-Remélem igazad lesz. - sóhajtottam, majd kimásztam a karjai közül.

-Nekem mikor nincs? - kérdezte vigyorogva.

Nos, úgy kapásból hat szituációt fel tudtam volna sorolni erre a kérdésre.

-Ne. Kérlek ne kezd el sorolni. - emelte magasba a kezeit.

Furcsán kettős ez az istenség. Néha, mint például most is annyira megértő, de kiszámíthatatlan, hogy mikor vált át egy agresszív bunkóra. Talán ezért is annyira nehéz megbízni benne. De az is lehet, hogy velem van a probléma. Nem is igazán értem miért akarok megbízni benne, hiszen egész életemben azt tanultam, hogy a bizalomra nincsen szükség, a félelem erősebb és hasznosabb. Viszont a könyvek a bizalomra és a szeretetre alapoznak. Talán igaza volt az apámnak, tényleg csak rossz hatással vannak az emberre a könyvek. Rossz, ha valaki álmodozik, rossz ha érez...

-Nem igazán ismerlek még téged Amber, de furcsamód úgy érzem, te nem fogsz elárulni. Ennek következtében olyan dolgokat árulok el neked, amiket nagyon nem kellene, de mégsem bírom magam türtőztetni. - szólalt meg nagy sokár Loki. - Csináltak velem valamit?

-Nem tudom. De ne aggódj, nem mondom tovább senkinek. Egyrészt mert nincs kinek, másrészt pedig tisztellek, még akkor is, ha kicsit kattant vagy.

Tényleg tiszteletem őt, a végtelen kitartásért, ami benne volt. Mondhattak neki bármit, ő a legkilátástalabb helyzetben is kiállt a saját vélemény emellett. Erre ezalatt a rövid idő alatt is rávilágított. Itt kevesen merték ezt megtenni, én sem voltam rá képes, mert féltem.

- Biztosan Midgardi vagy? - méregetett furcsán.

-Igen, száz százalék Loki.

-És hol van az édesanyád? Ő nincs benne az alvilági bizniszben? - kérdezte nevetve a herceg.

Nekem viszont elfutották a könnyek a szememet. Senkinek nem beszéltem arról, hogy mi is történt azon a bizonyos napon. És nem is áll szándékomban a közeljövőben. Az apámnak és a bátyámnak sem mondtam el mi is történt igazából, sosem volt hozzá elég bátorságom. Rettegtem tőle, hogy mi fog történni. Ez volt az én kis sötét titkom, legalább is annak csak a kezdete. Mert egyáltalán nem voltam olyan idealisztikus, mint amilyennek az istenség látott.

-Ő jó volt. Maga volt a megtestesült jóság, de... Én.. Szóval, én...

-Nagyon sajnálom Amber. Nem akartam.

Nem tudtam kimondani. Egyszerűen képtelen voltam. Még Loki is undorodna tőlem, ha megtudná mik történtek évekkel ezelőtt.

-Szeretném elmondani. Az életben egyszer szeretnék őszinte lenni, de nem megy. - feleltem halkan.

-Mitől félsz? - kérdezte bizonytalanul.

-Magamtól...

Rettegtem attól a valamitől amivé lettem. Korábban senkinek sem mertem erről beszélni, és itt alig volt olyan aki tudott róla, aki pedig esetleg ezen kevesek halmazába esett, sosem beszélt erről.

-És attól, hogy ha megtudnád, te is magamra hagynál.- suttogtam.

Szánalmasan nézhettem ki. Mintha azért könyörögnék, hogy maradjon. Pedig alig ismerem őt, semmi nem fűz hozzá. De igen, valami mégis. Talán a hasonlóság.

-Azt hittem azt akarod. - nézett rám bizonytalanul.

-Én magam sem tudom mit akarok. De... Szeretném ha mi barátok maradnánk.

Vagy valami olyasmik. Még ha Loki sokszor is bunkó, nem vagyok egyedül. Nekem ez nagyon új érzés és nem igazán tudok vele mit kezdeni. Nem tudok jó barát lenni, mert nincsen előttem példa, hogy milyen is az. Hogy milyennek kell lennem. Nem tudom, hogyan viselkedjek.

-Sosem voltak barátaim. - nevetett fel keserűen. - Mindig is kilógtam a sorból, akárcsak te. De nem vagyunk hasonlók. Én más voltam mint a többi gyerek, sok szempontból. - sóhajtott.

Ha tudnád én mennyire más vagyok... Talán még magadat tartanád normálisnak Loki.

-Miben? - kérdeztem.

-Nem vagyok Asgardi. Máshol születtem. Nem vagyok vér szerint a királyi család tagja. - nyögte ki nagy nehezen.

Sütött róla, hogy fájdalmasan érinti a téma, így annyira nem akartam feszegetni. Inkább próbáltam pozitív irányba terelni a hangulatot.

-Ha idősebb leszek, és tegyük fel szabad, akkor mindenképpen szeretnék gyerekeket örökbe fogadni. Sokat. És nem fog számítani, hogy ki a vérrokonuk, én ugyanúgy fogom szeretni őket. Ők fognak értelmet adni az életemnek.

Mindig is bennem volt ez, de senkinek sem beszéltem róla, hiszen itt hiába vannak ilyen ambícióim, tilos. Viszont Loki talán megértené.

-Engem nem azért vitték, mert kedveltek volna. Pusztán politika. - morogta. - Viszont ez egy szép gondolat Amber. Még a végén kiderül hogy van lelked. - mosolygott rám.

-Talán van. Valahol jó mélyen. - nevettem el magam.

Kicsit úgy érzem, ahogyan egyre jobban megismerem Lokit, úgy magamat is. Mikor tükörbe nézek, mást látok, mint hónapokkal ezelőtt. Akkor nem volt értelme semminek körülöttem. Én így éreztem, de most ez mind megváltozott. Egyre szabadabb vagyok a fogságában. Tudok nevetni, a szörnyű dolgok ellenére is. Olyan, mintha ez a fura isten fickó, akarata ellenére meggyógyítana engem...