Nem szólt semmit, csak némán tartott a karjaiban, és pedig görcsösen szorítottam őt magamhoz. Nem volt szükség szavakra, és nem is vártam semmit. Ugyan mit lehetne erre mondani?

-Szörnyetegnek tartasz Loki? - néztem most először a szemébe.

-Sosem foglak annak tartani. Aki így bánik velem mint te Amber, az nem lehet szörnyeteg. De én is szeretnék neked eláulni valamit. Odin nem minden erőmet vette el tőlem. Azt a részét, amelyet a legjobban gyűlöltem magamban meghagyta. Megmutatom, ha gondolod, de ahhoz el kell, hogy engedj.

-Nem ér ennyit. - nevettem kínomban, de nagy nehezen kiszenvedtem magam a karjai közül. - Nem kell megtenned. Hiszek neked.

-Tényleg? - kérdezte meglepetten.

-Ha nem akarod, ne csináld. Elhiszem, mindent elhiszek, amit mondtál.

Még ha hülyeségenek is hangzik, tényleg hiszek benne. Lehet megőrültem.

-Akarom, csak megleptél. Igaza volt a testvérednek, változol Amber.

Talán igen, de nem érzem azt, hogy ez rossz lenne. A legutóbbi változás fenekestül felforgatta az életemet, de most olyan mintha lenne egy pici remény. Alig hittem el, hogy Loki nem lökött el magától mikor megtudta, miféle szörnyeteg vagyok. Nagy nehezen elengedtem őt, majd úgy foglaltam helyet mellette, hogy még csak véletlenül sem érjek hozzá.

Lassan változott meg a bőrének a színe. Az enyémnek pont az ellentéte volt, jégkék, érdekes mintázatokkal, mintha hegeket ábrázoltak volna. A szeme teljesen vörös volt, már-már ijesztő. Minden kétely elszállt belőlem. Valóban az, akinek magát mondja, és... Ez annyira hihetetlen.

-Nem is tudom melyikőnk néz ki szebben. - nevettem el magam a könnyeimet törölgetve.

Kicsit megnyugodtam, de féltem a jövőtől, hogy mi lesz velünk ezután. Én még mindig menni akartam, és reméltem, hogy Loki is. Az istenség óvatosan ölelt magához, miután visszaváltozott a megszokott alakjára. A hideg is kirázott az érintésétől, de jól esett.

-Ez egyértelmű. - felelte.

Nem fejtette ki mire gondol, bár volt egy olyan sejtésem, hogy önmagára, hiszen... Rám már mondta jó párszor, hogy csúnya vagyok, és akkor biztosan nem viccelt.

-Az. - bólintottam. - Ígérd meg Loki, hogy erről nem beszélsz senkinek sem. - néztem rá könnyes szemekkel.

Még mindig remegtem, utáltam ezt az egész kialakult helyzetet. Olyan védtelennek éreztem magam, és ez rettentően frusztrált.

-Nem teszek ígéreteket. - vonta meg a vállát. - Ha egyszer úgy kívánja az érdekem, akkor beszélni fogok.

Hogy is hihettem neki? A padlón voltam, de ő még egyszer belém rúgott, jó erősen. Rettentően fájtak a szavai.

-Rohadj meg Loki. Hagynom kellett volna, hogy kinyírjanak. - vágtam hozzá az első tárgyat ami a kezembe került.

Otthagytam őt. Csak mentem előre a folyosón, igazából azt sem tudom merre. Nem is érdekelt. Kint voltam a hidegben. A hó a térdemig ért, de nem foglalkoztam vele. Inkább fagyjak meg, mint hogy még egy órát kelljen töltenem azzal a kétszínű, álszent istennel. Egy másik épületbe siettem. Ott fiatalok voltak, úgymond gyerekek. Egyik sem volt idősebb tizenötnél. Még az épületbe érve is hideg volt. Felmentem egyenesen a legfelső szintre. Ez volt az én kis búvóhelyem a poklon belül. Volt itt egy apró ablak, ahonnan elláttam a városokra. Talán egyszer majd én is ott léhetek. Talán... Bár ahhoz még elég rögös az út. Meg sok esélyt látok arra, hogy Loki mindent elmond az apámnak. Nem csak a szökés tervet, hanem mindent. Szerintem kezdhetek elbúcsúzni az élettől, mert itt tovább nincsen maradásom, az egyszer szentbiztos.

Ötletem sem volt, mihez kezdjek. Magalázva éreztem magam. Eddig itt mindenki tisztelt és félt tőlem, erre jön egy ilyen nyápic Loki, aki keresztbe tesz nekem. Mindent tönkre tett azzal. Bár ez valójában az én hibám, hiszen én engedtem el úgymond. De nem probléma. Még senki sem fogott ki rajtam, és ezek után sem fog. Pontosan azt teszem, amit mindig is. Elérhetetlennek és ridegnek tűnök. Most volt időm józanon átgondolni az eseményeket. Senki se hinne Lokinak, hiszen nem ismerik, nem tudják mire képes pontosan. Rólam viszont igen, hogy ha valamibe bele kezdek, akkor azt meg is csinálom.

Magamban is csalódtam. Azt hittem tudom őt utálni, de képtelen voltam rá. Igaza volt, tényleg megváltoztam. Előtte a gyűlölet éltetett, de mikor megismertem őt, valami megváltozott bennem, amitől én magam is megrémültem. Nem mondom azt, hogy szeretem őt, mert ötletem sincsen az, hogy milyen is az. Viszont nem is utálom, bármennyire is kellene. Ott imbolygok a kettő között, és magammal harcolok. Az eszem tudja, hogy ha kedvelném őt, csak magamnak okoznék nagyobb fájdalmat, viszont a szívem azt súgja, hogy nincsen minden elvészve, hogy van még remény. De nem akarok megint úgy járni, mint Lestattal annó. Ő a barát volt, de elment nélkülem. Vajon Loki is képes lenne erre? Ez egyértelmű. Nyilván elmenne, ha visszakapná az erejét. De vajon mit tett, amiért elveszítette? Olyan nagy dolgot nyilván nem. Biztos nem akarta elfoglalni a Földet, vagy valami hasonló.