-Egyébként, hallottam miről beszélt a bátyád Lestattal.

Már éppen tettem volta vissza a krémet a helyére, mikor megszólalt. Sejtettem, hogy hazudik. Nathaniel óvatosabb ennél, pontosan ügyel arra, hogy biztonságban legyenek az ügyes bajos dolgai.

-És meg is osztod velem? - kérdeztem hidegen.

-Nem is tudom. Újra ilyen bizalmas, hiper szuper legjobb barát kapcsolatban vagyunk? - nézett rám gúnyosan vigyorogva.

-Igen, abban. Élni se tudnék nélküled. - morogtam.

-Ezt mégértem. - vigyorgott. - El akarnak menni innen.

Na persze. Ilyenkor elgondolkozok, hogy Loki ugyan mi a francért kapta azt a bizonyos csínytevések istensége címét. Mert ilyen béna hazugságot már nagyon rég hallottam.

-Te teljesen hülyének nézel engem?

-Nem teljesen. - vonta meg a vállát.

Teljesen komoly volt, úgy nézett a szemembe. Először azt sem tudtam mit feleljek. Fél órája még ölelgetett, most meg lehülyéz. Valami nincs rendben vele. Miután feltehetőleg észrevételezte az értetlenségemet, széles mosolyra húzta a száját. De amolyan őszinte mosolyra.

-Gyere ide Amber. - paskolta meg maga mellett az ágyat.

Még jó, hogy engedélyt ad arra, hogy le üljek a saját ágyamra. Direkt úgy huppantam le, hogy azt az ő fájó oldala is megérezze.

-Ez direkt volt?

-Hmm ja. - vágtam rá.

Nem fogom magam megjátszani előtte. Ő volt eddig az egyetlen, akivel igazán önmagam lehettem. Viszont féltem, hogyha tényleg ezt teszem, akkor eltávolodunk egymástól. Nem mintha ez akkora tragédia lenne. Csak... Csak mégsem akarom.

-Amber figyelj, én komolyan szeretnék veled beszélni. Mikor azt mondta, hogy nem tartom meg a titkodat, akkor...

-Elmondhatod Loki. Neked úgysem hisznek.

Nem néztem rá, de tudtam, hogy fájt neki amit mondtam. Viszont még mindig sértettnek éreztem magam.

-Tudom. Nekem nem is fognak. Már túl sok van a rovásomon. - felelte.

A hangján tisztán érződött a fájdalom. Elértem a célom, győztem. De mégsem voltam boldog. Bocsánatot kért, meg minden, de nekem ez nem volt elég. Talán túlságosan is messzire mentem.

-Nem úgy értettem Loki. - motyogtam. Mardosott a bűntudat, ami nagyon nem vallt rám. - Nem is gondoltam komolyan.

-Mi bánt Amber? - kérdezte, miközben a karomat bökdöste.

-Ha valamikor visszakapod az erődet, ami valljuk be bármikor megtörténhet, akkor elmész? Itt hagysz majd? - kérdeztem meg nagy nehezen azt, ami már jó néhány napja aggasztott.

Loki bármikor visszakaphatja az isteni hatalmát, és akkor nem akadály neki eltűnni innen. Reménykedtem, hogy ez nem most történik meg. Nem akartam, hogy úgy menjen el, hogy még haragban vagyunk.

-Nem áll fent az a lehetőség, hogy mostanában visszakapom.

Nagyon szépen kikerülte a kérdést, de én sem adom fel.

-Kérlek, legyél őszinte.

-Mindig az vagyok. - kacsintott rám, majd átkarolt.

Az egész testem megfeszült. Nem szoktam hozzá, hogy így érenk hozzám. Jól esett, de tudtam, hogy nem őszinte. Viszont voltam olyan buta, hogy belementem. A vállára hajtottam a fejem, és némán hallgattam a lélegzeteit.

-Nem hagynálak itt Amber. - felelte nagyon halkan.

Nem mondott igazat, ezt mind a ketten tudtuk. Viszont most nem foglalkoztam vele. Még itt van, és jelen pillanatban csak ez számít. Megtanultam már, hogy kötődni rossz dolog, és biztos vagyok benne, hogy erről ő is ugyanúgy vélekedik erről.

-Ha Asgard királya leszek, szükségem lesz egy hozzád hasonló bérgyilkosra. - kacsintott rám.

Sejtettem, hogy nem lát bennem többet a történtek után. Hát igen, ha egy valamiben, a gyilkolában jó vagyok, bármennyire is utálom. De egy idő után már nem érinti meg az ambert. El tudsz menni az arcok és az érzések felett. Persze, valahol mélyen azért hittem benne, hogy Loki többre tart, de ismét csalódnom kellet.

-Hát persze. Az mindenkinek jól jön. - mosolyogtam, de olyan volt mintha átlátott volna az álcán.

-Először egy olyat kell találnom. - motyogta.

Köszönöm, még arra se vagyok jó. Egyre jobban fájtak a szavai, de nem engedtem, hogy ezt ő is észrevegye. Erősnek, sérthetetlennek kellett maradnom.

-De nélküled nem menne. Segíts nekem megtalálni a legalkalmasabbat, aki végez Odinnal.

-Nem ölheted meg az apádat. - néztem bele a szemébe.

-Nem is én fogom.

-Loki, ne csinálj butaságot. Figyelj, nem mondom, hogy nagyon ismerlek, hisz csak néhány hónapja vagyunk összezárva, de fontos vagy nekem. A barátom vagy, és szeretnék neked segíteni. - magyaráztam.

-Akkor... Beválalod?

Ohh, hát ezt nem hiszem el.

-Nem. Pont azért mert fontos vagy. - magyaráztam. - Jót akarok neked, hidd el. Próbálj neki megbocsátani.

Az istenke már elmesélte, mik történtek vele, mielőtt Midgardra keveredett, és így egy fokkal könnyebb volt őt megérteni. Odint pedig megvetettem a tettéért, de nem kívántam a halálát.

-Megbocsátani? Te azt tennéd? - nézett rám cinikusan.

-Nem, de azt kellene. Talán, próbálj meg vele beszélni.

-Amint megpróbálnám kivégeztetne, vagy börtönbe csukna....

Nem tudta befejezni a mondandóját, mert ránk törték a zárat. Abban a pillanatban rebbentünk szét, ahogy meghallottuk a zajokat, de már késő volt. Nem tudtam ki történik, mit tettünk, de durván rángattak ki minket a szobából. Felesleges lett volna ellenkezni vagy menekülni. Sokkal többen voltak. Zavart voltam, kiabáltam, magyarázatot vártam, de semmi sem történt. Mintha nem is hallottak volna a katonák, akik a karomat rángatták. Bosszantott, hogy azok az emberek, akiknek eddig én parancsoltam, most engem vezetnek el.

Egy speciális szobába rángattak minket. Sosem jártam még itt, de szemlélője voltam már az itteni tevékenykedésnek. Nem sokan jutottak ki élve. Rettegtem, hogy kiderült a tervem, vagy a múltam. De Loki nem mondhatta el. Vagy igen? De nem, nem hiszem. Viszont hatalmas bajban voltunk. Az istenség szemében is félelem csillant, nem tudtuk mitévők lehetnénk.

Két szék volt csak az üres teremben. Engem oda költöztek az egyikhez, de Lokit nem hagyták leülni. Mind a két karját keményen szorították. Féltettem őt, talán jobban mint magamat, de tehetetlen voltam. Ez a kamra minden erőnket elvette. Itt sebezhető voltam, nagyon is. Peróbáltam a lehető legmagabiztosabb arcomat felvenni, hiszen ez bizonyára valami féle félreértés lehet. Vártam, hogy apám alakja megjelenjen az ajtóban, de sokáig nem jött senki. Negyed órával később viszont megjelent a bátyám, a társai kíséretében. Összeszorult a gyomrom. Sejtettem, hogy ebből már csak rosszul jöhetek ki.

-Amber, reméltem, hogy tudunk testvérekhez méltóan beszélgetni. - közelített felém.

-Azért van egy székhez kötözve. - vetette közbe szórakozottan Loki.

Az istenségen egyáltalán nem látszott most, hogy frusztrálná a helyzet. Pillanatok alatt átrandezte az arcát. Teljesen nyugodtan álldogállt.

-Azt hiszed van hatalmas asgardi? - nevetett Nathaniel.

-Biztos vagyok benne. - vonta meg a vállát Loki, viszont a következő pillanatban fájdalmasan esett térdre.

Nem is láttam, mi történik, csak hallottam eldördülni a fegyvert. Kiabáltam, de senki se figyelt rám. Nathaniel a földön térdelő istenséghez lépett, majd durván felemelte a fejét.

-Még mindig?

Háttal állt nekem, de biztos voltam benne, hogy ott virít az arcán, a tőle megszokott gúnyos vigyor.

-Ahha. - nyögte Loki, miközben sikerült kitépnie az egyik kezét a katonák szorításából.

Egy pillanatra volt csak rálátásom Loki sebére. Éppen hogy csak súrolta a töltet. Nem fog belehalni, ha nem kap következőt, és jelenleg az élvérzés sem fenyegeti. Bár nem lehet kellemes érzés, az tény.

Hirtelen kaptuk a fejünket az ajtó felé, ahol apám jelent meg, egy fiatal katonát lökdösve. Neki volt kikészítve a másik szék. Nem ismertem őt, de már itt sejtettem, hogy nagyon nagy baj lesz.