságban élni vagy hitegetni magam.

-Találnánk rá megoldást. - suttogta. - Az édesanyám boszorkány, biztosan talál rá módot.

Talán igen, de nem fogom magam beleélni. Mert nincsen szükségem több csalódásra, kaptam már eleget az élettől.

Loki óvatosan közeledett felém, nyilvánvaló volt mire készül, de még az utolsó pillanatban az ajkaira tettem az ujjam.

-Meg ne próbáld! Először is, moss fogat. Minimum ötször, aztán még egy fél óráig sajnáltatom magam, vagy Kiarát átkozom. Még nem döntöttem el. Szóval, elfoglalt vagyok.

A herceg elnevette magát, majd szoros ölelésbe vont. Olyan biztonságban éreztem magam a karjaiban, mint még sehol. Tudtam, hogy nem akar nekem fájdalmat okozni, és értékeltem, hogy őszinte volt velem.

-Megbocsátasz?

-Nem is tudom. Elvégre szörnyű lehetett neked.

-Valóban az volt. Látnod kellett volna Frigga tekintetét. - mosolyodott el.

-Ó azt el tudom képzelni. Nyilván nem véletlen volt, megérdemelted te azt a lesújtó tekintetet.

Loki körülbelül egy óra múlva jött vissza hozzám, én pedig már nyakig be voltam takarózva. Volt időm gondolkodni, és talán jogos is lenne a haragom, viszont nincsen rá idő. Nem utálkozással fogom tölteni azt a maradék pár napomat, hanem azzal akit szeretek. Visszatérve ide, Loki kimondta, ami nagyon meglepett mert nem számítottam tőle erre. A méltóságát sértette volna a dolog, ha ő ismeri be először. Viszont, így, hogy ki is lett mondva talán még nehezebb lesz majd, mikor elvának útjaink, mert az elkerülhetetlen. Egy nagyon apró remény lángolt fel bennem, mikor Loki azt mondta, Frigga talán megoldhatná a problémákat, de nem is tudom...valahogy nem tudok igazán hinni benne.

A herceg lomhán lehuppant mellém az ágyra, és komoly tekintettel fordult felém.

-Tényleg nem így akartam. - sóhajtott. - Korábban játszadoztam az emberek érzéseivel, de most ezt én sem így terveztem. Tény, hogy Kiara szemrevaló, de egy öntelt, buta nő. Te viszont bármennyire is utálom, meg változtattál. Bűntudatom van Amber. Hogy lehet ebből kigyógyulni?

-Még jó, hogy abba hagytad a korábbi kis hobbidat. - fordultam felé. - A kérdésedre válaszolva, pedig sehogy sem. Én nem vagyok mérges, inkább csalódott. De hiszek neked. - feleltem halkan.

Nem voltam nagy szakértője az érzéseknek sosem. A tapasztalat hiánya, most erősen megnyilvánult.

Loki minden kérdés nélkül felemelte a takarót, majd bebújt alá. A hátát a falnak támasztotta, és úgy ült a sötétben. Nem szólt semmit, talán a szemeit is lehunyta. Szerettem volna odabújni hozzá, még jobban a közelében lenni, de nem igazán mertem. Mi van ha ellök? Bár azt mondta szeret, de könnyen lehet, hogy csak hatni akár rám, feltéve, hogy én is a terve része vagyok. A naiv kis midgardi aki kiáll érte. Persze mélyen belül éreztem, hogy Loki szavai őszinték voltak. Az érzéseiről nagyon ritkán beszélt. Nem hazudott róluk, csak egyszerűen elhallgatta őket, mintha nem is lennének. Én is pontosan ugyanezt tettem. Talán ez volt az oka, hogy olyan hamar átláttam a lelke köré épített várfalon. Mert pontosan olyan volt mint az enyém, tele résekkel.

Végül nagy nehezen vettem a bátorságot, és közelebb csúsztam Lokihoz. Ő óvatosan átkarolt, míg én a  mellkasára hajtottam a fejemet. Gyengéd volt velem, mikor hozzám ért, a mozdulataiból áradt a szeretet. Bizonytalan voltam mindig is. Kételkedem magamban, másokban, a környezetben ami körül vett. Nem tudtam elvonatkoztatni a hallucinációak a valóságtól. De jelen pillanatban a szeretet, amelyet érzek biztosan valódi. Nem lehetek annyira gyáva, hogy a következményektől rettegve elmenekülök. Ha meg sem próbálom akkor már most elveszítem őt.