Már órák óta tébolyogtam a palotában, de volt egy olyan érzésem, hogy még nagyon távol állok attól, hogy feltérképezzem ezt a helyet. Egy csomó katona mellett elmentem, akik teljesen természetesnek vették, hogy én csak úgy sétálgatok. Meg se rezzentek, egy sem kérdezte meg, hogy mit akarok. Bár erre magam sem tudtam a választ. Persze én azért kicsit furcsának találtam, hogy teljesen szabadon mozgok, hiszen az lenne az ésszerű Odin részéről, ha ránk állítana azért pár fickót, hogy szemmel tartsanak. Loki esetében felesleges, valahogy úgyis meglép, amit már valószínűleg a király személyesen is megtapasztalt. Az is lehet, hogy Frigga keze van benne az ügyében. Talán ő bírta rá a férjét, hogy adjon még egy esélyt a fiának, engem meg csak viseljen el. Tudom hol a helyem, nem vagyok isten, és amit lehetőségem adódik lelépek. Na de addig miért ne évezném ki az itteni luxust? Vehetem akár nyaralás aki is...

-Eltévedt? - hallottam a hátam mögül a már jól ismert hangot.

Egyedül voltam, most a katonák is eltűntek. Odin állt egyedül a kihalt folyosón.

-Csak gondoltam körül nézek, uram. Ez a hely elképesztő.

A hamis csillogás, amelyet Loki annyiszor emlegetett.

-Valóban az. De lényegretörő leszek. Tudom, hogy nem önszántából vagy itt Lokival. Van egy ajánlatom számodra.

Ami azt illeti tényleg nem, hisz nem kérdezett meg a herceg, és lehetőségem sincsen elmenni. Viszont megmentette az életemet. Ez az egy lehetőség volt és ő áldozatot hozott értem.

-Hallgatom. - lépkedtem mellette a folyosó.

Nem tudtam merre megyünk, de nem is érdekelt különösebben. Ő biztosan tudja hova akar kilyukadni. Másrészt muszáj vol partnernek tűnnöm, akármennyire is irritált ez a vén fószer. Szegény Loki micsoda áldozatot hoz most a gyönyörű Kiara társaságában.

-Tudni akarom, mit ajánlott magának a fiam. Megfenyegette? Talán ez gátolja abban, hogy beszéljen, én mégértem, de teljes védelmet biztosítunk önnek ha úgy kívánja. Ha megosztja velem Loki tervét, akkor épségben, természetesen új személyazonossággal visszajuttatom Midgardra. Kap iratokat és egy szép nagy birtokot, valamit olyan végzettség amilyet csak kíván. - magyarázta Odin.

Mekkora egy álszent rohadék. Bár ami azt illeti, én sem vagyok különb. Mert eljátszottam a gondolattal. Minden álmom valóra válna, ez az amit évek óta szeretnék, de az utóbbi pár hónapban valami megváltozott. Ott volt nekem Loki, aki a maga módján, de támogatott. Nem tehettem meg ezt vele, bár valószínűleg sosem láttam volna többet, ha ezt elfogadnom. Viszont a lelkemben ott tátongott volna az üresség, amelyet ő hagyott maga után.

-Téved, uram. Loki megmentette azzal az életemet, hogy ide hozott. Engem helyezett előtérbe, és nem magával törődött, pedig tudta mi vár rá itt, mégis megmentett. Nem tudom van-e neki terve, nem osztotta meg velem. Hitetlen történt minden, elém ugrott mikor rámlőttek, és a következő pillanatban már itt voltunk. Sajnálom, hogy azt feltételezik rólam, hogy majd egy lakásért és állásért cserébe elárulom őt. Tudja, én eddig azt hittem tényleg a fia érdekei nézi, de... Lokinak igaza volt. Én nem vagyok olyan mint maga, nem hazudok. Nem tudok semmit Loki tervéről.

Amint befejeztem a monológomat amilyen gyorsan csak tudtam, le is léptem. Azt hiszem itt rontottam el mindent, hiszen Odin szemében csak egy kis piszok voltam továbbra is. A szobámba zárkózva töltöttem az egész délutánt. Késő este volt már, mikor Loki betévedt. Nagyon nem festett jól. Az arcán láttam, hogy történt vele valami, valami nagyon nem jó. Feszült volt.

-Amber, én nem akartam...

-Micsodát? - néztem rá értetlenül.

Ő nem mozdult, csak állt egy helyben a szoba közepén lehajtott fejjel. Csak egy hálóing volt rajtam, ami rettentő gusztustalan rózsaszín volt, de nem találtam mást. Lassan sétáltam Loki elé, és úgy néztem a szemébe.

-Meséld el mi történt, kérlek. - fogtam meg a kezét óvatosan.

-Tettem valamit Amber, azt hiszem túl messzire mentem... Én nem kedvelem Kiarát, egy kicsit sem, de bókoltam neki, mert... Muszáj volt az emberek előtt... És én... Szóval megcsókolt, de nem löktem el. Annyira sajnálom Amber. - suttogta.

Hát ez volt az amire nem számítottam. Gyakorlatilag lefagytam, és a fejemben vagy ezer féle képpen kinyírtam azt az átkozott nőszemélyt. Miért kell neki mindent a porba döngölnie? Miért nem elégszik meg mással? Miért kell neki pont Loki? Gyűlöltem, tiszta szívemből. Loki pedig úgy állította be magát, mint valami hatalmas áldozat. Chh... Na persze. Még hogy nem élvezte.

-Már mondtam, nem tartozol nekem magyarázattal. Nincsen közöttünk semmi.

Maximum levegő. Belül ordítottam. Csalódott voltam, sosem éreztem ilyesfajta fájdalmat. Bíztam benne, de ő elárult. Talán el kellett volna fogadom Odin ajánlatát. Nem igazán bírtam visszatartani a könnyeimet. Ott álltam vele szemben, szipogva, egy ronda hálóingben.

-Kérlek, ne mond ezt Amber. - nézett rám könyörgő szemekkel.

Nem tudtam mit mondani. Csak könnyes szemmel néztem bele az ő zölden csillogó íriszeibe.

-Csak ordíts velem, üss meg, tegyél bármit, csak ne állj úgy ott.

-Tudod, ma az apád felajánlotta nekem, hogy mindent megad amire csak vágyom. Birtok, papírok, egy nyugodt, átlagos élet. Cserébe csak el kellett volna mondanom mit tervezel, és mivel fenyegetsz, hogy melletted maradjak. Ehelyett én közöltem vele, hogy egy szar alak, te pedig megmentettél és törődsz velem. Egy hajszálon múlt, hogy nem mondtam ki hogy szeretlek. Mindent elcsesztem, már esélyem sincsen arra, hogy nyugodtan éljek, vagy megmeneküljek. De az a helyzet, hogy nem érdekelt, mert te fontosabb voltál. Én kiálltam érted, amíg te... - ordítottam már a végére.

Teljesen kész voltam. Nem hittem, hogy az érezelmek ekkora fájdalmat képesek okozni. Talán apámnak mégis igaza volt, érezni gyengeség és a létező legnagyobb hiba...